BAKOS GÉZA 2012.05.15 14:50 Frissítve: 2015.03.30 02:09

Pelle mellett Babe volt a Coliseum sztárja

Hiába rendezték a nagy gazdasági világválság kellős közepén, hiába kellett a világ végére utazni miatta (amit nem mindenki vállalhatott), az 1932-es Los Angeles-i játékokkal az Egyesült Államok feledtette a 28 évvel korábbi, St. Louis-i csúfos lebőgést, és igazán grandiózus olimpiát rendezett. Mi, magyarok is elégedettek lehettünk a szerepléssel: csapatunk összpontszáma (most először) jócskán meghaladta a százat, de az aranyak és az összes érem számát tekintve is jobban szerepelt, mint előtte bármikor.

 

Idén a tizedik olimpiai vízipólóaranyunkért szorítunk – a fenti fiúk voltak a sikersorozat úttörői
 
NSO, OLIMPIAI SOROZAT
1896, ATHÉN
1900, PÁRIZS
1904, ST. LOUIS
1908, LONDON
1912, STOCKHOLM
1920, ANTWERPEN
1924, PÁRIZS
1928, AMSZTERDAM

Amilyen szerencsétlenül indult a jubileumi tizedik olimpia története, olyan sikeres versengésnek adott otthont végül Los Angeles. Pedig egy darabig úgy tűnt, az egész világot megrengető gazdasági válság maga alá temeti az egészet: a kaliforniai városban, amely egyetlenként kandidált a rendezésre, hat hónappal a játékok előtt még hiába várták, hogy akár csak egyetlen árva ország is benevezzen a viadalra.

Aztán elkezdtek szállingózni a jelentkezések (köztük a ma már minden téren szuperhatalom Kína legelső ötkarikás indulójáé), de csupán pár héttel a rajt előtt vált biztossá, hogy nem maradnak el a versenyek, és így is kevesebb mint feleannyi (37 országból összesen 1332) sportoló szerepelt, mint négy esztendővel korábban, hiszen a mezőny nagyobb részét adó európai országok zöme korlátozott létszámmal volt csak képes küldöttséget delegálni.

A MEGNYITÓ
 
OLIMPIAI FÜST ÉS LÁNG
(avagy a játékok botrányai)

 A futókirály túl profi volt

 Paavo Nurmi a sporttörténelem egyik legkiemelkedőbb alakja, aki azonban nemcsak kilenc aranyérmével írta be magát az ötkarikás krónikákba, hanem mint az egyik legjelentősebb áldozata az olimpiai mozgalom múltját végigkísérő „profik kontra amatőrizmus" problémakörnek. A futózseni versenyzési jogát alig pár héttel a játékok rajtja előtt függesztették fel – állítólag nem kis mértékben a finnek atlétikai sikereire féltékeny svédek neves sportdiplomatája, Sigfrid Edström közreműködésével.

 A világ legjobb közép- és hosszútávfutója volt, a nevéhez 25 egyéni és 2 váltóvilágrekord fűződött, körülbelül 300 versenyéből csak 15-ről jött el úgy, hogy nem ő nyert. Ügy abból lett, hogy 1931-es németországi versenykörútja nyomán az Edström-vezette nemzetközi szövetség utóbb vizsgálatot indított, és a verdikt szerint túl nagy költségtérítést kapott a szervezőktől.

 Hazája szövetsége azt állította, hogy a közelmúltbeli válogatott csapatviadalon a finnektől elszenvedett súlyos vereségért akartak a féltékeny svédek az eltiltással revánsot venni, és bojkottal fenyegették meg a játékokat (akkoriban az egyik legnagyobb sporthatalomnak számítottak!).

 Erre végül nem került sor – csak a két szomszéd ország közti hagyományos viadalokat mondták le egészen a háborúig –, de arra sem, hogy Nurmi, aki pedig edzésben maradt, a helyszínre is elutazott s a közvélemény nagyobb része mellette állt, mégis engedélyt kapjon, bár szándéka szerint maratoni futóként szerette volna megkoronázni fantasztikus pályafutását.

 Utoljára 1952-ben, a helsinki olimpián láthatta a széles közönség, amikor a nyitóünnepségen ő futott be a stadionba a fáklyával és gyújtotta meg a lángot. A rendkívül kevés beszédű, mogorvának is nevezhető sportember az üzleti életben folytatta, jótékonykodott is, de a zárkózottságára jellemző, hogy 70 évesen csak azért volt hajlandó ünnepi interjút adni, mert a riporter az akkori finn államfő, egyben tisztelője és barátja, Urho Kekkonen volt.

Életműve viszont nemcsak szobor formájában maradandó: nem kevesen még ma is minden idők legnagyobb olimpikonjának és atlétájának tartják.

Ráadásul az ott lévők között is akadtak, akik igencsak kalandos úton vergődtek el az eseményre: a brazil csapat például a hajóútra 25 tonna kávét vitt magával, amelyet az útba eső kikötőkben próbált eladni, de csak 24 dollárt sikerült ilyen módon összekaparnia. Mivel az Egyesült Államok egy dollárt kért egy-egy beutazási engedélyért, csak kéttucatnyi brazil sportoló léphetett amerikai földre az otthonról nekivágó 69-ből.

A többiek abban bíztak, hogy a San Franciscó-i konzulátus segít rajtuk, de mire a futárral küldött 45 dollár értékű csekk megérkezett, a brazil pénz annyira leértékelődött, hogy a papír már nem ért, csak 17-et, emiatt nem sikerült beváltani. Így aztán a 45 szerencsétlenül járó brazil olimpiai részvétel helyett tovább hajózott északnak, és árulta akkoriban még kevésbé kelendő portékáját...

Nekünk is megvolt a magunk baja, hiszen a Magyar Olimpiai Bizottság csak 54 versenyzőt tudott kiutaztatni (szemben az amszterdami 110-zel), s ha nincs az úszók és a vízilabdázók amerikai versenykörútja – melynek bevételéből nemcsak saját részvételüket finanszírozták, de a hazai ötkarikás mozgalmat is segítették –, talán még kevesebben lettek volna.

Ám a kisebb létszámú magyar különítmény is kitett magáért – de erről majd később. A sportolóknak előbb ugyanis el kellett jutniuk Los Angelesbe, amihez hatalmas távolság leküzdése várt rájuk.

„Hajónk öt nap alatt kelt át az Atlanti-óceánon, közben a fedélzeten futottunk, de az úszók számára volt egy kis medence is. Aztán egy hét alatt szeltük át vonattal Amerikát, és minden megállónál leszálltunk, fel-alá futkároztunk a peronon, hogy legalább ennyit mozogjunk, majd indulásnál visszaugrottunk a szerelvényre" – emlékezett vissza például Violet Webb, a 4x100 méteres brit női váltó tagjaként olimpiai bronzérmet szerző futó.

Ha azonban az ember egyszer már kibírta a napfényes Csendes-óceán-parti metropoliszig, fantasztikus élményben lehetett ott része. A korszerű létesítmények legnagyobbikában, az 1924-ben épült LA Coliseumban 105 ezer ember ünnepelt a megnyitón – más kérdés, hogy amíg a legnagyobb hollywoodi sztárok, Charlie Chaplin vagy Marlene Dietrich meg nem ígérték, hogy fellépnek a stadionban, nem fogytak annyira a jegyek...

Herbert Hoovert azonban nem üdvözölhették a nézők, mivel választási kampánya közben tartotta magát az amerikai elnökök „rossz szokásához", azaz nem látogatott el hazája nagy világeseményére – ugyanígy tett már az esztendő elején is, amikor Lake Placid adott otthont a téli játékoknak, a rossz mintát pedig Theodore Roosevelt adta, aki 1904-ben maradt távol St. Louistól. (Szerencse, hogy Ronald Reagan 1984-ben majd szakított ezzel a hozzáállással az Angyalok Városának következő rendezésekor.)

Ezt leszámítva azonban zökkenőmentes volt a Los Angeles-i seregszemle, amelynek részeként több hagyományteremtő újítást is bevezettek, így például azt, hogy az érmesek itt álltak először győzelmi dobogóra (melynek tetején az 1500 méteres síkfutásban aranyérmes olasz Luigi Beccali aztán fasiszta karlendítéssel ünnepelt...).

A nagy érdeklődés mellett zajló versenyek színvonalára nem lehetett panasz: a szabadúszó szerencselovagokat kirostálta a mezőnyből a hatalmas távolság, és minden nemzet csak a legjobbjaival képviseltette magát. A klasszisok pedig kitettek magukért: atlétikában és úszásban összesen 18 világcsúcsot állítottak be vagy döntöttek meg a viadal 16 napja során – amivel a mostani elhódította Párizstól a csúcsok olimpiája címet.

(Ha már itt tartunk, Los Angeles ebben is első volt: először az amerikaiak tartottak a maihoz hasonló szigorú időrendet a hosszú hetekre elnyúló játékok helyett, és azóta is picit több mint két hét a játékok „hivatalos" időtartama.)

Eddie Tolan, a leggyorsabb

Mindjárt a program elején kiemelkedett az egyik legnagyobb csillag, a földkerekség akkori leggyorsabb embere, Eddie Tolan: a 100 és 200 métert nagy honfitárs riválisa, Ralph Metcalfe előtt megnyerő szemüveges fekete fiú volt Jesse Owens közvetlen elődje. A leghosszabb táv ugyanakkor meglepően szoros befutóval zárult, Juan Carlos Zaballa, egy 20 éves argentin újságkihordó ugyanis a koránál is valamivel kevesebb másodperccel előzte meg a másodikat.

A tízezres befogadóképességű uszodában az Egyesült Államok műugrói a megszerezhető 12 éremből 12-t tehettek el, ez azonban csak részben vigasztalhatta a közönséget, amely döbbenten nézte, hogy a férfiaknál a japán úszók kamikaze módjára söpörtek át az úszómezőnyön: 18 medáliából 11 lett az övék, s hat aranyból öt is!

(Ide tartozik, hogy a mi reménységünk, Bárány István már az elődöntőben kiesett 100 gyorson – miután ő is lefárasztotta magát a játékok előtti „pénzfelhajtó" versenykörúton. Viszont legalább váltóban dobogóra állhatott a társaival; ma mekkora szó lenne valami hasonló...)

A lövészet a békés természetű Hollandiában lekerült a műsorról, most viszont visszatért, de az egykor a versenyszámok igen jelentős hányadát adó sportág ezúttal már annak is örülhetett, hogy a puskások, illetve külön a pisztolyosok egyetlen viadalon összemérhették a tudásukat. A birkózóknál nem volt ilyen megszorítás, amivel a meglepő fölénybe kerülő svédek éltek is, hiszen hat elsőséget gyűjtöttek.

Közülük Carl Westergren már a harmadik aranyát szerezte, s még érdekesebb, hogy 1920-ban még közép-, 1924-ben félnehézsúly-, míg ezúttal nehézsúlyban diadalmaskodott. Csapattársa, Ivar Johansson pedig duplán is ragaszkodott a változatossághoz: szabad- és kötöttfogásban egyaránt győzni tudott – szintén különböző súlycsoportokban, de ő ugye néhány napon belül...

Pelle István, a játékok egyik fő sztárja

Essék most már szó részletesebben is a magyarokról, hiszen hat aranyérmet is hazahoztak. És az a hat könnyen lehetett volna nyolc, ha a műszabadgyakorlatban (lásd alább) legjobbnak bizonyuló kiváló tornásztól, Pelle Istvántól (aki később második lett korláton is) az egyik magyar beszámoló szerint nem „lopják el" botrányosan az újabb lehetőségét, melynek végén így ezüsttel kellett beérnie.

A talajon korát meghaladó, művészien kivitelezett előadásával mindenkit – a hatalmas arénában korán reggel még kisszámú publikumot, valamint riválisait egyaránt – elkápráztató bajnokunk ugyanis a következő fellépése során rontott lovon, de a szabályok szerint újra bemutathatta a gyakorlatát, ami most már remekül sikerült.

A LEGFŐBB ÉREMHALMOZÓK
  A E B
Romeo Neri
 3  –  

Az olasz tornász a csapatbeli aranya mellett korláton és egyéni összetettben nyert, mindkétszer Pelle István előtt – mint a cikkből kiderülhetett, utóbbiban kétséges, hogy valójában megelőzte-e magyar riválisát.

Helene Madison
 3 – –
Nem csak a nők, de holtversenyben az egész mezőny legeredményesebbje volt az amerikai versenyző, aki sokszoros világcsúcstartóként érkezve mindhárom gyorsúszószámban nyert (100 m, 400 m, váltó). Utána pénzért szerepelt két filmben, ezért Berlin előtt profivá nyilvánították. A civil életben (házasságok, munkák) nem sikerült megállapodnia.
Mildred „Babe" Didrikson  2  1  
A 21 éves amerikai igazából csak negyedik lett az éremhalmozásban Pelle István (2–2–0) mögött, de az egyik legnagyobb sztárnak ő számított: a másodszor műsoron lévő női atlétikában elképesztő sokoldalúságával megnyerte a 80 méteres gátfutást és a gerelyhajítást, míg magasban második lett. Utóbbiban azonos eredményt (165 cm) ért el egyik honfitársával, így szétugrásra került sor, de a technikáját szabálytalannak találva hátrébb sorolták. A norvég bevándorló család hatodik gyermeke sok minden másban is kitűnt: varróversenyt nyert, lemezt adott ki a dalaival, harmonikázott, remekül kosarazott, profi szinten baseballozott, és legfőképpen golfban háromszoros (1948, 1950, 1954) US Open-győztes lett mint a sportág egyik legkiemelkedőbb női klasszisa. Minden idők legnagyobb sportolói közt tartják számon.

Igen ám, de a pontozás előtt kiderült, nincs meg az ismétlés jegyzőkönyve. A mieink órákig keresték, hiába. A konkurencia zsebeibe viszont mégse nézhettek bele... Így aztán a hibás produkciót értékelték, és ezt a hátrányt már nem tudta ledolgozni a magyar tornasport fellendülésének óriási lökést adó versenyző, aki így is fel tudott zárkózni másodiknak, merthogy most az összetettről volt szó (tény, hogy szebben, de kevésbé stabilan tornászott, mint a győztes olasz). Másnap azonban – pont lólengésben! – csak azért is begyűjtötte a második aranyérmét...

A kisöbű puskásoknál is elszállt egy győzelmünk, mivel az egyetlen, a fekvő 50 méteres számban Barát-Lemberkovits Antal aranyérmet érő kerek tízessel zárt – épp csak sajátja helyett a szomszédja céltábláját találta telibe, így mindössze 18. lett...

Ökölvívásban a légsúlyú Énekes István gyors és kitűnő technikával minden ellenfelét felülmúlta, s ezzel a háromszoros Európa-bajnok, tragikusan fiatalon elhunyt vasúti tiszt szerzete meg Európa egyetlen bokszaranyát.

A magyar vízilabda „apostola", Komjádi Béla már 1924-ben is szépen helytállt a válogatottal, de a következő évtől teljes erejét és idejét a sportág felfuttatására fordította, ami a legjobbak képzésén és menedzselésén kívül szakkönyvírást és az utánpótlásbázis kiszélesítését is jelentette.

1928-ban már csak szűken vertek meg minket a németek, ezúttal pedig nem csupán azért lettünk végre elsők, mert mindössze öt csapat indult, és ezek közül is hamar kizárták a bíróverő brazilokat. Rögtön elintéztük a fő rivális Németországot (6:2), így a japánok elleni 17:0 és az amerikaiak 5:0-s elpáholása már csak formalitás volt.

A még nem említett két győzelmünket természetesen a kardozók szállították. Piller György nyert, Kabos Endre bronzérmes lett, míg a hatalmas formában lévő csapat 9:2-re lemosta az olaszokat a négyes döntőben. Itt kezdte meg páratlan sikersorozatát minden idők egyik legeredményesebb olimpikonja, Gerevich Aladár.

 A SZUPERSZTÁR BABE DIDRIKSON
 
Piller György: 2 arany

Visszatérve az egyéni viadal győztesére, minden értelemben fantasztikus napokat élt azon a nyolcvan évvel ezelőtti nyáron – de nem csupán ő. Először Los Angelesben építettek ugyanis külön erre a célra szánt olimpiai falut. Az 1206 férfiversenyző legtöbbjét kis kétágyas bungalókban szállásolták el, a minitelepülés emellett számos étteremnek, postának, színháznak és kórháznak is helyet adott, a sportolók pedig odavoltak érte. (A 126 hölgy máshol lakott, nekik nívós szálloda jutott.) Piller György így lelkesedett:

„Az olimpiai falu valamennyiünk részére olyan élményt jelentett, mely örök életünkre szólt. Keveredhettünk és barátkozhattunk itt mindenféle néppel, fajra, vallásra és bőrszínre tekintet nélkül. Barátságok ezrei szövődtek! Úgy hiszem, az ötkarikás játékok fennállása óta az olimpiai falu szolgálta legjobban azt az eszmét, amelyért a modern olimpiákat életre keltették."

 

ÖTKARIKÁS ÖTÖS (öt érdekesség az olimpiáról)

 Manno Miltiadész Birkózók című szobrával lett ezüstérmes a szellemi versenyeken. Az 52 éves művész-polihisztor (aki elsősorban népszerű festő, grafikus és karikaturista volt, nevéhez fűződött például az FTC futballszakosztályának turulos-labdás-pajzsos régi jelvénye is) korábban „igazi" sportolóként 1898-ban megnyerte az akkor legrangosabb hazai, Siófok és Budapest közötti kerékpárversenyt, ő lett az első két magyar labdarúgó-bajnokság gólkirálya a győztes BTC-ből, volt olimpikon és magyar bajnok evezésben, illetve Eb-2. és vb-3. gyorskorcsolyában – idősebb korára pedig megszerezte a hőn áhított ötkarikás érmet is.


 

A női 100 métert a lengyel Stanislawa Walasiewicz nyerte meg. Mivel csecsemő korában kivándoroltak a szülei, ő már Amerikában nőtt fel, és Stella Walsh néven tehetséges atléta vált belőle. Az állampolgárságra a felnőttségéig várnia kellett, de közvetlenül mielőtt végre megkapta volna, a szíve szülőhazája felé húzta, s inkább lengyelként indult (majd később is sokat segített kint élő honfitársainak). Sikere után otthon hatalmas ünneplésben részesült, elhalmozták kitüntetésekkel, az ország sporthőse lett. Több mint száz különféle csúcsot döntött, nemzetieket, de világ- és Európa-rekordokat is. Berlinben 1936-ban esélyesként csak másodikként végzett, megelőzte egy „igazi" amerikai – akit utána megvádoltak, hogy férfi, de megvizsgálták és tisztázták. Ehhez képest a háború előtt újra a tengerentúlra telepedő, 40 éves koráig versenyző Walasiewiczről, miután 1980-ban egy üzletközpontbeli fegyveres rablásban elhunyt, a boncolás kiderítette, hogy neki voltak férfi nemi szervei is... Máig nem egyértelmű a nemi besorolása (valójában is-is), az érmeit nem vették vissza.

 

 

Az Államokban az amerikai futballért rajonganak, ezért a FIFA és a szervezőbizottság megállapodott, hogy „érdektelenség" miatt nem rendeznek labdarúgótornát. Így a vízipóló mellett az egyetlen labdajáték a gyeplabda volt, amelyben India ekkor szerezte meg sorozatban elért hat elsősége közül a másodikat – mindössze három csapat közül. A házigazdák 24:1-re (Japántól pedig 9:2-re) kikaptak, mégis bronzéremmel gazdagodhattak... A díjugratás csapatversenyében is három résztvevő volt, ám mivel egyik együttes sem tudta mindhárom indulójával teljesíteni a pályát, náluk senki nem kapott medáliát. Ezzel szemben ketten anélkül részesültek benne, hogy elindultak volna az olimpián: egy német testvérpárt, Franz és Anton Schmidet a Matterhorn északi oldalának megmászásáért külön ötkarikás arannyal jutalmaztak alpinizmus kategóriában – erre a NOB 1894-es alapító kongresszusának egyik határozata alapján kerülhetett sor.

 

 

Nyújtón az egyaránt finn Heikki Savolainen és Einari Teräsvirta holtversenyben zárt a 2–3. helyen, s az ezüstérmet a két tornász egymás közti megállapodása (vagy felsőbb utasítás?) alapján az előbbi kapta. Talán előre látták, hogy bronzból utána szerez még másik hármat... Viszont 16 évvel (!) később csapatban együtt lettek aranyérmesek Londonban!

 

 

A díjugratás egyéni számában Nisi Takeicsi, Japán mindmáig egyetlen lovas olimpiai bajnoka győzött. A bárói rang ottani megfelelőjét viselhette születése jogán, és katonatiszt lett belőle. 1945-ben a Csendes-óceáni harcok során alezredesi rangban, harckocsizó parancsnokként halt hősi halált (máig tisztázatlan módon; lova, Uránusz egy héttel élte túl). Ő az egyik valós alakja Clint Eastwood Oscar-jelölt háborús filmdrámájának (Levelek Ivo Dzsimáról). Egy másik világháborús áldozat a lengyel Janusz Kusocinski, aki egy hónappal a játékok előtt megdöntötte Paavo Nurmi 3000-es világcsúcsát, majd Los Angelesben 10 000 méteren ő lett a szám történetének első nem finn bajnoka. Hét esztendővel később önkéntesként harcolt a német megszállók ellen, kétszer is megsebesült. Utána pincérként dolgozott, de közben az ellenállásnak is. A Gestapo elfogta, majd 1940 nyarán kivégezték – mindössze 33 éves volt.

 

 

MAGYAR PÓLÓEDZÉS AZ OLIMPIA ELŐTT
 
A MAGYAR DOBOGÓSOK (6 arany, 5 ezüst, 5 bronz)
Érem  Versenyző  Sportág  Versenyszám
Arany  Énekes István ökölvívás légsúly

Pelle István
torna
műszabadgyakorlat

Pelle Istvánművészeti versenyek
lólengés

Piller György
vívás
kard egyéni
 Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila, Piller György
vívás
kardcsapat
 Barta István, Bródy György, Halassy Olivér, Homonnai Márton, Ivády Sándor, Keserű Alajos, Keserű Ferenc, Németh János, Sárkány Miklós, Vértesy Józsefvízilabda
férficsapat
EzüstKárpáti Károly
birkózásszabadfogás, könnyűsúly

Manno Miltiádész
művészeti versenyek szobrászat
 Pelle Istvántorna
összetett egyéni
 Pelle Istvántorna
korlát
  Zombori Ödön
 birkózás szabadfogás, légsúly
 Bronz Bogen Erna
 vívás tőr egyéni
  Kabos Endre
 vívás kard egyéni
  Soós-Hradetzky Zoltán
 sportlövészet  kisöbű sportpuska, fekvő
  Tunyogi József
 birkózás szabadfogás, nagyközépsúly
  Bárány István, Szabados László, Székely András, Wannié András
 úszás  4x200 m gyorsváltó

 

TOP 10 NEMZET
    A E B
  1.  Egyesült Államok 44
36
30
  2.  Olaszország
12 12 12
 3.Franciaország
 115
 4
  4.  Svédország
10
5
9
 5.
Japán7
7
4
  6.  MAGYARORSZÁG 6
5
5
  7.  Németország
5
12
7
  8.  Finnország
5
8
12
 9.Nagy-Britannia5
7
5
10.
Lengyelország
3
2
4

 

2013.01.09 10:56:24

London 2012

Londonban paralimpikonjaink is kitettek magukért. Ön kinek adná az Év sportolója címet?

2013.01.05 09:18:33

London 2012

Erős női nyolcas küzd, benne a víz és a tatami csillagaival az Év sportolója címért.

2013.01.02 11:06:27

London 2012

Nyolc egyéniség, akinek a versenyéért, küzdelméért, játékáért egy ország szorított a játékok alatt.

2012.12.21 19:21:51

London 2012 KARÁDI ZOLTÁN

A nyáron Gyurta, Berki, Kozák, Fazekas, Szabó és Kökény is begyűjtötte a világ- és Európa-bajnoki cím mellé az olimpiai aranyat.