
Magyar válogatott
51 perce
Tóth Alex: Az edzőnek nem kell megmagyaráznia, hogy miért nem lépek pályára
„Nagyon szeretem a közönséget és az országot, alig vártam már a válogatott összetartását. Szeretek ide visszatérni.”

Csaknem ezer évre kibérelte stadionját a Millwall FC
Az 1885-ben alapított klub eddig is az 1993-ban épült The Denben játszott.
Angol labdarúgás
Tegnap, 12:38

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát
A Manchester United a hajrában 10 emberrel futballozott a 101 percig tartó mérkőzésen.
Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Slot: Számomra Dominik középpályás. Hányszor mondjam még el? Ötször? Hatszor?
„Amikor más poszton játszatom, akkor nem az a célom, hogy valamiféle zseniális taktikusnak mutatkozzak.”
Angol labdarúgás
2026.03.20. 13:25

Sem bajnoki, sem válogatott – Szalah megsérült, pihenő következik
„Mo nagyon ügyel az egészségére, ennek köszönhetően minden sérülésből gyorsabban épül fel, mint mások, reményeink szerint most is így lesz.”
Angol labdarúgás
2026.03.20. 12:30

Harmincöt fős keretet hirdetett Thomas Tuchel az angolok márciusi meccseire
Visszatért Harry Maguire, de a jelenlegi idényben bajnoki meccsen nem védő kapus is bekerült a keretbe.
Angol labdarúgás
2026.03.20. 12:02

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”
Szoboszlai: „Amikor gyerek voltam, Gerrardot néztem, most pedig én viselem a nyolcas számú mezt. Hihetetlen érzés!”
Angol labdarúgás
2026.03.19. 10:35

Az Arsenal egész idényét meghatározhatja ez a hét
Az „ágyúsoknak” komoly csalódás lenne, ha nem jutnának túl a Leverkusenen a BL-ben.
Bajnokok Ligája
2026.03.17. 10:43

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít
A brazil kapus még legalább egy évig állhat a Liverpool FC gólvonala előtt.
Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy
A Brentford leadta az előnyét, ennek ellenére megnyerhette volna a mérkőzést.
Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón
A magyar válogatott csapatkapitánya vasárnapi góljával nemcsak a Liverpool klubrekordere lett, hanem már a bajnoki idényben is az övé a legtöbb ebből a műfajból.
Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea
A londoni klubnak 10,75 millió font (4,87 milliárd forint) bírságot kell fizetnie átigazolási és utánpótlás-nevelési szabályok megszegése miatt.
Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?
VIDEÓ. Szoboszlai Dominik negyedik direkt szabadrúgásgólját szerezte, vajon a Premier League-rekordot is megdönti? Elemzés helyszíni tudósítónkkal, Gyenge Balázzsal.
Légiósok
2026.03.16. 13:41

Elképesztő, hihetetlen – Bruno Fernandest magasztalják Angliában
A David Beckham klubrekordját megdöntő portugált Jack Grealish is dicsérte.
Angol labdarúgás
2026.03.16. 13:05

Szoboszlai: Ha így folytatjuk, örülhetünk, ha a Konferencialigában indulhatunk
A magyar válogatott csapatkapitánya szerint a Liverpool játékosainak össze kell ülniük, hogy kitalálják, miért nem megy úgy a csapatnak, ahogyan kéne.
Légiósok
2026.03.15. 20:29

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen
A magyar válogatott középpályása ötödik bajnoki gólját szerezte, a Tottenham a 90. percben egyenlített – nem érdemtelenül.
Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24
Még több angol foci
Tóth Alex: Az edzőnek nem kell megmagyaráznia, hogy miért nem lépek pályára
Kerkez Milos: Ha nincs meg a három pont, nem sokat ér a gólom
Veretlen maradna a Wembley-ben Mikel Arteta, de nehéz meccs vár csapatára
Népszerű cikkek
Népszerű cikkek
PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU
„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta
A kiesés elől menekülő Spurs legyőzésével feledtetné a hétközi BL-botlást a Liverpool
Még több

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
15 938
Köszönjük!

Angol labdarúgás
2014.07.13. 19:44
Felkészülés: a skót újonc két góllal legyőzte a Man. Cityt
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) legutóbbi kiírását megnyerő Manchester City 2–0-ra kikapott a skót első osztályba visszajutó Dundee otthonában.

Angol labdarúgás
2014.07.13. 08:26
MU: Olyan közösséget teremtenék, mint a holland - Van Gaal
A leköszönő holland kapitány szerint fontos lenne, hogy az angol csapatnál is hasonló összetartás legyen.

Angol labdarúgás
2014.07.12. 22:46
Anglia: „Ha Yaya Touré fehér lenne, nyert volna”
Yaya Touré ügynöke, Dmitri Seluk nyilatkozott a Manchester City elefántcsontparti játékosáról, akiről elmondta, ha nem lenne színes bőrű, több egyéni elismerést kapott volna.

Angol labdarúgás
2014.07.12. 21:33
Videó: a szurkolók is harapósak - Suárez-mezt égettek
Luis Suárezt a napokban szerződtette a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona, ez a tény egyes angol drukkerekből hatalmas dühöt váltott ki. A harapós uruguayi válogatott támadó mezét felgyújtották. Íme!

Angol labdarúgás
2014.07.12. 19:14
Southampton: tízmillióért érkezett a Feyenoord gólgépe
Az angol Southamptonnál folytatja pályafutását a holland Feyenoord labdarúgója, Graziano Pelle.

Angol labdarúgás
2014.07.12. 17:50
Tottenham: 58 ezres stadiont építenek - 2017-ben adnák át
Az angol élvonalban szereplő Tottenham Hotspur labdarúgóklubja új, 58 ezer férőhelyes stadiont épít, amely várhatóan 2017-ben készül el.

Angol labdarúgás
2014.07.12. 17:14
Chelsea: szerződtették a Barca 17 éves sztárpalántáját
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea szerződtette a Barcelona 17 éves ecuadori játékosát, Josi Quinterót.

Angol labdarúgás
2014.07.12. 13:39
West Brom: Huszti csapatától érkezett balhátvéd
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában (Premier League) szereplő West Bromwich leigazolta Sébastien Pocognolit.

Angol labdarúgás
2014.07.12. 11:53
Newcastle: 13 millióért érkezik a vb-résztvevő francia - sajtóhír
A Daily Express című lap értesülései szerint a Newcastle és a Montpellier labdarúgócsapata megállapodott Rémy Cabella átigazolásáról.

Angol labdarúgás
2014.07.12. 11:42
Anglia: a Chelsea és az Arsenal is harcba száll Khediráért?
A középpályás szerződése még egy évig érvényes Madridban.

Angol labdarúgás
2014.07.11. 14:49
Liverpool: Ez a klub nagyobb bármelyik játékosnál - Rodgers
Brendan Rodgers a legjobbakat kívánja a Barcelonához szerződő Luis Suáreznek, de elmondása szerint a Liverpool nagyobb, mint bármelyik játékos, és hisz benne, hogy a szurkolókkal közösen elérik a vágyott sikereket.

Angol labdarúgás
2014.07.11. 14:20
Arsenal: Alexis Sánchez Özillel együtt bajnokká tenné a klubot
Alexis Sánchez szerint Mesut Özillel együtt képesek lehetnek angol bajnokot csinálni az Arsenalból. A chilei támadó azt mondta, Arsene Wenger személyisége nagy szerepet játszott a klubváltásában.

Angol labdarúgás
2014.07.11. 13:56
Liverpool: You'll Never Walk Alone - Luis Suárez
Luis Suárez, a Liverpool Barcelonához igazoló uruguayi támadója érzelmes hangvételű közleményben búcsúzott el a „vörösök" szurkolóitól.

Angol labdarúgás
2014.07.11. 08:09
Arsenal: bemutatták az új gyártó piros, sárga és kék mezeit
A londoniak Pumára váltottak, a Temzén mutatták be az új felsőket – képek, videó.

Angol labdarúgás
2014.07.10. 21:02
Arsenal: Alexis Sánchez érkezett a Barcelonától - hivatalos
Harmincöt millió fontért érkezhetett a játékos, aki hosszú távú szerződést kötött.

Angol labdarúgás
2014.07.10. 16:53
Videó: sarokkal a pipába - remek gól az Everton tinijétől
Laza, de óriási gólt rúgott Conor Grant, az Everton labdarúgója. A 19 esztendős középpályás edzésen bemutatott mozdulatán csak ámulni lehet.
1377
/
2667










