
Egyéb egyéni
1 órája
Öttusa: Koleszár Mihály bronzérmet szerzett a kairói vk-versenyen
Harmadszor állhatott dobogóra vk-viadalon Koleszár Mihály, Szép Balázs 17., Tárkányi Zsombor 18. lett.
A Csíkszereda a Steaua ellen léphet tovább az élvonal irányába
Elégedetlenség helyett taps jön a lelátóról – Nagy Ádám és csapata hisz a feljutásban
Súlyemelés: nemenként kettővel csökken a súlycsoportok száma
Befedhetik a kecskeméti Széktói Stadiont
Hét helyet rontott a magyar válogatott a világranglistán

András Csaba egyesben is döntős az asztalitenisz WTT-n
A másik ágról a magyar játékos párospartnere, a horvát Ivor Ban jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:59

Öttusa-vk: Koleszár Mihály döntős Kairóban, Bőhm Csaba búcsúzott
Koleszár Mihály az élről indulhatott a kombinált számban, míg Bőhm Csabának túl nagy hátránya keletkezett a laser runig.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:34

Különdíjjal jutalmazták a Nemzeti Sportrádió műsorát az AIPS-kongresszuson
A magyar delegáció péntek este teljes létszámban vett részt az AIPS Médiadíjak átadására rendezett ünnepségen.
Egyéb egyéni
Tegnap, 11:32

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában
A 34 indulónak 13 akadály 17 erőkifejtését kellett leküzdenie a 68 másodperces limitidőn belül.
Egyéb egyéni
Tegnap, 7:33

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében
A 19 éves játékos a 2. körben legyőzte az angol Louis Heathcote-ot.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 23:32

Sakk: Gledura Benjámin is részt vesz a jugrai nagymesterversenyen
A 23. alkalommal kiírt jugrai tornát svájci rendszerben, kilencfordulós körmérkőzéses formában bonyolítják le.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:29

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős
András az elődöntőben a harmadik kiemelt svéd Mattias Karlsson és a szlovák Lubomír Pistej párharcának a továbbjutójával találkozik.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:06

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban
Guzi Blankához hasonlóan Erdős Rita is elődöntős csoportja élén végzett, három magyar női versenyző lesz ott a döntőben.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:47

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén
Hétvégén újabb két forduló vár a nagymesterekre, hétfőn szünnap, majd kedden és szerdán jön az utolsó két forduló.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:27

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában
A magyar játékosnak négy meccset kellene nyernie a 32 játékost felvonultató főtáblára jutáshoz
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:15

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen
A kétszeres vb-ezüstérmes Guzi Blanka az A-csoport élén jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:12

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek
Videót posztolt a háromszoros olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:30

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten
Nemzetközi hírű szaktekintélyek is előadást tartottak.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:23

„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent
Videót posztolt a világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi gátfutó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:22

Spíler TV hír teszt
Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31
Még több egyéni
Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában
Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban
NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten
Népszerű cikkek
Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott
Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott
Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2008.12.11. 13:36
Úszás, rövid pályás Eb: Tompa Orsolya kiesett 100 gyorson
Tompa Orsolya nyolcadik lett futamában a rijekai Európa-bajnokságon 100 méter gyorson.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 13:36
Úszás, rövid pályás Eb: Mutina és Jakabos is továbbjutott
A rijekai rövid pályás Európa-bajnokságon Takács Krisztián 50 méter gyorson nem került be a középdöntőbe. A dunaújvárosi fiú a 22. legjobb időt (21.83) úszta, ám az egyéni csúcs sem volt elég a folytatáshoz.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 13:36
Ifjúsági olimpia: 3594 résztvevő, 201 szám Szingapúrban
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága véglegesítette az első ifjúsági nyári olimpia programját, illetve főbb számait; e szerint 2010 augusztusában, Szingapúrban 3594 tinédzser sportoló bizonyíthatja felkészültségét.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 13:36
Úszás, rövid pályás Eb: kiesett a férfi 4x50-es vegyesváltó
Meglepetésre nem jutott tovább a magyar csapat a férfi 4x50 méteres vegyes váltóban, mivel csak a 11. helyen zárt.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 13:36
Úszás, rövid pályás Eb: két Európa-csúcs született
Két Európa-csúcs született a rijekai Európa-bajnokság első napjának eddigi előfutamaiban.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 13:36
Úszás, rövid pályás Eb: Kis hatodik helyen döntős 400 gyorson
Kis Gergő a hatodik helyen jutott döntőbe férfi 400 méter gyorson a rijekai Európa-bajnokságon.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 13:36
Verrasztó Evelyn országos csúccsal jutott a döntőbe 200 vegyesen
ÚSZÁS, RÖVID PÁLYÁS EB. Az előfutamok során egy világ- és három Európa-csúcs született. Meglepetésre kiestek Cseh Lászlóék.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 01:47
Sportlövészet: eltiltották az orosz olimpiai bajnokot
Kétéves eltiltást kapott doppingvétség miatt Szergej Alifirenko orosz olimpiai bajnok sportlövő, aki ezzel gyakorlatilag befejezte sportolói pályafutását.

Egyéb egyéni
2008.12.10. 16:17
Kajak-kenu: Storcz Botond lett az új szövetségi kapitány
Storcz Botondot nevezte ki a válogatott új szövetségi kapitányának a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége.

Egyéb egyéni
2008.12.10. 16:17
Angyali poszt: Storcz Botond lesz az új szövetségi kapitány
KAJAK-KENU. A háromszoros olimpiai bajnok kajakost négy pályázó közül választották kapitánynak, és lesz Angyal Zoltán utódja.

Egyéb egyéni
2008.12.09. 17:34
Golf: agyműtétei után Ballesteros saját lábán távozott a kórházból
Elhagyhatta a madridi La Paz Kórházat Seve Ballesteros spanyol golfozó, aki agydaganata miatt többször esett át műtéten az utóbbi hónapokban. Az 51 éves játékos ezentúl járóbetegként folytatja a rehabilitációt.

Egyéb egyéni
2008.12.09. 17:33
A szakszövetségek megválasztották a 2008-as év legjobbjait
SZAVAZÁS. Polgár Judit immár 13. alkalommal végzett az élen a női sakkozók között, míg Lékó Péter 11-edszer lett első.

Egyéb egyéni
2008.12.09. 16:05
Bodrogi László elhagyott minket: francia színekben folytatja pályafutását
KERÉKPÁR. A magyar szakszövetséghez eljuttatott közleményében a sportoló elmondta: a Katyusa csapatában már franciaként szerepel.

Egyéb egyéni
2008.12.09. 15:46
Szavazás: a szakszövetségek megválasztották az év legjobbjait
A Magyar Távirati Iroda sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik, kik sportágukban az év legjobbjai. Az abszolút csúcstartó a voksolás történetében Portisch Lajos sakknagymester, aki 23-szor lett első 1964 és 1994 között.

Egyéb egyéni
2008.12.09. 15:46
NFL: a Carolina a Tampa Bayt fogadta a hétfő esti meccsen
Az észak-amerikai amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Carolina Panthers a hétfő esti mérkőzésen 38–23-ra legyőzte a Tampa Bay Buccaneers csapatát. A Carolinánál DeAngelo Williams karriercsúcsot jelentő 186 futott yardja mellett 2 TD-t is összehozott, miképp a Tampánál az elkapó Antonio Bryant is 2 TD-t szerzett, és még 200 elkapott yardot is gyűjtött.

Egyéb egyéni
2008.12.09. 15:46
<b>Kerékpár: Bodrogi francia színekben folytatja pályafutását</b>
Bodrogi László kedden bejelentette, hogy a jövő évtől francia állampolgárként folytatja pályafutását. Erről a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség hivatalos honlapja, az mksz.com adott tájékoztatást.
2636
/
3035













