BAKOS GÉZA 2012.05.22 17:51 Frissítve: 2015.03.30 02:10

A világ újrakezdte, a mieink ott folytatták…

A második globális háború borzalmait követően a sport ismét bizonyította az erejét. Azután, hogy a világ ifjúsága hat éven keresztül vagy fegyverrel a kézben állt egymással szemben, vagy a frontok mögött nélkülözött és küzdött a túlélésért, az ötkarikás mozgalom megrázta magát és nem engedte veszni az 1948-as olimpiát is, így a régi fényétől és gazdagságától messze járó, de feladatát tisztességgel ellátó Londonba a nemzetek újra versenyezni küldték legjobbjaikat, hogy azok immár békés körülmények között mérjék össze a tudásukat. Hazánk is megszenvedte a szörnyű esztendőket, de az eredményeinken ez nem látszott meg...

Nem nehéz kitalálni a képből: London örvendhetett a legnagyobb háború utáni legelső nyári olimpiának

A berlini játékokat követően az egész ötkarikás mozgalmat pótolhatatlan veszteség érte. 1937. szeptember 2-án elhunyt az újkori olimpiák szülőatyja, Pierre de Coubertin báró, akinek holttestét Lausanne-ban, a NOB székhelyén helyezték örök nyugalomra, szívét pedig Olümpiában, a görög állam adományozta urnában őrzik.

Sajnos hamarosan sokkalta brutálisabb csapásokat kellett elviselnie a sportvilágnak, főleg mert a történelem nemcsak a versenyeket sodorta el, hanem azok számos résztvevőjét és hősét is, sokukat jóvátehetetlenül. Rengeteg magyar is életét vesztette a világháborúban. Olimpiai bajnok kardozóink közül Garay János a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg, Petschauer Attila a Don-kanyarban, Davidovkánál szenvedett fagyhalált, Kabos Endre a Margit híd felrobbantásakor vesztette életét, az úszó Csik Ferenc pedig katonaorvosként dolgozva egy soproni bombatámadásban.

A következő generációk nagy részének esélyét pedig elvette a 12 esztendeig tartó kényszerszünet. 1936-ban Tokiót jelölték meg az 1940-es játékok helyszínéül, ám Japán még 1937-ben (Mandzsúria 1931-es megszállása után) háborút indított Kína ellen, s a császár parancsára inkább lemondott a házigazdai jogról.

NSO, OLIMPIAI SOROZAT
1896, ATHÉN
1900, PÁRIZS
1904, ST. LOUIS
1908, LONDON
1912, STOCKHOLM
1920, ANTWERPEN
1924, PÁRIZS
1928, AMSZTERDAM
1932, LOS ANGELES
1936, BERLIN
1948, LONDON

A NOB 1938 júliusában Helsinkit bízta meg a rendezéssel, ám 1939 novemberében Finnországot megtámadta a Szovjetunió. Mire pedig eljött a nyár, már Nyugat-Európában is harcok folytak, vagyis mindenképpen lehetetlenné vált a folytatás. Nem kerülhetett tehát sor a XII. olimpiára, mint ahogy négy esztendővel később a XIII.-ra sem Londonban.

A brit főváros még a békeidők legvégén, 1939 júniusában „futott be" 1944-re – többek között Budapestet megelőzve a szavazáson –, de az angliai (légi)csata, a bombázások súlyos pusztításai, valamint az általános gazdasági helyzet miatt néhány évvel rá úgy nézett ki, hogy nem áll készen még 1948-ra sem.

Ám nem sokkal az európai harcok elülte után, 1945 augusztusában Lord Burghley – Amszterdam 400 gátas bajnoka, később több szervezetben fontos szerepű sportvezető, a szervezőbizottság feje – meginvitálta a NOB vezetőit, akik megállapodtak: a következő játékokat mindenképpen Londonban kell megrendezni. A NOB újonnan megválasztott elnöke, a svéd Johannes Sigfrid Edström 1946-ban felhívást adott ki, amelyben a coubertini gondolatokat fogalmazta újra.

„A világ ifjúsága most újra találkozik, hogy baráti küzdelemben mérje össze erejét. Erre ma nagyobb szükség van, mint valaha. Két borzalmas világháború után vagyunk, amelyekben az emberiesség már-már elmerült. A jövő a fiatalságé, és feladatuk lesz az is, hogy jóvátegyék a mi hibáinkat és tévedéseinket. Ennek nagyszerű eszköze az olimpia."

OLIMPIAI FÜST ÉS LÁNG
(avagy a játékok botrányai)
Diszkrimináció a lovak körül

Valódi nagy botrány szerencsére nem fűződött a második londoni olimpiához, ezért inkább egy különös esetet elevenítünk fel (amely persze az érdekelteket nyilván felzaklatta...). A díjlovaglás csapatversenyét eredetileg Svédország nyerte, azonban 1949-ben a Nemzetközi Lovasszövetség javaslatára a győztes együttest utólag törölték az indulók listájáról és ezzel együtt megfosztották a bajnoki címétől, amely így a franciákra szállt.

A döntés hátterében az állt, hogy 1952-ig a szabályok szerint díjlovaglásban csak tiszti állományban lévők indulhattak, és a skandináv csapat egyik tagjáról a FEI kiderítette, hogy nem tiszt volt – csupán altiszt...

Így lett az angol metropolisz ismét válságkezelő, hiszen 1908-ban (a Vezúv kitörése miatt visszalépő) Róma helyett ugrott be, s terelte sikeres mederbe a megelőző két helyszín botrányos rendezése miatt elsüllyedni látszó mozgalmat, most pedig egy még sokkal nagyobb katasztrófa után állt ismét helyt – nem adva meg magát a kezdetben érezhető általános közhangulatnak, hogy lehetetlenség lesz a világégés után ilyen kevéssel lebonyolítani az eseményt, és belevágva úgy, hogy a sértetlen amerikai városok közül több is szívesen átvállalta volna a házigazdaságot. A NOB azonban szavazás nélkül London mellett döntött.

Amely a helyzetre tekintettel nem akart pompás külsőségeket, sőt. A házak falain még látszottak a bombázások nyomai, új helyszínek építésére nem is gondoltak (a Wembley kapott salakos futópályát), a vendégeket pedig olimpiai falu helyett laktanyákban és egyetemi kollégiumokban helyezték el. És mivel jegyrendszer volt, ez vonatkozott a sportolókra is – igaz, ők a legkeményebb fizikai munkát végzőkkel megegyező kalóriatartalmú ételadagokra kaptak jogosultságot.

A „mértékletesség olimpiáján" minden nehézség ellenére rekordszámú, 59 ország 4104 sportolója (3714 férfi, 390 nő) vett részt, s küzdött meg egymással 17 sportág 136 versenyszámában. A két fő legyőzött tengelyhatalom (Németország és Japán) nem képviseltethette magát – formailag ezt úgy oldották meg, hogy újjáalakult (és elismert) nemzeti olimpiai szövetségük hiányában nem küldtek nekik meghívót.

A Szovjetunió ugyan mehetett volna, de egyelőre csupán megfigyelőket küldött, ami mögött az állhatott, hogy Sztálin nem érezte készen országa csapatát, hogy nyerési eséllyel küzdjön meg az „imperialista" amerikaiakkal...

A LEGFŐBB ÉREMHALMOZÓK
  A E B
Fanny Blankers-Koen
 4    

A valójában Francina névre keresztelt „Repülő Háziasszony" egy háromgyerekes holland családanya volt, aki már Berlinben hatodik lett magasugrásban (Csák Ibolya sikerekor), Londonban pedig sportága és egyben a komplett ötkarikás történelem egyik legimponálóbb teljesítményét mutatta be. Ő győzött nagy fölénnyel 100-on, 200-on és 80 méter gáton is, valamint behozta elsőnek

Fanny Blankers-Koen

hazája 4x100-as váltóját. Soha más azóta sem nyert többet négy aranynál atlétikában egyetlen alkalommal. És vajon mi lett volna, ha távolban és magasban is elindul: mindkettőben ő volt a világcsúcstartó – ám akkoriban a női atlétákat óvatosságból még legfeljebb csak három egyéni számban engedték elrajtolni...

Veikko Huhtanen
 3 11
A finn tornász az egyéni összetett és a csapatverseny mellett lólengésben lett első, utóbbiban két honfitársával együtt.
Paavo Aaltonen  3  – 1
Mindössze annyiban tért el Huhtanentől, hogy ő ugrásban diadalmaskodott az összetett helyett, illetve kevesebb egyéb éremre tellett az erejéből, mint honfitársának.

Mire eljött a rajt, a szigetország korábban szkeptikus lakói egészen belelkesedtek, és 84 ezer ember őrjöngött a Wembleyben, amikor 1948. július 29-én egy párás, de verőfényes napon befutott az olimpiai láng, a szokásos módon bevonultak a résztvevők, és a Big Ben harangszavára felszálló 2500 békegalamb szélnek engedése után, az ismét kibomló olimpiai zászló alatt VI. György angol király megnyitotta a játékokat.

Az ünnepséget egyébként közvetítette a televízió és a rádió is – a BBC (igaz, még sokmilliós piac és így konkurencia híján) 1000 fontért vásárolta meg a bő két hét alatt összesen több mint 60 órát felölelő sugárzás jogát...

Atlétikában most először fordult elő, hogy egyetlen férfiversenyző sem nyert két bajnoki címet, viszont a közönség először láthatta a látszatra „meghalni induló", szenvedve futó cseh futózsenit, Emil Zátopeket, aki 10 ezer méteren nyert. A nehéz terepen lebonyolított maratoni pedig drámai finist hozott. A stadionba elsőként a belga Étienne Gailly érkezett, de annyira kimerülten, hogy végül ketten is megelőzték (nyert az argentin Delfo Cabrera).

Úszásban, műugrásban jókora amerikai dominancia érvényesült, és hatalmas fölénnyel nyerték meg a második ötkarikás kosárlabdatornát is: a döntőben 65:21-re verték meg a franciákat. Most először került sor teremben a mérkőzésekre. Birkózásban a törökök szerepeltek feltűnően jól, míg a labdarúgótornát tanulmányozva több ismerősre is bukkanhatunk.

Így például a meccseket többek között a Highburyben (Arsenal), a White Hart Lane-en (Tottenham), a Craven Cottage-on (Fulham), a Selhurst Parkban (Crystal Palace) és a Fratton Parkban (Portsmouth) rendezték, és csak a legjobb négy közé jutók költözhettek be a Wembleybe. A későbbi legendás MU-tréner, Matt Busby által irányított rendező britek is ott voltak, de végül lemaradtak a dobogóról. Az aranyat magabiztosan szerezte meg a Gre-No-Li triót (az utóbb a Milannal összefonódó Gunnar Gren, Gunnar Nordahl, Nils Liedholm hármast) a világgal ekkor megismertető svédek.

Utoljára a londoni játékoknak alkották részét a művészeti versenyek, illetve itt jegyezték fel az olimpiák első politikai indíttatású menedékjog-kérelmét: Marie Provazniková, a Nemzetközi Tornaszövetség 57 esztendős csehszlovák elnöknője közölte, hogy a szabadság hiánya miatt nem akar hazamenni az attól az évtől közvetlen kommunista irányítás alá kerülő hazájába.

MEGNYITÓ, 100 M, FANNY, MARATONI DRÁMA

A magyar csapatot nem rázták meg ilyen ügyek, viszont annál kiválóbban szerepeltek: a 147 tagú küldöttség az éremtáblázat előkelő ötödik helyén végzett, alig lemaradva a „bronzérmes" Franciaországtól, azaz ilyen értelemben is majdnem sikerült megismételnie a lélegzetelállítóan kiugró berlini szereplést, míg a dobogós helyek számában, illetve eloszlásában felülmúlta a '36-ost.

Gerevich Aladár duplázott

Bár hazánkat is megtépte a háború, a megőrzött sportbeli nagyhatalmiságot egyebek mellett mutatta, hogy három számban is a 12 évvel korábbi hőseink diadalmaskodtak: kardcsapatunk hatból négy helyen változatlan maradt, a hosszú karrierje során 1932-től kezdve összesen hét aranyat gyűjtő Gerevich Aladár itt lett első egyéniben is (Kárpáti Rudolf ekkor csatlakozott először, teljessé téve a Kovács Pált már másodszor magába foglaló korszakos hármast), míg a tőröző Elek Ilona meg tudta védeni a címét – egyéniben ez nagyon keveseknek sikerült.

A szigetországban kezdte triplázással záruló káprázatos olimpiai karrierjét az ekkor még középsúlyú Papp László, aki a döntőig mindenkit kiütött, egyedül a végén a keményfejű angol John Wright húzta ki ellene talpon a három menetet. Bokszban dupláztunk: a védekezésre nemigen ügyelő, igazi őszinte támadóbunyót bemutató jászberényi Csík Tibor harmatsúlyban lett első.

Szintén kétszer szólt a Himnusz az atlétikai küzdelmek során: a sokoldalú Gyarmati Olga a nők számára első ízben kiírt távolugrásban előzte meg összes vetélytársát – bajnokaink közül egyedüliként ő él még (Amerikában, visszavonultan) –, míg Németh Imre viszontagságos körülmények között (állandóan félbeszakadt a viadaluk) alapozta meg fantasztikus kalapácsvető-hagyományainkat.

Ő vitte a Kossuth-címeres zászlónkat a megnyitón (az NS beszámolója szerint a többi nemzet „felvezetőjével" ellentétben, amolyan kurucos módon, nem hajtotta meg a királyi családot rejtő díszpáholy előtt sem!), és ő lett három nappal később az első győztesünk. Előzőleg többször ért el világcsúcsot is – ebben, és az ötkarikás elsőség terén is méltó utóda lett majd fia, Németh Miklós, aki gerellyel nyert Montrealban.

Bóbis Gyula: „veterán arany"

Bóbis Gyula esetében már az nagy szó, hogy egyáltalán még edzésben volt, hiszen a harmincas évek kiváló birkózója a negyvenhez közeledett 1948-ban – 12 esztendővel fiatalabb svéd ellenfelét legyőzve nyert a szabadfogás nehézsúlyú kategóriájában.

A tornász és artista Pataki Ferenc szemkápráztatóan bravúros műszabadgyakorlata révén a második bajnokunk lett talajon 1932 hőse, Pelle István után, míg a jobb kézfeje elveszését követően ballal majd kétszeres olimpiai aranyérmessé váló gyorstüzelő pisztolyos Takács Károly olyan kimagasló sportember volt, hogy külön cikket érdemelne – Sportnaptár rovatunk két éve tisztelgett is előtte ezzel (természetesen Papp Laciról is volt már külön megemlékezés).

A magyar sportolók az elutazás előtt központi gyakorláson és összetartáson vettek részt – azért pont Tatán jelölték ki a helyét, mert ennek a városnak a klímája hasonlított legjobban Londonéra. Később ott épült ki az állandó Olimpiai Edzőtábor, amely bajnokok nemzedékeit segítő fellegvár lett.

Ezúttal még csak kis idő jutott a rendes felkészülésre, tökéletesnek nem nevezhető, átmeneti állapotok között – amely ebben tehát pontosan megegyezett magával az 1948-as londoni olimpiával. De abban is, hogy mindkét választás bevált, remekül ellátták a rájuk bízott feladatot.

Az ötkarikás mozgalomnak a várva várt béke jegyében új lendületet adó brit főváros esetében valószínűleg ez is belejátszott abba, hogy miután (Párizst követően) másodikként lett duplázó rendező, az idén előttünk álló seregszemle révén az első háromszoros házigazdát tisztelhetjük benne!

 A TATAI EDZŐTÁBORBAN

ÖTKARIKÁS ÖTÖS (öt érdekesség az olimpiáról)

Az 1948-as játékokon bukkantak fel először az akkor „olimpiai szimbólumoknak" nevezett piktogramok: 23 volt belőlük – mind a 20 sportágnak jutott, de a művészeti versenyeknek, illetve a nyitó- és záróünnepségnek is kreáltak egyet-egyet –, és a belépőjegyekre nyomtatták őket. Legközelebb csak 16 évvel később használtak ilyesmit, de azóta rendszeressé vált.

 

 Volt néhány igen érdekes győztes atlétikában. A tízpróbát egy kaliforniai gimnazista, Bob Mathias nyerte meg – ezzel 17 évesen ő lett a sportág valaha volt legfiatalabb ötkarikás győztese. Amikor megkérdezték, hogyan fog ünnepelni, azt felelte: „Azt hiszem, itt az ideje, hogy elkezdjek borotválkozni." Helsinkiben egyébként megvédte az elsőségét, aztán hazája jószolgálati nagykövete lett, filmekben játszott (például Victor Mature és Jayne Mansfield oldalán), majd négy cikluson át republikánus képviselő lett, utána pedig az Egyesült Államok olimpiai edzőközpontjának első vezetője Colorado Springsben. Sokoldalú és tehetséges volt a francia Micheline Ostermeyer is (Victor Hugo rokona!), aki zongoraművésznő létére olyan számokban duplázott, mint a súlylökés és a diszkoszvetés – utóbbival néhány héttel korában ismerkedett meg –, míg magasugrásban harmadikként végzett...

 

 A férfi tornászok között nagyon jól szerepeltek a finnek, lólengésben pedig annyira jól, hogy három versenyzőjük azonos pontszámmal zárt az első helyen, így mindhárman aranyérmet kaptak. Már ez sem mindennapos, de miközben hivatalosan e számban nem tartanak nyilván másodikat és harmadikat, az ezüst- és bronzérmet is „fel akarták használni" a rendezők, akik odaadták azokat a negyedik és ötödik helyezettnek, vagyis összesen öt medáliát osztottak ki...

Paul Elvström

 

 A dánok aggódtak, hogy elengedjék-e Londonba (pontosabban Torquay-ba, a déli tengerpartra) a 20 éves vitorlázót, Paul Elvströmöt, mivel zsenge kora mellett angolul sem beszélt. Ezek után ő nyert fireflyban – majd a következő három olimpián is, a hajóosztály örökébe lépő finn dingiben... Erre a bravúrra, sorozatban négy egyéni elsőségre rajta kívül csak két amerikai, Al Oerter (diszkosz) és Carl Lewis (távolugrás) volt képes. További négyszer indult (különböző kategóriákban) ötkarikás játékokon 1988-ig – a világon harmadmagával büszkélkedhet nyolc részvétellel. A 11-szeres világbajnok vitorlázót nem véletlenül választották meg a 20. század legnagyobb dán sportolójává.

 

Ehhez az olimpiához fűződik az első színes bőrű, egyben az első afroamerikai győzelem női atlétikában: Alice Coachman ugyanazt a brit Dorothy Odamet előzte meg magasugrásban, akit 1936-ban Csák Ibolya – ugyancsak vele azonos eredményt elérve. Ezt nevezik oltári nagy pechnek, pláne, hogy ha az ilyen esetre vonatkozó háború előtti és utáni szabályok épp fordítva lettek volna érvényesek, mindkétszer a brit végez az élen... Műugrásban mindkét női számot a félig filippínó Vicki Manalo Draves, a férfi toronyugrást pedig a teljesen koreai Sammy Lee nyerte; ők voltak az első ázsiai származású amerikai ötkarikás bajnokok.

A MAGYAR DOBOGÓSOK (10 arany, 5 ezüst, 13 bronz)
Érem  Versenyző  Sportág  Versenyszám 
Arany  Bóbis Gyula
birkózás szabadfogás, nehézsúly 

Csík Tibor ökölvívás harmatsúly 

Elek Ilona  vívás  tőr egyéni 

Gerevich Aladár
vívás  kard egyéni

Gyarmati Olga
atlétika távolugrás

Németh Imre
atlétika kalapácsvetés

Papp László
ökölvívás középsúly 

Pataki Ferenc
torna talaj

Takács Károly
sportlövészet  gyorstüzelő pisztoly

Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László
vívás
kardcsapat 
Ezüst  Mogyorósi-Klencs János
torna talaj

Szilvásy Miklós
birkózás kötöttfogás, váltósúly
 Nyéki Imre, Mitró György, Szathmáry Elemér, Kádas Géza
úszás4x200 m gyorsváltó

Balázs Erzsébet, Fehér Anna, Karcsics Irén, Köteles Erzsébet, Kövi Mária, Nagy Margit, Tass Olga, Vásárhelyi Edit torna női összetett csapat

Brandi Jenő, Csuvik Oszkár, Fábián Dezső, Gyarmati Dezső, Győrfi Endre, Holop Miklós, Jeney László, Lemhényi Dezső, Pók Pál, Szittya Károly, Szívós István
vízilabda férfiak
Bronz Ferencz Károly
birkózás kötöttfogás, könnyűsúly

Földes Éva
művészeti versenyek irodalom, epika
 Kádas Gézaúszás100 m gyors
 Kovács Pál
vívás
kard egyéni
 Maszlay Lajos
vívás
tőr egyéni
 Mitró György
úszás1500 m gyors
 Mogyorósi-Klencs János 
tornalóugrás
 Novák Éva
úszás200 m mell
 Pataki Ferenc
torna
lóugrás
 Tóth Ferenc
birkózás
kötöttfogás, pehelysúly 
 Várszegi József
atlétika
gerelyhajítás
 Szendey Antal, Zimonyi Róbert, Zsitnik Béla evezés
kormányos kettes
 Baranyai László, Fekete József, Mogyorósi-Klencs János, Mogyoróssy Győző, Pataki Ferenctornaférfi összetett csapat
TOP 10 NEMZET
  Ország
A E B
  1. Egyesült Államok 38
27 19
  2. Svédország 17
11 18
  3.Franciaország11
6
15
  4. Finnország
10
8
6
  5.
Magyarország
105
13
  6. Olaszország
9
12
10
  7. Törökország
6
4
2
  8. Csehszlovákia
6
2
3
  9.Dánia5
8
9
10.Hollandia52
9
2013.01.09 10:56:24

London 2012

Londonban paralimpikonjaink is kitettek magukért. Ön kinek adná az Év sportolója címet?

2013.01.05 09:18:33

London 2012

Erős női nyolcas küzd, benne a víz és a tatami csillagaival az Év sportolója címért.

2013.01.02 11:06:27

London 2012

Nyolc egyéniség, akinek a versenyéért, küzdelméért, játékáért egy ország szorított a játékok alatt.

2012.12.21 19:21:51

London 2012 KARÁDI ZOLTÁN

A nyáron Gyurta, Berki, Kozák, Fazekas, Szabó és Kökény is begyűjtötte a világ- és Európa-bajnoki cím mellé az olimpiai aranyat.