Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

2026.11.05. 09:52
null
2009-ben a Ronaldinhóval, Beckhammel és Kakával fémjelzett Milan lépett pályára a Ligaválogatott ellen a Puskás Ferenc Stadionban (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A Ferencváros ellen készülő AC Milan az elmúlt negyven évben tétmeccsen nem játszott magyar csapat ellen, de az elmúlt húsz évben Magyarországon kétszer is járt, és mivel annak a két fellépésnek a videós összefoglalója is elérhető (ellentétben a korábbi meccsekkel), meg is mutatjuk a Milan legutóbbi, magyarok elleni mérkőzéseit. Ahogy a Ferencváros egyetlen San Siróban tett látogatását is, 1966-ból.

A MILAN LEGUTÓBBI KÉT MECCSE MAGYAR CSAPATOK ELLEN

A Milan legutóbb 2022-ben járt Magyarországon, akkor Zalaegerszegen, a Serie A aktuális címvédőjeként lépett pályára egy nyári edzőmeccsen, és meglepetésre 3–2-es vereséget szenvedett a korábban a Ferencvárost is irányító holland vezetőedző, Ricardo Moniz csapatától. A Zalaegerszegen pályára lépő Milanból ma már csak a védő Matteo Gabbia és a kapus Mike Maignan tagja az olasz csapat keretének, de előbbi sérülés, utóbbi eltiltás miatt nem szerepelhet a Ferencváros elleni El-meccsen. A Milan ellen magyar játékosként egyébként legutóbb a már Csíkszeredában futballozó Tajti Mátyás szerzett gólt azon a 2022-es meccsen. Az a találkozó volt az egyetlen olyan meccse a Milannak, amelyen vereséget szenvedett magyar csapattól, három győzelem és két döntetlen mellett.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Zalaegerszegi TE–AC Milan 3–2 (3–1)
2022. július 23. Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 11 114 néző. Vezette: Andó-Szabó
ZTE: Demjén – Gergényi, Mocsi, Kálnoki-Kis, Bedi – Tajti, Szankovics, Meshack (Diego Santos, 65.) – Májer (Huszti A., 65.), Németh D. (Ikoba, a szünetben), Szalay (Kovács B., a szünetben). Vezetőedző: Ricardo Moniz
MILAN: Tatarusanu (Maignan, 60.) – Florenzi (Calabria, 60.), Kalulu (Krunic, 60.), Gabbia, Ballo-Touré (Tomori, 60.) – Tonali (Adli, 60.), Brescianini (Bennaszer, 60.) – Junior Messias (Saelemaekers, 60.), B. Díaz (D. Maldini, 60.), Rebic (R. Leao, 60.) – Giroud (T. Hernandez, 60.). Vezetőedző: Stefano Pioli
Gólszerző: Meshack (2.), Mocsi (24.), Tajti (27.), ill. Giroud (30. – 11-esből), Krunic (86.)

 A Milan 1982 óta kétszer játszott magyar csapat ellen, mind a kétszer Magyarországon, és egyik sem volt tétmérkőzés.  2009-ben, három aranylabdással, Andrij Sevcsenkóval, Kakával és Ronaldinhóval a soraiban egy gálameccsre érkezett a Puskás Ferenc Stadionba, melyen 5–2-re győzött a Magyar Ligaválogatott ellen. A meccs Kaká és Sevcsenko góljai mellett a Milant erősítő angol ikon, David Beckham és Kabát Péter veszekedéséről is emlékezetes maradt, mely során még Ronaldinho is lökött egyet a magyar csatáron.

GÁLAMÉRKŐZÉS
Magyar Ligaválogatott–AC Milan 2–5
2009. április 22., Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 18 ezer néző. Vezette: Konrad (osztrák)  
Magyar Ligaválogatott: Németh (Köteles, 46.) – Miskolczi (Grúz, 53.), Mészáros (Némedi, 66.), Horváth Gábor, Laczkó (Leandro, 53.) – Sipos, Tisza (Bori, 46.), Horváth András (Lipcsei, 61.), Farkas Balázs (Nyerges, 77.) – Kabát (Ferenczi, 46.), Rajczi (Tököli, 41.). Vezetőedző: Mészöly Géza
AC Milan: Kalac (Perucchini, 77.) – Mattioni, Senderos (Darmian, 46.), Thiago Silva, Jankulovski (Viudez, 77.) – Beckham (Cardacio, 65.), Ambrosini (Flamini, 46.), Seedorf (Strasser, 77.), Kaká (Pasini, 65.) – Ronaldinho, Sevcsenko. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerzők: Rajczi (7.), Tököli (56.), ill. Kaká (37.), Sevcsenko (47., 63.), Seedorf (73.), Viudez (85.)

 

A FRADI EDDIGI EGYETLEN LÁTOGATÁSA A SAN SIRÓBAN

A Ferencváros története során az AC Milannal még nem találkozott, viszont a San Siróban egyszer már pályára lépett. 1966. február 23-án a BEK-ben, a negyeddöntőben 4:0-s vereséggel véget érő találkozóra a 70. percben kiállított Horváth László így emlékezett vissza: „Nem ijedtünk meg, a Népstadionban is játszottunk már hatvanezer néző előtt. Jobb volt az ellenfél, de biztosra ment: Solti Dezső személyében híres-hírhedt menedzserük volt, a spanyol bíró is oda fújt. Előtte több mérkőzésből álló svájci túrán vettünk részt. A San Siróban meg csak azt vettük észre, nem működik a taktikánk. Az olaszok tökéletesen feltérképeztek bennünket.” A budapesti visszavágó 1:1-es döntetlennel zárult, így az Inter 5:1-gyel jutott tovább.

BEK-NEGYEDDÖNTŐ
Internazionale–Ferencváros 4:0
1966. február 23. Milánó, San Siro. 36 896 néző. Vezette: Arribas (spanyol)
Internazionale: Sarti – Burgnich, Guarneri, Malatrasi, Facchetti – Bedin, L. Suárez – Jair, Mazzola, Peiró, Corso. Vezetőedző: Helenio Herrera
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Horváth – Juhász, Szűcs – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. Vezetőedző: Tátrai Sándor
Gólszerzők: Jair (8.), Corso (36.), Peiró (65., 73.)

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Csütörtök
18.45: AC Milan (olasz)–FERENCVÁROS (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Európa-liga
2026.11.02. 17:50

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Az olasz sztárklub eddig hatszor találkozott magyar csapattal, és csak egyszer kapott ki – négy évvel ezelőtt a ZTE-től.

 

 

Legfrissebb hírek

A San Siróban a lovaké volt az első pálya

Európa-liga
1 órája

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
1 órája

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
1 órája

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
2 órája

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

Európa-liga
3 órája

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
4 órája

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
5 órája

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
6 órája