Szektorlabda: Budapest kapta meg a vb rendezési jogát

Vágólapra másolva!
2009.05.08. 01:03
A nemzetközi szövetség döntése nyomán a Magyar Szektorlabda Szövetség kapta meg az V. Szektorlabda Világbajnokság rendezési jogát, amelynek lebonyolítására május 15. és 17. között Budapesten, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (közismert nevén TF) a D épület sportcsarnokában kerül sor, ahol várhatóan 5 földrész 20 országából érkezett versenyzők mérik össze tudásukat egyénileg, párosban és csapatban.
A szektorlabda nevét legtöbben még csak most ízlelgetik. Pedig az újszerű látvány miatt érdemes, sőt, „hazafias kötelesség” ezzel a sportággal megismerkedni, hiszen ez az egyetlen olyan magyar játék, amely hivatalosan is sporttá tudott válni. 2009. május 15-től kezdődően pedig 3 napon át alkalom is nyílik majd a szektorlabdával való közelebbi ismerkedésre. Az eddigi nemzetközi események helyszínei, illetve résztvevői a játék eredetéből következően jobbára a Kárpát-medence országaira korlátozódtak. Most azonban kinyílt a világ, és a kitartó sportág-népszerűsítő munka meghozta gyümölcsét. A külföldi sportági bemutatók révén jelenleg mintegy 25 országban ismerik, illetve játsszák valamilyen szinten a játékot, akiknek zöme részt is vesz a világ legjobb szektorlabdázóinak idei seregszemléjén.További információ a www.gombfoci.hu oldalon található.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik