
Egyéb egyéni
47 perce
Révész Bulcsú háromfrémes hátrányban a sznúker-vb selejtezőjében
A jóval esélyesebb kínai Csang An-ta 6–3-ra vezet a 19 éves magyar játékos ellen.
A Csíkszereda a Steaua ellen léphet tovább az élvonal irányába
Elégedetlenség helyett taps jön a lelátóról – Nagy Ádám és csapata hisz a feljutásban
Súlyemelés: nemenként kettővel csökken a súlycsoportok száma
Befedhetik a kecskeméti Széktói Stadiont
Hét helyet rontott a magyar válogatott a világranglistán

A világszövetség szintetikus tollaslabdákat tesztel
A BWF csak alapos elemzés után dönt arról, hogy általánosan is bevezeti-e az új játékszert.
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:14

András Csaba egyesben is döntős az asztalitenisz WTT-n
A másik ágról a magyar játékos párospartnere, a horvát Ivor Ban jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:59

Öttusa-vk: Koleszár Mihály döntős Kairóban, Bőhm Csaba búcsúzott
Koleszár Mihály az élről indulhatott a kombinált számban, míg Bőhm Csabának túl nagy hátránya keletkezett a laser runig.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:34

Különdíjjal jutalmazták a Nemzeti Sportrádió műsorát az AIPS-kongresszuson
A magyar delegáció péntek este teljes létszámban vett részt az AIPS Médiadíjak átadására rendezett ünnepségen.
Egyéb egyéni
Tegnap, 11:32

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában
A 34 indulónak 13 akadály 17 erőkifejtését kellett leküzdenie a 68 másodperces limitidőn belül.
Egyéb egyéni
Tegnap, 7:33

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében
A 19 éves játékos a 2. körben legyőzte az angol Louis Heathcote-ot.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 23:32

Sakk: Gledura Benjámin is részt vesz a jugrai nagymesterversenyen
A 23. alkalommal kiírt jugrai tornát svájci rendszerben, kilencfordulós körmérkőzéses formában bonyolítják le.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:29

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős
András az elődöntőben a harmadik kiemelt svéd Mattias Karlsson és a szlovák Lubomír Pistej párharcának a továbbjutójával találkozik.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:06

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban
Guzi Blankához hasonlóan Erdős Rita is elődöntős csoportja élén végzett, három magyar női versenyző lesz ott a döntőben.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:47

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén
Hétvégén újabb két forduló vár a nagymesterekre, hétfőn szünnap, majd kedden és szerdán jön az utolsó két forduló.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:27

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában
A magyar játékosnak négy meccset kellene nyernie a 32 játékost felvonultató főtáblára jutáshoz
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:15

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen
A kétszeres vb-ezüstérmes Guzi Blanka az A-csoport élén jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:12

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek
Videót posztolt a háromszoros olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:30

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten
Nemzetközi hírű szaktekintélyek is előadást tartottak.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:23

Spíler TV hír teszt
Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31
Még több egyéni
„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent
Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában
Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban
Népszerű cikkek
Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben
Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott
Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

Egyéb egyéni
2008.12.12. 11:35
Két magyarért is izgulhatunk a férfi 400 méter vegyes döntőjében
RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ EB, RIJEKA. Kis Gergő a harmadik, Verrasztó Dávid a negyedik legjobb idővel került be a fináléba.

Egyéb egyéni
2008.12.12. 08:55
Fitnesz: évadzáró „Mozdulj rá!” LEGek tornája szombaton
December 13-án évadzáró karácsonyi „Mozdulj rá!” LEGek tornája lesz Czanik Balázzsal a Testnevelési Egyetem Atlétikai csarnokában (XII., Alkotás u. 44.)! Óránként más-más edzővel tornázhat a leghatékonyabb mozgásformákra.

Egyéb egyéni
2008.12.12. 08:55
Janics Natasa, Sors Tamás és Gyenesei Leila a Sport&Style téli számában
AJÁNLÓ. Különleges képek olimpiai aranyérmes kajakosunkról, a pekingi paralimpia úszóbajnokáról és a gyönyörű öttusázóról.

Egyéb egyéni
2008.12.12. 00:59
Úszás, rövid pályás Eb: francia siker 50 méter férfi gyorson
A világcsúcstartó francia Amaury Leveaux 20.63-as idővel nyerte meg az 50 méteres férfi gyorsúszás döntőjét a rijekai rövid pályás úszó Eb-n. Az ezüstérmet a szintén francia Frederick Bousquet szerezte meg, míg a harmadik a horvát Duje Draganja lett.

Egyéb egyéni
2008.12.12. 00:59
Vívó ob: Szász Emese és Pető Réka is megvédte címét
Párbajtőrben Szász Emese, kardban Pető Réka, tőrben pedig Varga Gabriella győzött az országos vívóbajnokágon. Szász és Pető megvédte címét.

Egyéb egyéni
2008.12.12. 00:59
Úszás, rövid pályás Eb: olasz arany 4x50 férfi vegyes váltóban
Az olaszok nyerték a férfiak 4x50 méteres vegyes váltóját a Rijekában zajló rövid pályás úszó Európa-bajnokság első napján. A második helyen holtversenyben a német és az orosz váltó végzett.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 18:10
Úszás, rövid pályás Eb: Nagy Péter a 6. helyen végzett
A 6. helyet szerezte meg Nagy Péter a rijekai rövid pályás úszó Eb-n 200 méter férfi vegyes úszásban, 1:57.47-es idővel.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 18:10
Úszás, rövid pályás Eb: Szepesi nem jutott döntőbe
Nem jutott a női 100 méteres hátúszás fináléjába Szepesi Nikolett, miután a magyar csúcstól egy tizeddel elmaradva, 59.62-es idővel hetedik lett futamában.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 18:10
Cselgáncs: marad a férfikapitány, Csernoviczki Csaba a nők vezetője
A Magyar Judo Szövetség szerdai elnökségi ülésén a szakágvezetők ügyét is tárgyalták, s az elnökség a férfiaknál továbbra is bizalmat szavazott Nagysolymosi Sándornak (az ifiket Preiszler Gábor, a serdülőket Kanczler István vezeti), míg a nőknél az indiai kapitányi posztra pályázó Csák József helyét Csernoviczki Csaba (az ifiknél Kovács Gábor, a serdülőknél Illés Sándor kap szerepet) veszi át. A szakágvezetők megbízatása a londoni olimpiáig szól.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 18:10
<b>Úszás, rövid pályás Eb: Verrasztó ezüstérmes!</b>
Verrasztó Evelyn remek hajrával, 2:07.93-as egyéni és országos csúccsal a második helyet szerezte meg női 200 méteres vegyes úszásban a rijekai Eb-n, megszerezve a magyar küldöttség első érmét.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 18:10
Úszás, rövid pályás Eb: Mutina 4., Jakabos 7. 200 pillangón
Mutina Ágnes a 4., Jakabos Zsuzsanna a 7. helyen végzett a női 200 méteres pillangóúszás döntőjében, amelyet szoros küzdelemben a svéd Petra Granlund nyert meg.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 18:10
Úszás, rövid pályás Eb: holtverseny férfi 200 háton
Holtversenyben az orosz Sztanyiszlav Donyec és a spanyol Aaschwin Faber Wildeboer nyerte a rijekai rövid pályás úszó Eb 200 méteres férfi hátúszó döntőjét.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 18:10
Úszás, rövid pályás Eb: megvan az első világcsúcs
A francia Amaury Leveaux 20.48 másodperces új világrekorddal nyerte meg az 50 méteres gyorsúszás második elődöntőjét.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 18:10
Úszás, rövid pályás Eb: Molnár nem jutott fináléba
Nem jutott be a férfi 100 méteres mellúszás döntőjébe Molnár Ákos a rijekai rövid pályás úszó Eb-n, miután 8. helyen végzett futamában.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 18:10
Úszás, rövid pályás Eb: az első arany Biedermanné, Kis Gergő a 7.
Az esélyes német Paul Biedermann 3.37.73-as idővel nyerte meg a rijekai rövid pályás úszó Eb első aranyérmét, 400 méteres férfi gyorsúszásban. Kis Gergő 3.40.25-tel a 7. helyen végzett.

Egyéb egyéni
2008.12.11. 18:10
Verrasztó Evelyn remek hajrával hozta az első érmet – egy ezüstöt
RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ EB, RIJEKA. Mutina Ágnes a 4., Nagy Péter a 6., Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő a 7. helyen végzett.
2635
/
3035













