
Angol labdarúgás
4 órája
A második félidőben hengerelt a City a Chelsea otthonában
A manchesteriek hat pontra közelítették meg az egy mérkőzéssel többet játszó Arsenalt.

Nem ment az Arsenalnak, a listavezető otthon kapott ki a Bournemouthtól
A végig nagyon szervezetten futballozó vendégeknél Tóth Alex a 85. percben lépett pályára és győztes csapat tagja volt.
Angol labdarúgás
Tegnap, 15:24

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet
A WHU két játékosa is duplázott a sereghajtó ellen.
Angol labdarúgás
2026.04.10. 22:54

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt
„Ha tovább akarunk fejlődni, akkor a következő idényben is a Bajnokok Ligájában kell játszanunk.”
Angol labdarúgás
2026.04.10. 13:00

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos
Kerkez Milos poszttársa kilenc év után hagyja el szeretett klubját.
Angol labdarúgás
2026.04.09. 20:56

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
A 35 éves játékos hazájával 2016-ban az Európa-bajnokság elődöntőjéig jutott.
Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:41

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen
A magyar kapuvédő ezúttal is kapott gól nélkül zárta egy összecsapást.
Angol labdarúgás
2026.04.07. 14:28

Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja
„Mi vagyunk a nagy hármas. Milos a kisöcsém, Mo pedig a bátyám.”
Angol labdarúgás
2026.04.07. 13:47

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos
Harry Maguire egy plusz egy éves megállapodást írt alá a hússzoros angol bajnokcsapattal.
Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt
Közleményt adtak ki a drukkerek, úgy érzik, a klub nem veszi figyelembe őket – több akcióra is készülnek.
Angol labdarúgás
2026.04.07. 11:31

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől
A hatszoros Premier League- és egyszeres BL-győztes portugál játékos eddig 450 bajnokin lépett pályára az égszínkék mezeseknél.
Angol labdarúgás
2026.04.06. 13:11

FA-kupa: végletekig kiélezett meccsen tizenegyesekkel jutott be az elődöntőbe a Leeds
A rendes játékidő hosszabbításában kétgólos hátrányt dolgozott le a West Ham a Leeds ellen.
Angol labdarúgás
2026.04.05. 20:48

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt
A magyar játékos a mérkőzés után úgy vélekedett, hogy a Liverpoolnak a mentalitásával volt gond.
Angol labdarúgás
2026.04.05. 08:10

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét
Az „ágyúsok” nem jutottak be a legjobb négy közé; a „kékeknél” a hét gólt hét különböző játékos szerezte.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset
A Liverpool magyar válogatott középpályása szerint össze kell kapniuk magukat, mert ha így játszanak, akkor nagyon hamar elfelejthetik a BL-szereplést.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából
Szoboszlai és Kerkez végig a pályán volt, de semmi sem jött össze a Liverpoolnak, amelyben Szalah tizenegyest hibázott.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35
Még több angol foci
A második félidőben hengerelt a City a Chelsea otthonában
Kikapott Sunderlandben, és a kiesőzónában maradt a Tottenham
Liverpooli lábnyomok: titkos fegyvert villantott a Liverpool a Fulham ellen?
Népszerű cikkek
Népszerű cikkek
FA-kupa: Szoboszlai és Kerkez is kezd Haalandék ellen – így állnak fel a csapatok
Szoboszlai Dominik trófeával búcsúztatná Mohamed Szalahot
Arne Slot: Az előző idényekben látott Szalah nagy segítség lenne a hajrában
Még több

„Már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét” – Jamie Carragher Szoboszlai Dominikról
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
7 263
Köszönjük!

Angol labdarúgás
2011.05.07. 16:43
Championship: a szövetség 875 ezer fontra büntette a bajnok QPR-t
A ma délután véget érő angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságot megnyerő Queens Park Rangers 875 ezer fontos bírságot kapott az angol Labdarúgó-szövetségtől (FA) Alejandro Faurlín szabálytalan átigazolásával kapcsolatban.

Angol labdarúgás
2011.05.07. 16:16
Buzsákyék a vereség ellenére is ünnepeltek
A QPR története második másodosztályú bajnoki címét szerezte • A Norwich két idény alatt két osztályt ugrott.

Angol labdarúgás
2011.05.07. 15:43
Championship: a már bajnok Buzsákyék vereséggel zártak
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) záró fordulójában a már bajnok Queens Park Rangers hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Leeds Unitedtől. A 29. születésnapját ünneplő Buzsáky Ákos kezdőként lépett pályára a hazaiaknál, és 55 perc játéklehetőséghez jutott. A Leeds a győzelme ellenére is lemaradt a rájátszásról, így biztosan nem juthat fel az élvonalba.

Angol labdarúgás
2011.05.07. 13:15
QPR: nincs pontlevonás, biztossá vált Buzsákyék bajnoki címe
Mint ismeretes, Buzsáky Ákos csapata, a londoni QPR múlt héten megnyerte ugyan az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságot, de egy korábbi szabálytalan igazolás miatt mégsem vehette biztosra a feljutást a Premier League-be. A fegyelmi testület mai határozata alapján azonban nem büntetik pontlevonással a klubot.

Angol labdarúgás
2011.05.07. 11:57
Premier League: ha kiesik a West Ham, távozhatnak az angol válogatottak
David Gold, a Premier League utolsó helyén álló West Ham United társtulajdonosa kijelentette: ha a csapat kiesik az élvonalból, nem gördít akadályt az angol válogatott labdarúgók távozása elé.

Angol labdarúgás
2011.05.07. 11:24
Anglia: a Birmingham megkapta az engedélyt az El-induláshoz
Megkapta az engedélyt az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) a Birmingham City, hogy a következő idényben elindulhasson az Európa-ligában.

Angol labdarúgás
2011.05.07. 09:43
QPR: Buzsáky Ákos szerint fölösleges kongatni a vészharangot
Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Neil Warnock, az angol másodosztályt megnyerő Queens Park Rangers menedzsere sajtóértesülések szerint a következő szezonban, az élvonalban már nem számítana magyar középpályására, Buzsáky Ákosra. A hírt tegnapi megkeresésünkre már cáfolta a futballista ügynöke, Filipovics Vladan, és a Nemzeti Sport kérdésére Buzsáky Ákos is arról beszélt, hogy fölösleges kongatni a vészharangot.

Angol labdarúgás
2011.05.06. 07:53
Fulham: Hughes már most jelezte, Gera a Liverpool ellen sem játszik
Mark Hughes, az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Fulham menedzsere csütörtökön csapata sérült játékosairól beszélt, köztük Gera Zoltánról, aki már hetek óta a kispadra sem fér oda a londoni együttesben. A skót szakember szerint Gera bokasérüléssel bajlódik, ezért a hétfői, Liverpool elleni bajnokin sem szerepelhet.

Angol labdarúgás
2011.05.05. 20:31
Arsenal: Bacary Sagna biztosan marad az „ágyúsoknál”
Bacary Sagna ügynöke cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a francia védő a nyáron elhagyja az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenalt.

Angol labdarúgás
2011.05.05. 16:20
FA-kupa: Mancini attól tart, Tévez lemarad a döntőről
Roberto Mancini, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere attól tart, csapata kulcsembere, Carlos Tévez nem jön rendbe a Stoke City elleni FA-kupa-döntőre (május 14.)

Angol labdarúgás
2011.05.05. 15:07
Fulham: Damien Duffot műteni kellett, vége a szezonjának
Meg kellett műteni Achilles-ín-sérülése miatt a Fulham és az ír labdarúgó-válogatott szélsőjét, Damien Duffot.

Angol labdarúgás
2011.05.05. 14:06
Videó: a lécről vágódott a kapuba a Man. City-játékos ollózása
Látványos ollózós gólt szerzett John Guidetti, a Manchester City tartalékcsapatának játékosa a Stockport elleni mérkőzésen.

Angol labdarúgás
2011.05.05. 13:04
Anglia: az Arsenal 12 ponttal vezetne, ha minden kapufa bement volna
Átkozott kapufa: a négy liga „listavezetője” a Torquay, amely eddig 34-szer döngetett. Egy kipattanó ment be…

Angol labdarúgás
2011.05.04. 15:49
Manchester United: a következő idénytől emelkednek a jegyárak
A Manchester United hivatalos közleményben tudatta, hogy a következő idénytől növeli a jegyárakat. A legolcsóbb jegyek ára 3.7, míg a legdrágábbaké csaknem két százalékkal emelkedik.

Angol labdarúgás
2011.05.04. 14:37
Tottenham: Redknapp az Espanyol gólvágóját figyelte Barcelonában
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur menedzsere, Harry Redknapp kilátogatott a hétfői Espanyol–Athletic Bilbao találkozóra, hogy a hazai csapat házi gólkirályát, Pablo Osvaldót figyelje. A 25 éves csatárt Redknapp már a nyári átigazolási időszakban szerződtetné.

Angol labdarúgás
2011.05.04. 11:50
Man. United: Újra a legjobb formámban vagyok - Rio Ferdinand
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United hátvédje, Rio Ferdinand a United Review-nak adott interjúban elmondta, újra kifogástalan állapotban van, készen áll a hátralévő nehéz mérkőzésekre.
1880
/
2670










