
Egyéb egyéni
6 órája
Szinkronkorcsolya-vb: tizedik lett a magyar csapat
A mieink a rövidprogram után a kilencedik helyről várták a szombati folytatást, és a pénteken szerzett 64,49 pont után kűrjükre 120,07 pontot kaptak.
A Csíkszereda a Steaua ellen léphet tovább az élvonal irányába
Elégedetlenség helyett taps jön a lelátóról – Nagy Ádám és csapata hisz a feljutásban
Súlyemelés: nemenként kettővel csökken a súlycsoportok száma
Befedhetik a kecskeméti Széktói Stadiont
Hét helyet rontott a magyar válogatott a világranglistán

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában
A 34 indulónak 13 akadály 17 erőkifejtését kellett leküzdenie a 68 másodperces limitidőn belül.
Egyéb egyéni
18 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében
A 19 éves játékos a 2. körben legyőzte az angol Louis Heathcote-ot.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 23:32

Sakk: Gledura Benjámin is részt vesz a jugrai nagymesterversenyen
A 23. alkalommal kiírt jugrai tornát svájci rendszerben, kilencfordulós körmérkőzéses formában bonyolítják le.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:29

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős
András az elődöntőben a harmadik kiemelt svéd Mattias Karlsson és a szlovák Lubomír Pistej párharcának a továbbjutójával találkozik.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:06

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban
Guzi Blankához hasonlóan Erdős Rita is elődöntős csoportja élén végzett, három magyar női versenyző lesz ott a döntőben.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:47

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén
Hétvégén újabb két forduló vár a nagymesterekre, hétfőn szünnap, majd kedden és szerdán jön az utolsó két forduló.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:27

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában
A magyar játékosnak négy meccset kellene nyernie a 32 játékost felvonultató főtáblára jutáshoz
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:15

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen
A kétszeres vb-ezüstérmes Guzi Blanka az A-csoport élén jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:12

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek
Videót posztolt a háromszoros olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:30

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten
Nemzetközi hírű szaktekintélyek is előadást tartottak.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:23

„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent
Videót posztolt a világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi gátfutó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:22

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában
Bajos Gittának nem sikerült jól az alapverseny, a 45. helyen zárt (572 kör).
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:05

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban
A legjobb négy között – magyar idő szerint 16.05-től – japán páros lesz az ellenfél.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 13:20

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten
Az elmúlt években megújuló vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 08:55

Spíler TV hír teszt
Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31
Még több egyéni
Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben
Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott
Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott
Népszerű cikkek
Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam
Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban
NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni
2008.11.18. 00:41
Sakk: a magyar női csapat legyőzte Indiát az ötödik fordulóban
A magyar női csapat legyőzte India legjobbjait a drezdai sakkolimpia ötödik fordulójában.

Egyéb egyéni
2008.11.18. 00:41
Torna: hosszú kihagyásra kényszerül az oroszok klasszisa
Súlyos sérülést szenvedett a hétvégi DTB-Kupán Berlinben Anna Pavlova, az oroszok világklasszis tornásznője.

Egyéb egyéni
2008.11.18. 00:41
Lovassport: Overdose az utolsó futását is megnyerte az évben
Overdose, a galoppversenyeken veretlen magyar csodaló az idei utolsó futásán fölényes győzelmet aratott Rómában.

Egyéb egyéni
2008.11.18. 00:41
Sakk: a férfiak vereséget szenvedtek az ötödik fordulóban
A magyar férfi csapat kikapott Ukrajnától a drezdai sakkolimpia ötödik fordulójában. A mieink közül egyedül Almási Zoltán tudott győzni.

Egyéb egyéni
2008.11.18. 00:41
Úszás: az amerikai Gary Hall Jr. bejelentette a visszavonulását
A három olimpián tíz érmet nyerő, kétszeres világbajnok Gary Hall Jr. hivatalosan bejelentette: végleg felhagy a versenyszerű úszással.

Egyéb egyéni
2008.11.17. 07:27
Neil Robertson Bahreinben nyerte meg a harmadik pontszerző döntőjét
SZNÚKER. Az ausztrál a balul sikerült előző szezonja után ismét versenyt nyert, a szintén magára találó Stevens lett a második.

Egyéb egyéni
2008.11.17. 00:52
Úszás: két világ- és egy Európa-rekord a berlini Világkupán
Két világrekord született a berlini ARENA Világkupa-viadalon: a rövid pályás versenyen 200 méteres férfi gyorsúszásban Paul Biedermann, 50 méter férfi háton pedig Randall Bal döntötte meg a fennálló csúcsot.

Egyéb egyéni
2008.11.17. 00:52
Sakkolimpia: nyertek a férfiak, döntetlent játszottak a nők
Egy-egy győzelemmel, illetve döntetlennel folytatták szereplésüket a magyarok a drezdai sakkolimpián: a negyedik fordulóban a férfiak nyertek Románia ellen, míg a nők 2-2-re végeztek a grúz csapattal szemben.

Egyéb egyéni
2008.11.16. 00:37
Sakk: ismét magyar nap volt a sakkolimpián Drezdában
A magyar férfiak Csehország ellen ültek asztalhoz az olimpia harmadik játéknapján. Bár velük rendre szoros csatákat vívunk, Pintér József csapata ezúttal óriási csapást mért az ősi riválisra.

Egyéb egyéni
2008.11.15. 19:29
Karate: S. Kovács Ádám ezüstérmes a világbajnokságon
S. Kovács Ádám ezüstérmes lett a 65 kg-osok között a 19. karate-világbajnokságon Tokióban.

Egyéb egyéni
2008.11.15. 19:29
Úszás: rövid pályás világcsúcs született 100 m háton
Az amerikai Peter Marshall megdöntötte saját rövid pályás világcsúcsát 100 méteres hátúszásban a berlini Világkupa-versenyen: az új rekord 49.63 mp.

Egyéb egyéni
2008.11.15. 19:29
Verrasztó Evelyn hat aranynál tart, Szepesi újabb csúcsa
RÖVIDPÁLYÁS ÚSZÓ OB. Kiss László szövetségi kapitány különösen a korosztályos csúcsokkal volt elégedett – 13 született.

Egyéb egyéni
2008.11.15. 00:05
Sakk: nyertek a férfiak és a nők is a 38. olimpia 2. fordulójában
A magyar és a női válogatottunk is nyert a 38. sakkolimpián Drezdában. Az erősebb nem képviselői Lettországot verték, a hölgyek a spanyoloknál bizonyultak jobbnak.

Egyéb egyéni
2008.11.15. 00:05
Torna: négy magyar finálé a stuttgarti torna VK-versenyen
Kállai Zoltán a harmadik, Hidvégi Vid pedig a negyedik helyen jutott be a lólengés döntőjébe a stuttgarti torna Világkupa-versenyen.

Egyéb egyéni
2008.11.14. 22:02
Közel volt a bravúrhoz a Lombard BVSC, de kikapott az osztrákoktól
ASZTALITENISZ, BL. Werner Schlager mindkét mérkőzését 3:2-re nyerte, remeklésével a Niederösterreich legyőzte a zuglóiakat.

Egyéb egyéni
2008.11.14. 20:39
Fitnesz vb: Nagy Orsolya megnyerte a világbajnokságot
Nagy Orsolya győzött a fitnesz kategóriában a WABBA szervezet cancúni világbajnokságán.
2646
/
3035













