
Bajnokok Ligája
4 órája
„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában
„Amikor állandóan azt mondjuk, hogy csak pozitívan, majd nem változik semmi, az nehéz, viszont ezekben az időkben kell a leginkább összetartanunk.”

Bajnokok Ligája
15 órája
Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek
KEZDÉS: 21.00. A BL-címvédő középpályása szerint hiba lenne lefutottnak tekinteni a párharcot.

Bajnokok Ligája
16 órája
Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit
A német kapus a jövő héten előzheti meg az argentin zsenit, s ezzel második lehet Iker Casillas mögött a vonatkozó ranglistán.

Bajnokok Ligája
18 órája
„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley
A Chelsea egykori középpályása szerint az „ágyúsok” Sporting CP ellen mutatott produkciója édeskevés lenne a Bayernnel vagy a Reallal szemben.

Bajnokok Ligája
20 órája
A Sporting edzője az Arsenalról: Három-négy hatalmas lehetőségünk volt, nekik egy sem
Mikel Arteta elismerte, hogy csapata támadásainál hiányoztak az utolsó passzok, de örült az idegenbeli győzelemnek.

Bajnokok Ligája
21 órája
Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!
A párharc a Bayernt irányító Vincent Kompany szerint sem dőlt el, játékosai nem különösebben ünnepeltek a Bernabéuban aratott sikerük után.

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 22:58
A 91. percben lőtt góllal nyert az Arsenal a Sporting ellen
Viktor Gyökeres újra pályára lépett Lisszabonban, de nem ő lett a főszereplő, hanem a csereként beálló Kai Havertz.

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 22:53
Három gól, sok helyzet és Bayern-győzelem a Real elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén
Kylian Mbappé és Harry Kane is betalált, a németek idegenbeli győzelemmel kerültek közelebb a budapesti fináléhoz.

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11
Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében
A címvédő PSG nem, a Barcelona felkerült a dobogóra.

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 07:06
Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?
KEZDÉS: 21.00. A Bayern München a Real Madridhoz látogat, míg a Sporting az Arsenalt fogadja a BL-negyeddöntők első felvonásain.

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 20:00
Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja
A két csapat 2024-es párharcában a spanyolok nyertek, ezúttal a BL-negyeddöntőben találkoznak egymással.

Bajnokok Ligája
2026.04.06. 18:19
„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása
A Real Madrid szélsője nem aggódik a jövője miatt, mert érzi Florentino Pérez klubelnök bizalmát.

Bajnokok Ligája
2026.04.01. 11:57
Figo lesz az egyik csapatkapitány a budapesti BL-döntő előtti gálameccsen
A Legendák Tornáját második alkalommal megújult formátumában rendezik meg.

Bajnokok Ligája
2026.03.30. 10:55
Juhász Roland álom BL-döntője: Liverpool–FC Barcelona
„Éppen a napokban gondolkodtam el azon, hogy ha lenne olyan projekt, lehetőség, ami szimpatikus, szívesen visszatérnék a labdarúgás vérkeringésébe.”

Bajnokok Ligája
2026.03.29. 19:13
Dupla Tízes: Szalah bejelentése segíthet a Liverpoolnak a BL-rájátszásban?
JÖNNEK A BL-NEGYEDDÖNTŐK. Egyértelműek-e az esélyek a Bayern München–Real Madridon? Sima lesz az Arsenal továbbjutása? Mi lehet az Atlético Madrid legnagyobb esélye a Barcelona ellen?

Spanyol labdarúgás
2026.03.27. 20:40
A Barcelona közölte: Raphinha kihagyja az Atlético elleni BL-párharcot
A 29 éves szélső a Franciaország elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg, várhatóan több mint egy hónapot kell kihagynia.
Még több BL
Tovább gyűrűzik az Mbappé-ügy: a francia sztár nem akar a Real orvosaival dolgozni – sajtóhír
A The Killers játszik a BL-finálé kezdőrúgása előtt a Puskás Arénában
A Vinícius Júnior-incidens miatt részleges szektorbezárással büntették a Benficát
Népszerű cikkek
Nem ment bele a halasztásba a Lens, így nem pihenhet a PSG a Liverpool elleni meccsek között
Videó: ki lesz a Liverpool ellenfele a budapesti BL-döntőn?
Több mint 22 ezren tekintették meg szombaton a Bajnokok Ligája trófeáját a Puskás Arénában

Szoboszlai a passzok számában, Kerkez pontosságban, Sallai a párharcokban emelkedett ki
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
9 460
Köszönjük!

Bajnokok Ligája
2020.02.26. 20:50
CR-ék adtak egy félidő előnyt, kikapott a Juve Lyonban
A Juventus a szünet után döbbenetes fölényben futballozott, de Tousart góljára nem tudott felelni.

Bajnokok Ligája
2020.02.26. 20:01
BL: két szűrővel a Man. City, Kroos kimaradt a Real-kezdőből
Pep Guardiola Sergio Agüero helyett Gabriel Jesust jelölte a vendégcsapat kezdőjébe.

Bajnokok Ligája
2020.02.26. 13:46
Robog, mint a gyorsvonat: Alphonso Davies!
Ghánai menekülttáborban született, kanadai-libériai kettős állampolgár, értéke üstökösként emelkedik.

Bajnokok Ligája
2020.02.26. 11:34
BL: Guardiola szerint játékosainak lesz még alkalmuk BL-t nyerni
A Manchester City trénere örömmel tér vissza a Bernabéuba • Zidane: Guardiola a legjobb edző.

Bajnokok Ligája
2020.02.26. 10:44
Videó: óriási hangorkán, zúgott a BL-himnusz Nápolyban
Óriási hangulat a Stadio San Paolóban, a Napoli szurkolói is beszálltak az utolsó ütemre!

Bajnokok Ligája
2020.02.26. 09:19
BL: tíz felnőtt mezőnyjátékosa maradhat a Barcának a visszavágóra
Busquets és Vidal eltiltott, további négy játékos sérült. Kérdés, mi lesz Piquével.

Bajnokok Ligája
2020.02.26. 00:19
BL: „Jó, hogy most rugdossa a gólokat Londonban, nem öt éve”
Frank Lampard úgy érzi, a Bayern kegyetlen leckében részesítette a csapatát.

Bajnokok Ligája
2020.02.26. 00:05
BL: Gattuso szerint csak egyetlenegyet hibáztak, de az...
„A Barcelona szenvedett, mert nagyon óvatosak voltunk, és taktikailag majdnem tökéletesen futballoztunk.”

Bajnokok Ligája
2020.02.25. 22:55
BL: előnyben a Bayern; iksz a Napoli–Barca első felvonásán
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében meggyőző, 3–0-s előnyt szerzett a Bayern München a Chelsea elleni párharc első, londoni felvonásán. A másik keddi mérkőzésen a Napoli 1–1-re végzett a Barcelonával.

Bajnokok Ligája
2020.02.25. 22:21
BL: Griezmann nem hibázott, kiegyenlített a Barca – videó
Nagy nehezen sikerült feltörni az olasz védelmet: Griezmann bombázott kapásból a kapuba.

Bajnokok Ligája
2020.02.25. 22:15
BL: megint Insigne kapta a legmagasabb kísérőt – videó
Már megint a legmagasabb kísérőfiút kapta az olasz támadó, nem volt boldog tőle…

Bajnokok Ligája
2020.02.25. 21:36
BL: Junior Firpo eladta a labdát, Mertens betekerte – videó
A Barcelona védője hibázott, a nápolyiak pedig könyörtelenül kihasználták a lehetőséget.

Bajnokok Ligája
2020.02.25. 20:50
A Napoli nem tudta megtartani előnyét a Barca ellen
Mertens gyönyörű és történelmi találatára Griezmann válaszolt, a hajrában Vidalt kiállították, Piqué lesérült.

Bajnokok Ligája
2020.02.25. 20:47
London és Turpin a BL-ben? Gnabry-show és Bayern-gála!
A Chelsea a 2. félidő elején tört meg • Jorginho sárgák, Alonso piros miatt nem játszhat Münchenben.

Bajnokok Ligája
2020.02.25. 16:59
BL: Bale és Jovics is újra a Real Madrid keretében
A Manchester Citynél újra ott van a keretben Aymeric Laporte.

Bajnokok Ligája
2020.02.25. 14:09
BL: rekordot állít fel a Napoli–Barcelona játékvezetője
A 44 éves ügyvéd a Napoli–FC Barcelona nyolcaddöntő első meccsén javítja meg Kim Milton Nielsen csúcsát.
313
/
1274










