Egyéb egyéni
6 órája

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

A 27 éves versenyző saját rekordját döntötte meg.

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

A sportfinanszírozás átalakítása, a taoprogram, az akadémiai rendszer és a kiemelt sportesemények megrendezése is szóba került a sportállamtitkársági tájékoztatón.
Egyéb egyéni
Tegnap, 18:33

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

A benyújtott bizonyítékok 80 százaléka nem hiteles, vagy hamisított.
Egyéb egyéni
Tegnap, 18:25

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

John Nicks számos olimpiai és világbajnokot nevelt, maga pedig párosban négy-négy világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 16:38

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

A tét ebben a versengésben is az érmek mellett három olimpiai kvóta volt.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:36

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes légpisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Ez karrierje első felnőtt világbajnoki érme olimpiai versenyszámban.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:36

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Közben Jákó Miriam szintén jól lőtt, és 574 körrel zárt, ami végül a 25. helyhez volt elég. Fábián Sára Ráhelnek azonban ezúttal nem jött ki a lépés, sokat hibázott és 568 kört ért el, amivel a 46. lett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 11:36

Fitnesz és testépítés: négy világbajnoki arany és rangos elismerés

A hét dobogós helyezés mellett több magyar sportoló is döntőbe jutott. A világbajnokság idején tartott nemzetközi kongresszuson Huber Istvánt, a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség elnökét is kitüntették.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 18:39

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Az új magyar rekord szakításban 147, lökésben 184, összetettben 331 kilogramm a 95 kilogrammos súlycsoportban.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 15:58

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Rédecsi Máté a 15. helyen végzett a gyorstüzelő pisztolyosok versenyében.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:34

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Mindkét szervezet világbajnokságán ott lehetne, de nem volt kérdés, hogy a 21 éves dartsos a PDC-vb-t és az Alexandra Palace-t választja a HDSL rájátszásának megnyerésével.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:26

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Eredetileg Csondzsu központtal Észak-Csolla tartományt választották ki helyszínül az ázsiaiak, de társrendezőként Szöul is képben van.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:49

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián Dakarban.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:01

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Az észak-koreai súlyemelőnő 2024-ben és 2025-ben is világbajnok volt.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:34

Kilenc tizeden múlt a döntő Nagybányai-Nagynak a sportlövő-vb-n

Immár téthelyzetben álltak lőállásba a magyar sportlövők a katari vb-n, de az első versenynap nem hozott szerencsét.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:17

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Dénes Eszter ezúttal nem volt versenyben a fináléért.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 15:45
Egyéb egyéni
2021.09.20. 16:30

A régész, aki meglelte igazolását – Ringer István múzeumigazgató és a sport

„A forró húsleves, amelyet kapkodva kell megenni, nekem ez a futballal járó szent hevület.”
Egyéb egyéni
2021.09.20. 13:59

Asztalitenisz: az elnök szerint sportszakmai kérdés, hogy Pergel kikerült a válogatottból

„Az eredmények a legfontosabbak, amik minősítenek mindenféle döntést.”
Egyéb egyéni
2021.09.20. 10:44

Kick-box vk: tíz aranyérmet nyertek a magyarok

Az év egyik legrangosabb eseményére rekordnevezés érkezett, 45 ország 1700 harcosa indult.
Egyéb egyéni
2021.09.20. 10:25

Kaland és kihívás: újra Túrázás magazin!

Megjelent a Túrázás magazin, 84 oldalon kínálunk érdekességeket a természetjárás világából.
Egyéb egyéni
2021.09.20. 10:07

Golf: Max Homa nyerte az évad első versenyét az US PGA-sorozatban

A hétmillió dollár összdíjazású négynapos viadalon a 30 éves játékos szombati és vasárnapi remeklésével végzett az élen.
Egyéb egyéni
2021.09.20. 07:23

Darts: Kovács Patrik újabb fordulót nyert, átvette a vezetést a pontversenyben

A Sport DC versenyzője fájós bokával is nagy lépést tett első felnőtt egyéni bajnoki címe felé.
Egyéb egyéni
2021.09.19. 21:24

Aerobik: két magyar aranyérem az Eb-n

A magyar aerobikosoknak ez volt a legeredményesebb Európa-bajnoki szereplése.
Egyéb egyéni
2021.09.19. 20:33

Tájékozódási futás: Tabáni arany- és bronzérem a sprint váltó ob-n

A rövid távú versenyben a férfiaknál Tabáni arany- és ezüstérem született.
Egyéb egyéni
2021.09.19. 19:46

Asztalitenisz: kettős német siker az Európa Top 16-n

A nőknél sorozatban harmadszor, a férfiaknál hetedszer lett a németeké az első hely.
Egyéb egyéni
2021.09.19. 18:40

Vívás: kedden műtik meg Márton Annát – 9 hónap a felépülés

Decemberben szakadt el a térdszalagja – az olimpiai negyedik kardvívót Németországban műtik meg.
Egyéb egyéni
2021.09.19. 16:30

Triatlon: Faldum az olimpiai bajnok előtt végzett a középtávú vb-n

A nőknél a brit Lucy Charles-Barclay, míg a férfiaknál Gustav Iden végzett az első helyen.
Egyéb egyéni
2021.09.19. 13:42

Triatlon: elmarad a sprint- és váltó-világbajnokság

Bermudán megugrott a fertőzések száma a közelmúltban.
Egyéb egyéni
2021.09.19. 13:22

Asztalitenisz: Szőcs nem jutott döntőbe az Európa Top 16-on

A férfiaknál is borult a papírforma, a harmadik kiemelt német Patrick Franziska lesz a magasabban jegyzett játékos a fináléban.
Egyéb egyéni
2021.09.19. 12:37

Gyász: 13 nap után belehalt sérülésébe a 22 éves magyar zsokélány

Az Isztambulban rendezett amatőrlovas világbajnokságon szenvedett súlyos balesetet.
Egyéb egyéni
2021.09.19. 12:00

Gyász: hosszan tartó betegség után elhunyt Bathó Ferenc

Az elmúlt évtizedekben számos tisztséget töltött be a korcsolyasportban és az olimpiai mozgalomban.
Egyéb egyéni
2021.09.19. 11:11

Kick-box vk: négy magyar aranyérem formagyakorlatban

A résztvevői létszám jól mutatta, mennyire ki volt éhezve a kick-boxos társadalom a versenyzésre.

893

/

3115