MU: végleg megváltak az olasz U-válogatott középpályástól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.08. 13:20
A kolozsvári CFR-ben folytatja pályafutását a Manchester United középpályása, Davide Petrucci, aki a „vörös ördögök” első csapatában egyetlen hivatalos mérkőzésen sem lépett pályára.

A kétszeres olasz U19-es válogatott játékos 2009 óta tartozott az MU kötelékébe, de klubja rendszeresen kölcsönadta, megjárta a Peterborough Unitedet, a Royal Antwerpet és a Charlton Athleticet is, ám emlékezetes teljesítményt ideiglenes állomáshelyein sem nyújtott.

„Sok sikert kívánunk olasz középpályásunknak, Davide Petruccinak, akivel közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Pályafutását Romániában, a CFR Clujban folytatja, amelyhez szabadon igazolható játékosként csatlakozott” – szól a Manchester United közleménye.

A kolozsvári együttes hat fordulót követően a negyedik helyen áll a román bajnokságban.

Legfrissebb hírek

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
4 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30