
Angol labdarúgás
1 órája
Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki
A Tottenham csak azért nem sodródott kieső helyre, mert az Aston Villa legyőzte a West Hamet

Az Everton fontos meccset nyert a Chelsea ellen
Hiába a Chelsea mezőnyfölénye, a londoniak egy gólt sem szereztek, míg a liverpooliak hármat is.
Angol labdarúgás
22 órája

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól
A vendégeknél Szoboszlai Dominik végigjátszotta a meccset, a balhátvédet viszont lecserélték és húzta a lábát. Ekitiké is megsérült.
Angol labdarúgás
Tegnap, 15:45

Ellenféltől kapta a gólpasszt Kerkez Milos – videó
Lewis Dunk vélhetően nem erre gondolt, amikor megpróbálta hazafejelni a labdát.
Angol labdarúgás
Tegnap, 14:28

Csaknem ezer évre kibérelte stadionját a Millwall FC
Az 1885-ben alapított klub eddig is az 1993-ban épült The Denben játszott.
Angol labdarúgás
Tegnap, 12:38

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát
A Manchester United a hajrában 10 emberrel futballozott a 101 percig tartó mérkőzésen.
Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Slot: Számomra Dominik középpályás. Hányszor mondjam még el? Ötször? Hatszor?
„Amikor más poszton játszatom, akkor nem az a célom, hogy valamiféle zseniális taktikusnak mutatkozzak.”
Angol labdarúgás
2026.03.20. 13:25

Sem bajnoki, sem válogatott – Szalah megsérült, pihenő következik
„Mo nagyon ügyel az egészségére, ennek köszönhetően minden sérülésből gyorsabban épül fel, mint mások, reményeink szerint most is így lesz.”
Angol labdarúgás
2026.03.20. 12:30

Harmincöt fős keretet hirdetett Thomas Tuchel az angolok márciusi meccseire
Visszatért Harry Maguire, de a jelenlegi idényben bajnoki meccsen nem védő kapus is bekerült a keretbe.
Angol labdarúgás
2026.03.20. 12:02

Steven Gerrard áradozott Szoboszlai Dominikról: „Csapatkapitány lehet belőle”
Szoboszlai: „Amikor gyerek voltam, Gerrardot néztem, most pedig én viselem a nyolcas számú mezt. Hihetetlen érzés!”
Angol labdarúgás
2026.03.19. 10:35

Az Arsenal egész idényét meghatározhatja ez a hét
Az „ágyúsoknak” komoly csalódás lenne, ha nem jutnának túl a Leverkusenen a BL-ben.
Bajnokok Ligája
2026.03.17. 10:43

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít
A brazil kapus még legalább egy évig állhat a Liverpool FC gólvonala előtt.
Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy
A Brentford leadta az előnyét, ennek ellenére megnyerhette volna a mérkőzést.
Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón
A magyar válogatott csapatkapitánya vasárnapi góljával nemcsak a Liverpool klubrekordere lett, hanem már a bajnoki idényben is az övé a legtöbb ebből a műfajból.
Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea
A londoni klubnak 10,75 millió font (4,87 milliárd forint) bírságot kell fizetnie átigazolási és utánpótlás-nevelési szabályok megszegése miatt.
Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?
VIDEÓ. Szoboszlai Dominik negyedik direkt szabadrúgásgólját szerezte, vajon a Premier League-rekordot is megdönti? Elemzés helyszíni tudósítónkkal, Gyenge Balázzsal.
Légiósok
2026.03.16. 13:41
Még több angol foci
Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki
Videó: Tóth Balázs remek védésekkel segítette a Blackburnt
Hiába vezetett, a Newcastle az idényben másodszor is kikapott a Sunderlandtől
Népszerű cikkek
Népszerű cikkek
Szoboszlai: Ha így folytatjuk, örülhetünk, ha a Konferencialigában indulhatunk
Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen
Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó
Még több

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

A kiesés elől menekülő Spurs legyőzésével feledtetné a hétközi BL-botlást a Liverpool
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
26 753
Köszönjük!

Angol labdarúgás
2014.07.01. 20:26
Chelsea: négyen is távoznak a lejáró szerződésűek közül
Sok dolga volt a mai napon a Chelsea honlapját frissítő kollégának: az angol élvonalban szereplő labdarúgóklub több érkezőt és távozót is bejelentett a nap folyamán.

Angol labdarúgás
2014.07.01. 20:01
QPR: az újonc nem számít az Európa-liga-győztesre
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalába visszajutó Queens Park Rangers hét játékosára sem számít a következő szezonban.

Angol labdarúgás
2014.07.01. 18:14
Chelsea: megegyeztek Diego Costáról az Atléticóval - hivatalos
Sajtóértesülések szerint a londoni klubnak 38 millió eurót kell fizetnie a spanyol válogatott támadóért.

Angol labdarúgás
2014.07.01. 12:13
Aston Villa: Roy Keane csatlakozik a birminghamiekhez
A BBC értesülése szerint Roy Keane, a Manchester United korábbi csapatkapitánya lesz az Aston Villa labdarúgócsapatának segédedzője.

Angol labdarúgás
2014.07.01. 12:09
Liverpool: Lallana érkezett a csapathoz - hivatalos
Harmincmillió euróért érkezhetett az év csapatába is beválasztott southamptoni középpályás.

Angol labdarúgás
2014.07.01. 10:38
Chelsea: a veterán kapus hosszabbított a londoniakkal
A Chelsea hivatalos honlapján bejelentette, egy évvel meghosszabbította Mark Schwarzer szerződését.

Angol labdarúgás
2014.07.01. 10:37
Arsenal: francia pótolhatja a távozó francia jobbhátvédet
Sajtóhírek szerint az angol élvonalbeli Arsenal érdeklődik a Newcastle francia labdarúgója, Mathieu Debuchy iránt.

Angol labdarúgás
2014.07.01. 07:39
MU: ha vb-döntőbe jut is, Van Gaal utazik Amerikába
Louis van Gaal, a Manchester Unitedet a nyáron átvevő menedzser akkor is a csapattal tart a nyári túráján, ha a holland válogatott bejut a döntőbe a brazíliai világbajnokságon.

Angol labdarúgás
2014.06.30. 22:04
Liverpool: Ochoánál övék a pole pozíció, Reina elmehet
Képben van az Arsenal és a Monaco is, de a Barca már kiszállt. A mexikói leértékelheti a spanyol kapust.

Angol labdarúgás
2014.06.30. 09:52
James Rodríguez vagy Bebé? A Manchester United utóbbi mellett döntött
Ferguson elég jó áron megvehette volna a kolumbiait, de inkább a portugált választotta.

Angol labdarúgás
2014.06.30. 07:43
Arsenal: vb-résztvevő francia középpályás érkezhet - sajtóhír
A Southamptonban futballozó Morgan Schneiderlin lehet az Arsenal labdarúgócsapatának egyik új szerzeménye – számolta be róla a Mirror című lap.

Angol labdarúgás
2014.06.29. 11:34
Chelsea: Courtois nincs ott a felnőttcsapat névsorában
A roppant figyelmes AS napilap kiszúrta, Thibaut Courtois neve nem szerepel az angol élvonalbeli Chelsea hivatalos honlapján a felnőtt keret névsorában. Az összeesküvés elmélet pedig máris kész volt.

Angol labdarúgás
2014.06.29. 08:43
Liverpool: Sánchez-Suárez cserét terveznek a Barcával
A katalán Sport szerint Suárez megegyezett a Barcelonával, már csak az átigazolási díj kérdéses.

Angol labdarúgás
2014.06.27. 22:30
Swansea City: sokszoros francia válogatott csatár érkezett
A Sky Sports értesülései szerint az angol élvonalbeli labdarúgócsapat, a Swansea City négyéves szerződést kötött a francia Lyont otthagyó támadóval, Bafetimbi Gomisszal.

Angol labdarúgás
2014.06.27. 21:32
Everton: Suárez eltiltása lehelhet életet a Dzsudzsák-ügybe
A Dinamo Moszkva edzője úgy készül, hogy a magyar szélső marad, bár eligazolása sem lepné meg.

Angol labdarúgás
2014.06.27. 19:43
Liverpool: Lallanának már csak az orvosi hiányzik?
A „vörösök” 25 millió fontért szerződtethetik a Southampton angol válogatott támadóját.
1380
/
2667









