Egyéb egyéni
1 órája

Sakk: Gledura Benjámin is részt vesz a jugrai nagymesterversenyen

A 23. alkalommal kiírt jugrai tornát svájci rendszerben, kilencfordulós körmérkőzéses formában bonyolítják le.
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős

3 órája

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban

3 órája

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában

Bajos Gittának nem sikerült jól az alapverseny, a 45. helyen zárt (572 kör).
Egyéb egyéni
6 órája

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban

A legjobb négy között – magyar idő szerint 16.05-től – japán páros lesz az ellenfél.
Egyéb egyéni
7 órája

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten

Az elmúlt években megújuló vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól.
Egyéb egyéni
11 órája

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

A döntőben a walesi 6–5-re győzött Michael van Gerwen ellen.
Egyéb egyéni
19 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

A magya versenyző korábban egyesben is továbbment.
Egyéb egyéni
Tegnap, 17:42

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

A legutóbbi kontinenstornán bronzérmes magyar versenyző a 3. kiemelt dán Mia Blichfeldttől kapott ki két szettben.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:48

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Az aranyérmet a kínai Hsziao Csiazsuj-hszüan nyerte meg 39 ponttal, szétlövésben legyőzve honfitársát, Kung Csie-zsüt.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:31

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Bár sohasem élt tiltott szerekkel, vétett a doppingszabályok ellen, így kétéves eltiltást kapott.
Egyéb egyéni
Tegnap, 12:55

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

Csütörtökön még egyszer asztalhoz áll András Csaba a horvát Ivor Bannal az oldalán férfi párosban.
Egyéb egyéni
Tegnap, 12:23

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Rovatunkban az elmúlt években megújuló vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól.
Egyéb egyéni
Tegnap, 10:39

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Ciklusértékelő interjú a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárával.
Egyéb egyéni
Tegnap, 8:02

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

A magyar játékos Mariana Paivánál bizonyult jobbnak két játszmában.
Egyéb egyéni
2026.04.08. 16:58

112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

A pályázatokhoz szükséges önerőt önkormányzatok, iskolafenntartók, alapítványok biztosították.
Egyéb egyéni
2026.04.08. 16:10

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

A Hazai pálya – a közös energia a tematikája az idei művészeti pályázatnak.
Egyéb egyéni
2026.04.08. 16:01

Spíler TV hír teszt

Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31

Még több egyéni

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Népszerű cikkek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Koreai-magyar szolidaritás: az AIPS két elnökjelöltje megkoszorúzta a 2019-es dunai hajóbaleset emlékművét

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni

Tollaslabda: Sándorházi Vivien első győzelmével a 32 között az Eb-n!

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
2008.09.28. 03:46

Úszás: Kiss László szerint egész Európa ránk figyel majd

Ahogy már beszámoltunk róla, szombaton Zürichben a LEN Budapestnek ítélte a 2010-es úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó Európa-bajnokság rendezési jogát. A döntést követően Kiss László szövetségi kapitány nyilatkozott a távirati irodának.
Egyéb egyéni
2008.09.28. 03:46

Vívás: szombaton átadták az új békéscsabai csarnokot

Olimpiai és világbajnokok jelenlétében szombaton átadták Békéscsaba új vívócsarnokát.
Egyéb egyéni
2008.09.28. 03:46

Sportlövő ob: Tóth Anita sikere női kisöbű sportpuskában

A pekingi olimpikon Tóth Anita nyerte meg a női kisöbű sportpuskások összetett számát a sportlövő országos bajnokságon, Budapesten.
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:57

<b>Úszás: Budapest rendezheti a 2010-es Európa-bajnokságot</b>

A magyar főváros ad otthont a 2010-es úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó Európa-bajnokságnak – döntött a kontinentális szövetség (LEN).
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:57

Cseh László 2010-ben ismét Budapesten lehet Európa-bajnok

ÚSZÁS. A LEN döntése értelmében két év múlva hazánk rendezheti az úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó kontinensbajnokságot.
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:34

Vitorlázás, Tópark J-24 Eb: német győzelem, Litkey Farkas hatodik

A német Peer Kock hajója nyerte meg a balatonfüredi vitorlázó Tópark J-24 Európa-bajnokságot, a legjobb magyar eredményt Litkey Farkas érte el, aki csapatával hatodik lett.
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:34

Kick-box: harmincan a döntőben, 21 bronzérem már biztos

Nápolyban, az eddigi legnagyobb mezőnnyel megrendezett junior és kadett kick-box világbajnokságon csütörtökön már az érmes helyek és a döntőbe jutás volt a tét.
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:34

Vívás: Ujlaky Virginie franciául üzent a fegyelmi bizottságnak

A Magyar Vívószövetség fegyelmi bizottsága pénteken elkezdte tárgyalni a tőröző Ujlaky Virginie fegyelmi ügyét. A pekingi olimpián csapatban induló sportoló a vádak szerint fegyelmezetlenül viselkedett – nem jelent meg a válogatott edzésén, nem vett részt társai bemelegítésében az egyéni verseny előtt, valamint kifogásolta a csapatösszeállítást.
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:34

Műkorcsolya: Sebestyén nem indulhat a szezonnyitón

Nem indul el a hétvégi nebelhorni versenyen Sebestyén Júlia. A hatszoros magyar bajnok sérülés miatt hagyja ki a szezon első viadalát.
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:34

Blog: Nemcsik a Sportkórházból, a hogyan továbbról ír

Nemcsik Zsolt világbajnok, olimpiai ezüstérmes vívó újabb írással jelentkezett a fanzone.hu-n olvasható blogjában. A kardozó naplójában kifejti véleményét a szövetségi kapitány kérdéséről is.
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:34

MOB: Schmitt Pál országjárása az ifjúsági olimpia jegyében

Egy hónapja értek véget a pekingi ötkarikás játékok, s máris megkezdődött a felkészülés az első ifjúsági olimpiára, amelynek Szingapúr ad otthont 2010 augusztusában. Ennek jegyében indult országjáró körútra a MOB elnöke, Schmitt Pál.
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:34

Sárkányhajó: a tajvani Világjátékok a cél az idei vb-n

Elutazott Poznanba az ICF sárkányhajó-világbajnokságra a magyar válogatott.
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:34

Programajánló: családi sportnapot szervez a Vakok Iskolája

Szombaton családi sportnapot szervez a Városligetben a Vakok Iskolája. A program célja, hogy minél több érdeklődő megismerhesse a látássérültek sportolási lehetőségeit. Nem titkolt cél az is, hogy a Vakok Iskolája támogatókat, szponzorokat találjon az iskola területén felépítendő akadálymentes sportudvarra.
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:34

Cselgáncs: Ungvári Miklós bronzérmes a rigai versenyen

Az Európa-bajnok Ungvári Miklós bronzérmet szerzett a rigai meghívásos versenyen, amelyen minden mérkőzés az első akcióig tartott.
Egyéb egyéni
2008.09.27. 10:34

Kammererék nem „osztozkodnak” Sári Nándoron Janiccsal és Kováccsal

KAJAK-KENU. A kétszeres olimpiai bajnok női páros tagjai új edzőt kereshet maguknak, de Fábiánnéhoz nem mennek vissza.
Egyéb egyéni
2008.09.26. 00:40

Vitorlázás: olasz vezetés a Tópark J-24 Eb-n Balatonfüreden

Csütörtökön három futamot bonyolítottak le a balatonfüredi vitorlázó Tópark J-24 Európa-bajnokságon, melyen hat verseny után az olasz Diamanti Pietro irányította hajó vezet, míg a legjobb magyar egység, a Kovács Zoltán fémjelezte vitorlás az ötödik.

2665

/

3034