Baji Balázs visszavonul; Ugrai Roland remekel a Lokiban

S. T. J.S. T. J.
2021.09.28. 23:17
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

A Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban jelentette be visszavonulását a világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes atléta, Baji Balázs. A gátfutó elmondta, az idei évre 2021-re fogalmazódott meg benne a búcsú gondolata. Be kellett látnia, már nem képes azon a szinten teljesíteni, amit megszoktak és elvárnak tőle, illetve amit ő is vár magától. Megértette, hogy most jött el a pillanat, amikor emelt fővel és szép emlékekkel fejezheti be versenyzői pályafutását. Baji cáfolja, hogy súlyos sérülése után ne lett volna esélye visszakerülni az elitbe, de az életének ebben a szakaszában ideje más irányba fordulnia, többet szeretne foglalkozni a sport utáni karrierjével és a magánéletével.

Hét mérkőzésen hat gólnál jár Ugrai Roland, a Debreceni VSC 28 éves csatára. A Loki játékosa azonban azt mondta lapunknak, nem gondolja, hogy lenne oka elájulni a teljesítményétől. A góllövőlistát jelenleg vezető futballista elismerte, a kispesti időszaka után a debreceni vezetőkben is lehetett kétely, ahogyan benne is volt. Ezért márciusban abban maradtak, az NB II-es évad végéig csatlakozik az együtteshez, aztán meglátják, lesz-e folytatás. Nyolc mérkőzésen három gól és három gólpassz jött össze, ám Ugrai érezte, sokkal többre lenne képes, játékban és erőnlétben egyaránt fejlődnie kell. Ekkor került a képbe Shane Tusup...

Hegedüs Lajos még tavaly novemberben is válogatott kerettag volt, többek között az Európa-bajnokságra kijutásról döntő Izland elleni meccsen is ott lehetett. Azóta nagyot fordult a világ a kapussal. A nyár végén távozott Paksról, ahol az előző idényt kispadon kezdte, ám a negyedik fordulót követően, miután Bognár György lett a vezetőedző, egyértelműen élvezte a bizalmat. Idén tavasszal már nem ez volt a helyzet, és amikor a klub júliusban átigazolta Nagy Gergelyt, sejteni lehetett, nem a rutinos kapuvédővel képzelik el a jövőt. Hegedüs augusztus harmincegyedikén felbontotta szerződését a Pakssal, de hisz abban, hogy van visszaút számára az élvonalba.

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
13 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32

Glasgow-ban győzött a Ferencváros; Várkonyi Bence már Marco Rossi meghívójának is örül

E-újság
2026.09.18. 00:22

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50