A moszkvai olimpia jelképe és egyik legszerethetőbb alakja Misa mackó volt...

 

Moszkva másodszor pályázott a rendezési jog elnyerésére, de 1970-ben Montreallal szemben még alulmaradt. Ám 1974-ben a NOB 75. kongresszusán Bécsben 39:20 arányban jobbnak bizonyult egyetlen vetélytársával, Los Angelesszel szemben.

OLIMPIAI FÜST ÉS LÁNG
(avagy a játékok botrányai)

A bíró is bojkottált – az eredményhirdetést... Magától értetődő lenne itt magát a 65 ország bojkottját emlegetni, de ezt a témát főanyagunkban már kiveséztük. Vegyünk ehelyett két kisebb jelentőségű epizódot. Az uszodában az okozott bonyodalmat, hogy a műugrás döntőjében Alekszandr Portnovnak a gyakorlatához készülődve végig kellett várnia, amíg a szomszédos medence lelátójáról hallható moraj alábbhagy kicsit (Szalnyikov remek részidővel haladt a cél felé), majd mikor megindult, még nagyobb üdvrivalgás tört ki (honfitársa áttörte az álomhatárt 1500-on), de a szabályok szerint már nem állhatott meg, és el is rontotta az ugrását. Szovjet tiltakozásra a svéd bíró megengedte neki, hogy még egyszer próbálkozzon, amellyel vissza is vette az elsőséget mexikói ellenfelétől. Ugyanakkor a mexikóiak és a keletnémetek hiába protestáltak, hogy az ő versenyzőjüket meg a vakuvillanások zavarták meg, nekik nem járt új esély. Mindezt amúgy a FINA mexikói elnöke utóbb korrektnek találta. Tornában mindig is könnyű volt manipulálni. Ezúttal azért tört ki botrány, mert az egyéni összetett versenyben a gerendához delegált román főbíró, Maria Simionescu nem volt hajlandó tudomásul venni az eredményt, és arra próbálta rávenni a pontozókat – mellesleg mind baráti országokat képviseltek –, hogy kerekítsenek még feljebb a címvédő Nadia Comaneci esetében. Honfitársának, akivel amúgy is igen jóban volt és egyengette a pályafutását, egészen magas pontszámra lett volna szüksége (amilyet 100-ból csupán egy gyakorlat érdemelt ki Moszkvában), hogy Natalja Davidovát utolérje, még neki magának sem sikerült hasonló Montreal óta. Picit ki is billent egyszer az egyensúlyából gyakorlat közben, ami levonást ért. Egy szó, mint száz, végül maradt minden az eredetiben, de a 28 perces időhúzás jókora zavart okozott, és az egész televíziós közvetítés (a nemzetközi is) jelentősen borult a műsortervhez képest. A bírót utólag megdorgálták, és szabályváltoztatást is hoztak, hogy a főbíró csak speciális esetben avatkozhasson bele a pontozásba.

A hivatalos indokolás szerint a 265 milliós Szovjetunió életében a sport jelentős szerepet töltött be, sportolóik példamutató magatartással érték el világraszóló sikereiket, s kérelmüket is határozott és pontos programmal támasztották alá. Ráadásul Los Angelesben már voltak egyszer ötkarikás játékok, szocialista országban viszont még nem.

Nos, 1980-ban volt. Bár a várost tankok őrizték, a moszkvaiak nagyon örültek az olimpiának, óriási építkezésekbe kezdtek – akik egy évvel korábban jártak a Vörös téren, csak letakarva, állványokkal körülölelve láthatták a Kremlt, a Vaszilij Blazsennij-székesegyházat és a GUM-ot. Ez utóbbiban, a legnagyobb szovjet áruházban 1979-ben szinte semmit sem lehetett kapni, csak gumicsizmát, egy évvel később viszont roskadoztak a pultok. Itt az olimpia!

Itt ám, de azért ez mégsem volt az igazi. Hatvanöt nemzet nem vett részt rajta, köztük az Egyesült Államok, a Német Szövetségi Köztársaság, Kanada, Japán és az amúgy is már régóta hiányzó Kína versenyzői. Ha ők is jelen vannak, nyilván jelentősen más eredmények születnek. Az említett országokban egyébként maguk a sportolók és a sportvezetők óriási nyomást gyakoroltak a politikusokra, hogy hadd mehessenek, de Jimmy Carter megmakacsolta magát.

Miután az ugyanabban az esztendőben megrendezett Lake Placid-i téli játékokon külügyminisztere, Cyrus Vance nem tudta elérni, hogy a NOB változtassa meg a nyári olimpia színhelyét, az elnök kötötte az ebet a karóhoz: ha a szovjetek nem vonulnak ki az előző év végén megszállt Afganisztánból (saját történelmük „leendő Vietnamjából"...), az amerikaiak – és akiket még meg tudtak fűzni – nem mennek Moszkvába. Nem mentek.

Noha a legutóbbi, montreali érmeket, és ezen belül (hasonló arányban) az ottani aranyakat megszerző sportolók országai 71 százalékban ezúttal is jelen voltak, egy-két sportágban érződött a „kiürülés", a minőségcsökkenés, és az sem lehetett túl lélekemelő, amikor a 4000 méteres egyéni üldözőverseny után három azonos (olimpiai) zászló lengedezett az árbocokon – miközben a dobogón nem honfitársak álltak, hanem egy svájci, egy francia és egy dán kerékpáros...

Sok nemzet teljes, vagy legalábbis hivatalos távolmaradása mellett az is a hidegháborús hangulatot tükrözte, amikor a záróünnepségen nem az amerikai, hanem Los Angeles városának lobogóját húzták fel a következő olimpia helyszínét szimbolizálandó, és a végén a rendezők nem a kaliforniai metropolisz polgármesterének nyújtották át a staféta jegyében az olimpiai zászlót, hanem inkább a NOB elnökének... Cseppet sem meglepő mindezek láttán, hogy a szovjet blokk az első adandó alkalommal visszaadta majd a kölcsönt.

ZENÉS ÉLETKÉPEK, KAJAK-KENU-ÜNNEPPEL

A LEGFŐBB ÉREMHALMOZÓK

	A	E	B
Alekszandr Gyitjatyin	3	4	1
Az 1976-os játékokon már két ezüsttel gazdagodó orosz tornász az előző két vb-n még csak négy, illetve öt érmet nyert (igaz, 1979-ben már négy aranyat is), ezúttal viszont véghezvitte azt a példa nélküli bravúrt, hogy 8 számban (vagyis mindegyikben) felállhatott a dobogóra! Sokoldalúságát mutatja, hogy csak egy szeren (gyűrűn) lett első, azon kívül pedig csapatban és összetettben, míg nagyszerűségét, hogy 1924 óta első férfiként kapott (többször is) 10-est.
Vlagyimir Szalnyikov	3	–	–
Győzött 400 méteres gyorsúszásban (alig elmaradva a saját világcsúcsától), a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként, de legfőképpen 1500-on, amelyen áttörte a 15 másodperces álomhatárt. Los Angelest ki kellett hagynia, de hogy minden idők legnagyobb hosszútávúszói közé tartozik, jelzi: Szöulban veteránként újra visszaszerezte az 1500-as trónt.
Vlagyimir  Parfjonovics	3	–	1
A háromszoros (később pedig összesen tízszeres) világbajnok fehérorosz kajakos 500 méteren egyesben, illetve – Szergej Csuhraj oldalán – mindkét páros számban nyert aranyat a Szovjetuniónak.
Caren Metschuck	3	1	–
A moszkvai játékok legeredményesebb – de aligha tiszta – sportolónője NDK-s úszóként tagja volt a két győztes váltónak, első lett 100 pillangón, s második 100 gyorson.
Barbara Krause	3	–	–
Két-két világ- és Európa-bajnoki címmel a zsebében érkezett, míg az előző olimpiáról azért maradt le, mert az orvosok elszámolták a doppingadagját, s inkább nem vitték el, nehogy lebukjon. Ezúttal 100 és 200 gyorson, illetve váltóban győzött.
Rica Reinisch	3	–	–
Még csak 15 éves múlt, amikor mindkét hátúszó számban, illetve a vegyes váltó tagjaként is világcsúccsal lett első. Mivel nőgyógyászati problémái adódtak, rögtön a nagy diadal után az édesanyja abbahagyatta vele az élsportot. Mire a berlini fal leomlásakor végre beszélni lehetett a szervezett doppingolásról, már túl volt két vetélésen. Azóta bírósági úton ő is kártérítést kapott egészsége veszélyeztetéséért, de mint az egykori csodagyerek elmondta: „A legrosszabb, hogy elvették tőlem annak az esélyét, hogy valaha is megtudjam, szteroidok nélkül képes lettem-e volna győzni."

Bár nekünk az 1984-es bojkott érthetően sokkal jobban fájt, az 1980-as feszültség jóval nagyobb csapást jelentett a létszámra. Olimpián Melbourne óta nem vettek ilyen kevesen részt, a július 19-i megnyitón 81 ország küldöttei figyelték, ahogy a Szaljut-6 űrállomás asztronautái az eredményjelzőn megjelenítve üdvözlik a jelenlévőket.

A világhírű kosárlabdázó, Szergej Bjelov pedig meggyújtotta a lángot, majd a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke, Leonyid Iljics Brezsnyev megnyitotta a XXII. nyári játékokat. (A versenyeken azonban már csupán 80 nemzet 5179 sportolója szerepelt, mert Libéria csak felvonult, így mutatta meg magát a világnak.)

A keleti blokk élt a lehetőséggel, a várakozásnak megfelelően kimagasló házigazdák, illetve keletnémetek után Bulgária végzett a harmadik helyen, de az összéremszámot tekintve még a hatodik helyen is szocialista ország állt. Ugyanakkor a nyugatiak közül az olaszok megnégyszerezték, a franciák megtriplázták 1976-os aranytermésüket, Nagy-Britannia sem volt ilyen jó 1956 óta, és az úgynevezett harmadik világ is most küldte az addigi legtöbb indulót, valamint ekkor jutott a legtöbb medáliához is.

Maguk a küzdelmek egyébként több sportágban világszínvonalon zajlottak, a 203 számban 36 világ-, 39 Európa- és 74 olimpiai rekord dőlt meg. A különböző helyszíneken – Moszkván kívül a másik három legfontosabb városban, Leningrádban, Kijevben és Minszkben is, ahol futballmeccsekre került sor, illetve a vitorlásversenyeknek otthont adó Tallinnban – összesen ötmillióan látogattak ki a viadalokra, ami messze felülmúlta a kanadai adatokat.

Egyedül az jelentett visszaesést, amikor a játékok közepén váratlanul, fiatalon elhunyt Vlagyimir Viszockij, az oroszok lelkére (mindmáig) oly nagy hatást gyakorló énekes-dalszerző-színész-költő. Amikor eltemették, rengetegen állami jóváhagyás és támogatás nélkül is a búcsúztatását választották inkább, mintsem a szurkolást a lelátókon.

Visszatérve a magas nívóhoz, az illetékesek büszkén jelentették be, hogy egyetlen pozitív doppingeset sem akadt. Sejthetjük, hogy valójában mi zajlott a színfalak mögött... Vegyük például az atlétikát. Noha a férfiaknál erős konkurenciát jelentett a Philadelphiában egy időben zajló Liberty Bell Classic (vagy más néven az „olimpiai bojkott játékok"), amelyet az amerikaiak tartottak az „igaziról" távolmaradók legjobbjai számára, addig a nőknél majd' minden számban megjavították a világ-, vagy legalább az ötkarikás rekordot. Mindkét nemet egybevéve pedig 12 olyan atléta akadt, akinek az eredménye bármely korábbi játékokon elsőséget ért volna, itt azonban még a dobogóra sem fértek fel.

Még „durvább" volt a helyzet a medencékben. Az NDK-s úszónők 13 számból 11-et megnyertek, hatban mindhárom érmet besöpörve, összesen pedig 26-ot a megszerezhető 35-ből, miközben hat új világcsúcsot is felállítottak. Petra Schneider 400 vegyesen négy hónap alatt három részletben négy és fél másodpercet vert rá a korábbi legjobb időre, egyúttal több mint tízet az ezüstérmesre!

Evezésben München és Montreal alapján szovjet tarolást vártak, de ezt a show-t is ellopták a keletnémetek, 14 diadalból 11-et elhódítva. Itt főleg a férfiak domináltak: nyolcból hétszer ők nyertek, egyedül az egypárban induló finn Pertti Karppinent nem sikerült lenyomniuk, ő megvédte a címét – ráadásul így tett majd Los Angelesben is!

Számunkra fontosabb témára térve, soha nem látott nagyságú csapattal vettünk részt az eseményen: 261 sportolónk szerepelt az olimpián, és végzett általuk a csapat az éremtáblázat hatodik helyén a megszerzett 32 medáliával (ám ebből „csak" hét arannyal).

MAGYAR ZOLTÁN ÉS A LÓLENGÉS MŰVÉSZETE

Sok csalódás is érte a szépszámú magyar rajongót – főleg a pástok mellett (nem jutott arany a sikersportágban, amire 1900-at leszámítva még sohasem akadt példa, amikor vívóink elindultak!), és a vízilabda-válogatott mérkőzéseit figyelve, amely ugyan 1928 óta, mint mindig, újra az első három közé került, de most címvédő létére mindössze a 3. helyen (a sorozat amúgy ezután meg is szakadt).

Növényi Norbert

Ugyanakkor a lólengés abszolút ura, a szeren címvédő, illetve háromszoros világ- és Európa-bajnok, 1973 óta verhetetlen Magyar Zoltán – aki a Magyar-vándor és a szökkenő vándor mellett eleganciájával is lenyűgözte a világot, s eddig az olimpiáig még vállalta a folytatást –, továbbá a 74 kilós kötöttfogású Kocsis Ferenc beváltotta a papírformát („Csikó" finálébeli ellenfelét passzivitásért leléptették), míg a többi magyar győzelem inkább a meglepetés kategóriába tartozott.

Remekül szerepeltek a birkózók, akik összesen hét érmet, köztük két aranyat nyertek – ebben mondjuk az 1979-es San Diegó-i vb diadalmenete után okkal lehetett reménykedni. Felejthetetlen pillanatok, amikor a 90 kilósok között az első négy ellenfelét tussal, az utolsó kettőt taktikusan (de biztosan) felülmúló fiatal Növényi Norbert a végén a kezének magasba emelése után térdre rogyott, majd a magasba ugrott, aztán körberohangálva megcsókolta ellenfelét, a bírót, az ellenfél edzőjét, a pontozóbírót, zárásként pedig Hegedűs Csaba kapitány nyakába vetette magát...

Az alaphangot egyébként Varga Károly adta meg, aki az első győzelmünket szerezte. Nem számított tőle senki ilyesmire, de a kisöbű sportpuskások fekvő testhelyzetű számában viszonylag ismeretlenül, 599 körös világcsúcs-beállítással mindenkit megelőzött – holott csak az utolsó pillanatokban került be a csapatba, és egy focizás közben összeszedett csontrepedéssel a kezében kellett céloznia...

Wladár Sándor

A játékok első napján töltötte be a 17. életévét Wladár Sándor, de a nyúlánk hátúszó Európa-csúcstartóként már tulajdonképpen a favoritok egyikeként érkezett, és noha 200 méteren az utolsó fordulóját elrontotta, végül is gond nélkül lett első – Verrasztó Zoltán előtt, a játékok legfiatalabb bajnokaként. Ő volt az első Széchy-tanítvány, aki olimpiát tudott nyerni, egyben az első úszógyőztesünk 1952, s az első férfi 1936 óta!

A súlyemelő Baczakó Péternek szerencséje volt, hogy példaképe, az abszolút esélyes címvédő, a szovjet David Rigert a túl sok fogyasztástól legyengülve kiesett a kezdőfogásán, viszont a másik nagy riválist, a bolgárt még meg kellett előzni. Ez nagy csatában sikerült is az összetettben addig semmilyen kiemelt viadalon nem nyerő magyarnak, aki négy éve, sajnálatosan korán távozott közülünk.

Zárásként pedig a kajak-kenusok következtek (ekkor indult a 2004-gyel bezárólag nyolcszor diadalmaskodó Birgit Fischer olimpiai elsőségeinek sora), ám nem volt egyértelmű, hogy majd ünnepelhetünk a végén, mivel az előző két ötkarikás seregszemlén semmi sem jött be a mieinknek, és ezúttal is többen csődöt mondtak, így a fő favoritnak tartott Wichmann Tamásnak sem sikerült aranyéremmel megkoronáznia a pályafutását.

A kenu kettesek 500 méteres távján viszont a korábban már kétszeres világbajnok Foltán László, Vaskuti István duó könnyedén nyert, noha utóbbi véletlenül egy bójasorral hamarabb hagyta abba a lapátolást, mint kellett volna, így a célba érés mégiscsak szoros lett...

Az egész olimpia legfénylőbb csillagai amúgy a szovjet tornász, Alekszandr Gyitjatyin, honfitársa, az úszó Vlagyimir Szalnyikov (róluk keretes anyagunkban olvashatnak), a hat kubai bokszsiker leghíresebbjeként Papp László háromszori győzelmét megismétlő (ám a triplázást egyetlen súlycsoportban összehozni elsőként tudó) nehézsúlyú Teófilo Stevenson, illetve 1976 hőse, a negyedik és ötödik olimpiai aranyát ezúttal begyűjtő román tornász, Nadia Comaneci voltak.

Coe és Ovett – ezúttal utóbbi örült

Legalábbis az atlétikán kívül, mert persze a finn Lasse Virén müncheni és montreali teljesítményét lekopírozó – arany az 5000 és a 10 000 méteres síkfutásban – etióp Miruts Yifterről, a 200 méteres síkfutásban jamaicai elődjét (Don Quarrie) és a 100 méter legjobbját (őt két századdal) legyőző veterán olasz Pietro Menneáról (akinek 1979-ből származó világrekordja 17 évig élt!), illetve a legendás párharcot folytató két brit középtávfutóról se feledkezzünk meg – mindketten a másik erősebb számában kerekedtek felül: előbb Steve Ovett 800-on, majd Sebastian Coe 1500-on.

S ott volt még a 100 méter eddigi utolsó fehér bőrű győztese, a skót Allan Wells, aki a Tűzszekerekből ismert Harold Abrahams után első britként dicsőült meg e távon, de azért az amerikaiak távollétét jelzi, hogy célfotóval kivívott elsőségét viszonylag gyenge idővel (10.25 mp) érte el.

Nekik nem maradt hiányérzetük a bojkott miatt. Bár Wells az eredményhirdetés után rezignáltan nyilatkozta: „Ha s hazám himnusza szólt volna, talán igazából mosolyogni is tudnék..."

Még a rajt előtt történt, de a továbbiak szempontjából jó hírnek bizonyult: a megnyitó előtt egy nappal döntő jelentőségű változás következett be a NOB élén – az elnöki pozícióban az ír Lord Killanint a remek diplomáciai érzékű spanyol (katalán) Juan Antonio Samaranch váltotta, aki a későbbiekben kivezette a vészterhes időszakot élő ötkarikás mozgalmat a válságból, és akkoriban elképzelhetetlen rangra emelte az olimpiák jelentőségét.

Mire azonban ez sikerült, sajnos az 1980-as és 1984-es játékok még rámentek a nehéz időkre...

 ALLAN WELLS ARANYAT NYER, BEN JOHNSONT VER

ÖTKARIKÁS ÖTÖS
(öt érdekesség az olimpiáról)

Három háromszoros érdekességről elsőként. A súlyemelés egyik legnagyobb alakja, a nyolcszoros világ-, illetve Európa-bajnok, 80-szoros világcsúcstartó Vaszilij Alekszejev már 38 esztendős volt, de megpróbálta megszerezni sorozatban a harmadik aranyérmét is a legnehezebbek között. Túl magas kezdősúlyt választott azonban, és érvényes kísérlet nélkül kiesett – igaz, ekkoriban már évek óta nem voltak jegyzett eredményei. Honfitársa, Valentyin Mankin ugyanakkor a finn dingi (1968) és a tempest (1972) után ezúttal csillaghajóban diadalmaskodott – ő az egyetlen vitorlázó, aki három hajóosztályban is aranyat tudott szerezni. Az NDK-beli Beyer családnak pedig három tagja is indult – külön-külön, de egyaránt sikeresen: Hans-Georg aranyérmes lett kézilabdában, Udo bronzot nyert súlylökésben (a montreali első helye után), míg Gisela negyedikként zárt diszkoszvetésben.  Az (Észak-)Rhodézia utódaként 1980-ban megalakuló Zimbabwe az apartheid miatti eltiltás évei után most először szerepelhetett (ezen a néven legalábbis) olimpián, és mindjárt aranyéremmel rajtolt – a műsorban ezúttal bemutatkozó női gyeplabda igen szegényes (és kicsi, hatcsapatos) mezőnyében. Az együttes mindössze 35 nappal a kezdés előtt értesült arról, hogy elindulhat, és a megnyitót megelőző hétvégén állt össze a keret – amely soha korábban műfüvön nem játszott, és meccset is csak néhány szovjet csapattal, edző jelleggel a helyszínen... A lovasversenyek is megsínylették a bojkottot, Elisabeth Theurer viszont jól tette, hogy a sarkára állt: az osztrák szövetség a távolmaradás mellett döntött, ő viszont fogra magát, és az F1-es világbajnok Niki Laudával elrepült Moszkvába – ahol megnyerte a díjlovaglást. Velünk ellentétben „külföldiül" görög-római birkózásnak nevezik a kötöttfogást, ehhez képest görög birkózó 1980 előtt (és azóta) sohasem diadalmaskodott... Sajnos Moszkvában Szteliosz Mijakisz pótolta a hiányt 62 kilóban – azért sajnos, mert igencsak vitatható módon hozták ki elsőnek Tóth Istvánnal szemben.   S végül nagyszerű férfiugrókról. Hármasban Viktor Szanyejevnek nem sikerült zsinórban a negyedik győzelem, a második helyre szorult szovjet honfitársa, az észt Jaak Uudmäe mögött. Távolban a keletnémet Lutz Dombrowski másodikként jutott túl a nyolc és fél méteren (854 cm) – ez óriási eredménynek számított, hiszen a Bob Beamon-féle 890-es (magaslati) rekord megdöntése nagyon sokáig szóba sem kerülhetett. Egy másik NDK-s, Gerd Wessig az utolsó pillanatban került be a csapatba, mégis ő lett az első, aki ötkarikás játékokon döntött világcsúcsot magasban. Eredménye (236 cm) 9 centivel volt több, mint a korábbi legjobbja... És végül a rúddal élen végző Wladyslaw Kozakiewiczről: 1920 óta neki sikerült először e számban olimpián a világ legjobbját elérni (578 cm), de érdekesebb, hogy hiába mondták be három nyelven is, hogy csendet kérnek az ugrások alatt, a három érdekelt tábor (szovjet, lengyel, francia) ezt véletlenül sem tartotta be. Amikor aztán meglett a győztes ugrás, az újdonsült bajnok rögtön be is intett egy könyökmozdulattal a házigazda nézőközönségnek. Lengyelül azóta is szokták emlegetni adott esetben, hogy „bemutatott, mint Kozakiewicz..."

COE ÉS OVETT LEGENDÁS FUTÁSAI (1980, 1984)

A MAGYAR DOBOGÓSOK (7 ARANY, 10 EZÜST, 15 BRONZ)

Érem	Versenyző	Sportág	Versenyszám
Arany	Baczakó Péter	súlyemelés	félnehézsúly
	Kocsis Ferenc	birkózás	kötöttfogás váltósúly
	Magyar Zoltán	torna	lólengés
	Növényi Norbert	birkózás	kötöttfogás félnehézsúly
	Varga Károly	sportlövészet	fekvő, kisöbű sportpuska
	Wladár Sándor	úszás	200 m hát
	Foltán László, Vaskuti István	kajak-kenu	kenu kettes, 500 m
Ezüst	Balla József	birkózás	szabadfogás szupernehézsúly
	Kolczonay Ernő	vívás	párbajtőr egyéni
	Maros Magda	vívás	tőr egyéni
	Rácz Lajos	birkózás	kötöttfogás, légsúly
	Szombathelyi Tamás	öttusa	egyéni
	Tóth István	birkózás	kötöttfogás, pehelysúly
	Vermes Albán	úszás	200 m mell
	Verrasztó Zoltán	úszás	200 m hát
	Joós István, Szabó István	kajak-kenu	kajak kettes, 1000 m
	Horváth László, Maracskó Tibor, Szombathelyi Tamás	öttusa	férfiak, csapat
Bronz	Gedővári Imre	vívás	kard egyéni
	Kincses Tibor	cselgáncs	60 kg
	Kovács István	birkózás	szabadfogás középsúly
	Lévai István	ökölvívás	nehézsúly
	Ozsvár András	cselgáncs	abszolút kategória
	Seres Ferenc	birkózás	kötöttfogás, papírsúly
	Szalai György	súlyemelés	nehézsúly
	Váradi János	ökölvívás	légsúly
	Verrasztó Zoltán	úszás	400 m vegyes
	Detre Szabolcs, Detre Zsolt	vitorlázás	repülő hollandi
	Rakusz Éva, Zakariás Mária	kajak-kenu	kajak kettes, 500 m
	Donáth Ferenc, Guczoghy György, Kelemen Zoltán, Kovács Péter, Magyar Zoltán, Vámos István	torna	férfiak, csapat
	Gedővári Imre, Gerevich Pál, Hammang Ferenc, Nébald György, Nébald Rudolf	vívás	férfi kardcsapat
	Kovács Edit, Maros Magda, Stefanek Gertrúd, Szőcs Zsuzsanna, Tordasi Ildikó	vívás	női tőrcsapat
	Csapó Gábor, Faragó Tamás, Gerendás György, Hauszler Károly, Horkai György, Kiss István, Kuncz László, Molnár Endre, Sudár Attila, ifj. Szívós István, Udvardi István	vízilabda	férfiak, csapat

 

TOP 10 NEMZET

	Ország	A	E	B
1.	Szovjetunió	80	69	46
2.	NDK	47	37	42
3.	Bulgária	8	16	17
4.	Kuba	8	7	5
5.	Olaszország	8	3	4
6.	Magyarország	7	10	15
7.	Románia	6	6	13
8.	Franciaország	6	5	3
9.	Nagy-Britannia	5	7	9
10.	Lengyelország	3	14	15

 

NSO, OLIMPIAI SOROZAT

1896, ATHÉN

1900, PÁRIZS

1904, ST. LOUIS

1908, LONDON

1912, STOCKHOLM

1920, ANTWERPEN

1924, PÁRIZS

1928, AMSZTERDAM

1932, LOS ANGELES

1936, BERLIN

1948, LONDON

1952, HELSINKI

1956, MELBOURNE

1960, RÓMA

1964, TOKIÓ

1968, MEXIKÓVÁROS

1972, MÜNCHEN

1976, MONTREAL