Álomcsapat Barcelonában - 11 magyar arany

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2012.06.30. 18:10
null
Egerszegi Krisztina három aranyéremmel az egész barcelonai olimpia egyik legjobbja volt (Fotó: Imago)
Az 1988-as szöuli és az 1992-es barcelonai nyári játékok között eltelt négy év világpolitikai változásai sok szempontból hatást gyakoroltak az olimpiai mozgalomra is. Németország újraegyesült, viszont a Szovjetunió elindult a felbomlás útján, ezért elhagyta a régi nevét, továbbá a tagállamok közül elsőként önállósuló három balti ország már önállóan indította legjobbjait. Barcelonában szerepelhetett először újra a korábban az apartheidrendszer miatt eltiltott Dél-afrikai Köztársaság is. Magyarország 11 arannyal, 12 ezüsttel és 7 bronzzal a nyolcadik helyen végzett az éremtáblázaton, azaz a sok második hely révén kicsivel sikerült felülmúlni még az előző mérleget is, így eredményesség tekintetében ez lett a második legjobb olimpiánk az 1952-es helsinki játékok után!

Ezen az olimpián nem volt bojkott, amely pedig a korábbi évtizedekben rányomta bélyegét a sportvilág történéseire. A Szovjetunió megszűnésével a hidegháború véget ért. Nagyon találó volt Barcelona jelmondata: „Amigos para siempre”, „Örökké barátok”.

Itthon harmadik alkalommal is kikiáltották a köztársaságot, és a rendszerváltozás után a hazai sport már nem számíthat(ott) olyan mértékű állami támogatásra, mint előtte, s pláne mint a második világháborút követően. Ezzel együtt – mivel „tartott még a lendület" – az 1992-es játékok Helsinki után Magyarotszág második legsikeresebb olimpiája lett!

Július 25. – A technikus meggyújtja az olimpiai lángot

Nagyszerű megnyitót rendeznek Barcelonában, amelynek legfőbb látványossága ezúttal is a láng meggyújtása. Na de nem a megszokott módon. Antonio Rebollo mozgássérült íjászt jelölik ki erre a feladatra, akinek stílusosan egy lángoló nyíl segítségével kell eltalálnia a kandelábert. A találat elmarad, a nyíl túlrepül a célon, ám a láng mégis meggyullad. Később kiderül, hogy Rebollo szándékosan hibázik a nézők biztonsága érdekében – ez a terv része. Hogy mégis felcsapnak a lángok, az az egyik technikusnak, Reyes Abadesnek köszönhető, ő nyomja meg a megfelelő gombot...

A LÁNG MEGGYÚJTÁSA
A LEGFŐBB ÉREMHALMOZÓK
A E B
Vitalij Scserbo
6


A fehérorosz tornász toronymagasan az olimpia legjobb sportolója a FÁK színeiben. Egyrészt mindenki másnál több érmet, összesen hatot szerez, másrészt a medáliák mindegyike arany. Győz egyéniben és csapatban, gyűrűn, korláton, lólengésben és lóugrásban. Négy évvel később Atlantában már nem ilyen eredményes, három bronz a termése.
Nicole Haislett
3
Az amerikai hölgy kiváló gyorsúszó. Összesen három aranyat szerez a katalán fővárosban. Nyer 200 gyorson, a 4x100-as vegyes és a 4x100-as gyorsváltóval.
Alekszandr Popov
2
2
Az oroszt ez idő tájt a világ leggyorsabb úszójaként tartják számon. Sem 50 méteren, sem 100-on nem lehet megverni. Két ezüstöt is szerez, de ezeket a váltókkal (4x100-as gyors és vegyes)

Július 26. – Egér szerzi az első magyar aranyat

Nem kell sokat várni az első magyar aranyéremre. Egerszegi Krisztina mindössze 44 századdal elmaradva a világcsúcstól, megnyeri a 400 méteres vegyes úszást. Egér később kijelenti, elsősorban a 200 hátra készült, mivel abban nyert négy éve Szöulban, és szeretné megvédeni címét. Persze ennek ellenére boldog, mert éppen édesapja szülinapján sikerült győznie.

Ugyanakkor a világbajnok és világcsúcstartó Rózsa Norbert 100 mellen kikap az amerikai Nelson Diebeltől, aki gyakorlatilag a halálból tért vissza az úszás segítségével. Diebel tinédzserként alkohol- és kábítószerfüggő volt.

Sporttörténelmi pillanat Badalonában, a kosárcsarnokban: először lép pályára az NBA-profikból álló Egyesült Államok (többek között Michael Jordan, Larry Bird, Earvin „Magic″ Johnson). A Dream Team igen meggyőző fölénnyel 116–48-ra legyőzi Angolát.

Július 27. – Darnyit nem lehet legyőzni

Darnyi Tamás megvédi olimpiai bajnok címét 400 vegyesen. „Puci" most kivételesen nem úszik világcsúcsot (olimpiai rekordot azonban igen), de el is árulja, hogy nagyon fáradtnak érezte magát a célba érés után. Több mint egy másodperccel veri az amerikai Eric Namesniket. Mindenesetre a magyar közvéleményt megnyugtatja, hogy esze ágában sincs visszavonulni. A cselgáncsozó Csősz Imre nagyon boldog, bronzérmet szerzett +95 kilogrammban.

DARNYI TAMÁS SIKERE 400 VEGYESEN



Július 28. – Aranyeső

Különleges nap, annyi szent. Nem kevesebb mint három aranyérmet nyerünk. Egér ismét „harap″, olimpiai csúccsal megnyeri a 100 méteres hátúszást is, itt a második Szabó Tünde – első két hely, ez a maximálisan elérhető legjobb eredmény. Egerszegi elmondja, nem búsul amiatt, hogy nem ért el világcsúcsot, majd legközelebb.

Repka Attilát kis túlzással össze-vissza harapdálja ellenfele a kötöttfogású birkózók 68 kilogrammos döntőjében. Iszljam Dugucsijev szabálytalan, de Repka nyugodtabb marad, és végül a hosszabbításban megnyeri a finálét és egyben az olimpiai aranyat. Repka később kijelenti: amikor Dugucsijev megharapta már tudta, hogy nem lehet nagy baj, mert az ellenfelének nincs más fegyvere.

Sporttörténelmi pillanat a tatamin. Kovács Antal a 95 kilogrammos cselgáncsozók küzdelmében simán nagyszerű teljesítménnyel veri a brit Raymond Stevenst, és ezzel az olimpiák első magyar aranyát szerzi ebben a sportágban.

ATOM ANTI GYŐZELME




Július 29. – Dream Team, német rémálom

Akár rangadó is lehetne az Egyesült Államok és Németország összecsapása a férfiak kosárlabdatornáján, ám Jordanék egészen parányi esélyt sem hagynak Európa egyik legjobbjának. A Dream Team 111–68-ra üti ki a németeket. Ezt a csapatot nem lehet megállítani...

Rózsa Norbert ismét egy ezüsttel gazdagodik, ezúttal a világcsúcsot úszó amerikai Mike Barrowmantől (edzője Nagy József) kap ki. Norbi örül az ezüstnek, Európa-csúcsot úszott.

400 gyorson világcsúcsot úszik Jevgenyij Szadovij, a Független Államok Közösségének versenyzője, az olimpia egyik sztárja. Szadovij egyébként összesen három aranyat nyer Barcelonában. Nagy tett ez, mert a Szovjetunió széthullása után az egykori tagállamok sportolói már nem részesülnek olyan anyagi juttatásokban, mint a korábbi évtizedekben.

Július 30. – Farkas aranyat harap

Darnyi Tamás kétszer is sírhatott örömében
Darnyi Tamás kétszer is sírhatott örömében

Farkasétvággyal veti magát a döntő küzdelembe Farkas Péter a 82 kilogrammos kötöttfogású birkózók versenyében, Piotr Stepien ellen. A kétszeres világbajnok magyar sportoló, bár előzetesen nehéz fináléval számol, végül nagy fölénnyel, 6:1-re legyőzi lengyel riválisát. Híres jelenet, amikor a dobogón beleharap az érmébe, hogy meggyőződjön: ez valódi.

Sajnos az olimpia után leáll a teljes értékű edzésekkel, mert nem akar lemondani az „életről″. Bár többször megmutatja klasszisát, már nem tud visszakapaszkodni a trónra. Az ezredforduló után különböző bűnügyekbe keveredik, végül kábítószerrel való visszaélés miatt 2008 novemberében öt és fél év fegyházbüntetésre ítélik. Még bevonulása előtt megszökik, végül 2009-ben fogják el.

Július 31. – Három arany helyett…


Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás is vízbe csobban a mai napon, így megint kezdhetünk aranyakat számolni. A két klasszis szállítja is. Egerszegi könnyedén védi meg a címét a 200 méteres hátúszásban, a második a német Dagmar Hase lesz, aki csaknem két és fél másodperccel úszik lassabban. Egér ismét olimpiai csúcsot ér el, ez már a negyedik aranya pályafutása során. Darnyi is a negyediket szerzi meg, de ő sokkal izgalmasabb csatában. Éppen csak lehajrázza az amerikai Greg Bourgesst, és a harmadik Czene Attila is csak 24 századdal követi őt.

EGERSZEGI MEGVÉDI CÍMÉT 200 HÁTON



Végtelenül elszomorító és egyben dühítő döntőt vív Hajtós Bertalan a japán Koga Tosihiko ellen. Az ellenfél világbajnok, de Hajtós nagyszerű formában versenyzett idáig, hiszen négy ipponnal verekedte el magát a fináléig. Koga ellen nincs meg a döntő akció, ellenben a japán sem tud mit kezdeni Hajtóssal. Nincs értékelhető akció, de egyértelműen a mi fiúnk volt az aktívabb, ahogy azt a későbbi elemzés is mutatja. Ám akkor, abban a pillanatban a bírák szava a döntő. Ők viszont a nézők nagy felháborodása közepette Kogát hirdetik ki győztesnek, így nem születik meg a kilencedik barcelonai magyar elsőség. Egyelőre...

HAJTÓS BERTALAN ELVESZÍTETT DÖNTŐJE



Augusztus 1. – Csodálatos Henrietta


Máris megékeztünk a tornacsarnokba, és pont jókor, hiszen Ónodi Henrietta éppen most fut neki másodszor a lónak, hogy látványos mozdulatokkal szépen landoljon a túloldalon. Mindkét ugrása 9.925 pontot ér, így az átlaga is ennyi, ezzel holtversenyben a román Lavinia Milosovici-csel az első helyen végez. Talajon a második helyet szerzi meg. „Szinte szétfeszít a boldogság” – mondja.

HENI LÓUGRÁSA



Ben Johnsonra figyel a világ a 100 méteres síkfutás elődöntőjében, ám az 1988-ban doppingolás miatt olimpiai bajnoki címétől megfosztott kanadai csak a nyolcadik helyen végez, így nem jut döntőbe.

Augusztus 2. – Szabó Bence megsemmisítő győzelme

OLIMPIAI FÜST ÉS LÁNG
(avagy a játékok botrányai)

A lekörözött dönt az aranyról?

Augusztus 3. Az atlétikai stadionban vagyunk, ahol éppen a férfiak 10 000 méteres síkfutás döntője zajlik. Az élen a kenyai Richard Chelimo és a marokkói Kalid Skah fut. Nincs már sok hátra, csak 1200 méter, amikor utolérik és lekörözik a másik marokkóit, Hammu Butajebet. Ekkor váratlan dolog történik. Butajeb visszaelőzi a két éllovast, majd szándékosan beáll Chelimo elé, aki így kiesik a ritmusból. Butajeb lemarad, majd ismét Chelimo elé fut, és folytatja az aknamunkát. Az egyik rendező megpróbálja leszedni a pályáról Butajebet, de erőtlen kísérlete hasztalan marad. Az utolsó kör kezdetén Chelimo és Skah végleg elhúz, majd a hajrában az utóbbi lesz a gyorsabb, és megnyeri az olimpiai bajnoki címet.

A spanyol közönség fújol, tüntet, alighanem ez is közre játszik abban, hogy kizárják Skahot. A marokkói nem ért semmit, hiszen ő nem beszélt össze Butajebbel, aki „egyénileg" döntött úgy, hogy segít honfitársának Chelimo akadályozásával. Skah tiltakozik, és a versenybíróság végül neki ad igazat, visszaállítják az eredeti sorrendet.

Kardvívás, férfi egyéni. Az egykoron egyeduralkodó Magyarországnak 1964 óta nincs aranyérme ebben a számban, ez korábban egyszerűen elképzelhetetlen volt. Szabó Bence ezen a napon felidézi a magyar kard dicsőségét, nem is akárhogy. A döntőben jó barátjával, az olasz Marco Marinnal csap össze. Egy pillanatig sem kétséges a döntő kimenetele, 5:1, 5:1-gyel megsemmisítő vereséget mér ellenfelére. Megvan a tizedik magyar arany!

Barcelona legeredményesebb sportolója lesz Vitalij Scserbo. A FÁK színeiben induló fehérorosz ezen a napon négy aranyérmet szerez a szerenkénti döntők során, ezzel összesen hatra tornázza fel elsőségeinek számát. Nincs nála eredményesebb ezen az olimpián. Tovább menetel az Egyesült Államok kosárlabdacsapata: az amerikaiak ezúttal a spanyolokat intézik el 122–81-re.


Augusztus 6. – Meglepetések és világcsúcs

A teniszsztár Goran Ivanisevic is búcsút int a férfi egyesnek miután a svájci meglepetésember, Marc Rosset három szettben nyer, és bejut a döntőbe. Az amerikai Gail Devers fölényesen nyerné a női 100 gátat, ha nem bukna el az utolsó gátban. De megteszi, így a győzelem a görög Vula Patulidi ölébe hullik – ő az első görög nő, aki olimpiát nyer. Férfi távolugrásban az amerikai Carl Lewis 867 centivel nyer, hárommal előzi meg honfitársát, Mike Powellt, akitől egy éve az atlétikai vb-n kikapott minden idők egyik legnagyszerűbb atlétikai párharcában. 400 gáton világcsúcsot fut az amerikai Kevin Young, Edwin Moses 47.02-es idejét adja át a múltnak (46.78). Szabó Dezső a tízpróba utolsó száma, az 1500 méter előtt még csak tizedik, de fantasztikus futással egészen a negyedik helyig jön előre.

A BOTRÁNYOS TÍZEZRES DÖNTŐ

Augusztus 7. – Kokó nem jut be a döntőbe

A világbajnok Kovács István 10:5-re kikap az észak-koreai Csoj Csol Szutól, így a várt olimpiai arany helyett csak bronz jut neki. Bombameglepetés férfi rúdugrásban: minden idők legjobbja, az olimpiai bajnoki címvédő Szergej Bubka nem jut túl a kezdőmagasságán, érvényes kísérlet nélkül kiesik. Makszim Taraszov az aranyérmes. Tenisz női egyesben a mindössze 16 éves Jennifer Capriati nagy meglepetésre legyőzi Steffi Grafot.

Augusztus 8. – Megvalósult a női kajak négyes álma

Pippen, Jordan, Drexler a Dream Team három klasszisa
Pippen, Jordan, Drexler a Dream Team három klasszisa

A Czigány Kinga, Dónusz Éva, Kőbán Rita, Mészáros Erika összetételű női kajak négyes legyőzi az első számú esélyes és évek óta verhetetlen németeket 500 méteren. Féltávnál még a nagy rivális egység vezet, de mintegy 200 méterrel a cél előtt Kőbánnék robbantanak, centiről centire ledolgozva hátrányukat előznek, és végül nyernek. Ezzel megszerzik a magyar küldöttség 11., egyben utolsó aranyérmét.

A svájci Mark Rosset beváltja ígéretét, és megnyeri a teniszezők férfi egyes számát a spanyol Jordi Arresével szemben. Meglepetésre a német Dieter Baumann nyeri a férfi 5000 métert atlétikában. Az amerikai Dream Teamnek csak az elején egyenrangú ellenfele a horvát válogatott a férfi kosárlabdatorna döntőjében, a találkozó többi része a jól megszokott forgatókönyv szerint alakul, és végül az Egyesült Államok 117–85-re nyer. A sporttörténelem egyik legnagyszerűbb teljesítményét produkálják Jordanék.

A magyar küldöttség tehát 11 aranyérmet szerez, minden idők második legjobb szereplését éri el.

DEREK REDMOND HŐSTETTE
A MAGYAR DOBOGÓSOK (11 arany, 6 ezüst, 6 bronz)
Érem Versenyző Sportág Versenyszám
Arany Darnyi Tamás
úszás 200 és 400 vegyes
Egerszegi Krisztina
úszás
100 és 200 hát, 400 vegyes
Farkas Péter
birkózás
kötöttfogás, 82 kg
Repka Attila
birkózás
kötöttfogás, 68 kg
Kovács Antal
cselgáncs
95 kg
Ónodi Henrietta
torna
lóugrás
Szabó Bence
vívás
kard, egyéni
Czigány Kinga, Dónusz Éva, Kőbán Rita, Mészáros Erika
kajak-kenu
kajak négyes, 500 m
Ezüst Csák József
cselgáncs
65 kg
Hajtós Bertalan
cselgáncs
71 kg
Gyulay Zsolt
kajak-kenu
kajak egyes, 500 m
Csipes Ferenc, Gyulay Zsolt, Fidel László, Ábrahám Attila
kajak-kenu
kajak négyes, 1000 m
Abay Péter, Bujdosó Imre, Köves Csaba, Nébald György, Szabó Bence
vívás
kard, csapat
Kőbán Rita
kajak-kenu
kajak egyes, 500 m
Mizsér Attila
öttusaegyéni
Ónodi Henrietta
torna
talaj
Hegedűs Ferenc, Kolczonay Ernő, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián, Totola Gábor
vívás
párbajtőr, csapat
Rózsa Norbert
úszás100 és 200 mell
Szabó Tünde
úszás
100 hát
Bronz Béres Zoltán
ökölvívás
81 kg
Csősz Imre
cselgáncs
+95 kg

Czene Attila úszás
200 vegyes
Dónusz Éva, Kőbán Rita
kajak-kenu
kajak kettes, 500 m
Kovács István
ökölvívás
51 kg
Mizsei György
ökölvívás
71 kg
Zala György
kajak-kenukenu egyes, 1000 m
TOP 10 NEMZET
Ország
A E B
1. Független Államok Közössége
45 38
29
2. Egyesült Államok
37
34
37
3.Németország
33
21
28
4. Kína
16
22
16
5.Kuba14611
6. Spanyolország
13
7
2
7. Dél-Korea
12
5
12
8. Magyarország
11 12
7
9.Franciaország
8
5
16
10.Ausztrália7
9
11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik