BL: a Dinamo védője szerint erősödött a Fradi, jobb játékosok alkotják

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 18:57
null
Petar Stojanovic úgy látja, a tavalyi párharc óta erősödött a Ferencváros (Fotó: AFP, archív)
A Dinamo Zagreb védője, Petar Stojanovic szerint a tavalyi párharc óta erősödött a Ferencváros, jobb játékosok alkotják, ugyanakkor győzni jöttek a horvátok a Groupama Arénába. A szerdai BL-selejtező előtt Zoran Mamic vezetőedző elmondta: bár a koronavírus megnehezítette a felkészülésüket, duzzadnak az önizalomtól.

A Dinamo Zagreb vezetőedzője, Zoran Mamic nehéz meccsre számít a Ferencváros ellen.

„Viszont mi kitűztük magunknak célul, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörébe szeretnénk jutni, amihez mindenképp győznünk kell szerdán. Természetesen láttam a tavalyi párharc mérkőzéseit, sőt, kint is voltam a zágrábi meccsen, de a Ferencváros összes többi találkozóját is megnéztem.″

Beszélt arról is: változott a nyáron a Dinamo kerete, adtak el játékosokat.

„Mindettől függetlenül a terveim szerint halad a csapat fejlődése. Jó állapotban várjuk a mérkőzést. Láttuk, hogy a Ferencvárosnak is jó eredményei voltak, úgyhogy remek mérkőzésre számítok. Vezetjük a tabellát, a hétvégén derbit nyertünk, önbizalommal telve várjuk a meccset.″

Ezután arról kérdezték: mennyire nehezítette meg a felkészülésüket az, hogy koronavírusos lett az egyik játékosuk?

„Nem optimális a helyzet, amit tovább bonyolít, hogy megint idegenbe kellett jönnünk, de nem ezen agyalunk. Úgy fogunk kifutni a pályára, hogy játszani és győzni szeretnénk.″

A zágrábiak védője, Petar Stojanovic elárulta: nem nézte újra a tavalyi párharc mérkőzéseit.

„De emlékszem még arra, milyen volt az FTC elleni játszani. Látjuk, hogy erősödött a Ferencváros, jobb játékosok alkotják, de ha koncentráltan, egy csapatként futunk ki a pályára, akkor győzhetünk.″

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

Szerda, 19.00: FERENCVÁROS–Dinamo Zagreb (horvát) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
5 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik