Egyéb egyéni
2 órája

Nem hívták vissza a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségét a rendkívüli közgyűlésen

A szövetséget Bencze György vezeti tavaly május óta

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Az első számú magyar asztaliteniszező öt játszmában győzte le a tajvani Feng Ji-hszint.
Egyéb egyéni
Tegnap, 9:56

Triatlon-vk: szép magyar teljesítmények már az elődöntőben

A Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál keretében immár 27. alkalommal zajló vk-viadal elit mezőnyében három férfi és két női elődöntőt rendeztek szombaton.
Egyéb egyéni
2026.06.27. 19:57

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Kiegyensúlyozott versenyzéssel, jó vívással és kombinált számmal harmadikként futott be az elődöntő B-csoportjában.
Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

„Voltak pozitívumai is a versenynek, persze elégedetlen vagyok, mert a döntőbe jutás volt a cél.”
Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Erdős Rita rendkívül megkönnyebbült az első lövősorozatot követően, Mészáros Emma a felszabadult versenyzést vinné magával a jövő heti junior Eb-re Barcelonába.
Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

ILCA-vb: az írországi helyszínen készült Érdi Mária

„Örültem annak, hogy sikerült visszatérnem a világ élmezőnyébe.”
Egyéb egyéni
2026.06.27. 11:51

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Első számú játékosunk négy játszmában győzött a portugál Tiago Apolonia ellen.
Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Új lehetőségek nyílnak a fiatal tehetséges sportolók előtt

Több mint száz, 14–22 év közötti fiatal került be a MOL – Új Európa Alapítvány által idén kiírt sporttehetség-támogatási programba. (x)
Egyéb egyéni
2026.06.27. 07:51

Lehmann Csongor ismét a győzelmet veszi célba Tiszaújvárosban

A legjobb hazai versenyzők mellett szokás szerint külföldi klasszisok is érkeznek a Los Angeles-i olimpiai kvalifikációs triatlon-világkupára.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 21:27

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Horváth Tamás életének 75. évében halt meg.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Vasárnap reggel Barcelonába utazik a junior Európa-bajnokságra, így nem tud részt venni a döntőben.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

A hőségben is megrendezik a frankfurti Ironman Eb-t, 39 Celsius-fokot várnak

Németországban a hétvégére várt hőhullám miatt már több sporteseményt biztonsági okokból lemondtak.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 15:29

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Előbbi megnyerte a csoportot, utóbbi hetedikként jutott tovább.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27

Hivatalos: Szántó Dávid helyettes államtitkár lett

Információink szerint már korábban bejelentette távozását az úszószövetségben.
Egyéb egyéni
2026.06.26. 10:01

Díjugrató vk: brazil győzelem a nagydíjra minősítő Big Touron a Nemzeti Lovardában

A számot 91 lovas vállalta, és közülük 34 teljesített hibátlanul.
Egyéb egyéni
2026.06.25. 22:34
Egyéb egyéni
2024.02.10. 17:35

Vívás: Muhari Eszter harmadik a barcelonai vk-n

Az elődöntőben a dél-koreai Szong Sze Ra állította meg.
Egyéb egyéni
2024.02.10. 16:18

Vívás: Szilágyi Áron aranyérmes a tbiliszi vk-n

Két magyar is nyolc közé jutott Grúziában, Rabb Krisztián a hetedik lett.
Képes Sport
2024.02.10. 14:00

Csak a páston gladiátor – a világ- és Európa-bajnok kardvívó Gémesi Csanádot három fia követheti a sportágban

Viszonylag későn ért bele a felnőttek mezőnyébe, 2013 óta azonban kirobbanthatatlan a csapatból.
Egyéb egyéni
2024.02.10. 07:51

Vívás: négy világbajnokunk főtáblás a limai vk-n

A Battai, Katona, Szűcs trióra egy-egy tizenötös asszó várt az egyenes kieséses szakaszban, s ezt mindhárom lány magabiztosan meg is nyerte.
Egyéb egyéni
2024.02.09. 21:25

Asztalitenisz: aranymeccsen jutott be az elődöntőbe a Budaörsi SC

A két győzelemig tartó egyszettes párharcokban Póta és Madarász is hozta a maga partiját.
Egyéb egyéni
2024.02.09. 19:58

Vívás: két női párbajtőrözőnk a barcelonai vk főtábláján

Tizenegy magyarból csak Muhari Eszter jutott be a 64 közé – a kiemelt Kun Anna mellé.
Egyéb egyéni
2024.02.09. 19:03

Vizes vb: trónfosztás, de újra kínai arany női 3 méteres műugrásban

Csang Ja-ni első egyéni aranyérmét szerezte.
Egyéb egyéni
2024.02.09. 17:49

Vívás: Pásztor Flóra főtáblára jutott a torinói GP-n

Fájó hír, hogy a további kilenc magyar indulóból ez senki másnak nem sikerült.
Képes Sport
2024.02.09. 17:00

Karja legyőzte a százszoros lóerőt – Nagy László, a sportkedvelő költőóriás

Egy kézzel húzódzkodott, csődört szelídített, és naplója szerint a 2–1-es magyar–szovjet adott lendületet Latinovits-gyászverse megírásához.
Egyéb egyéni
2024.02.09. 15:24

Tíz év szünet után ismét lesz Vitorlásbál

A nagy hagyományokkal büszkélkedő gálára február 24-én este a Budapest Marriott Hotelben kerül sor. (x)
Egyéb egyéni
2024.02.09. 14:24

Vívás: öt kardozónk a tbiliszi vk főtábláján

Szilágyi Áron és Szatmári András kiemeltként felmentést kapott a tbiliszi világkupaverseny pénteki selejtezője alól.
Egyéb egyéni
2024.02.09. 13:21

Tekvondó: Újpestre igazoltak a Márton ikrek

„A családommal és az edzőinkkel nagyon jó élmény itt lenni az UTE-ban. Évente többször fogunk Magyarországra látogatni és edzéseket tartani.”
Egyéb egyéni
2024.02.09. 12:14

Vívás: doppinggyanú miatt eltiltották az olimpiai ezüstérmest

A 32 éves vívó a tokiói játékokon a francia női tőrcsapat tagjaként nyert ezüstérmet.
Egyéb egyéni
2024.02.09. 11:16

Asztalitenisz: női csapatunk az olimpiai kvótáért is küzd a világbajnokságon

„Mindkét csapatunk egy csoportba került Kínával, ami nem könnyíti meg a helyzetünket.”
Egyéb egyéni
2024.02.09. 09:10

Párizs 2024: az együttes kéziszercsapat megcélozza az olimpiai kvótát

„A remény hal meg utoljára, így lehet, hogy későn, de összeálltunk egy ütőképes csapattal.”
Egyéb egyéni
2024.02.09. 08:34

Súlyemelő Eb: öt magyar indul Szófiában

„Kecskés Karina azért nem lesz ott az Európa-bajnokságon, mert érettségizik, és most inkább arra készül, nem pedig a kontinensviadalra.”

376

/

3067