Csupasport: a Mutáns elárulta, miért nem kedveli a vállból nyomást

V. SZ.V. SZ.
2023.08.22. 06:50
Címkék
Nick Walker megmutatta, hogyan néz ki egy klasszikus edzésnapja, és azt is elmondta, miért végzi ritkán a vállból nyomást.

„Minden sötét alagút végén ott van a fény, csak meg kell találni. De ezt senki sem leli meg helyetted” – mondta a testépítő, akit ma már a sportág legjobbjai között tartják számon, tavaly harmadik lett a Mr. Olympián, és a legtöbben elsősorban a látványos, kidolgozott vállizmai miatt csodálják. Az igazán érdekes pedig az, hogy a legnépszerűbb gyakorlatnak, és jóformán alapgyakorlatnak számító vállból nyomást nagyon kevés alkalommal építi be a programjába, vagyis enélkül épített ennyire látványos izomzatot. Persze erre is megvan a magyarázat. „Minden sötét alagút végén ott van a fény, csak meg kell találni. De ezt senki sem leli meg helyetted” – mondta a testépítő, akit ma már a sportág legjobbjai között tartják számon, tavaly harmadik lett a Mr. Olympián, és a legtöbben elsősorban a látványos, kidolgozott vállizmai miatt csodálják. Az igazán érdekes pedig az, hogy a legnépszerűbb gyakorlatnak, és jóformán alapgyakorlatnak számító vállból nyomást nagyon kevés alkalommal építi be a programjába, vagyis enélkül épített ennyire látványos izomzatot. Persze erre is megvan a magyarázat.

Részletek a Csupasporton.

Legfrissebb hírek

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22

Újabb magyar siker a búvárúszó-vb-n – Korok Fatima bronzérmes

Csupasport
2026.10.04. 13:10

Magával ragadta a Spartathlon, azt érzi, vissza kell mennie

Csupasport
2026.10.02. 09:35

Életre szóló élmény és képszakadás Spártában

Csupasport
2026.09.30. 08:17