BAKOS GÉZA 2012.04.18 07:28 Frissítve: 2015.03.22 01:52

Görög újrakezdés, Hajós-ezüstök a vízből - olimpiatörténet

Pontosan száz nap múlva kezdődik a XXX. Olimpiai Játékok – a huszonhetedik a sorban, hiszen három alkalommal a háború lehetetlenné tette a rendezést –, méghozzá Londonban, amely első városként ad otthont harmadszor is a versenyeknek. A visszaszámlálás során a következő hetekben felelevenítjük az eddigi nyári ötkarikás seregszemléket, kezdve a legelsővel, amely nemcsak eszmei kapocs volt helyszíne révén az ókori görög előzmények és a modern kori nemzetközi kiteljesedés között, de egyúttal, minden gyermekbetegsége ellenére, a sikerével megalapozta a folytatás létjogosultságát. Ráadásul mi, magyarok is büszkén emlékezhetünk az indulásra.

Korabeli levelezőlapon a Panathinaiko Stadion (Fotó: Imago)

Érdemes rögtön tisztázni, hogy nem 1896-ban rendezték az első újkori olimpiát. A görög nemzeti öntudatnak ugyanis szárnyakat adott az oszmán iga alóli felszabadulás, és egy Panajotisz Szucosz nevű költő-újságíró rögtön az új állam 1832-es megalapítása után szorgalmazni kezdte az ókori hagyományok felélesztését.

1896-os érem egy aukción (Fotó: Reuters)

Egy ideig nem történt semmi, ám az ötletén felbuzduló Evangelisz Zappasz – az albán földön született, majd a romániai diaszpóra tagjaként meggazdagodó üzletember – már sikerrel kampányolt Ottó királynál, és engedélyt kapott rá, hogy a saját költségén olimpiát rendezzen.

Így is történt: 1859-ben, 1870-ben és 1875-ben az athéni polgárok nagy örömére sor került a fesztiválokra az időközben felújított ókori Panathinaiko (avagy Kallimarmaro – „szépen márványozott”) Stadionban, ezek azonban még félig-meddig kulturális események voltak, eleinte spontán benevező „civil” versenyzőkkel, utóbb egyre szervezettebb formában, növekvő nézőtömegekkel.

Viszont ugyanúgy nélkülözték a nemzetközi jelleget, mint a William Penny Brookes nevű angol orvos-tudós által óhellén mintára kitalált és szülővárosában 1850-től évente megtartott Wenlock Olimpiai Játékok, amelynek célja a település lakóinak erkölcsi, testi s intellektuális fejlesztése volt, és különböző népi játékok mellett atlétikai számokat, illetve krikettet és futballt is magába foglalt. Az eseménynek híre ment, és az általunk ismert olimpiákat elindító Pierre de Coubertin is többször konzultált az ötkarikás mozgalom szellemi elődjeként tisztelt doktorral.

A megnyitó (Fotó: Imago)

A báró végül meghirdette programját, és az 1894-ben a Sorbonne egyetemre összehívott nemzetközi konferencia tagjai (köztük a magyar Kemény Ferenc) megalakították a NOB-ot. Házigazdájuk az 1900-es párizsi világkiállítást szemelte ki megfelelő alkalomként a rajtra, de végül az az elképzelés győzött, hogy hamarabb jobb lenne. Felvetődött London (!), ám a franciának ez nem tetszett, így Demetriusz Vikelasz (a szervezet első elnöke) javaslatára Athén mellett döntöttek.

Ott nagy volt a lelkesedés (a dán származású uralkodóház részéről is), viszont kevés a pénz – ekkor került szóba, hogy a millenniumi ünnepségek keretében Magyarország beugrana rendezőnek. Legfelső szintről kérték fel hozzájárulásra Görögország lakosságát, és sokan adakoztak is, megmentőként pedig érkezett az Alexandriában élő Jorgosz Averoff majdnem egymillió drachmás adománya – cserébe a szobrát egy nappal a megnyitó előtt avatták fel a nagylelkűsége révén tetőtől talpig márvánnyal borított aréna előtt.

OLIMPIAI FÜST ÉS LÁNG
(avagy a játékok botrányai)
Maratoni „kocsiverseny”

A görögök azt remélték, atlétikában kenterbe verik a mezőnyt, erre az amerikaiak tették meg ezt helyettük. Szegény rendezőknek a végére egy reményük maradt: „specialitásukban”, az ókori legenda alapján feltámasztott maratoni futásban, Marathón és Athén között begyűjteni a hőn áhított legfényesebb érmet.

A hazai indulók abban a tudatban vágtak neki az akkor még 42.195 km-nél rövidebb távnak, hogy amelyikük nyer, az ígéret szerint Athén városa élete végéig eteti, itatja és öltözteti, s hogy tényleg ne legyen gondja semmire, Averoff egymillió drachmát ajánlott fel a győztesnek.

A 25 indulóból csupán négy volt külföldi, ehhez képest a „kisebbség” dominanciája egészen az utolsó kilométerekig tartott. Ám Szpiridon Luisz kivárta, míg a nehéz terepen egy kivétellel mind feladták az élről, így megmentette a haza becsületét – az utolsó szakaszon két herceg is mellette szaladt (azt nem tudni, hogy az előzetesen felkínált sok mindenből mit kapott meg végül, az biztos, hogy visszafogott, tisztes polgári élete volt). Talán nem véletlen, hogy ő bírta legjobban a strapát: addig vízhordóként dolgozott – utána meg soha többé nem futott versenyen...

Kellner Gyula negyedikként ért célba, de panaszt tett a zsűrinél, mondván, az országúton még csak ketten voltak előtte, és nem rémlik neki, hogy bárki is megelőzte volna. Konstantin trónörökös főrendezői minőségben faggatta ki a dobogósokat, hogy aztán bejelentse: Szpirosz Velokasz töredelmesen bevallotta, a táv egy részét kocsin tette meg. A csalót kizárták, de próbálkozásának emléke ugyanúgy fennmaradt, mint a nemzeti hőssé lett Luisz legendája.

Szemben a régmúlttal már nem csupán szabad görög férfiak vehették részt a csúcstalálkozón – amelyet a fő helyszínen akár 80 ezren is figyelemmel követhettek és a résztvevőket tekintve is minden addiginál nagyobb sporttalálkozó volt –, ám nőket továbbra sem engedtek versenyezni. Ezen kívül csak amatőrök jöhettek szóba, az egyedüli kivételt a vívómesterek jelentették (egyetlen, a többiekétől külön számban), „merthogy ők is gentlemanek”.

A nemzetköziségnek a realitás viszonylag szűk határokat szabott: a rengeteg hazai induló mellett csak kevesen érkeztek más országokból, a külföldi szereplők egy része éppen Görögországban dolgozott vagy arra járt, s megragadta az indulási lehetőséget. És akik kimondottan az ötkarikás játékokra érkeztek, azok sem a korszak sztárjai voltak, így világcsúcs nem is született – mondjuk a stadion futópályájának szűk, ókori vonalvezetése ezt nem is igazán tette lehetővé.

Összesen 14 részt vevő nemzetet tartanak nyilván, de mivel az első olimpiákon még egyénileg szerepeltek a sportolók, ellentmondásosak a statisztikák. Például görögnek számolják az oszmán (Szmirna), brit (Ciprus) és egyiptomi (Alexandria) területről érkező honfitársaikat is, minket és Ausztriát viszont szerencsére külön (bár egyaránt a Monarchiát képviseltük), és Ausztráliát is önállóan (holott 1901 előtt nem volt az), nem elvéve tőle egyetlen versenyzőjét, a mindkét középtávfutó számot megnyerő, amúgy Londonban élő Edwin Flacket. Volt még állítólag egy chilei diplomata is (nem minden összesítés szerepelteti), valamint egy Bulgáriánál feltüntetett (mivel ott élő) svájci tornász.

A keleti és nyugati naptár szerint egyaránt húsvéthétfőre eső április 6-i megnyitó sokban hasonlított a maiakhoz – kulturális betétműsorok, nemzetenként való csoportosulás a küzdőtéren, I. György király hivatalos szavai –, és az is előremutató volt (ami a következő néhány alkalommal nem érvényesült), hogy rövid idő alatt, szervezett programmal lezajlott az egész versenysorozat.

 AZ 1896-OS OLIMPIA


A LEGFŐBB ÉREMHALMOZÓK
  A E B
Carl Schuhmann 4
A német tornász ugrásban és mindkét győztes német csapat tagjaként lett első, valamint a birkózást is megnyerte.
Hermann Weingärtner 3 2 1
A nyújtón kívül kétszer csapatban lett bajnok, de három további tornászérmét mind egyéni számban szerezte a német.
Paul Masson* 3
A francia pályakerékpáros háromból három számot (egykörös időfutam, 2 km sprint, 10 km) nyert meg, majd 100 km-en irammenőként segítette sikerhez honfitársát, Léon Flameng-t.
(* Alfred Flatow-nak egy második hellyel többje volt, de az egyik csapataranyat a németek ellenfél nélkül kapták meg, ami megítélésünk szerint a francia teljesítményét elé helyezi.

Egyébként is hatalmas volt a siker, ezért a koronás fő és jó pár amerikai sportoló petícióban kérvényezte később Coubertinnél, hogy minden további olimpiát Athénban tartsanak meg – ám Hellász hivatalosan csak 108 évvel később köszönthette újra szülőföldjén saját „találmányát”.

A legváltozatosabb mezőnyű küzdelmek az azóta is a játékok királynőjének tartott atlétikában zajlottak, ahol a kicsi, de hatékony amerikai csapat tarolt (a legelső ötkarikás diadalt James Connolly aratta hármasugrásban).

A házigazdák nagyon bíztak a súlylökés és diszkosz elsőségében (utóbbival addig más országban soha nem is vetélkedtek), ám Robert Garrett mindkettőt „elorozta” előlük, sőt még szerzett két második helyet is ugrásban.

A görögöknek egyetlen diadal jutott a sportágban – a legendás maratonira keretes írásunkban térünk ki. Összességében pedig bár messze a legtöbb érmet gyűjtötték, az – utókor által kiszámolt – éremtáblán egyetlen győzelemmel lemaradtak az Egyesült Államoktól.

Tornában a németek parádéztak, kerékpárral a franciák villogtak, vívásban utóbbiak és a görögök nyertek csak, míg teniszben egy oxfordi diák, az ír John Pius Boland győzött egyéniben és párosban is, akkor még az Egyesült Királyság nagyobb dicsőségére.

Magyar színekben heten indultak, és közülük csak két tornász (Kakas Gyula, Wein Dezső) nem lett dobogós egy számban sem. Első bajnokunk, Hajós Alfréd viszont – rajta kívül egyetlen olimpiai résztvevő élt a világon, aki „fizikai”, illetve művészeti számban is érmet szerzett (a mindenféle sportot kipróbáló, labdarúgóként majdan bajnoki címekig, válogatottságig és szövetségi kapitányi tisztig jutó építész az 1924-es párizsi játékokon érdemelt ki stadiontervével ezüstérmet úgy, hogy az első díjat nem adták ki!) – egymaga kisajátíthatta volna az úszást övező figyelmet.

A magyar csapat (Felső sor: Kellner Gyula, Kakas Gyula, Szokolyi Alajos, Dáni Nándor
Ülnek: Hajós Alfréd, Wein Dezső – Fotó: Imago)
Hajós Alfréd

Csakhogy a pireuszi partoknál fekvő Zea-öböl brutálisan hideg vizében egyetlen napon rendezték meg az összes versenyt, és miután megnyerte a 100 gyorsot (a hullámok közül kellett rajtolniuk...), éppen magához próbált térni, amikor máris ellőtték az 500 métert. Még az 1200 méter startjáig sem sikerült igazán felmelegednie, de bátran nekiveselkedett (ezúttal legalább kis hajókról ugorhattak be a 11 fokos tengerbe).

Mint utóbb elmondta, senkit sem látott maga körül, teljesen el is gémberedett. Kétségbeesett, és kiszállt volna, de nem volt hová, ezért kénytelen volt eljutni valahogy a célig, ahol megdermedve húzták ki. Szinte az életéért küzdött – azt jócskán meghaladó sikerrel!

Amikor pedig később György király arról érdeklődött nála, hol tanult meg ilyen jól úszni, rávágta, hogy „a vízben, felség"... (A „magyar delfin" egyébiránt azután kezdett úszni, hogy az édesapja a Dunába fulladt.)

Értelemszerűen a matrózok számára meghirdetett „zárt” versenyen sem lehetett aranyérmes, de aranyat a két remeklésért sem kapott. Tudniillik az első olimpián a legjobbaknak az oklevél mellett ezüstmedália és olajág járt a győzelemért, a másodikoknak pedig rézérem és babérág, amit mind a záróünnepségen vehettek át (a harmadikoknak semmi sem jutott...).

Így tett szert összesen három ezüstérme közül az első kettőre első olimpiai hősünk – akit pedig az említett három ötkarikás számának egyikében sem előzött meg senki...

ÖTKARIKÁS ÖTÖS
(öt érdekesség az olimpiáról)

Thomas Burke az élesen kanyarodó pályaív ellenére jó időt futott 100-on (12.0) és 400-on (54.2) is, de legalább ekkora fegyvertény, hogy azóta sem tudott senki más egyszerre nyerni e két számban (100-on a játékok legelső starthoz szólított versenyzője az egyes rajtszámú Szokoly Alajos, a későbbi bronzérmes volt!). Az amerikai sprinter amúgy egyedüliként indult térdelőállásból, miután az összezavarodott zsűri végül megengedte neki, hogy ebből a „kényelmetlen testhelyzetből” rajtoljon...



Sportlövészetben a két puskás szám mellett hármat rendeztek marokfegyverrel. A hadipisztolyos versenyben John Paine nyert fivére, Sumner előtt. A szabadpisztolyos viadal során nem akarták kínos helyzetbe hozni a házigazdákat, ezért elhatározták: csak egyikük szerepel. Sumner győzött, így az első „testvérdobogó" mellett a két amerikaihoz fűződik a legkorábbi „rokoni” aranyhalmozás is olimpián. A gyorstüzelő számban pedig el sem indulhattak, mert a fegyverük kaliberét a bírók szabálytalannak minősítették...

 


A leginkább a kötöttfogáséhoz hasonló szabályokkal rendezett birkózásban súlykorlátozás nélkül egymásnak eresztett résztvevők közül a tornászbajnok Carl Schuhmann-nak a négy között a súlyemelésben győztes skót Launceston Elliotot kellett felülmúlnia, majd a fináléban sötétedés miatt negyven perc után félbeszakadt a Jorgosz Citasz elleni mérkőzése. Másnap reggel folytatták, de akkor már negyedóra is elégnek bizonyult a német számára.

 

Az ötkarikás játékok főbírója György herceg volt, ami Coubertin szerint növelte az ítéletek tekintélyét. Súlyemelésben például a kétkaros számban Elliot azért maradt alul az azonos eredményt elérő Viggo Jensennel szemben, mert az előkelőség a dán kísérletét látta szebbnek. A britek tiltakoztak, ezért mindketten újra próbálkozhattak, de sikertelenül: maradt a főúri döntés. A szakértelmét azért ne vonjuk kétségbe: az egykaros küzdelem során (amelyben a közönség által vonzó külsejéért is ünnepelt szigetországi visszavágott) az egyik kisegítő láthatóan nem bírt az útban lévő súly eltávolításával, mire a segítségére siető György felkapta azt, és a nézők legnagyobb örömére jó messzire eldobta...



Hazánk több mint száz évvel Athén után gazdagodott egy újabb bronzéremmel. Noha a feljegyzésekben szerepelt Tapavicza Momcsilló teniszeredménye, mindenki helyezetlennek tartotta őt, és még amikor a kilencvenes években már fel is bukkant egy-két helyen a valóság, a köztudatba és a hivatalos összegzésekbe csupán kevéssel a 2000-es sydneyi játékok előtt került be két magyar sporttörténész révén. Az Újvidék melletti Nádalján, azaz hazánk akkori határain belül született, Budapesten tanuló szerb úriember ugyanis (aki neves építész, majd Jugoszláviában politikus lett) a 13 fős mezőnyben megvert egy görögöt, majd erőnyerőként bekerült az elődöntőbe, ahol kikapott – ám a másik vesztessel együtt neki is jár a harmadik hely. Egyébként nagy erejű, de szertelen ifjú volt, aki a súlyemelést elbohémkodta, meg is sérült, így birkózásban sem maradt esélye. Fő számaiban tehát leszerepelt, míg a terven felül bevállalt teniszben (virtuálisan) dobogós lett...

A MAGYAR DOBOGÓSOK (2 arany, 1 ezüst, 3 bronz)
Érem  Versenyző  Sportág  Versenyszám
Arany  Hajós Alfréd    úszás   100 m gyors  

Hajós Alfréd    úszás   1200 m gyors  
Ezüst  Dáni Nándor    atlétika   800 m  
Bronz  Szokoly Alajos    atlétika   100 m  

Kellner Gyula    atlétika   maratoni

Tapavicza Momcsilló    tenisz   egyes  
TOP 10 NEMZET
    A E B
  1.  Egyesült Államok 11 7 2
  2.  Görögország 10 17 19
  3.  Németország 6 5 2
  4.  Franciaország 5 4 2
  5.  Nagy-Britannia 2 3 2
  6.  MAGYARORSZÁG 2 1 3
  7.  Ausztria 2 1 2
  8.  Ausztrália 2
  9.  Dánia 1 2 3
10.  Svájc 1 2

 

2013.01.09 10:56:24

London 2012

Londonban paralimpikonjaink is kitettek magukért. Ön kinek adná az Év sportolója címet?

2013.01.05 09:18:33

London 2012

Erős női nyolcas küzd, benne a víz és a tatami csillagaival az Év sportolója címért.

2013.01.02 11:06:27

London 2012

Nyolc egyéniség, akinek a versenyéért, küzdelméért, játékáért egy ország szorított a játékok alatt.

2012.12.21 19:21:51

London 2012 KARÁDI ZOLTÁN

A nyáron Gyurta, Berki, Kozák, Fazekas, Szabó és Kökény is begyűjtötte a világ- és Európa-bajnoki cím mellé az olimpiai aranyat.