
Egyéb egyéni
54 perce
Asztalitenisz WTT: András Csabáék megnyerték a döntőt párosban
Egyesben András és Ban egymás ellen vívja majd a finálét, kettejük csatáját magyar idő szerint 16.45 órára írták ki.
A Csíkszereda a Steaua ellen léphet tovább az élvonal irányába
Elégedetlenség helyett taps jön a lelátóról – Nagy Ádám és csapata hisz a feljutásban
Súlyemelés: nemenként kettővel csökken a súlycsoportok száma
Befedhetik a kecskeméti Széktói Stadiont
Hét helyet rontott a magyar válogatott a világranglistán

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős
András az elődöntőben a harmadik kiemelt svéd Mattias Karlsson és a szlovák Lubomír Pistej párharcának a továbbjutójával találkozik.
Egyéb egyéni
22 órája

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban
Guzi Blankához hasonlóan Erdős Rita is elődöntős csoportja élén végzett, három magyar női versenyző lesz ott a döntőben.
Egyéb egyéni
23 órája

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén
Hétvégén újabb két forduló vár a nagymesterekre, hétfőn szünnap, majd kedden és szerdán jön az utolsó két forduló.
Egyéb egyéni
Tegnap, 17:27

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában
A magyar játékosnak négy meccset kellene nyernie a 32 játékost felvonultató főtáblára jutáshoz
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:15

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen
A kétszeres vb-ezüstérmes Guzi Blanka az A-csoport élén jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:12

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek
Videót posztolt a háromszoros olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó.
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:30

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten
Nemzetközi hírű szaktekintélyek is előadást tartottak.
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:23

„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent
Videót posztolt a világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi gátfutó.
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:22

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában
Bajos Gittának nem sikerült jól az alapverseny, a 45. helyen zárt (572 kör).
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:05

Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban
A legjobb négy között – magyar idő szerint 16.05-től – japán páros lesz az ellenfél.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:20

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten
Az elmúlt években megújuló vagy újonnan épített sportlétesítmények fotóit várjuk szerte az országból sportszerető lokálpatriótáktól.
Egyéb egyéni
Tegnap, 8:55

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben
A döntőben a walesi 6–5-re győzött Michael van Gerwen ellen.
Egyéb egyéni
Tegnap, 1:41

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott
A magya versenyző korábban egyesben is továbbment.
Egyéb egyéni
2026.04.09. 17:42

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott
A legutóbbi kontinenstornán bronzérmes magyar versenyző a 3. kiemelt dán Mia Blichfeldttől kapott ki két szettben.
Egyéb egyéni
2026.04.09. 15:48

Spíler TV hír teszt
Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31
Még több egyéni
Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban
Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam
Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban
Népszerű cikkek
Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban
Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe
112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Egyéb egyéni
2008.11.01. 18:23
Póker: Tóth Zoltán a 7. helyen zárta a budapesti EPT-t
A legnagyobb európai póker sorozat, az EPT első alkalommal látogatott hazánkba, az ötnapos budapesti versenyen 532 játékos indult. A 4350 euró (1.1 millió forint) nevezési díjból több mint fél milliárd forint nyereményalap gyűlt össze, a győztes 595 ezer euróval (164 millió forint) gazdagodik.

Egyéb egyéni
2008.11.01. 18:23
RG: Vass Dóra volt az aranyhalmozó a bajnokságon
Egyéni összetettben és az összes kéziszerrel is Vass Dóra diadalmaskodott a felnőtteknél a ritmikus gimnasztikázók Budakalászon rendezett országos bajnokságán. Az óbudaiak versenyzője magabiztosan előzte meg legnagyobb hazai riválisát, a sérülten versenyző Soós Viktóriát, egyéni összetettben Palásthy Kata szerezte meg a bronzérmet.

Egyéb egyéni
2008.11.01. 13:31
Dopping: lebukott a 65 éves osztrák vitorlázóbajnok
Pozitív doppingtesztet produkált Carl Auteried vitorlázó, az osztrák szakszövetség (OeSV) felügyelőbizottságának elnöke.

Egyéb egyéni
2008.11.01. 01:29
Asztalitenisz, Pro Tour: két magyar a 16 között Salzburgban
A nők versenyében két magyar játékos jutott be a harmadik fordulóba, azaz a legjobb 16 közé az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának ausztriai állomásán, Salzburgban.

Egyéb egyéni
2008.11.01. 01:29
Asztalitenisz Pro Tour, Salzburg: döntőben a magyar csapat
A magyar női válogatott 3-2-re nyert a lengyel csapat ellen, ezzel bejutott a döntőbe az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának ausztriai állomásán, Salzburgban. A fináléban a magyarok szombaton 18 órától a spanyolokkal találkoznak.

Egyéb egyéni
2008.11.01. 01:29
Darts: először lesz magyar indulója a profi világbajnokságnak
Bezzeg Nándor személyében először vehet részt magyar dartsos a profi világbajnokságon.

Egyéb egyéni
2008.11.01. 01:29
Golf: Seve Ballesteros továbbra is intenzív osztályon
Továbbra is intenzív osztályon kezelik az egykori kitűnő golfozó Seve Ballesterost, akit múlt héten műtöttek meg agytumorral.

Egyéb egyéni
2008.11.01. 01:29
Póker: Tóth Zoltán döntőbe jutott az EPT budapesti állomásán
Az European Poker Tour (EPT) Európa legrangosabb pókersorozata. Budapest idén először adhatott otthont a sorozat egyik állomásának. A négynapos magyarországi versenyen 532-en indultak, és közülük kilencen juthattak be a szombati döntőbe. Első helyen a hódmezővásárhelyi Tóth Zoltán került a fináléba.

Egyéb egyéni
2008.10.31. 15:15
Vívás: tizenhárom kapitányi pályázat érkezett be péntek délig
A péntek déli határidőig összesen 13 pályázat érkezett be a Magyar Vívószövetség által meghirdetett kapitányi posztokra.

Egyéb egyéni
2008.10.31. 15:15
Torna: visszavonul az olimpiai bajnok japán klasszis
Visszavonul az élsporttól az olimpiai és világbajnok japán tornász, Kasima Takehiro.

Egyéb egyéni
2008.10.31. 15:15
Harcművészet: magyar diadalok az olaszországi világbajnokságon
A magyarok 13 arany-, 10 ezüst- és 4 bronzérmet nyertek a harcművészeti maraton elnevezésű világbajnokságon.

Egyéb egyéni
2008.10.31. 01:06
Peking 2008: paralimpikonok a rehabilitációs intézetben
A pekingi paralimpián szereplő sportolókat köszöntötték csütörtökön az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben.

Egyéb egyéni
2008.10.31. 01:06
Asztalitenisz: tíz magyar a főtáblán egyesben Salzburgban
Egyesben tíz magyar játékos szerepelhet a főtáblán az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának ausztriai állomásán, Salzburgban.

Egyéb egyéni
2008.10.31. 01:06
Sakk: Kaszparov szerint Anand jobban felkészült a vb-re
Garri Kaszparov szerint Viswanathan Anand megérdemelten nyerte meg a Vlagyimir Kramnyik elleni sakkvilágbajnoki páros mérkőzését, mivel jobban felkészült. Az Aquaprofit Nagykanizsa csapatához szerződött indiai nagymesternek jövőre kell megvédenie címét.

Egyéb egyéni
2008.10.31. 01:06
Póker: Saskőy exbíró pénzbe jutott a budapesti EPT viadalon
A budapesti Las Vegas Casinóban ezekben a percekben is zajlik az European Poker Tour első hazai versenye. A több mint fél milliárd forint összdíjazású pókertornán a hivatalos közlés szerint 532 versenyző indult, a 4350 eurós nevezési díjakból összegyűlt nyereményalapból 56 játékos részesül.

Egyéb egyéni
2008.10.29. 19:56
Sakk: ismét világbajnok az indiai Viswanathan Anand!
A sakkvilágbajnoki-döntő 11. partijában döntetlent játszott egymással az indiai Viswanathan Anand és az orosz Vlagyimir Kramnyik.
2652
/
3035












