Sportlövő-vb: nem jutottak döntőbe a magyarok

Vágólapra másolva!
2023.08.21. 18:39
null
Mészáros Eszter (Fotó: Földi Imre, archív)
Nem jutott a nyolcas döntőbe magyar versenyző hétfőn a női kisöbű szabadpuska összetett számban a bakui olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon.

 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az 50 méteres, három testhelyzetű számban Mészáros Eszternek a térdelő sorozata nagyon jól sikerült (197), de a fekvőben (195) és az állóban (191) maradtak körök. Így 583 körrel fejezte be a versenyt, amivel 25. lett.

Dénes Eszter
ugyancsak 583 körrel (térdelő: 192, fekvő: 197, álló: 194) zárt, ez a 27. helyre volt elegendő.

A harmadik magyar, Toma Dorina a fekvőben volt a legkoncentráltabb, ahol 197-tel zárt, az 576 körös (térdelő: 190, fekvő: 197, álló: 189) eredményével végül 58. volt.

A nagyon erős mezőnyben a nyolcas döntőhöz legalább 587 körre volt szükség.

A fináléban a kínai Csang Csiung-jüe végzett az élen, a második a honfitársa, Han Csia-jü, a harmadik pedig az amerikai Maddalena Sagen lett.

A csapatok sorrendjét a selejtezőben elért eredmények határozták meg. Az Egyesült Államok 1774 körös világrekorddal lett első, Kína és Norvégia előtt. Magyarország 14.-ként zárt 1742 körrel.

A férfi gyorstüzelő pisztolyosok mezőnyében Rédecsi Máté 288 körrel a 28. helyen áll az első nap után, folytatás kedden.

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
2025.07.29. 15:57

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.29. 13:46

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:21

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:50

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
2025.07.26. 13:55

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
2025.07.26. 11:41

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.12. 19:11
Ezek is érdekelhetik