A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

„Úgy álltunk neki a mérkőzésnek, hogy tudtuk, mire vagyunk képesek. Nagy bizalommal tekintünk a keretünkre és a játékosainkra. Úgy gondolom, ezt ma a teljes 90 perc alatt meg is mutattuk: azt, hogy hogyan tudunk focizni, és hogyan szeretnénk játszani. Végül is szerintem akár még néhány gólt is szerezhettünk volna” – kezdte értékelését az UEFA honlapján Konrad Laimer.
A mérkőzés legjobb játékosának megválasztott játékos így folytatta: „Teljes mértékben megérdemelt győzelem volt egy jó csapat ellen. Ez három fontos pont, amely biztosan újabb lendületet ad nekünk a következő hetekre nézve. Tudjuk, hogy az Atleti egy igazán jó csapat, és védekezésben is nagyon erősek. Látszott, hogy nagyon nehéz áttörni a védelmüket és helyzeteket kialakítani, de folyamatosan próbálkoztunk.”
Laimer az ezúttal gólpasszig jutó Harry Kane-t is kiemelte: „Nagyon sokat jelent számunkra. Látszik, milyen ember, igazán jó vezető. A csapatunk számára rendkívül fontos játékos. Remélhetőleg igazán különleges idényt tudunk majd összehozni. A gólom előtt is remek passzt adott. Felnéztem, hogy van-e valaki a középen, de senkit sem láttam, így lőttem. Mindig jó érzés segíteni a csapatnak egy ilyen fontos mérkőzésen.”
Manuel Neuer, a Bayern München kapusa elégedetten értékelt: „Az első perctől kezdve teljes mértékben uraltuk a mérkőzést. Bármit is próbált az Atletico, mindig volt rá válaszunk. Összetartottunk, mindent beleadtunk, és gondoskodtunk arról, hogy élvezhessünk egy ilyen csapatmunka gyümölcsét. Kivételes volt. Az Atleti mindössze két ponttal marad el a Barcától a bajnokságban. Szóval az, hogy ilyen teljesítményt nyújtottunk., az szenzációs. Nem feltétlenül számított arra mindenki.”
Alexander Sörloth, az Atletico Madrid csatára így értékelt: „A Bayern a világ egyik legjobb csapata. Az első félidőben jól védekeztünk, voltak lehetőségeink, csak az utolsó passz hiányzott. Az első félidő tehát jól alakult, de a másodikban elfáradtunk. Már nem volt erőnk a lábunkban, és a Bayern gólt szerzett. „Az első félidőben volt néhány jó kontratámadásunk és helyzetünk is. Személy szerint örülök, hogy újra pályára léphettem, miután olyan sokáig ki kellett hagynom sérülések miatt. Ez jó érzés volt. Tovább kell dolgoznunk, és pontokat kell szereznünk.”
„Tudtuk, milyen mérkőzés vár ránk. Nagyon erős csapatról van szó, tartottuk a lépést velük, de a kis dolgok döntik el a mérkőzést, és nem számítottunk arra az első gólra. A kis dolgokon múlott az egész – nem maradtunk elég nyugodtak az utolsó passznál, nem siettünk, és támadásban agresszívebbnek kellett volna lennünk azzal, hogy több játékos van a tizenhatoson belül” – vélekedett Marcos Llorente.
Pablo Barrios, az Atletico Madrid középpályása is a Bayern München erősségét emelte ki. „A Bajnokok Ligájának egyik esélyese ellen játszottunk. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Az volt a tervünk, hogy hosszú passzokkal játszunk, bevonjuk Alexander Sörlothot a játékba, és megpróbálunk a második esélyekből veszélyeztetni. Többet kellett volna az ő félpályájukon játszani, és veszélyes helyzeteket kialakítani.”
Hasonló következtetésre jutott Diego Simeone, az Atletico Madrid edzője. „Több labdát kellett volna megszereznünk második szándékból, és jobban érvényesíteni az akaratunkat az ellenfél térfelén. Az első gólig voltak jó szakaszaink, és kár, hogy ennyi erőfeszítés után nem tudtuk megőrizni a 0–0-s állást, mert azután kicsúszott a kezünkből a mérkőzés.”
BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
ATLÉTICO MADRID (spanyol)–BAYERN MÜNCHEN (német) 0–2 (0–0)
Madrid, Metropolitano Stadion, 69 821 néző. Vezette: Letexier (francia)
ATLÉTICO: Oblak – Pubill, Le Normand (Koke, 59.), Hancko, Grimaldo – Giuliano Simeone, M. Llorente, Barrios (R. Mendoza, 75.), Baena (I Kang In, 59.) – J. Álvarez (J. David, 75.), Sörloth (Lookman, 59.). Vezetőedző: Diego Simeone
BAYERN: Neuer – Laimer (Boey, 89.), Upamecano, Tah, Stanisic – Kimmich, Bischof – Karl (N. Brown, 68.), Olise, A. Davies (Kim Min Dzse, 79.) – Kane. Megbízott vezetőedző: Aaron Danks
Gólszerző: Karl (54.), Laimer (74.)









