Egyéb egyéni
5 órája

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

A 27 éves versenyző saját rekordját döntötte meg.

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

A sportfinanszírozás átalakítása, a taoprogram, az akadémiai rendszer és a kiemelt sportesemények megrendezése is szóba került a sportállamtitkársági tájékoztatón.
Egyéb egyéni
Tegnap, 18:33

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

A benyújtott bizonyítékok 80 százaléka nem hiteles, vagy hamisított.
Egyéb egyéni
Tegnap, 18:25

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

John Nicks számos olimpiai és világbajnokot nevelt, maga pedig párosban négy-négy világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 16:38

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

A tét ebben a versengésben is az érmek mellett három olimpiai kvóta volt.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:36

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes légpisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Ez karrierje első felnőtt világbajnoki érme olimpiai versenyszámban.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:36

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Közben Jákó Miriam szintén jól lőtt, és 574 körrel zárt, ami végül a 25. helyhez volt elég. Fábián Sára Ráhelnek azonban ezúttal nem jött ki a lépés, sokat hibázott és 568 kört ért el, amivel a 46. lett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 11:36

Fitnesz és testépítés: négy világbajnoki arany és rangos elismerés

A hét dobogós helyezés mellett több magyar sportoló is döntőbe jutott. A világbajnokság idején tartott nemzetközi kongresszuson Huber Istvánt, a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség elnökét is kitüntették.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 18:39

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Az új magyar rekord szakításban 147, lökésben 184, összetettben 331 kilogramm a 95 kilogrammos súlycsoportban.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 15:58

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Rédecsi Máté a 15. helyen végzett a gyorstüzelő pisztolyosok versenyében.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:34

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Mindkét szervezet világbajnokságán ott lehetne, de nem volt kérdés, hogy a 21 éves dartsos a PDC-vb-t és az Alexandra Palace-t választja a HDSL rájátszásának megnyerésével.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:26

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Eredetileg Csondzsu központtal Észak-Csolla tartományt választották ki helyszínül az ázsiaiak, de társrendezőként Szöul is képben van.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:49

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián Dakarban.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:01

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Az észak-koreai súlyemelőnő 2024-ben és 2025-ben is világbajnok volt.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:34

Kilenc tizeden múlt a döntő Nagybányai-Nagynak a sportlövő-vb-n

Immár téthelyzetben álltak lőállásba a magyar sportlövők a katari vb-n, de az első versenynap nem hozott szerencsét.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:17

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Dénes Eszter ezúttal nem volt versenyben a fináléért.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 15:45
Egyéb egyéni
2021.09.24. 20:47

Torna GP: minden szeren lesz magyar döntős Szombathelyen

Az Arena Savaria Sportcsarnokban zajló viadalon pénteken a selejtezőt rendezték meg.
Egyéb egyéni
2021.09.24. 18:40

Torna: Berki Krisztiánt meglepetéssel búcsúztatták – videó

Az olimpiai, háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok egy lovas szobrot is kapott.
Egyéb egyéni
2021.09.24. 16:29

A ringben a kezével és a lábával, azon kívül a fenekével hódít az MMA-harcosnő – videó

Valerie Loureda ketrecharcos egyáltalán nem szégyenlős, a képeiért pedig odavannak a követői.
Egyéb egyéni
2021.09.24. 16:12

Darts: Kovács Patrik izgalmas meccsen kapott ki Rob Crosstól

A magyar versenyző 4–3-as előnyről maradt alul a világranglista 12. helyezettjével szemben.
Egyéb egyéni
2021.09.24. 14:59

Csupasport: magyar testépítő az Arnold Classicon

Az Arnold Sports Festival része a klasszikus testépítés – ebben indul Molnár Péter is.
Egyéb egyéni
2021.09.24. 10:49

Tokiói Hősök: Úgy aludtam el, nem az olimpia, az életem a legfontosabb – Kovács Sarolta

PODCAST. Hogy jön Czene Attila a tokiói bronzéremhez? Mit tett volna a lovon zokogó német helyében?
Egyéb egyéni
2021.09.24. 09:54

Birkózás: eltiltották a doppingoló orosz olimpiai bajnokot

Mahov a 2012-es olimpián harmadikként végzett, ám tiltott szer miatt diszkvalifikálták az előtte végzőket.
Egyéb egyéni
2021.09.24. 08:36

Cselgáncs: legyőzte a kórt Karakas Hedvig

Súlyos betegségen esett át a tokiói olimpiát követően az 57 kilogramm Európa-bajnoka.
Egyéb egyéni
2021.09.23. 23:47

Dárdai Gulácsiék ellen meccsel kétszázadszor tétmeccsen; Exkluzív interjú a vb-ezüstérmes William Gallasszal

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.
Egyéb egyéni
2021.09.23. 22:28

Íjászat: Balogh Mátyás a vb nyitó körében búcsúzott

A magyar olimpikon az erős szélben rendezett keddi rangsorolóban 620 körrel a 76. helyen zárt.
Egyéb egyéni
2021.09.23. 19:09

Torna: Balázs Krisztián kihagyja a szombathelyi GP-t

Kovács István szövetségi kapitány Bátori Szabolcsot nevezte a csapatba a hétvégi versenyre.
Egyéb egyéni
2021.09.23. 17:40

Darts: világbajnokkal meccsel Kovács Patrik Gibraltáron

A viadal egyetlen magyarja Rob Cross ellen kezd, ha továbbjut, Michael van Gerwen jön.
Egyéb egyéni
2021.09.23. 14:44

Csupasport: Bogár János 30 év után visszatér a Spartathlonra

„Kíváncsian várom, vajon a rajtnál feltolulnak-e bennem 1991 emlékei.”
Egyéb egyéni
2021.09.23. 14:04

Triatlon: így szól Bicsák Bence előadásában az egyik legszomorúbb magyar dal

A tokiói olimpián hetedik helyen célba érő pécsi sportoló életében fontos szerepet játszik a zene.
Egyéb egyéni
2021.09.22. 23:28

UEFA, FIFA: elképesztő kettős mérce; Szocsi a Mercedes kedvenc terepe

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.
Egyéb egyéni
2021.09.22. 21:01

Csupasport: iramfutók is segítenek a 12 órás ob-n

A szervezők mindent megtesznek, hogy a résztvevők a lehető legtöbbet hozzák ki magukból.

891

/

3115