Egyéb egyéni
1 órája

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

A 27 éves versenyző saját rekordját döntötte meg.

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

A benyújtott bizonyítékok 80 százaléka nem hiteles, vagy hamisított.
Egyéb egyéni
23 órája

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

John Nicks számos olimpiai és világbajnokot nevelt, maga pedig párosban négy-négy világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 16:38

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

A tét ebben a versengésben is az érmek mellett három olimpiai kvóta volt.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:36

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes légpisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Ez karrierje első felnőtt világbajnoki érme olimpiai versenyszámban.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:36

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Közben Jákó Miriam szintén jól lőtt, és 574 körrel zárt, ami végül a 25. helyhez volt elég. Fábián Sára Ráhelnek azonban ezúttal nem jött ki a lépés, sokat hibázott és 568 kört ért el, amivel a 46. lett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 11:36

Fitnesz és testépítés: négy világbajnoki arany és rangos elismerés

A hét dobogós helyezés mellett több magyar sportoló is döntőbe jutott. A világbajnokság idején tartott nemzetközi kongresszuson Huber Istvánt, a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség elnökét is kitüntették.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 18:39

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Az új magyar rekord szakításban 147, lökésben 184, összetettben 331 kilogramm a 95 kilogrammos súlycsoportban.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 15:58

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Rédecsi Máté a 15. helyen végzett a gyorstüzelő pisztolyosok versenyében.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:34

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Mindkét szervezet világbajnokságán ott lehetne, de nem volt kérdés, hogy a 21 éves dartsos a PDC-vb-t és az Alexandra Palace-t választja a HDSL rájátszásának megnyerésével.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:26

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Eredetileg Csondzsu központtal Észak-Csolla tartományt választották ki helyszínül az ázsiaiak, de társrendezőként Szöul is képben van.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:49

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián Dakarban.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:01

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Az észak-koreai súlyemelőnő 2024-ben és 2025-ben is világbajnok volt.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:34

Kilenc tizeden múlt a döntő Nagybányai-Nagynak a sportlövő-vb-n

Immár téthelyzetben álltak lőállásba a magyar sportlövők a katari vb-n, de az első versenynap nem hozott szerencsét.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:17

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Dénes Eszter ezúttal nem volt versenyben a fináléért.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 15:45

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

A vb-n minden olimpiai egyéni versenyszámban három Los Angeles-i kvótát osztanak.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 13:43
Egyéb egyéni
2021.09.30. 18:03

Csupasport: fiatal és céltudatos tehetség Varga Borbála

„Amióta futok, sokkal magabiztosabbnak érzem magam az élet minden terén.”
Egyéb egyéni
2021.09.30. 16:51

Túl tízezer keresztszalagműtéten – Dr. Béres György és a sport

A fitneszvilágbajnok Béres Alexandra sportsebész édesapja heti hat-nyolc órát fordít mozgásra.
Egyéb egyéni
2021.09.30. 12:43

Asztalitenisz: férfiválogatottunk nyeretlenül búcsúzott az Eb-től

„Az erősorrend alapján a negyedikek voltunk a csoportban, és ott is végeztünk.”
Egyéb egyéni
2021.09.30. 11:21

Súlyemelés: a világ- és Európa-bajnok Kosztovát nyolc évre tiltották el

Azért kapott ezúttal ilyen hosszú büntetést, mivel másodszor kapták rajta doppinghasználaton.
Egyéb egyéni
2021.09.30. 10:28

Vitorlázás: nagyhajós versenyen indul Érdi Mária

„A vízen természetesen jól érzem magam, de kishajóhoz vagyok szokva.”
Egyéb egyéni
2021.09.29. 21:02

Asztalitenisz: női válogatottunk Póta vezérletével egy lépésre az Eb-negyeddöntőtől

A mieink a vártnál nehezebben, de 3:2-re legyőzték Horvátországot.
Egyéb egyéni
2021.09.29. 19:10

Birkózás: kiemelt sportakadémia lett a csepeli KIMBA

Nagy mérföldkőhöz ért a Kozma Istvánról elnevezett nevelőműhely.
Egyéb egyéni
2021.09.29. 17:11

Csupasport: vonzotta, hogy triatlonozni menő

„Egészen pontosan 2016 júniusában léptem rá az életmódváltás útjára.”
Egyéb egyéni
2021.09.29. 16:02

Csak az apja regényét nem írta meg – Zsengellér Zsolt útja a Pályabelépőtől a Szepesi-díjig

2021-ben rangos szakmai díjjal ismerték el az a vb-ezüstérmes csatár sportújságíró fiát.
Egyéb egyéni
2021.09.29. 13:25

„Meg kell tanulnom, hogy független nő legyek” – Epres Panni beszélt a jövőjéről

„Meg kell tanulnom, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, ha magamra is fordítok időt.”
Egyéb egyéni
2021.09.29. 12:25

Asztalitenisz: férfiválogatottunk a második meccsét is elbukta az Eb-n

Ezzel eldőlt, hogy az utolsó csoportmeccstől függetlenül nem juthat tovább a negyeddöntőbe.
Egyéb egyéni
2021.09.29. 10:02

Birkózás: Lőrinczék – este a székelyeknél

Olimpiai érmes birkózóink örök élménnyel gazdagodtak: első ízben jártak Székelyföldön. 
Egyéb egyéni
2021.09.28. 23:17

Baji Balázs visszavonul; Ugrai Roland remekel a Lokiban

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.
Egyéb egyéni
2021.09.28. 23:10

Szeretetfürdő – Csinta Samu publicisztikája

ALAPVONAL. Legutóbb a világ legeredményesebb birkózó testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor járt a környéken. Előbbi eljutott korábban már néhányszor Brassóig, illetve a román válogatott magashegyi edzőtáboráig, de környezetében senki sem akadt, aki felhívta volna a figyelmét, hogy 25 kilométerrel északra egy másik világ kezdődik.
Egyéb egyéni
2021.09.28. 23:10

Az út nem ért véget – Vincze Szabolcs jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Még le sem vette a cipőjét a célba érkezés után, már hívtam telefonon. És fel is vette.
Egyéb egyéni
2021.09.28. 20:28

Ajánló: az Arnold Classic más kávéház

Molnár Péter úgy érzi, amatőr karrierjéhez képest teljesen más világba csöppent.

888

/

3114