Man. City: a létszámfeletti védő a Fiorentinánál köthet ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.01. 11:43
null
Richards megérkezett Firenzébe (Fotó: Fiorentina Twitter)
Nemzetközi sajtóértesülések szerint az olasz Serie A-ban szereplő Fiorentina labdarúgócsapatánál folytathatja pályafutását a Manchester City játékosa, Micah Richards.

Manuel Pellegrini, az angol bajnoki címvédő menedzsere már korábban jelezte, nem számít néhány játékosára, köztük Richardsra sem. Pablo Zabaleta mellett az ezen a nyáron szerződtetett Bacary Sagna is bevethető jobbhátvéd poszton, az angol játékos így létszámfelettivé vált.

TRANSZFERHAJRÁ! ÉLŐ!

Olasz és angol sajtóhírek szerint is – bár korábban úgy tűnt, a West Hamhez megy Richards – egyre valószínűbb, hogy a Fiorentinában folytatja pályafutását. A Guardian szerint a játékos már úton van Firenzébe, ahol orvosi vizsgálaton vesz részt, majd a személyes feltételekről egyeztetnek a klubbal.

A Fiorentina Twitter-oldala képpel is megerősítette az angol labdarúgó Olaszországba érkezését. Richards mellett Matija Nasztaszics is távozhat a Citytől, érte az Arsenal és a Tottenham is érdeklődik.

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30