Egyéb egyéni
42 perce

Szumó-vb: két magyar ezüst és egy bronz a felnőttek között, világbajnoki cím utánpótlásban

Délceg József és Gyuricza Marcell a döntőben maradt alul, Szilágyi Erik harmadik lett, Sillei Janka az U18-asoknál állhatott fel a dobogó legtetejére.

Torna-vb: kár a rontásokért…

Mészáros Krisztofer egyéni összetettben szinte biztosan döntős lesz.
Egyéb egyéni
23 órája

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

„A statisztikákat nem figyelem, de ha így van, szomorú vagyok, ennél jobb szereplésben bíztam.”
Egyéb egyéni
Tegnap, 16:22

Kossovics Máté a bajnok a szörfösök foil kategóriájában

A hazai szövetség tájékoztatása szerint 11 verseny és 23 versenynap után hirdettek végeredményt.
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:03

Kropkó Márta Edmonton után Pekingben is ezüstérmes a triatlon-világkupában

Testvére, Márton is közel járt a dobogóhoz a kínai fővárosban.
Egyéb egyéni
Tegnap, 12:04

„A kitűzött célt elértük” – Tóth Krisztián a cselgáncs-világbajnokságról

Tucatnyi magyar dzsudoka mérette meg magát Bakiban, két pontszerző helyet értek el.
Egyéb egyéni
Tegnap, 11:21

Vívás: Dósa Dániel a nyolcaddöntőig jutott a takamacui vk-viadalon

A nőknél a mieink közül csupán Pásztor Flóra jutott be a legjobb 32 közé, ott aztán ő is kikapott.
Egyéb egyéni
Tegnap, 9:01

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

A franciák, a németek és a svédek uralják a mezőnyt, rajtuk kívül csak kevesen rúgnak labdába.
Egyéb egyéni
2026.10.16. 21:44

Vívás: hat magyar a 64 között a női párbajtőrözők casablancai vk-viadalán

Nagy Blanka és Horváth Lotti már a csoportkör után feljutott a főtáblára.
Egyéb egyéni
2026.10.16. 21:25

Vívás: öt magyar a női kardozók oráni világkupaversenyének főtábláján

Hárman kiemeltként érkeztek, hozzájuk Katona Renáta és Márton Anna csatlakozott a pénteki selejtezőből.
Egyéb egyéni
2026.10.16. 18:06

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Kondricz Kata is vívhatott a 64 közé közé kerülését, ő egytusos vereséget szenvedett.
Egyéb egyéni
2026.10.16. 08:56

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Új együttműködő partnere lett öttusa-világbajnokunknak: Guzi Blanka október 1-től a Mercedes-Benz Miskolc támogatottja, jelentette be az autókereskedő cég. (x)
Egyéb egyéni
2026.10.16. 07:07

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Az pénteken derül ki, hogy a női mezőnyben hány magyar lesz.
Egyéb egyéni
2026.10.15. 23:21

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egy 63 éves luxemburgi játszik egy 20 éves némettel.
Egyéb egyéni
2026.10.15. 19:26

Vívás: három magyar a 64 között a férfi kardozók orani vk-viadalán

Bíró Huba a csoportmérkőzések után egyből főtáblára jutott; Vigh Benedek is elérte a célját.
Egyéb egyéni
2026.10.15. 16:41

Vívás: három magyar a főtáblán a férfi tőrözők takamacui vk-viadalán

A kiemelt Dósa Dánielhez Tóth Gergely és Mihályi Andor csatlakozott.
Egyéb egyéni
2026.10.15. 11:22
Egyéb egyéni
2023.08.22. 12:21

Az NSO ezen a héten is a legolvasottabb a sportmédiában

Az augusztus 13-tól 20-ig tartó időszakban több mint 9 millió oldalt töltöttek le felhasználóink.
Egyéb egyéni
2023.08.22. 11:15

Sportlövő-vb: Péni István ötödik, a csapat 12. szabadpuska fekvőben

Egyéniben a cseh Petr Nymbursky nyert 626.5 körrel, csapatban pedig a norvégok győztek.
Egyéb egyéni
2023.08.22. 06:50

Csupasport: a Mutáns elárulta, miért nem kedveli a vállból nyomást

Nick Walker megmutatta, hogyan néz ki egy klasszikus edzésnapja, és azt is elmondta, miért végzi ritkán a vállból nyomást.
Egyéb egyéni
2023.08.21. 18:39

Sportlövő-vb: nem jutottak döntőbe a magyarok

Az 50 méteres, három testhelyzetű számban Mészáros Eszternek a térdelő sorozata nagyon jól sikerült, de a fekvőben és az állóban maradtak körök.
Egyéb egyéni
2023.08.21. 14:48

Tekvandó: az olimpiai indulás szempontjából fontos versenyek jönnek

Két magyar tekvandós párizsi olimpiai részvételében bíznak, de a számuk három is lehet.
Egyéb egyéni
2023.08.21. 09:34

Öttusa-vb: harcban akar lenni az érmekért a magyar csapat

Egyéniben, csapatban és váltóban is dobogós helyezésekért mennek a mieink Bathba.
Egyéb egyéni
2023.08.21. 06:27

Tájfutás: hat érmet nyertek a magyarok a szenior-vb-n

Három ezüst és három bronz a kassai világbajnokság magyar éremtermése.
Egyéb egyéni
2023.08.21. 00:40

Multisport para Eb: bronzérmes az íjász Gáspár Tamás a zárónapon

A paralimpiai ötödik sportoló pénteken országkvótát szerzett a párizsi paralimpiára.
Egyéb egyéni
2023.08.20. 23:57

Hétfői sportműsor: atlétikai vb női 100 döntővel; NB I; topligák

Képernyőn az Arsenal, a Milan, a Sevilla és a Debrecen–Kisvárda.
Egyéb egyéni
2023.08.20. 18:38

Vitorlázás: „Régóta tudom, hogy képes vagyok erre” – Érdi Mária a világbajnoki címe után

„Nem teszek emiatt terhet a saját vállamra, most ünnepelni kell és élvezni a munka gyümölcsét.”
Egyéb egyéni
2023.08.20. 17:46

Cselgáncs: Tóth Krisztián aranyérmes Zágrábban

Holland, szerb, észt és mongol ellenfeleket búcsúztatott, mielőtt a döntőben összecsapott a török Michael Zgankkal.
Egyéb egyéni
2023.08.20. 17:33

Elismerés: Szent István-renddel tüntették ki Szilágyi Áront

Novák Katalin: Olyan példaképekre van szükség, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis többek és jobbak nálunk.
Egyéb egyéni
2023.08.20. 17:32

Birkózás: Juhász ezüst-, Végh bronzérmes Bukarestben

Mindketten háromszor győztek, előbbi egyszer, utóbbi kétszer szenvedett vereséget.
Egyéb egyéni
2023.08.20. 16:35

Vitorlázó-vb: Érdi Mária aranyérmes az ILCA osztályban

A magyar hajós a párizsi kvótát már szombaton begyűjtötte, mikor bejutott a medálfutamba.
Egyéb egyéni
2023.08.20. 15:20

Sportlövő-vb: messze voltak a magyar puskások az összetett döntőjétől

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a magyar hármasból Péni István szerepelt a legjobban.
Egyéb egyéni
2023.08.20. 11:36

Párizs 2024: nyolcadik a magyar vegyes váltó a triatlonosok tesztversenyén

Ahogy szombaton, a paratriatlon-versenyen, úgy vasárnap sem volt teljes a program, a Szajna rossz vízminősége miatt az úszást nem bonyolították le.

514

/

3108