
Labdarúgó NB I
12 órája
Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja
Pataki Tamás 89 éves volt.

„Van még öt bajnokink, mindent bele kell adnunk” – Kártik Bálint a Kazincbarcika kiesési gondjairól
„Az biztos, hogy mindent beleadtam az idényben, a bajnokság befejezése után pedig kiderül, tartogat-e számomra valamit a nyár…”
Labdarúgó NB I
17 órája

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos
Iuri Medeiros tavaly nyáron érkezett a Hapoel Beer-Sevától, ám a tavaszi szezonban nem lépett pályára.
Labdarúgó NB I
17 órája

Húszévesnek érzi magát a sérüléssel bajlódó Lenzsér Bence
Hetekre elveszítette egyik legjobb formában lévő védőjét a Paksi FC, s még az is elképzelhető, hogy már március 20-án véget ért az idény a játékos számára.
Labdarúgó NB I
20 órája

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig
A Győr öt, az FTC hat meccs megnyerésére került újabb bajnoki aranyérmétől – mindkét csapat sorsolását megvizsgáltuk, és különböző szempontok alapján ötös skálán osztályoztuk a nehézségét.
Labdarúgó NB I
2026.04.08. 09:00

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja
A DVSC és az ETO FC április 25-én, vasárnap játszik.
Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:50

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez
Kovács Dominik nemrég még játszott a Ferencváros ellen, most pedig már Tuboly Máté lehetséges angliai szerződéséről tárgyal, de Bárány Donátnak is segíthet.
Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál
Lapunknál a ferencvárosi Marius Corbu lett a forduló legjobb játékosa.
Labdarúgó NB I
2026.04.07. 10:55

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be
Az élvonal csodacsapata lett a harmadik helyen álló ZTE; Vitális Milán szerint bajnok lehet az ETO.
Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről
Sergio Navarro gratulált a zöld-fehéreknek, Bódog Tamás szerint a Nyíregyháza megérdemelte volna a döntetlent az ETO FC ellen.
Labdarúgó NB I
2026.04.06. 07:54

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt
A győriek harmadszor is 1–0-ra győzték le a szabolcsiakat, Benbuali tizenegyese döntött.
Labdarúgó NB I
2026.04.05. 21:30

Corbu duplájával nyert a Ferencváros Debrecenben
Ebben a párosításban harmadszor is az idegenben játszó csapat nyert, vége a hajdúságiak ötmeccses veretlenségi sorozatának.
Labdarúgó NB I
2026.04.05. 18:54

Nebojsa Vignjevics: Az utolsó hét-nyolc percben minden összedőlt...
Hornyák Zsolt: A hajrában aktívabbak voltunk, és Esiti kiválását követően jobban tudtuk bontani a DVTK védelmét, a végén pedig összejött a győzelem.
Labdarúgó NB I
2026.04.05. 17:56

Elaltatta magát a DVTK, a Puskás Akadémia a hajrában fordított Miskolcon
Véleményes tizenegyesből szerezte meg a győztes gólt Nagy Zsolt, a Diósgyőr így nem tudta csökkenteni hátrányát a már bennmaradást érő helyen álló MTK-val szemben.
Labdarúgó NB I
2026.04.05. 16:28

Női NB I: megosztozott a pontokon a Honvéd és az Újpest
Az 1–1-es végeredmény már az első negyedórában kialakult.
Labdarúgó NB I
2026.04.05. 15:13

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után
Szélesi Zoltán szerint a rossz helyzetkihasználás miatt tudott pontot rabolni az MTK Újpestről.
Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53
Még több NB I
Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja
DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár
Kisvárda: hamarosan újra edzésbe állhat Pintér Filip
Népszerű cikkek
Hajszán Gyula: Az ETO megérdemelten lehet bajnok
A Loki–Fradi rangadón az aranyérem sorsa is tét
Volt egyszer egy Húsvéti Torna, amelyen a presztízs és a siker volt a cél

A DVTK középpályása Puskás Akadémia elleni sikert és bennmaradást kívánt születésnapjára
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
11 126
Köszönjük!

Labdarúgó NB I
2021.01.05. 08:52
Kisvárda: négyen elmentek, ketten jöttek, a brazilokra még várnak
„Révész Attila sportigazgatóval egyeztetve még a védelemben és csatárposzton tervezünk erősítést.”

Labdarúgó NB I
2021.01.05. 08:34
FTC: Csak mi nehezíthetjük meg a saját dolgunkat – Botka
Ismét Spanyolországban állomásozik az FTC, a kéthetes összetartás során a védőnek nem a kemény alapozás jelenti a kihívást.

Labdarúgó NB I
2021.01.05. 08:05
Mezőkövesd: A magyar futballisták elrugaszkodtak a valóságtól – Pintér
A vezetőedző elmondta, bevásárlást terveznek, válogatott kiszemeltjük is van, de a hazai játékosoknak túl magasak az igényeik.

Labdarúgó NB I
2021.01.04. 23:10
Zötyögő élet – Vincze András jegyzete
NS-VÉLEMÉNY. Nem lenne rossz, ha lenne ma is valami kibeszélőhelye
a focinknak.

Labdarúgó NB I
2021.01.04. 23:05
Thomas Doll exkluzív interjút adott; Topolyán bemutatták az új vezetőedzőt
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Labdarúgó NB I
2021.01.04. 22:24
Honvéd: volt ferencvárosiak is részt vettek a felméréseken
Bőle Lukáccsal közel a megállapodás, a III. Kerület védőjét, Erdei Gábort egyelőre tesztelik a kispestiek.

Labdarúgó NB I
2021.01.04. 13:21
NB I: másodosztályú ellenfelekkel készül fel a Paks
Nyolc napon belül öt felkészülési találkozót játszhat Bognár György együttese.

Labdarúgó NB I
2021.01.04. 11:23
Honvéd: videón az átadás előtt álló stadion; rajtol a felkészülés
A koronavírustesztek után és az első edzés előtt a szokásos felmérések vártak a labdarúgókra.

Labdarúgó NB I
2021.01.04. 10:18
MTK: Godwords és két visszatérő is utazik az edzőtáborba
Telkiben készülnek a kék-fehérek – a keretben ott lesz a válogatott új szerzemény, valamint egy ghánai próbajátékos is.

Labdarúgó NB I
2021.01.04. 09:54
NB I: vakvágányon – ilyen volt a DVTK őszi szezonja
NS-ÉRTÉKELÉS, 1. RÉSZ. Az edzőváltáson áteső csapat ismét csak a bennmaradás kivívásáért hajthat.

Labdarúgó NB I
2021.01.04. 08:11
NB I: messze még a Bayern – interjú Dibusz Dénessel
Szerhij Rebrovról, a BL-csoportkörről és a kiegyensúlyozott teljesítményről is beszélt a kapus.

Labdarúgó NB I
2021.01.04. 07:20
NB I: Ugrai új úton – Kövesden is szóba került
A Honvédtól biztosan távozó ötszörös válogatott támadó számára bizonytalan a jövő.

Labdarúgó NB I
2021.01.03. 22:50
Hátára vette – Thury Gábor jegyzete
NS-VÉLEMÉNY. Különösen a hozzáállása tetszett.

Labdarúgó NB I
2021.01.03. 11:11
Újpest: nem látták a fejlődést, ezért döntöttek a váltás mellett
Az ügyvezető a sokat támadott szakmai koncepcióról és a Michael Oenninggel szemben támasztott elvárásról is beszélt.

Labdarúgó NB I
2021.01.03. 09:43
NB I: Horvátországban készül fel a tavaszi idényre a Budafok
A magyar csapat cseh, szlovén és horvát együttessel is megküzd a kéthetes umagi összetartáson.

Labdarúgó NB I
2021.01.03. 09:08
NB I: Erdős József lett az őszi szezon legjobb játékvezetője – NS-értékelés
A szokatlan helyzetben kevésbé ismert, korábban a másodosztályban szereplő újoncok is előtérbe kerülhettek.
849
/
5264








