Asztalitenisz: Szőcs nem jutott döntőbe az Európa Top 16-on

Vágólapra másolva!
2021.09.19. 13:22
null
Szőcs Bernadette nem jutott döntőbe (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A marosvásárhelyi Szőcs Bernadette 3:1-re vezetett az Európa Top 16 elődöntőjében Fu Yu ellen, a portugál-kínai azonban jelentősen feljavulva innen is fordítani tudott.

A Szalonikiben zajló Európa Top 16 záró napjának délelőtti programjában az elődöntőkre került sor. Sokáig úgy tűnt, a nőknél a román színekben versenyző marosvásárhelyi Szőcs Bernadette ott lesz a fináléban, a portugál-kínai Fu Yu – aki a negyeddöntőben Madarász Dórát búcsúztatta – ellen nagyszerűen kezdett, 3:1-re is vezetett, ezt követően azonban megváltozott a játék képe és Fu Yu sorozatban három szettet nyerve fordítani tudott, így a délutáni fináléban ő küzdhet meg a német Nina Mittelhammal az első helyért. Érdekesség, hogy az első négy helyen kiemeltek egyike sem jutott be a döntőbe, a rajt előtt Mittelhamot az ötödik, Fu Yut a tizenegyedik helyen rangsorolták.

A férfiaknál is borult a papírforma, a harmadik kiemelt német Patrick Franziska lesz a magasabban jegyzett játékos a fináléban, ellenfele az ötödiknek rangsorolt portugál Marcos Freitas.

ASZTALITENISZ, EURÓPA TOP 16, SZALONIKI
Férfiak. Elődöntő:
Freitas (portugál)–Lebesson (francia) 4:0 (6, 10, 11, 6), Franziska (német)–Falck (svéd) 4:2 (8, 8, 11, –6, –9, 8)
Nők. Elődöntő: Fu Yu (portugál)–Szőcs Bernadette (romániai) 4:3 (–8, 9, –6, –7, 10, 8, 8), Mittelham (német)–Matelová (cseh) 4:0 (2, 4, 8, 8)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik