Kerékpár
18 órája

Vuelta: Enric Mas piros trikóban nyerte a Pogacar nélküli első szakaszt

Az összetett élén álló spanyol nyolc év után aratott újra szakaszgyőzelmet a hazai Grand Tour-versenyen.

Molnár Noémi Európa-bajnok a BMX szabadstílusú park versenyszámában

Legközelebbi riválisához képest is több mint három ponttal teljesített jobban az olimpiai programban szereplő számban.
Kerékpár
2026.08.23. 21:19

Kerékpár: Feldhoffer megszökött, majd a nyolcadik lett a fiatalok Tourján vasárnap

A Bahrain „devocsapatának” tagjaként a nap szökéséből is kivette a részét a 20 éves magyar bringás, aki a főmezőny élbolyával ért célba.
Kerékpár
2026.08.23. 18:32

Vuelta: Matt Brennan fölényesen nyerte meg a sprintet, Pogacar maradt pirosban

A 21 éves brit első szakaszgyőzelmét aratta a háromhetes körversenyen, és felzárkózott az összetett harmadik helyére.
Kerékpár
2026.08.23. 17:53

Pogacar rögtön az élre állt, 9 századdal nyerte meg a Vuelta monacói időfutamát

Valter Attila 57 másodpercet kapott tőle a 9.4 kilométeres egyéni időfutamon.
Kerékpár
2026.08.22. 20:03

Vuelta: Pogacar nehéz versenyre számít, Roglic jobban érzi magát

„Nem szabad kimerülnöm a végére, okosan kell tekernem.”
Kerékpár
2026.08.22. 11:21

Nevéből ige lett, most visszavonul a kétszeres világbajnok Julian Alaphilippe – sajtóhír

A 34 éves francia karrierje során 45 győzelemig jutott.
Kerékpár
2026.08.21. 11:57

Szabadidősport: Győrtől Budapestig tartó, összefüggő kerékpárút-hálózatot terveznek

Új nyomvonallal tervezik kiváltani az Esztergom és Tát közötti balesetveszélyes szakaszt.
Kerékpár
2026.08.21. 11:22

„Sokat várunk tőle” – Valter Attila csapatának sportigazgatója a Vuelta előtt

A Bahrain-Victorious magyar kerékpárosa két év után visszatér a Vueltára.
Kerékpár
2026.08.21. 10:57

Új szakmai vezetőket választott a Magyar Kerékpáros-szövetség

Az országúti szakágnál Rózsa Balázs, cyclocrossban Cser Gábor lesz a főnök.
Kerékpár
2026.08.19. 21:44

Valter Attila harmadszor indul a Vueltán

2024 óta nem szerepelt magyar kerékpáros a legnagyobb körversenyeken.
Kerékpár
2026.08.19. 09:25

Elmarad az idei Bükk-kupa

A rendezvény biztosításához nem áll a szervezők rendelkezésére elegendő szponzori támogatás.
Kerékpár
2026.08.18. 19:41

Roglic felépült a balesete után és indul a Vueltán

A 36 esztendős szlovén bringást július végén edzés közben elütötte egy autó.
Kerékpár
2026.08.18. 12:12

Vingegaard az idén nem indul több kerékpárversenyen

A kétszeres Tour-első dán versenyző a montréali világbajnokságot is kénytelen lesz kihagyni.
Kerékpár
2026.08.17. 12:35

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Finlay Tarlinget egy olyan autós ütötte el, aki a mezőnnyel szemben hajtott a pályára.
Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

A kőbányai Bringarénában történt bukásban Szalontay Sándor és Alejandro Chorro zúzódásokat szenvedett, Alejandro Esteban Garmendiát viszont életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Kerékpár
2026.08.12. 17:19
Kerékpár
2011.02.22. 12:16

Kerékpár: jobban van az átszúrt vádlival műtött pályakerékpáros

Sikeres műtéten esett át az a malajziai pályakerékpáros, akinek bal vádliját átszúrta egy hegyes fadarab a manchesteri világkupafutamon vasárnap.
Kerékpár
2011.02.20. 22:35

Kerékpár: Contador negyedik hellyel tért vissza

A háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contador a negyedik helyen végzett vasárnap a Portugáliában rendezett Algarve körversenyen, mely az első szereplése volt azután, hogy a Spanyol Kerékpáros Szövetség (RFEC) felmentette a doppingvádak alól.
Kerékpár
2011.02.19. 21:20

Kerékpár: kirúgta csapata a házi vérátömlesztést végző Riccót

A Vacansoleil-DCM profi kerékpárcsapat azonnali hatállyal felbontotta a házi vérátömlesztés miatt életveszélyes állapotban kórházba szállított olasz Riccardo Ricco szerződését.
Kerékpár
2011.02.19. 11:08

Kerékpár: Alberto Contador már rajthoz is állt a felmentése után

Alberto Contador a keddi felmentését követően már rajthoz is állt a szerdán kezdődő Volta ao Algarvén, ahol a harmadik szakaszon hegyi befutóra került sor, és a háromszoros Tour-győztes országúti kerékpáros az ötfős élboly tagjaként, a harmadik helyen ért célba.
Kerékpár
2011.02.16. 16:28

Kerékpár: „Botrány! Contadort jogtalanul mentették fel” - Gazzetta

Felemás sajtóreakciókat váltott ki Spanyolországban, illetve azon kívül, hogy a Spanyol Kerékpáros-szövetség (RFEC) kedden felmentette a doppingügybe keveredett, háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contadort.
Kerékpár
2011.02.16. 15:12

Kerékpár: Lance Armstrong végleg befejezte, semmit sem bánt meg

Az amerikaiak hétszeres Tour de France-győztes versenyzője kizárta egy második visszatérés lehetőségét.
Kerékpár
2011.02.15. 17:45

Kerékpár: Contadort felmentette a spanyol szövetség - hivatalos

Amint azt korábbi sajtóhírek előre jelezték, a Spanyol Kerékpáros-szövetség felmentette a doppingvádak alól Alberto Contadort, a Tour de France háromszoros győztesét.
Kerékpár
2011.02.15. 14:38

Kerékpár: Riccót antibiotikumokkal és szteroidokkal kezelik

Továbbra is súlyos állapotban fekszik kórházban Riccardo Ricco. A 26 éves kerékpáros a saját magán végrehajtott vérátömlesztés után lett rosszul.
Kerékpár
2011.02.14. 15:49

A spanyol szövetség felmentené Contadort

A WADA és a nemzetközi szövetség várhatóan fellebbez a CAS-nál a döntés ellen.
Kerékpár
2011.02.14. 14:45

Kerékpár: a spanyol szövetség felmentette Contadort a doppingvádak alól - sajtóértesülés

A Marca értesülései szerint a Spanyol Kerékpáros-szövetség versenybizottsága úgy döntött, felmenti Alberto Contadort, aki tavalyi Tour de France-sikere után akadt fenn egy doppingvizsgálaton klenbuterollal.
Kerékpár
2011.02.14. 09:53

Hegyikerékpár: jubileumokkal került naptárba a Top Maraton sorozat

Kétezer-tizenegyben hetedik esztendejét kezdi a Top Maraton hegyikerékpárverseny-sorozat. A naptárban az idén is négy állomás szerepel, amelyek – szeptemberi – végeztével összetettet is hirdetnek a szervezők. 2011 a jubileumok és fesztiválok éve lesz. Három verseny a Magyar Kupasorozat részét képezi, egy a magyar bajnokságnak ad otthont.
Kerékpár
2011.02.11. 12:51

Kerékpár: a spanyol miniszterelnök kiállt Contador mellett

José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök kiállt Alberto Contador háromszoros Tour de France-győztes országúti kerékpáros mellett, akit egy évre eltiltanának doppingvétség miatt.
Kerékpár
2011.02.11. 07:06

Kerékpár: Tragikus és kétségbeejtő Ricco esete, véli a WADA elnöke

Egyszerre tragikus és kétségbeejtő Riccardo Ricco esete – jelentette ki John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke azt követően, hogy az olasz kerékpáros a saját magán végrehajtott vérátömlesztés után kritikus állapotban került kórházba.
Kerékpár
2011.02.09. 09:28

Videó: vakondokat üldöztek a kerékpárosok Kőbányán

A McDonald's BringaMánia Vakond futamán az ovisoktól az elit bringásokig megtöltötte a több mint félezer résztvevő a kőbányai alagútrendszert. A futamon elindult a kőbányai klub magyar cyclocross-bajnoka, Buruczki Szilárd is, azonban ő sem bírt a remek napot kifogó Búr Zsolttal, a Bringabanda versenyzőjével, aki magabiztosan nyert. A Bringa Tv videója.      
Kerékpár
2011.02.09. 07:49

Kerékpár: Schleck szerint ha nincs Contador, ő az idei Tour favoritja

Az utóbbi két Tour de France-on egyaránt második helyen záró luxemburgi Andy Schleck szerint ha a spanyol Alberto Contador doppingvétség miatt nem indulhat az idei francia kerékpáros körverseny, akkor ő számít majd a viadal favoritjának.
Kerékpár
2011.02.08. 18:56

Kerékpár: házi vértranszfúziótól lett rosszul a Tour-botrányhős

Saját vérének otthoni transzfúziójától lett rosszul vasárnap Riccardo Ricco olasz kerékpáros, akit a 2008-as Tour de France-on elkövetett doppingvétsége miatt korábban egyszer már eltiltottak. A 27 éves versenyzőt kritikus állapotban szállították be a modenai kórházba, ahol beismerte, hogy a hűtőszekrényben 25 napig tárolt vérét fecskendezte vissza magának.

315

/

448