Angol labdarúgás
49 perce

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Frank Lampardék a második sikerüket aratták az idényben.

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

A Liverpool szurkolói oldalai úgy tudják, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya mellett Alexis Mac Allister sincs ott a keretben, bár utóbbival kapcsolatban megoszlanak a vélemények.
Angol labdarúgás
Tegnap, 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Andoni Iraola: A mérkőzés önmagában akkora kihívás, hogy a játékosok nemigen gondolnak a pályán kívüli eseményekre.
Angol labdarúgás
Tegnap, 11:36

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Az első félidőben csak egy lövésig jutott a Manchester United, de úgy tűnt, egy mutatós befejezés, majd Bentancur kiállítása miatt megnyeri a rangadót – nem így lett.
Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Xabi Alonso csapata a 3. perc után sem állt le: Henderson és Joao Pedro is duplázott; a Brighton tíz emberrel is nyert, továbbra is harmadik.
Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Bruno Guimaraes remek cserének bizonyult, ő lőtte a Leeds United elleni győztes gólt.
Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Sajtóhírek szerint kulcsemberhez méltó feltételeket kínál az új megállapodás.
Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

Gakpo és Isak nélkül fogadja a Liverpool a Manchester Cityt

Andoni Iraola jelenleg Lewis Koumasra számíthat egyetlen klasszikus középcsatárként.
Angol labdarúgás
2026.10.10. 13:21

Haaland: Szoboszlainak hagynia kellett volna, hogy gólt szerezzek

A Manchester City norvég csatára a liverpooli rangadó előtt felidézte a két csapat februári meccsének egyik legfontosabb pillanatát.
Angol labdarúgás
2026.10.10. 11:23

Kérdés volt? Szoboszlaié a hónap gólja a Liverpoolnál – videó

A szurkolók körében rendezett szavazáson a találat egyértelmű fölénnyel végzett az első helyen.
Angol labdarúgás
2026.10.09. 21:52

„Bízom az itt dolgozó emberekben” – a Manchester City vezetőedzője nem aggódik a klub jövője miatt

A Liverpoolt irányító Andoni Iraola így fogalmazott az ügy kapcsán: „A bizonytalanság senkinek sem jó, különösen azoknak, akik érintettek az ügyben. Az eljárás azonban folyamatban van, ezért nekünk is türelmesnek kell lennünk.”
Angol labdarúgás
2026.10.09. 16:00

A Tottenham hollandja kihasználja a kényszerszünetet: visszaül az iskolapadba

Xavi Simons a nagy presztízsű amerikai egyetem, a Harvard üzleti kurzusán vesz részt.
Angol labdarúgás
2026.10.09. 13:57

Amerikai tulajdonosa két év után máris eladná az Evertont

A TFG úgy véli, stabilizálták az egyik legrégebbi angol klubot, és a további fejlődéshez felelős befektetőt keresnek.
Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:45

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

A portugál sztár Simon Jordant egy gyanúsan sima arcú almához hasonlította.
Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

„Tartsunk össze” – először szólalt meg Haaland a Manchester City ügyéről

„Bármi is történjék az életben, mindig mosolyognunk kell. Szóval pozitívnak kell maradnunk, előre kell néznünk.”
Angol labdarúgás
2026.10.08. 19:52

„Szerencsések leszünk, ha...” – Mourinho a Manchester City ügyén viccelődött

A Real Madrid szakvezetője beszélt a Negreira-ügyről és a futballban zajló változásokról is a Corriere dello Sportnak adott interjújában.
Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 19:30
Angol labdarúgás
2014.08.14. 18:49

Liverpool: a Palace-ban folytatja az Eb-t megjárt angol védő

A Crystal Palace hároméves szerződést kötött a Liverpooltól 1.5 millió fontért megvásárolt Martin Kellyvel.
Angol labdarúgás
2014.08.14. 18:42

Southampton: román és ír válogatottat igazoltak Koemanék

Florin Gardos és Shane Long személyében egy román és egy ír válogatott labdarúgót is szerződtetett csütörtökön az angol élvonalban szereplő Southampton.
Angol labdarúgás
2014.08.14. 16:51

FA-kupa: micsoda rekord, 22 évével történelmet ír az edző!

James Phillips a CM-en edződött, már az UEFA-licencre gyúr, és profi munkára vágyik.
Angol labdarúgás
2014.08.14. 11:11

MU: a brazilt a Flamengo vinné, de fél, hogy nem kap fizetést

A brazil Flamengo együttese kölcsönvenné Andersont, a Manchester United brazil középpályását, de a játékost egyelőre nem sikerült meggyőzni a hazatérésről.
Angol labdarúgás
2014.08.14. 09:34

Angol Ligakupa: harmadosztályú ellenfél az MU-nak, a „nagyok” még pihennek

Bogdán Ádám volt csapata ellen léphet pályára. Tőzsérék is alsóbb osztályú együttest kaptak.
Angol labdarúgás
2014.08.14. 09:20

Everton: Martínez nem aggódik Besic miatt, „illik a PL-be”

„Mo tökéletes helyen van, hogy megmutassa, mire képes” – menedzserét lenyűgözte a bosnyák technikája.
Angol labdarúgás
2014.08.14. 09:16

Átigazolások: vb-t megjáró amerikai szélsőt vett a Spurs

A Premier League-ben szereplő Tottenham hivatalos honlapján jelentette be DeAndre Yedlin szerződtetését. Az amerikai válogatott jobbszélső négyéves szerződést kötött a Spursszel, de csak a 2015–2016-os szezont megelőzően csatlakozik a londoni csapathoz.
Angol labdarúgás
2014.08.14. 07:45

Arsenal: a Spurs-legenda szerint a bajnoki címhez kevesek az „ágyúsok”

A Tottenham korábbi legendája, Glenn Hoddle szerint az Arsenal jelenleg még nem elég erős ahhoz, hogy a bajnoki címért harcolhasson.
Angol labdarúgás
2014.08.13. 22:02

PL: furcsa látvány, Lampard először pózolt City-mezben - kép

A kék maradt, csak a csapat változott. A Chelsea-fanatikusoknak most kell elfordulni…
Angol labdarúgás
2014.08.13. 21:04

MU: 100 milliót tapsolhatnak el augusztusban, Di María is jöhet

Az angolok szerint a madridi szélső mellett Blind és Rojo is Manchesterben köthet ki.
Angol labdarúgás
2014.08.13. 20:47

Manchester United: egy hónapra kidőlt az új igazolás

Luke Shaw combizomsérülést szenvedett, a Swansea elleni szezonnyitót követően még 3 hetet pihen.
Angol labdarúgás
2014.08.13. 20:39

PL: „Suárez időzített bomba, nem bánom, hogy elmegy”

Richard Scudamore, az angol Premier League ügyvezetője nem feltétlenül bánkódik amiatt, hogy a balhés Luís Suárez a Barcelonában folytatja karrierjét, bár bámulja az uruguayi csatár tehetségét.
Angol labdarúgás
2014.08.13. 18:42

Man. City: hosszabbított a kapitány, ő is 2019-ig marad

A csapatkapitány Vincent Kompany új, ötéves szerződést kötött a Manchester Cityvel.
Angol labdarúgás
2014.08.13. 18:30

Chelsea: Courtois az első számú kapus, Cech máris mehet?

A Real Madriddal, a Monacóval és a PSG-vel állítólag már fel is vették a kapcsolatot a londoniak.
Angol labdarúgás
2014.08.13. 17:21

Anglia: petíció az erőszaktevő játékos szerződtetése ellen

A korábbi Fradi-tulaj Kevin McCabe-nek címzett levélben azt kérik, gondoljanak bele ennek az üzenetébe.
Angol labdarúgás
2014.08.13. 16:41

Videó: gólzáporos őrületet láthattak a nézők az angol Ligakupában

Gólzáport láthattak a szurkolók a Dagenham & Redbridge–Brentford angol labdarúgó Ligakupa-mérkőzésen, melynek hosszabbításában sem bírt egymással a két csapat. A szünetben még a vendégek vezettek 3–2-re, a rendes játékidő végén azonban 4–4 volt az állás, 120 perc után pedig 6–6. Végül a Brentford nyerte meg az összecsapást tizenegyesekkel 7–6-ra.

1397

/

2705