
Angol labdarúgás
10 órája
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
A 35 éves játékos hazájával 2016-ban az Európa-bajnokság elődöntőjéig jutott.

Arne Slot: Meg kell kérdeznem Szoboszlaitól, mire gondolt
A magyar játékos a mérkőzés után úgy vélekedett, hogy a Liverpoolnak a mentalitásával volt gond.
Angol labdarúgás
2026.04.05. 08:10

A Southampton kiejtette az Arsenalt az FA-kupából; a Chelsea megszórta harmadosztályú ellenfelét
Az „ágyúsok” nem jutottak be a legjobb négy közé; a „kékeknél” a hét gólt hét különböző játékos szerezte.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 22:55

Szoboszlai Dominik: Az első félidőben el kellett volna döntenünk a meccset
A Liverpool magyar válogatott középpályása szerint össze kell kapniuk magukat, mert ha így játszanak, akkor nagyon hamar elfelejthetik a BL-szereplést.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 17:07

Haaland mesterhármast szerzett, a City kiütéses győzelemmel verte ki a Poolt az FA-kupából
Szoboszlai és Kerkez végig a pályán volt, de semmi sem jött össze a Liverpoolnak, amelyben Szalah tizenegyest hibázott.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 15:35

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos
Kieran Trippier 2022 januárja óta erősíti az angol csapatot.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

FA-kupa: Szoboszlai és Kerkez is kezd Haalandék ellen – így állnak fel a csapatok
Megvannak a kezdőcsapatok. A Liverpoolból kimaradt Mac Allister, viszont Szoboszlainak várhatóan nem kell jobbhátvédként szerepelnie. Donnarumma kispados a Cityben.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 12:57

Szoboszlai Dominik trófeával búcsúztatná Mohamed Szalahot
KEZDÉS: 13.45. A magyar középpályás emlékezetessé tenné az idény végén távozó klasszis utolsó liverpooli idényét, úgy véli, a következő egy-két hét sorsdöntő lesz a csapat szempontjából – jön a City elleni kupameccs.
Angol labdarúgás
2026.04.04. 07:16

Arne Slot: Az előző idényekben látott Szalah nagy segítség lenne a hajrában
A Liverpool edzője a Manchester City elleni FA-kupa-mérkőzés előtt Isakról, Alissonról és a hangulatról is beszélt.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 14:03

„Átlépett egy határvonalat” – a Chelsea megbüntette Enzo Fernándezt
Az argentin labdarúgó nem játszhat a londoniak következő két mérkőzésén.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 13:48

„Már oda is lehet ítélni neki a Liverpool idény legjobbja címét” – Jamie Carragher Szoboszlai Dominikról
Szoboszlai Mohamed Szalahról: „Jó lenne közösen még egy trófeát nyerni, különösen a Bajnokok Ligáját.”
Angol labdarúgás
2026.04.03. 12:56

Bernardo Silva kész a váltásra, Rodri új ajánlatot kapott a Citytől – sajtóhír
Az átigazolási ügyekben utazó Fabrizio Romano hintett el néhány információmorzsát.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 11:35

Kilencedszer kerül majd szembe Szoboszlai Dominik és Erling Haaland
Szombaton újra találkozik egymással a pályán a magyar és a norvég klasszis – a Liverpoolnak van törlesztenivalója, ugyanis ebben az idényben már kétszer is kikapott a Manchester Citytől.
Angol labdarúgás
2026.04.03. 06:37

Hiába a Ligakupa-győzelem, Guardiola csak az idény végén dönt a jövőjéről
A lehetséges utódok között szerepel Enzo Maresca, Xabi Alonso és Vincent Kompany – a folyamatot Hugo Viana sportigazgató irányítja a Manchester Citynél.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 16:25

Pécsi Ármin szerint Alisson Becker a tökéletes kapus
„Olyan könnyűnek tűnik, amit csinál, pedig éppen ez a legnehezebb.”
Angol labdarúgás
2026.04.02. 15:28

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak
Arne Slot: Természetesen ez csak az első edzése lesz a csapattal három-négy hónapos kihagyás után, de jó, hogy visszatér, mert mindannyian tudjuk, kit igazoltunk: egy nagyszerű csatárt.
Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09
Még több angol foci
Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey
Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen
Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja
Népszerű cikkek
Népszerű cikkek
Premier League: De Zerbi a Tottenham új edzője – hivatalos
Vb-2026: nyolc angol játékos visszatért a klubjához, Tuchel csalódott, de megértő
Premier League: finoman szólva sem népszerű a VAR a drukkerek körében
Még több
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
3 864
Köszönjük!

Angol labdarúgás
2011.10.03. 17:46
Arsenal: Szczesny a hátát fájlalja, nem játszik a válogatottban
Az angol labdarúgó-élvonalban szereplő Arsenal kapusa, Wojciech Szczesny hátproblémával küszködik, mely miatt nem lép pályára a lengyel válogatott soron következő két felkészülési mérkőzésén.

Angol labdarúgás
2011.10.03. 15:53
Arsenal: „Bele kell törődnünk, hogy 15 éves mélypontra jutottunk”
Az Arsenal másfél évtizede nem volt annyira gyenge, mint ebben az idényben – állítja Bob Wilson, a klub legendás kapusa. Az „ágyúsok” vasárnap 2–1-re kikaptak a Tottenhamtől, és hét forduló után a Premier League 15. helyén állnak.

Angol labdarúgás
2011.10.03. 15:33
QPR: Warnock nem haragszik a lecserélése után távozó játékosára
Adel Taarabt, a Queens Park Rangers marokkói középpályása még a Fulham elleni mérkőzés során elhagyta a stadiont, de Neil Warnock, a QPR menedzsere nem bosszankodik emiatt: az bántaná, ha játékosai örömmel vennék tudomásul, hogy csak az első félidő jut nekik. A szakembert sokkal jobban bosszantja a vasárnapi 6–0-s vereség.

Angol labdarúgás
2011.10.03. 15:24
Everton: 15 éves csodagyereket szerződtetnek a negyedik ligából
Az angol labdarúgó-élvonalban szereplő Everton mindenben megegyezett a negyedik ligás Bradforddal a 15 éves, csodagyereknek tartott George Green szerződtetéséről.

Angol labdarúgás
2011.10.03. 14:50
Premier League: Ancelotti visszatérne, a megfelelő ajánlatra vár
Carlo Ancelotti, a Chelsea korábbi menedzsere az olasz La Repubblicának adott interjújában elmondta, szívesen visszatérne Angliába, mert a Premier League-ben a legjobb edzősködni.

Angol labdarúgás
2011.10.03. 13:08
A Spurs edzője berágott Arsene Wengerre
A francia nem fogott kezet Clive Allennel. 1994 óta nem állt ilyen rossz helyen az Arsenal.

Angol labdarúgás
2011.10.03. 12:07
Manchester City: Tévez ma délután találkozik a klub vezetőségével
A Manchester City vezetősége hétfő délután ül le Carlos Tévezzel, hogy megbeszélje a múlt hét kedden a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen történteket.

Angol labdarúgás
2011.10.03. 11:53
Anglia: tíz bajnoki után véget ért McClaren nottinghami érája
A Birmingham City ellen hazai pályán elszenvedett 3–1-es vereség után lemondott posztjáról Steve McClaren, az angol másodosztályú Nottingham Forest menedzsere.

Angol labdarúgás
2011.10.03. 11:19
Blackburn: Kean a négygólos vereség és a tüntetések ellenére is marad
Bár a szurkolók tüntettek ellene, a Manchester Citytől elszenvedett 4–0-s szombati vereség ellenére sem mond le tisztségéről Steve Kean, a Blackburn menedzsere.

Angol labdarúgás
2011.10.03. 10:24
Arsenal: eltört Sagna lába, három hónapot ki kell hagynia - videó
Három hónapos kihagyás vár Bacary Sagnára, az Arsenal francia válogatott védőjére.

Angol labdarúgás
2011.10.02. 19:32
Videó: kapushiba vagy bombagól döntött a Spurs-Arsenal meccsen?
Mint arról beszámoltunk, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapata hazai pályán 2–1-re legyőzte az Arsenalt az angol bajnokság hetedik fordulójának londoni derbijén. Rafael van der Vaart találatára ugyan Aaron Ramsey révén még érkezett válasz a vendégek oldaláról, Kyle Walker találata azonban már három pontot ért a Spurs számára.

Angol labdarúgás
2011.10.02. 19:19
A Tottenham legyőzte a fakó Arsenalt
A Spurs Van der Vaart és Walker találatával nyert a keveset mutató londoni rivális ellen.

Angol labdarúgás
2011.10.02. 19:03
PL: negyedik vereségét szenvedte el az Arsenal, ezúttal a Spurstől
A Tottenham Hotspur labdarúgócsapata hazai pályán 2–1-re legyőzte az Arsenalt az angol bajnokság hetedik fordulójának londoni derbijén. Rafael van der Vaart találatára ugyan Aaron Ramsey révén még érkezett válasz a vendégek oldaláról, Kyle Walker találata azonban már három pontot ért a Spurs számára.

Angol labdarúgás
2011.10.02. 18:05
Premier League: eddig négy gólt szerzett a nyeretlen Fulham, ma hatot
Az eddig hazai pályán csak döntetlent játszó, a bajnokságban amúgy nyeretlen Fulham a Premier League 7. fordulójában megszerezte első győzelmét, méghozzá nem is akármilyen mérkőzésen: Martin Jol együttese 6–0-ra ütötte ki a városi rivális Queens Park Rangerst.

Angol labdarúgás
2011.10.02. 16:44
Videó: Lampard hármat, Sturridge kettőt lőtt Bogdán Ádámnak
Mint arról beszámoltunk, a Chelsea labdarúgócsapata 5–1-re legyőzte idegenben a Bolton Wandererst az angol bajnokság 7. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén. A londoniaknál Frank Lampard háromszor, Daniel Sturridge kétszer talált a hálóba. A hazaiak kapuját Bogdán Ádám védte a mérkőzésen.

Angol labdarúgás
2011.10.02. 16:39
A Chelsea ötössel szomorította Bogdán Ádámot
Lampard triplázott, a korábbi boltoni Sturridge duplázott az 5–1-es vendégsikerrel végződött meccsen.
1811
/
2670











