Kerékpár
21 órája

Vuelta: Enric Mas piros trikóban nyerte a Pogacar nélküli első szakaszt

Az összetett élén álló spanyol nyolc év után aratott újra szakaszgyőzelmet a hazai Grand Tour-versenyen.

Molnár Noémi Európa-bajnok a BMX szabadstílusú park versenyszámában

Legközelebbi riválisához képest is több mint három ponttal teljesített jobban az olimpiai programban szereplő számban.
Kerékpár
2026.08.23. 21:19

Kerékpár: Feldhoffer megszökött, majd a nyolcadik lett a fiatalok Tourján vasárnap

A Bahrain „devocsapatának” tagjaként a nap szökéséből is kivette a részét a 20 éves magyar bringás, aki a főmezőny élbolyával ért célba.
Kerékpár
2026.08.23. 18:32

Vuelta: Matt Brennan fölényesen nyerte meg a sprintet, Pogacar maradt pirosban

A 21 éves brit első szakaszgyőzelmét aratta a háromhetes körversenyen, és felzárkózott az összetett harmadik helyére.
Kerékpár
2026.08.23. 17:53

Pogacar rögtön az élre állt, 9 századdal nyerte meg a Vuelta monacói időfutamát

Valter Attila 57 másodpercet kapott tőle a 9.4 kilométeres egyéni időfutamon.
Kerékpár
2026.08.22. 20:03

Vuelta: Pogacar nehéz versenyre számít, Roglic jobban érzi magát

„Nem szabad kimerülnöm a végére, okosan kell tekernem.”
Kerékpár
2026.08.22. 11:21

Nevéből ige lett, most visszavonul a kétszeres világbajnok Julian Alaphilippe – sajtóhír

A 34 éves francia karrierje során 45 győzelemig jutott.
Kerékpár
2026.08.21. 11:57

Szabadidősport: Győrtől Budapestig tartó, összefüggő kerékpárút-hálózatot terveznek

Új nyomvonallal tervezik kiváltani az Esztergom és Tát közötti balesetveszélyes szakaszt.
Kerékpár
2026.08.21. 11:22

„Sokat várunk tőle” – Valter Attila csapatának sportigazgatója a Vuelta előtt

A Bahrain-Victorious magyar kerékpárosa két év után visszatér a Vueltára.
Kerékpár
2026.08.21. 10:57

Új szakmai vezetőket választott a Magyar Kerékpáros-szövetség

Az országúti szakágnál Rózsa Balázs, cyclocrossban Cser Gábor lesz a főnök.
Kerékpár
2026.08.19. 21:44

Valter Attila harmadszor indul a Vueltán

2024 óta nem szerepelt magyar kerékpáros a legnagyobb körversenyeken.
Kerékpár
2026.08.19. 09:25

Elmarad az idei Bükk-kupa

A rendezvény biztosításához nem áll a szervezők rendelkezésére elegendő szponzori támogatás.
Kerékpár
2026.08.18. 19:41

Roglic felépült a balesete után és indul a Vueltán

A 36 esztendős szlovén bringást július végén edzés közben elütötte egy autó.
Kerékpár
2026.08.18. 12:12

Vingegaard az idén nem indul több kerékpárversenyen

A kétszeres Tour-első dán versenyző a montréali világbajnokságot is kénytelen lesz kihagyni.
Kerékpár
2026.08.17. 12:35

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Finlay Tarlinget egy olyan autós ütötte el, aki a mezőnnyel szemben hajtott a pályára.
Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

A kőbányai Bringarénában történt bukásban Szalontay Sándor és Alejandro Chorro zúzódásokat szenvedett, Alejandro Esteban Garmendiát viszont életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Kerékpár
2026.08.12. 17:19
Kerékpár
2011.01.19. 16:33

Kerékpár: föld alatti „vakondfutamot” szerveznek Kőbányán

A Vuelta Sportiroda McDonald’s BringaMánia Vakondfutam elnevezéssel föld alatti kerékpárversenyt rendez február 6-án, Kőbányán. A Bánya utcai eseményen a profik mellett amatőrök és gyermekek is rajthoz állhatnak.
Kerékpár
2011.01.19. 14:37

Kerékpár: jövő héten dönthetnek Contador doppingügyében

A jövő hét végére születhet döntés Alberto Contadornak, a világ jelenlegi legjobb országúti kerékpárosának doppingügyében.
Kerékpár
2011.01.18. 19:21

Kerékpár: az UCI alelnöke két esztendőre tiltaná el Contadort

Peder Pedersen, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) dán alelnöke kétéves eltiltással sújtaná Alberto Contadort, a doppinggyanúba keveredett háromszoros Tour de France-győztes spanyol versenyzőt.
Kerékpár
2011.01.18. 11:07

Kerékpár: visszavonult a 2006-os Tour-győzelmétől megfosztott Landis

Bejelentette visszavonulását Floyd Landis, a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 2006-os győztese, akit doppingvétség miatt később megfosztottak elsőségétől.
Kerékpár
2011.01.18. 07:02

Kerékpár: születésnapi ajándékként nyugdíjba vonul az olasz bringás

Andrea Noé azt „adja" feleségének saját születésnapja alkalmából, hogy május 29-én befejezi kerékpáros pályafutását. Az olasz országúti bringás a La Gazzetta dello Sport című lapnak elmondta: már megígérte párjának, Simonának, hogy az idei Giro d'Italia zárónapján – ami éppen egybeesik a születésnapjával – felhagy a versenyzéssel.
Kerékpár
2011.01.14. 07:24

Kerékpár: Armstrong 50 ezer dollárt ad az ausztrál árvízkárosultaknak

A hétszeres Tour de France-győztes amerikai Lance Armstrong 50 ezer dollárt adományozott az ausztrál árvízkárosultaknak, és ezen kívül az egyik közösségi portálon is gyűjtést szervezett – adta hírül a cyclingnews internetes oldal.
Kerékpár
2011.01.13. 14:20

Kerékpár: az UCI fellebbez Pellizotti felmentése ellen

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul fellebbezéssel az olasz Franco Pellizotti felmentése miatt.
Kerékpár
2011.01.12. 18:37

Kerékpár: 33 év után újra Baszkföldön teker majd a Vuelta mezőnye

Idén 33 év után először Baszkföldön is áthalad majd a spanyol országúti kerékpáros körverseny, a Vuelta a Espana mezőnye.
Kerékpár
2011.01.10. 17:44

Kerékpár: UCI 1.2-es kategóriával naptárban a Betonexpressz Nagydíj

Idén immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a magyarországi országúti kerékpárverseny, a Betonexpressz Nagydíj. A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) versenynaptárában 1.2-es kategóriával minősített Europe Tour-viadalra augusztus 6-án kerül sor.
Kerékpár
2011.01.09. 15:52

Kerékpár: Buruczki és Benkó is megvédte bajnoki címét a krossz ob-n

A férfiaknál Buruczki Szilárd, a nőknél Benkó Barbara nyert, és védte meg címét az országúti krossz-kerékpárosok bajnokságán vasárnap.
Kerékpár
2011.01.05. 17:38

Kerékpár: visszavonulását fontolgatja az 52 éves francia kerekessztár

Nem biztos, hogy a 2011-es szezonban vállalja a versenyzést Jeannie Longo-Ciprelli, a franciák 52 éves, olimpiai és világbajnok kerékpárosa.
Kerékpár
2011.01.05. 06:53

Kerékpár: Argentínában kezdi a szezont a Tour-diadalra törő Basso

Argentínában kezdi meg a felkészülést a júliusi Tour de France-ra Ivan Basso, az olaszok kerekessztárja.
Kerékpár
2011.01.04. 19:56

Kerékpár: tizenöt évre tiltották el a 35 esztendős Pedro Lopest

Példátlan hosszúságú büntetést szabott ki a helyi szövetség Pedro Lopes portugál kerékpárosra, aki a doppingszabályok sorozatos megsértése miatt 15 év eltiltást kapott.
Kerékpár
2011.01.03. 15:07

Kerékpár: Dósa és Buruczki az első SuperCross legjobbjai

A Motorex-Karancs Kupával Salgótarjánban zárult vasárnap az I. SuperCross Sorozat. A hölgyeknél Dósa Eszter (Vitalitás SE), míg férfiaknál a szlovák Glajza Robert (CK Banská Bystrica) volt a leggyorsabb. Az ötfutamos sorozat összetettjében a nőknél szintén Dósa, míg férfiaknál – a záró futamon Glajza után kettő másodperccel, legjobb magyarként célba érő – Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC) végzett az élen.
Kerékpár
2010.12.30. 15:05

Kerékpár: Salgótarjánban zárul az I. SuperCross-sorozat

A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület a tóstrandi SBTC-pálya környékén január 2-án rendezi  a Motorex–Karancs Kupát, amely az öt rendező egyesület által életre keltett I. SuperCross-sorozat utolsó állomása lesz a 2010–2011-es „krosszos" szezonban.
Kerékpár
2010.12.26. 10:51

Kerékpár: a doppingvád ellenére Contador ott lesz a murciai körversenyen

Indul jövő márciusban a murciai körversenyen Alberto Contador, a doppinggyanúba keveredő háromszoros Tour de France-győztes spanyol országúti kerékpáros.

317

/

448