Svédország: lenne egy tippünk, Ibrahimovic ősszel mit néz meg a moziban

K. T. I.K. T. I.
2021.06.28. 15:41
null
Előzetest kapott a Zlatan Ibrahimovicról készülő mozifilm (Fotó: AFP, archív)
Arról már múlt ősszel is hallani lehetett, hogy Svédországban mozifilm készül Zlatan Ibrahimovic életéről. A munkálatok a hajrához érkeztek – legalábbis erről árulkodik az AC Milan támadójának új posztja, amelyben a mozi egyperces előzetesét mutatja be ország-világ számára.

 

 

A 39 éves, a jelenleg is zajló Európa-bajnokságról csupán sérülés miatt lemaradó Ibrahimovic életútját bemutató film 2021 őszén kerül majd a mozikba. Az alkotás alapjául David Lagercrantz Ez vagyok én, Zlatan Ibrahimovic című könyve szolgált – a kötet 2015-ben magyarul is megjelent.

 

A film forgatását még 2020 októberében kezdték, Lagercrantz mellett Jakob Beckman és Granit Rushit dolgozott a forgatókönyvön – a hivatalos tájékoztatók szerint pedig Ibrahimovic maga is rajta tartotta a kezét a munkálatokon.

A mozi a bosnyák származású Ibrahimovic fiatalkorára, valamint karrierjének első lépéseire koncentrál tizenegytől huszonhárom éves koráig.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Cáfolta legendája halálhírét az AC Milan

Olasz labdarúgás
2026.07.30. 10:49

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Ibrahimovic: Részvétem azoknak, akik utálják Messit…

Foci vb 2026
2026.07.08. 10:57

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51