
Bajnokok Ligája
13 órája
Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál
Ott van a legjobbak között a Manchester City ellen duplázó Vinícius Júnior és a Newcastle United ellen remekelő Raphinha is.

Angol labdarúgás
21 órája
Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”
Szoboszlai: „Amikor gyerek voltam, Gerrardot néztem, most pedig én viselem a nyolcas számú mezt. Hihetetlen érzés!”

Bajnokok Ligája
23 órája
„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után
Lewandowski: Elkövettünk néhány hibát a védelemben, de ha hét gólt rúgsz, akkor joggal lehetsz boldog.

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:13
Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben
A magyar válogatott labdarúgó szerint következő BL-ellenfelük, a PSG nem lett rosszabb csapat tavaly óta.

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 23:13
Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!
A legjobb nyolc között három spanyol, két angol, illetve egy-egy német, portugál és francia csapat jutott be.

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 23:01
Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt
A gólt is szerző, a meccs emberének is megválasztott Szoboszlai Dominik mellett Kerkez Milos és Sallai Roland is játszott.

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:55
Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé
Az angoloknak sok volt az első meccsen összeszedett háromgólos hátrány, a spanyolok találkoznak a Barcelonával.

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50
Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern
A németeknél pályára lépett többek között a 18 éves Deniz Ofli, valamint a mindössze 16 esztendős Filip Pavic is.

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40
Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe
Lewandowski és Raphinha duplázott, büntetőből betalált Lamine Yamal is – kiütéses győzelmet aratott a katalán csapat.

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56
Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón
Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Sallai Roland is játszik, a BL egyenes kieséses szakaszában ilyen még nem fordult elő.

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:22
A Chelsea-nek gólt lőtt, de a BL negyeddöntőit várhatóan kihagyja a PSG támadója
Bradley Barcola 38 tétmeccsen 12 gólt számlál.

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 13:06
NS-infó: Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete
A 95-szörös magyar válogatott védő háromszor lett magyar, négyszer belga bajnok.

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15
Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk
KEZDÉS: 18.45. A Barcelona a Newcastle Unitedet, a Tottenham az Atlético Madridot fogadja, a Bayern Münchennél pedig 16 éves kapus védhet.

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 10:39
„A csapat pontosan tudta, mit kell tennie” – a Sporting CP edzője a Bodö/Glimt elleni BL-fordításról
Kjetil Knutsen: Messze voltunk a saját identitásunktól és attól, ami várható volt tőlünk.

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 09:28
Az Anfield varázsában is bízhatnak a liverpooliak a Galatasaray ellen
KEZDÉS: 21.00. „Kétszer játszottunk az idényben a Galatával, mindkétszer kikaptunk, de hazai pályán más lesz.”

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 09:12
Álvaro Arbeloa és Andrij Lunyin is beszélt Thibaut Courtois sérüléséről
A Real Madrid vezetőedzője elmondta, a belga kapust elővigyázatosságból cserélték le a Manchester City ellen.
Még több BL
„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után
Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen
Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen
Népszerű cikkek
Lisszabonban feltámadt a Sporting, véget ért a Bodö/Glimt nagy BL-menetelése
A számok is mutatják: a nagyobb liverpooli nyomáshoz Szoboszlai egyedül kevés
Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
19 912
Köszönjük!

Bajnokok Ligája
2005.03.29. 09:13
Ricardo Carvalho portréja

Bajnokok Ligája
2005.03.29. 08:50
Celestine Babayaro
Celestine Babayaro nemzetisége: nigériai 35/2 születési hely: Kaduna ideje: 1978.08.29. pozíció: balhátvéd magassága: 172 cm súlya: 69 kg korábbi klubjai: Stationare Stores FC, Plateau United, Anderlecht, Chelsea sikerei: U-17-es világbajnok (1993) olimpiai bajnok (1996)VB-résztvevő (1998, 2002) belga bajnok (1994, 1995)belga kupagyőztes (1995)az év ifijátékosa Belgiumban (1994, 1995) KEK-győztes (1998)Ligakupa-győztes (1997)Európai Szupekupa-győztes (1998)FA-kupa-győztes (2000) 92-94 Plateau United 0 0 94-95 Anderlecht 22 0 - - 95-96 Anderlecht 28 5 - - 96-97 Anderlecht 25 3 - - 97-98 Chelsea 9 0 - - 98-99 Chelsea 28 3 KEK 5 1 99-00 Chelsea 25 0 BL 15 2 00-01 Chelsea 24 0 - - 01-02 Chelsea 18 0 UEFA 2 0 02-03 Chelsea 19 1 - - 03-04 Chelsea 6 1 BL 3 0 04-05 (jan) Chelsea 2 0 04-05 Newcastle United 7 0 05-06 Newcastle United 0 0 A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma.

Bajnokok Ligája
2005.03.29. 08:18
Glen Johnson
Glen Johnson nemzetisége: angol 2/0 születési hely: London ideje: 1984.08.23. pozíció: jobbhátvéd magassága: 181 cm súlya: 74 kg korábbi klubjai: West Ham United, Millwall sikerei: angol bajnok (2005), Ligakupa-győztes (2005), Charity Shields-győztes (2005) 02-03 (nov) Millwall (D2) 8 0 - - 02-03 West Ham United 16 0 - - 03-04 Chelsea 19 3 BL 9 1 04-05 Chelsea 16 0 BL 6 0 05-06 Chelsea 0 0 BL 0 0 A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma.

Bajnokok Ligája
2005.03.29. 07:46
Marco Ambrosio
Marco Ambrosio nemzetisége: olasz 0/0 születési hely: Brescia ideje: 1973.05.30. pozíció: kapus magassága: 180 cm súlya: 79 kg korábbi klubjai: Lumezzano, Atalanta, Pisa, Prato, Ravenna, Sampdoria, Sanbenedetto, Lucchese, Chievo, Chelsea, Grashoppers, Salernitana sikerei: Charity Shields-győztes (2005) 91-92 Lumezzane 2 0 - - 92-93 Atalanta 0 0 - - 93-94 Pisa (Serie B) 9 0 - - 93-94 Atalanta 0 0 - - 94-95 Prato (Serie C1) 15 0 - - 95-96 Ravenne (Serie C1) 34 0 - - 95-96 Atalanta 0 0 - - 96-97 Prato (Serie C1) 34 0 - - 97-98 Sampdoria 3 0 - - 98-99 Sampdoria 7 0 - - 99-00 Sambenedetto 4 0 - - 00-01 Lucchese (Serie C1) 33 0 - - 01-02 Chievo Verona 2 0 - - 02-03 Chievo Verona 8 0 - - 03-04 Chelsea 8 0 BL 3 0 04-05 (jan) Grashoppers 8 0 04-05 Salernitana 11 0 05-06 Chelsea 0 0 BL 0 0 A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma.

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 22:21
Carlo Cudicini

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 22:03
Petr Cech portréja
Napjaink egyértelműen első számú kelet-európai kapusát tisztelhetjük a cseh kapus személyében, aki méltó utódja válogatottbeli elődjének, Victornak, az aranylabdás portásnak - ő ráadásul Vasfüggöny utáni generációsként immáron egész Európának megmutathatja tudását.

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 16:16
Guus Hiddink portréja
Guus Hiddink - nemzetisége: holland születési hely: Varsseveld ideje: 1946.11.08.. pozíció: csatár magassága: 184 cm súlya: 93 kg korábbi klubjai: De Graafschap, NEC,PSV, Washington Diplomats, San Jose Earthquakes edzőként: De Graafschap, PSV, Fenerbahçe Valencia, holland válogatott, Real Madrid, Real Betis Sevilla, Dél-Korea sikerei edzőként : VB-negyedik (1998, 2002), VB-résztvevő (2006), BL-győztes (1988), holland bajnok (1987, 1988, 1989, 2003, 2005, 2006) holland kupagyőztes (1987, 1989, 1990, 2005) Világkupa-győztes (1998)

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 15:56
Robert de Souza

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 15:47
Gerald Sibon

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 15:36
Jéfferson Farfán

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 15:01
Johann Vonlanthen portréja
Johan Vonlanthen a 2004-es Európa-bajnokság egyik legnagyobb felfedezettje volt, s igazi villámkarrier futott be, hiszen alig lépett a felnőttkorba, máris UEFA-csúcstartónak vallhatta magát!

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 14:50
DaMarcus Lamont Beasley

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 14:14
Leandro do Bomfim

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 13:44
Jan Vennegoor of Hesselink

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 13:30
Arvid Smit

Bajnokok Ligája
2005.03.28. 13:11
Johannes de Jong
1264
/
1272











