BAKOS GÉZA 2012.06.27 13:03 Frissítve: 2015.03.28 01:24

Szöul: kistigris, nagy ugrás, magyar 11-es

A moszkvai bojkott, majd a szovjet fővárosból válaszként elrendelt négy évvel későbbi távolmaradás idején a szöuli színhelyt tekintve csaknem kilátástalannak tűnt az olimpia jövője. Ám a politikailag sokáig elszigetelt Dél-Koreában a fő ellenséget a doppingügyek jelentették, mert – mintegy előjelezve a hidegháború végét – minden addiginál nagyobb, egyben békésebb hangulatú versenyek zajlottak, melyek során a magyar sport több mint kiválóan szerepelt: korábban egyedül Helsinkiben voltunk eredményesebbek.

Florence Griffith-Joyner, ha valóban szintén doppingolt, többet vesztett végül Ben Johnsonnál is...

 

A XXI. nyári játékokat alig egy évvel a moszkvai seregszemle nyugati bojkottját követően, azaz nem az ötkarikás mozgalom legszebb időszakában kellett odaítélni az ilyenformán nem túl lelkes pályázók valamelyikének. Nagoján és Szöulon kívül nem is akadt jelentkező, és a japánoknak szent meggyőződésük volt, hogy Tokió 1964-es sikere után övék lesz a második (nem téli) olimpia is Ázsiában.

OLIMPIAI FÜST ÉS LÁNG
(avagy a játékok botrányai)

A két lábon járó gyógyszertár


Végül Carl Lewisnak lett igaza. A kilencszeres ötkarikás bajnok sprinter és távolugró először 1985-ben kapott ki 100 méteren az akkor 24 éves, de már olimpiai bronzérmes kanadai Ben Johnsontól, aki 1987-ben megnyerte Lewis előtt a római vb-t, kereken egy tizedmásodperccel, 9.83-ra javítva a világcsúcsot.


„Vannak a mezőnyben olyan aranyérmesek is, akik doppingolnak. Erről a százméteres döntőről még sokat fognak beszélni, több okból is”– célozgatott akkor az amerikai, de nem tudta, hogy az egy évvel későbbi szöuli finálé még emlékezetesebb lesz.


Johnsonnak pocsék éve volt, 10 másodperc körüli időket futott, és Lewis azt mondta, sosem kap ki tőle még egyszer. Ehhez képest az olimpián Johnson 9.79-es világrekordot ért el, ám anabolikus szteroidot találtak a mintájában. Három nap múlva diszkvalifikálták, és az addigra a távolugrást megnyerő Lewisnak adták az aranyat (sőt utóbb a 9.92-es világcsúcsot is, miután riválisa római eredményét visszamenőleg ugyancsak törölték).


Johnson később beismerte, valóban rendszeresen doppingolt („Két lábon járó gyógyszertár volt Szöul idején” – írták róla valahol), de ő egy másik fajta szteroidot (furazabol) szedett, nem azt, amellyel lebukott. Azóta is kitart amellett, hogy az amerikaiak a saját ügyeiket eltussolták, míg a sztanozololt Carl Lewis egy barátja tette az italába, aki egyszerűen belógott a doppingszobába, ahol Johnson épp sört iszogatott, hogy elegendő mintát tudjon szolgáltatni. Még beszélgettek is egy sort...

Ám ahhoz képest, hogy Dél-Koreával akkoriban még a diplomáciai kapcsolatot is csak alig negyven ország vette fel, fővárosa elsöprő többséggel (52:27 arányban) nyerte meg a szavazást – bár állítólag ebben szerepet játszottak a leendő házigazdák bőkezű ajándékai is, amely gyakorlatot csupán a Salt Lake City kapcsán kirobbanó botrány nyomán, az ezredforduló táján számolták fel a NOB-nál.

Így vagy úgy, az északi szomszédjával (saját nemzetének másik felével) hivatalosan még mindig hadban álló, katonai diktatúrára berendezkedő Koreai Köztársaság elnyerte a rendezés jogát. Az ország a világháborús vesztes Japán 24 esztendővel korábbi példáját kívánta követni, a játékokat egyfajta „coming out” gyanánt felfogva.

Eredetileg azt remélték, hogy az egyre nagyobb külső nyomás alá kerülő antidemokratikus rendszerüket sikerül legitimmá tenni egy jól sikerült olimpiával, amely emellett csökkentheti az Észak-Korea felől továbbra is érezhető veszélyt, nem utolsósorban pedig a távol-keleti kistigrisként feltörő gazdasági és ipari fejlődésére irányítja a világ figyelmét.

Egyvalaki nem jött ki jól végül a dologból, és éppen az, aki miatt annak idején benyújtották a kandidálást: Csun Du Hvan államelnök. Sikerült ugyanis megismertetni és elfogadtatni a világgal a hazáját, de nélküle: a nemzetközi figyelem hatására a helyi demokratizálódási mozgalmat már nem sikerült kordában tartania.

1987 nyarának ellenzéki demonstrációit ugyanis nem lehetett elfojtani az ötkarikás rendezés veszélyeztetése nélkül, ezért szabad választásokat írtak ki decemberre, s kiszabadultak a politikai foglyok is. Csunt és militarista rezsimjét pedig eltávolították a hatalomból.

Más veszély is leselkedett a „Béke, harmónia, haladás” jelmondat jegyében meghirdetett versenyekre, hiszen az előző két alkalommal oda-vissza mellőzte egymást a keleti és a nyugati tábor, a készülődés időszakában ez volt a „megszokott hozzáállás”, ráadásul Dél-Koreának nem is volt diplomáciai kapcsolata a szocialista blokkal.

Juan Antonio Samaranch NOB-elnöknek nem kis erőfeszítésébe került elsimítani az ellenérzéseket és közelebb hozni egymáshoz a feleket (miközben a háttérben a szervezet óvatosságból München beugrásának ötletét is latolgatta).

A történet teljességéhez tartozik, hogy fáradozását a világpolitikában történt változások is elősegítették: a Kremlben már az enyhülést és reformokat meghirdető Mihail Gorbacsov volt az első ember, s az úgynevezett kapitalista világgal való békülés és együttműködés szelleme a Moszkvából irányított államokba is fokozatosan átterjedt.

A LEGFŐBB ÉREMHALMOZÓK
  A E B
Matt Biondi
 5  1  1
Az amerikai sprinter azzal lett a játékok első számú férfisztárja, hogy Los Angeles-i váltóaranyához újabb ötöt tett hozzá gyorsúszásban: 100 és 50 méteren, valamint mindhárom váltó tagjaként nyert, az utóbbi négy esetben világcsúccsal. Volt egy olyan álma, hogy utoléri Mark Spitz hetes rekordját, de 200 gyorson és 100 pillangón legyőzték; nagyobbat az szólt, amikor az utóbbin egy utolsó erőteljes karcsapás helyett inkább siklott, és ezalatt egyetlen századdal besurrant elé Anthony Nesty – aki nemcsak Suriname egyetlen ötkarikás győztese, hanem az első fekete úszóbajnok is. Biondi Barcelonában még két váltóarannyal jutott összesen nyolcig.
Vlagyimir Artyomov 4 1
A többszörös világbajnok szovjet tornász csapatban, egyéni összetettben, korláton és nyújtón nyert, talajon második lett.
Dmitrij Bilozercsev  3  – 1
Ő volt akkor tájt az imponáló stílusáról és tudásáról híres tornászkirály, aki már nagyon fiatalon, 1983-ban vb-t nyert összetettben, majd 1987-ben is – miután felépült a lábát összezúzó 1985-ös közlekedési balesetéből. Los Angeles már az ő versenye lett volna – ám Szöulban nyolcszoros világbajnokként „csak” a csapat, a lólengés és a gyűrű aranyával kárpótolta magát, míg összetettben harmadik lett.
Kristin Otto 6


A játékok legnagyobb sztárjaként 50 és 100 méter gyorson, 100 pillangón, 100 háton („Egér” előtt) és a két váltóval szerzett aranyérmet – ám „természetesen” ő sem tisztán. Csapatorvosát és edzőjét 1999-ben, illetve 2000-ben ítélték el, amiért éveken keresztül doppingolták tanítványaikat, de egy vizsgálat már 1991-ben feltárta az NDK-s sportgépezet működését – benne többek között rá vonatkozó dokumentumokkal. Az 1989-ben visszavonuló, hét vb- és kilenc Eb-aranyat is begyűjtő Otto ugyanakkor kitart amellett, hogy csak áldozata a rendszernek: sem tudatosan, sem saját akaratából nem használt soha tiltott szereket. Más kérdés, hogy ez a riválisokat mennyire vigasztalja...
Daniela Silivas3
2
1
A dévai lány is Károlyi Béla-tanítványként kezdte, majd 1984 után átvette Szabó Kati helyét a román tornasport élén. Szöulban – egyedüliként – minden számban dobogós lett: talajon, felemás korláton és gerendán nyert, míg összetettben csak vitatható módon kapott ki szovjet riválisától. Csapatban is második volt, ugrásban harmadik, s összesen hét 10-est gyűjtött a gyakorlataira.
Florence Griffith-Joyner 31

A körmeit extrém hosszúra növesztő „Flo-Jo” a 100 és 200 méter mellett győzelemre segítette a 4x100-as amerikai váltót, 4x400 méteren pedig még egy ezüstje lett. Abban az évben felállított világcsúcsait (a 10.49 mp-et, illetve a Szöulban futott 21.34-et) még csak megközelíteni sem tudták azóta – és ez akkor is igaz, ha a tavaszi válogatón elért 100-as ideje sokak szerint hátszéllel született (noha akkor nem jelzett ilyet a gép). Viszont az olimpiai 10.54-e (szél segítette) és a hivatalos ötkarikás csúcsa (10.62) szintén félelmetes – ahogy az is, hogy előzőleg egyéniben semmi jelentőset nem nyert, holott indult már vb-n és Los Angelesben is, míg 1988-ban rövid időn belül mintegy fél-fél másodpercet javult mindkét távján. Sosem bukott meg, de felmerült később a doppinggyanú. 38 évesen álmában, epilepsziás rohamban hunyt el...
Janet Evans
3


 


„Miss Örökmozgó” a hosszabb távok amerikai uralkodónője volt: nyert 400 vegyesen, illetve 400 és 800 gyorson (utóbbin 1992-ben is). Utolsó 400-as, 800-as és 1500-as gyorsúszó világcsúcsait (az előbbiét Szöulban érte el) csak 18, 19 és 19 évvel később tudták megdönteni – ezeknél hosszabb „időtállóság” (100 gyorson 20 esztendő 1936–1956 között) csupán egy fordult elő a sportágban.

(Az érdemből pedig egy szelet a Magyar Olimpiai Bizottságé, amely 1987 decemberében a Varsói Szerződés országai közül elsőként határozott az indulásról. Ennek és a kiváló szereplésünknek rendkívül pozitív következményei lettek a magyar–dél-koreai diplomáciai, majd gazdasági kapcsolatok megteremtése és erősítése révén – ez a barátság majd több előnnyel járt, mint a „lecserélt” KNDK-hoz fűződő régi kötelékek fenntartása.)

Csak a testvérviszonyt nem sikerült rendezni. Fidel Castro és mások ugyanis felvetették, hogy a két Korea legyen társrendező. Az északiak 23-ból 11 sportágat maguknak akartak a speciális nyitó- és záróünnepség, illetve a közös csapat és szervezőbizottság igényén kívül.

Szöul hajlandónak tűnt arra, hogy néhány sportág néhány versenyszámának küzdelmeit északon rendezzék meg, de a tárgyalások végül megrekedtek, mert a NOB csak a kérés felét teljesítette volna, és Kim Ir Szenéknek ez nem volt elég, inkább a távolmaradást választották, sőt a játékok bojkottjára szólították fel a világ kommunista nemzeteit (az államgépezet még egy szöuli kolerajárványt is megpróbált elhíresztelni...).

A felhívás azonban csupán hat további helyen hatott: a már csak megszokásból, sorrendben negyedszer is bojkottáló Albánia, valamint Nicaragua, Etiópia, Kuba, Madagaszkár és a Seychelle-szigetek baráti népeinél talált fogékony fülekre, így az ő fájó hiányuk ellenére 16 év után ismét gyakorlatilag teljes olimpiára került sor – 159 országból 8391 sportoló vett részt a küzdelmekben, ami rekord volt.

Az őszre csúsztatott játékok az addigi legsikeresebb és igazán barátságos hangulatú versenyeket hozták, melyekhez ragyogóan passzolt az esemény hivatalos dala, a profi olasz és amerikai szakember által írt és hangszerelt, de koreai énekesek szájából felhangzó „Hand in hand” – ez nemzetközileg is nagyon népszerű lett, és 17 országban a slágerlisták élére kúszott –, illetve a kedvesen mosolygó amuri tigrist „ábrázoló” kabalafigura, Hodori.

Ha már szóba került egy „állat”: az első napon történt egy életeket követelő malőr. A békét szimbolizáló galambok közül ugyanis többen elevenen megégtek a stadion fölött fellobbanó olimpiai lángban, ezért aztán igazi madarakat már csak legközelebb, Barcelonában engedtek szabadon, de ott is jóval a „tűzgyújtás” előtt. Mivel a szárnyasok hozzátartoztak a hagyományokhoz, nehéz volt elköszönni tőlük: Lillehammerben lufi-, Atlantában pedig papírgalambokat röptettek.

Annak már Szöul után végleg leáldozott, hogy a megnyitót napközben, tűző napon tartsák, ezt leszámítva azonban szokás szerint csodás ünnepséget kerekítettek a helyiek, színes ötkarikát formáló ejtőernyősökkel és impozáns tömegalakzatban mozgó tékvandósokkal.

Apropó, harcművészet: a koreaiak nemzeti sportjában hivatalos bemutatót is tartottak a program részeként, ahogy bowlingban, baseballban, tollaslabdában és női cselgáncsban is – utóbbi három szintén bekerült később a rendes műsorba.

Az asztalitenisz (a veterán Klampár Tibor hajszálnyira volt az éremszerzéstől!) és a nagyon hosszú idő után rehabilitált tenisz azonban már ekkor teljes jogú tagja lett az olimpiai sportok családjának, és különösen emlékezetes, hogy a döntőben Gabriela Sabatinit felülmúló Steffi Graf ezzel az ötödik sikerével egészítette ki egyedülálló Golden Slammé az 1988-as Grand Slamjét!

A fehér sport visszatérése egyben a jövő útját jelentette, azaz a NOB a hivatásos sportolók előtt is utat nyitott. Többek között a kosarasoknál ekkor még várni kellett erre – ez volt az utolsó alkalom, hogy az amerikaiaknál nem szerepeltek NBA-menők, így nem meglepő, hogy a litvánok vezette Szovjetunió és az összjugoszláv csodacsapat mögé szorultak. Annál nagyobbat szólt az „igazi” Dream Team megjelenése legközelebb...

Ez az olimpia azonban az „amatőr” sportokban erős szocialista hatalmak menetelésétől volt hangos. A szovjetek mögött most először tudott az NDK több érmet és pontot szerezni, mint az Egyesült Államok, még ha csak nagyon kevéssel is (aranyak terén már Montrealban megtörtént az áttörés).

A pontsorrend éppen annyin (noha persze nem pont ezen) múlott, hogy Christa Luding-Rothenburger milyen bravúrt vitt véghez: ő lett az első és egyetlen sportoló, aki egyazon évben a téli és nyári játékokon is érmet nyert – calgaryi gyorskorcsolya-aranya és -ezüstje után ezúttal a pályakerékpáros repülőversenyben ért el második helyezést!

Mindkét „sportbirodalomnak” amúgy ez volt a búcsúfellépése országuk megszűnése (átalakulása) előtt. A birkózófejedelem Alekszandr Karelin az első, míg a rúdugrócár Szergej Bubka az egyetlen (!) ötkarikás diadalát viszont még ekkor, szovjet színekben aratta (amúgy a nemzetisége révén bolgárból törökösített Naim Süleymanoglut is itt koronázták meg először).

Közben a házigazdák is kitűntek: korábban összesen csupán hét első helyezést szereztek, most viszont mindjárt 12-t – s mellé még egy raklapnyi egyéb medáliát –, amivel egy csapásra a legjobbak sorába emelkedtek. E téren is akadt némi visszásság, ám az igazán nagy problémát a dopping jelenléte okozta.

A NOB a legklasszikusabbnak ítélt szám, a 100 méteres síkfutás győztesétől visszavette az aranyérmet, méghozzá néhány napon belül. A Ben Johnson-botrány hatalmas árnyékot vetett a további küzdelmekre, de úgy is értékelhetjük, hogy most legalább már nem söpörtek mindent a szőnyeg alá.

Hangsúlyozzuk, mindent, hiszen az első öt helyezett közül négyről derült ki később, hogy használt tiltott szereket pályafutása valamelyik szakaszában – és talán az 1988-as csúcsviadalon is. Az e távon nem érintett keletnémetekről pedig azóta sokszor bebizonyosodott, hogy versenyzőik államilag működtetett hatalmas doppinggépezet apró alkatrészei voltak...

 BEN JOHNSON KICSATTANT AZ ERŐTŐL (100 M)
 

 

Elvették viszont az aranyérmet két bolgár súlyemelőtől (hátralévő társaikat a vezetőik már nem is engedték indulni) – Szanyi Andortól meg az ezüstöt, míg Csengeri Kálmántól a negyedik helyet, szóval sárosak voltunk mi is, ám az olimpia utánra beígért alapos vizsgálatok és felelősségre vonások végül nem valósultak meg érdemben (igaz, csak azt tárhatták volna fel, hogy központi irányítással és támogatással folyt a tiltott teljesítményfokozás – ezt leleplezni a pártállam idején ugyebár...).

Szöul számunkra mégis a szenzációs szereplésről marad emlékezetes. Ennek megalapozásában a Los Angeles-i távolmaradást követő bizonyítási vágynak, a magyar virtusnak is fontos része volt. Figyelemre méltó, hogy rajthoz álló 188 sportolónk közül 128 a döntőbe, a legjobb nyolc közé jutott, ami a korábbi eredményekkel összehasonlítva kimagaslóan jó teljesítményt jelentett.

A begyűjtött 11 arany-, 6 ezüst- és 6 bronzérem – 1952 óta a legnagyszerűbb produkció – önmagáért beszél, még ha jóval kevesebb dobogós  helyet és olimpiai pontot is hoztunk, mint nyolc évvel korábban Moszkvából. Viszont ezúttal sokkal nagyobb konkurencia mellett! És ha megemlítjük azt is, hogy a női 100 hátas ezüst (lásd alább) lehetett volna fényesebb, ha nincs az NDK-s Kristin Otto, míg férfi 100 mellen Güttler Károly egyetlen századdal, azaz cirka 16 milliméterrel kapott ki...

Az aranyérmek több mint felét a vízből „halásztuk”. Úszóink egyenesen világszenzációt szállítottak: a már 1985 óta (és majd 1993-ig) verhetetlen „vegyesúszókirály”, Darnyi Tamás 400, majd 200 méteren is másodperceket vert riválisaira, és világrekorddal nyert, míg a szintén a Széchy-teamet képviselő Szabó József, azaz „Joe” Európa-csúccsal bizonyult legjobbnak 200 mellen.

 DARNYI SZOROSABBIK GYŐZELME... (200 M)
 

 

Aztán színre lépett Egerszegi Krisztina, aki a tenyeres-talpas, feltűnően mély hangú keletnémet amazonok mellett üde, fiatalos bájával osztatlan sikert aratott. A 100 háton elért 2. helyezése után szerzett egy aranyat is, s egy csapásra az ország fogadott „pici lányává” vált. Akkor, 14 évesen az olimpia legfiatalabb bajnoka lett. Kiss László tanítványa sikerének értékét növeli, hogy magyar női úszó előtte 1952-ben, Helsinkiben ért célba elsőként.

Öttusacsapatunk

A sort egyébként Darnyi nyitotta meg a második napon, míg záróakkordként a kajakosokat ünnepelhettük, pontosabban az 500 méteren győztes Gyulay Zsoltot és az 1000-en élen végző Ábrahám, Csipes, Hódosi, Gyulay négyest.

Akkoriban még egyik hagyományos sikersportágunk sem hagyott cserben, hiszen a „vizeseken” túl öttusában Martinek János és a Martinek, Fábián, Mizsér összeállítású trió diadalmaskodott, míg kardcsapatunk (Bujdosó, Csongrádi, Gedővári, Nébald, Szabó) 3:7-ről fordított a döntőben – az utolsó párban 4:4-es állásnál Andrej Alsan volt a kedvezményezett, de Gedővári Imre érte el a győztes találatot, így jobb tusaránnyal a magyar együttes Róma, azaz 28 év után (sajnos mindmáig utoljára...) visszaszerezte az aranyérmet a trónunkat a köztes időben két olasz kivétellel „bitorló” szovjetektől.

Borkai Zsolt

A birkózók szinte kötelező aranyáról kellemes meglepetésre Sike András gondoskodott, tornában pedig nagy tolongás alakult ki (a győzelmi pódium tetején) a lólengést követően, hiszen a gyakorlatukra hárman is 10.000 pontot kaptak – örömünkre köztük volt Borkai Zsolt, aki ezzel folytatta Magyar Zoltán remek sorozatát a „magyar” szeren.

Nyolc év után tehát hazánk újra érmek tömkelegének, s köztük is nagyrészt aranyaknak örülhetett, volt értelme a sok kora hajnali ébredésnek a tévék előtt. Szinte minden napra jutott egy elsőség, ami egy két évtizedes „hullámvölgyet” lezárva a régi szép időket hozta vissza, megint nagyobb figyelem vette körül itthon a sportolókat és magát az olimpiai eszmét.

A közvélemény fellelkesülve várta a barcelonai folytatást is, hogy ott megismételjük a szöuli sikereket. Legjobbjaink nem is okoztak csalódást 1992-ben, a magyar sport aranykorát fényesen lezáró játékokon – de ez már egy másik történet...

 A VILÁG MEGISMERTE A „PICI LÁNYT” (200 M HÁT, EGERSZEGI KRISZTINA)
 

 

ÖTKARIKÁS ÖTÖS (öt érdekesség az olimpiáról)

Greg Louganis úgy nyerte meg ismét mindkét műugróaranyat, hogy három méteren – igaz, még a selejtezőben – beverte a fejét a trambulinba. Ebből évekkel később a sporton túlmutató vita is kerekedett, mivel a négyszeres olimpiai bajnok amerikai (aki már Moszkvában is favorit lett volna!) elismerte, hogy HIV-fertőzött – volt a szöuli erőpróba (és vérző sérülése) idején is! Nem szólt róla senkinek, noha addigra tudomást szerzett róla. Sokan ezt a többi résztvevő biztonságára nézve aggályosnak tartották.

 A 35-szörös világrekorder szovjet nehézsúlyú emelő, Jurij Zaharevics 210 kilós lökésével és 245 kilós szakításával összesítésben 455 kilóval nyerte el az aranyat – miután egy 1983-as kísérlete során szétment a könyöke, amelyet szintetikus szalagokkal kellett „újjáépíteni”.

A svéd vívó, Kerstin Palm lett az első nő, aki hét olimpián vett részt, de a gyengébb nem a mennyiség mellett a minőség terén is „villantott”: díjlovaglásban most először mindkét aranyat ők nyerték meg, legalábbis döntő részben, mert az egyéni győztes Nicole Uphoffot is felvonultató négytagú nyugatnémet együttesben szintén többségben voltak. És a dobogón úgy általában is – egyéniben csupa hölgy állhatott a pódiumra, míg csapatban 12-ből nyolcan!

A kanadai vitorlázó Lawrence Lemieux a finn dingiseknél az ötödik futamban a második helyről kiállva mentette ki a hatalmas szélben vízbe eső szingapúri 470-es legénységet, ezért végül csak a 22. lett aznap – viszont a zsűri utóbb mégis másodikként értékelte (azaz nem ezen múlt, hogy összetettben aztán 11. lett), a NOB részéről pedig Samaranch elnök Coubertin-érdeméremmel ismerte el önfeláldozó és bátor helytállását.

Az 1988-as olimpia másik (de sokkal ismertebb) különdíjasa az amerikai bokszoló, Roy Jones Jr., aki „agyonverte” a dél-koreai Pak Szi Hunt a döntőben, ám a pontozók 3:2 arányban mégis az ázsiait hozták ki győztesnek. (Ez a sztori egyébként csak hely hiányában szorult ki „botrányrovatunkból”. Egy másik súlycsoportban az is megtörtént, hogy a hazai vezetők szabályosan rátámadtak egy új-zélandi bíróra, aki megintette a versenyzőjüket...) Később a Pakra voksoló három bírót – akikről kiderült, igencsak jól tartották őket a rendezők – eltiltották, míg a későbbi neves profi világbajnok Jones a legtechnikásabb bokszolónak járó Val Barker-díjjal volt kénytelen beérni…

 

 A HIVATALOS DAL
(A VALAHA VOLT LEGGYORSABB NŐ ÉS MÁS NAGY BAJNOKOK)
 

 

 

A MAGYAR DOBOGÓSOK (11 arany, 6 ezüst, 6 bronz)
Érem   Versenyző   Sportág   Versenyszám
Arany   Borkai Zsolt
torna lólengés
  Darnyi Tamás úszás 200 m vegyes
  Darnyi Tamás úszás 400 m vegyes
  Egerszegi Krisztina
úszás 200 m hát
  Gyulay Zsolt
kajak-kenu kajak egyes       
500 m
  Martinek János öttusa egyéni
  Sike András birkózás kötöttfogás, 57 kg
  Szabó József
úszás 200 m mell
  Ábrahám Attila, Csipes Ferenc, Gyulay Zsolt, Hódosi Sándor
kajak-kenu kajak négyes       
1000 m

Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence
vívás kardcsapat
 
Fábián László, Martinek János, Mizsér Attila
öttusa csapat
 Ezüst  Egerszegi Krisztina úszás 100 m hát
  Güttler Károly
atlétika 100 m mell
  Jacsó József súlyemelés 110 kg
  Komáromi Tibor
birkózás kötöttfogás, 82 kg
  Messzi István súlyemelés 82.5 kg
 
Géczi Erika, Kőbán Rita, Mészáros Erika, Rakusz Éva kajak-kenu kajak négyes       
500 m
 Bronz Isaszegi Róbert
ökölvívás 48 kg
  Kovács Zoltán
sportlövészet gyorstüzelő pisztoly

Záhonyi Attila sportlövészet kisöbű sportpuska, 60 lövés, fekvő
  Ábrahám Attila, Csipes Ferenc kajak-kenu kajak kettes       
500 m
  Busa István, Érsek Zsolt, Gátai Róbert, Szekeres Pál, Szelei István
vívás férfi tőrcsapat
 Jánosi Zsuzsa, Kovács Edit, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin
vívás női tőrcsapat
TOP 10 NEMZET
  Ország
A E B
  1. Szovjetunió 55 31
46
  2. NDK 37 35
30
  3.Egyesült Államok3631
27
  4. Dél-Korea 12
10
11
  5.
NSZK11
14
15
  6. Magyarország 11
6
6
  7. Bulgária 10
12
13
  8. Románia
7
11
6
  9.Franciaország64
6
10.Olaszország64
4

 

NSO, OLIMPIAI SOROZAT
1896, ATHÉN
1900, PÁRIZS
1904, ST. LOUIS
1908, LONDON
1912, STOCKHOLM
1920, ANTWERPEN
1924, PÁRIZS
1928, AMSZTERDAM
1932, LOS ANGELES
1936, BERLIN
1948, LONDON
1952, HELSINKI
1956, MELBOURNE
1960, RÓMA
1964, TOKIÓ
1968, MEXIKÓVÁROS
1972, MÜNCHEN
1976, MONTREAL
1980, MOSZKVA
1984, LOS ANGELES
2013.01.09 10:56:24

London 2012

Londonban paralimpikonjaink is kitettek magukért. Ön kinek adná az Év sportolója címet?

2013.01.05 09:18:33

London 2012

Erős női nyolcas küzd, benne a víz és a tatami csillagaival az Év sportolója címért.

2013.01.02 11:06:27

London 2012

Nyolc egyéniség, akinek a versenyéért, küzdelméért, játékáért egy ország szorított a játékok alatt.

2012.12.21 19:21:51

London 2012 KARÁDI ZOLTÁN

A nyáron Gyurta, Berki, Kozák, Fazekas, Szabó és Kökény is begyűjtötte a világ- és Európa-bajnoki cím mellé az olimpiai aranyat.