BAKOS GÉZA 2012.06.12 17:08 Frissítve: 2015.03.25 01:24

Terror, aranyaránytalanság, de meglett a 100.

A XX. nyári játékok hozta el a 100. magyar aranyat, ezt az azóta is páratlan mérföldkövet (jelenleg 160-nál járunk). Számunkra többek között az „öttusa-fejedelem” Balczó András futása és a tuskirály Hegedűs Csaba birkózása aranyozta be az 1972-es müncheni ötkarikás összejövetelt, amelyen zsákszámra nyertük az érmeket, de főleg ezüstöt és bronzot. A tragédia viszont nem ez volt, hanem ami az egész világot megrázó módon a faluban és a fürstenfeldbrucki katonai reptéren történt – a végzetes túszdráma azonban szerencsére csak megingatta, ám kisiklatni nem tudta az olimpiai mozgalmat.

Az amerikai kosarasok nem akarták elhinni – sem történelmi vereségüket, sem annak különös módját


NSO, OLIMPIAI SOROZAT
1896, ATHÉN
1900, PÁRIZS
1904, ST. LOUIS
1908, LONDON
1912, STOCKHOLM
1920, ANTWERPEN
1924, PÁRIZS
1928, AMSZTERDAM
1932, LOS ANGELES
1936, BERLIN
1948, LONDON
1952, HELSINKI
1956, MELBOURNE
1960, RÓMA
1964, TOKIÓ
1968, MEXIKÓVÁROS

Németország második nyári olimpiájára az elsőnél lényegesebben békésebb időszakban, kellemesebb környezetben – legfőképpen a szépen kivitelezett Olympiapark létesítményeiben – került sor, ám sajnos a megosztottság korában, hiszen az egy nemzet, két állam valóságának jegyében ismét külön indult a házigazda NSZK, illetve az NDK. 

A keletnémetek már előző alkalommal is megelőzték nyugati társaikat, de most először foglalták el helyüket az ettől fogva megszokottá váló „magaslatukon”, az első három között (miközben a vendéglátók is jól szerepeltek.).

Rhodézia viszont nem vehetett részt a müncheni játékokon, Dél-Afrika után a mai Zimbabwe jogelődjét is utolérte a faji megkülönböztető politikáját megbélyegző kizárás, pontosabban meghívásának visszavonása mindössze négy nappal az augusztus 26-i megnyitó előtt.

Az ötkarikás programba 1920 után tért vissza az íjászat, illetve 1936-ot követően a németek által ismét preferált kézilabda, ám az utóbbi sportágat ezúttal már mai módján, kispályán játszották, egyelőre még csak a férfiak. Győztek a jugoszlávok, a mieink pedig nyolcadikként végeztek, miközben a bronzérmes románoknál két magyar nemzetiségű játékos is szerepelt.

A LEGFŐBB ÉREMHALMOZÓK
  A E B
Mark Spitz 7

A játékok abszolút sztárja nem most tűnt fel az úszás legjobbjai között, hiszen már Mexikóban is nyert két aranyérmet. Most azonban hétből hétszer diadalmas- kodott – 100-on és 200-on gyorson és pillangóban is, illetve mindhárom amerikai váltó tagjaként –, ráadásul mindannyiszor világcsúccsal! (Igaz, csaknem az összes többi számban is új rekord született.) Ezzel betársult Paavo Nurmi és Larisza Latinyina mellé az örökranglista élén, és a teljesítményét csak a legutóbbi játékokon tudta túlszárnyalni honfitársa, Michael Phelps (úgy az egyszerre bezsebelt nyolc arannyal, mint az összesen már 14-gyel). Spitz nem élvezhette ki rögtön a bravúrját, mert hetedik győzelme után pár órával tört ki a túszdráma, és őt származása miatt szintén lehetséges célpontnak vélték, így kimenekítették az olimpia helyszínéről.
Kato Szavao
3
2

A japán tornász a sportág (és az olimpiák) történetének egyik legnagyobbja: Mexikóvárost követően ismét első lett összetett egyéniben és csapatban, valamint (talaj helyett most) korláton – mindehhez Montrealban az utóbbi két számban még hozzátett majd egy-egy elsőséget (vagyis nyolcnál állt meg), ezúttal pedig egy-egy ezüstöt lólengésben és nyújtón.
Shane Gould
3
1
1
Az ausztrál csodalány már az előző évben csillogtatta a tudását, ezúttal pedig – nem egészen 16 évesen – megnyerte a 200 és 400 méteres gyorsot, illetve a 200 vegyest, valamennyit világcsúccsal. Ehhez 100 gyorson bronzot, 800-on ezüstöt tett még hozzá, ami cseppet sem volt meglepő, hiszen egy időben a gyorsúszás összes távján egyszerre tartotta a rekordot 100-tól 1500-ig – ilyen soha előtte vagy utána másnak nem sikerült, beleértve a férfiakat is! Gould még felnőtt sem volt, s ezzel már le is zárta a pályáját...
Olga Korbut
 3 1 
A fiatal fehérorosz tornásznő nagy kedvenc lett a szovjet csapatban mutatott kiváló produkciójának hatására, de az egyéni összetettet egy csúnya rontás miatt elbukta, így ott a korszak (korábbi) első számú csillaga, Ljudmila Turiscseva nyert. A 17 esztendős lány azonban gerendán és talajon vigasztalódott, azaz mindent egybevetve többet ért el fő hazai riválisánál, illetve a másik két szeren élen záró NDK-s Karin Janznál. Montrealban is ott volt, ám akkor már háttérbe szorult a még újabb sztárok, Nadia Comaneci és Nelli Kim mögött.

Ekkor mutatkozott be egyébként a kajak-kenu szlalom változata, míg a kubaiak ekkortól vették át a hatalmat az amatőr bokszban, ezúttal három aranyat nyertek (köztük az egyiket a nehézsúlyú Teófilo Stevenson, aki majd háromszoros bajnokként vonult be a legendák sorába, és éppen tegnap hunyt el szívrohamban).

Az uszodában pedig másodszor is duplázott az NDK-s hátúszó, Roland Mathes, de jól tudjuk, az első számú sztár a megdönthetetlennek hitt rekordot felállító Mark Spitz volt, akivel természetesen keretes anyagunkban külön is foglalkozunk.

Ami a magyarokat illeti, a vívósportunk élvonalban tartásához a világháború után jelentős mértékben hozzájáruló Bay Béla csapata – a hazai képzést megreformáló és válogatottunkat évtizedekig vezető mester sokadik olimpiáján – ismét megbízhatóan szállította az aranyakat, a megelőző időszakhoz hasonlóan újra a párbajtőrözők révén.

A nagy kérdés az volt, hogy a címvédő Kulcsár Győző vagy Fenyvesi Csaba lesz-e a befutó, végül az utóbbinak sikerült nyerni, majd ők ketten Erdős Sándorral, Osztrics Istvánnal és Schmitt Pállal lemásolták mexikói szereplésüket, azaz simán meglett a csapatdiadal is (az egyéniben harmadikként záró Kulcsárnak összesen már a negyedik aranyérme!).

Ökölvívásban Gedó György remek teljesítményének örülhettünk, papírsúlyban kemény küzdelem után múlta felül a népi Koreát képviselő Kim U Gilt a döntőben.

Időrendben övé volt az utolsó győzelmünk 1972-ben, de az aznap nem sokkal korábban megszülető ötödik magyar siker jóval emlékezetesebb az utókor számára, s már akkor is nagyobb hangsúlyt kapott.

És nem csupán azért, mert Hegedűs Csaba imponáló birkózással utasított mindenkit maga mögé a kötöttfogásúak 82 kilós kategóriájában.

Ő amúgy egy esztendővel korábban Szófiában minden ellenfelét két vállra fektetve nyerte meg a világbajnokságot, s azóta csak Tuskirály néven emlegették.

Jóval később pedig kezdő szövetségi kapitányként 1979-ben a sportág hazai történetének legeredményesebb világbajnokságát produkálta San Diegóban négy aranyéremmel, majd még tíz nagyszerű esztendő következett a posztján, három olimpiai bajnoki címmel.

Visszatérve Münchenre: őt érte az a szerencse, hogy a nevéhez fűződik a magyar sport 100. ötkarikás címe, amely könnyen lehet, hogy mindörökre a „legkerekebb” szám marad számunkra.

Pár nappal korábban még ennél is erősebb visszhangja volt, hogy élete utolsó olimpiáján a már kétszeres csapatbajnok Balczó András, az öttusasport legnagyobb alakja huszonnyolc másodperces hátrányból indult az utolsó számban Borisz Onyiscsenkóhoz képest, de nem létezett számára lehetetlen.
Balczó András

 

Már 12 év telt el az első ötkarikás szereplése (egyben elsősége) óta, amikor a mindent egybevetve tízszeres világbajnok az összetettbeli 82 pontos hátrányát lefaragva végül 77 pontos előnnyel lett olimpiai bajnok egyéniben is, küzdeni tudásával mindenkit magasabb szintre emelve, aki látta azt a felejthetetlen futást.

(Legyőzött riválisa nem ekkor, hanem majd Montrealban tett szert maradandó hírnévre, mivel szovjet fejlesztésű és belső használatú találatjelző géppel jelentkezett, arra az esetre, ha nem esne találat – a párbajtőrébe ültetett gombot akkor nyomta meg, amikor akarta. A britek óvására bukott meg a fegyver ellenőrzésekor...) 

BALCZÓ A CSÚCSON 

 

 

 

OLIMPIAI FÜST ÉS LÁNG
(avagy a játékok botrányai)
Szeptember és a 11. nap tragédiája
A jó hangulatú sportversenyek izgalmait pillanatok alatt háttérbe szorítva szeptember 5-én hajnali 4 óra 10 perckor a Fekete Szeptember palesztin szervezet nyolc tagja átmászott az olimpiai falu kerítésén és behatolt az izraeli csapat szállására.

A gépfegyverekkel felszerelkezett terroristáknak nem került nagy fáradságba a sportolókat és szakvezetőket ártalmatlanná tenni, hiszen azok az ajtókat nem is zárták be. A biztonsági intézkedések is sokkal lazábbak voltak, mint amilyenhez manapság szokva vagyunk.
Tizenegy túszt ejtettek, közülük ketten rögtön az akció elején halálosan megsérültek. A többiek kiszabadításáért folytatott tárgyalásokat München rendőrparancsnoka vezette, a fegyveresek pedig 232 bebörtönzött társuk szabadon engedését szabták feltételül, ám az izraeli kormány nem engedett. Utóbbinak azt a felajánlást viszont a németek hárították el, hogy a zsidó állam saját különleges egységeit küldje a helyszínre.

A terroristák a fejlemények nyomán végül már szabad elvonulást követeltek egy repülőgéppel (az egyik afrikai országba akartak távozni), és a rendelkezésükre bocsátott helikoptereken magukkal vitték foglyaikat a fürstenfeldbrucki katonai repülőtérre.

Ott a rendőrség mesterlövészei 23 óra táján megkísérelték kiszabadítani a foglyokat, de a résztvevők létszámában és kiképzésében, illetve előkészületeit, fegyverzetét és kivitelezését tekintve is totálisan dilettáns próbálkozás során a hosszas lövöldözésben a többi túsz is életét vesztette, valamint meghalt öt terrorista és egy német rendőr is. (Később két túlélő palesztint, valamint az egész túszejtés feltételezett kitervelőjét az izraeliek titkos akció során likvidálták, ahogy azt Steven Spielberg részben nálunk forgatott filmje is feldolgozta.)

Így történt, hogy szeptember hónap és a 11. nap már 1972-ben tragikus párosítás lett: a játékok tizenegyedik versenynapján (amelyen aztán – korábban példa nélküli módon – leálltak a küzdelmek, semmilyen versenyre nem került sor) 11 izraeli sportember esett áldozatul a müncheni mészárlás néven ismert eseménysornak.

A házigazdák, akiknek minden vágyuk volt, hogy a náci uralom alatt rendezett 1936-os berlini olimpia körítését feledtetve jelezzék, ez már egy másik Németország, tragikus módon pont azért nem tudták kivédeni a halálos kimenetelű erőszakot, mert semmi ilyesmire nem voltak felkészülve a Happy Games mottóval hirdetett, roppant vidámnak szánt olimpiájukon.

Másnap a stadionban gyászszertartásra került sor, amelyen a legfontosabb közjogi méltóságok fejezték ki megrendülésüket, majd a (helyét a játékok után az ír Lord Killaninnek átadó) NOB-elnök, Avery Brundage 80 ezer ember előtt elmondta híres szavait: az ötkarikás mozgalom nem adja meg magát, „a játékoknak folytatódniuk kell”. Eszerint történt – ahogy azóta is mindig a békés vetélkedést időről időre sújtó összes nehézség ellenére.
Földi Imre: végre arany

A „közvélemény olimpiája”, írta a Népsport az öttusaeredmény láttán, utalva arra, hogy ezzel már a második olyan katarzist élhettük át a két hét alatt, amelyért a hazai sportbarátok a szokásosnál is jobban szorítottak. Merthogy e bajnokoknak annyi esztendőnyi várakozás (pontosabban sikerekkel szegélyezett szorgos munka) után tényleg „kijárt” már a győzelem. Előzőleg a légsúlyú Földi Imre is végre révbe ért, aki két ezüstöt követően világcsúccsal, drámai izgalmak árán szerezte meg a magyar súlyemelés első ötkarikás diadalát.

Azonban az 1972-es nyári játékok nem csak vidámságot hoztak számunkra. Az aranyérmek bűvöletében, olyan országként, ahol mindig csak az első helyeket számoljuk, több mint kétszer annyi ezüstöt és majdnem háromszor annyi bronzot nyertünk. Miközben nagy-nagy sportpályafutások koronáztattak meg, sok olyan magyar maradt arany nélkül, akinek az egész nemzet szurkolt, és mind emberként, mind sportolóként kiérdemelte volna.

A tőrvívó Kamuti Jenő megint ezüstérmes lett, ugyanúgy, mint négy évvel korábban. A gerelyhajító Kulcsár Gergely, aki háromszor is vitte a magyar küldöttség zászlaját, és Rómából, Tokióból és Mexikóból is volt egy-egy érme – de egyik sem arany –, a selejtezőben kiesett.

Az 1964-ben és 1968-ban is győztes magyar labdarúgó-válogatott ezúttal Kű Lajossal, Dunai Antallal, Várady Bélával, Kozma Mihállyal, Kocsis Lajossal, Szűcs Lajossal, Bálint Lászlóval és társaikkal a soraiban 1–0-s vezetésről veszítette el 2–1-re a döntőt a duplázó Kazimierz Deyna vezérelte Lengyelország ellen.

HEGEDŰS CSABA TUSOL 

 

 

 

A bevallottan a dobogó tetejét megcélzó vízilabdacsapat – ugyanúgy, mint az öttusatrió – a Szovjetunió mögött a második helyen zárt, így nem lett olimpiai bajnok többek között Görgényi István és Kásás Zoltán sem. Edzőként később mindketten másokat segítettek ehhez a címhez, így nyertek kárpótlást az élettől: Görgényi Sydneyben az ausztrál női válogatottat vezette győzelemre, Kásás pedig Kemény Dénes szövetségi kapitány mellett dolgozott a magyar sikerekért.

De a víz 1972-ben más honfitársainknak is ezüstösen csillogott. Pedig Gyarmati Andrea megjavította a legjobbját a 100 méteres hátúszás döntőjében, ám „csak” másodiknak csapott a célba. Világcsúccsal került a 100 méter pillangó fináléjába, ott tovább javított az idején – harmadik lett. Wichmann Tamás kenu egyes 1000 méteren nyert olimpiai ezüstöt, nála szebb medáliát senki sem hozott haza akkor a sportágban.

Sok ezüst és még több bronz: magyar érmekben gazdag, de csalódásban is bővelkedő játékokat, nagyszerűen szervezett, ám vegyes emlékű olimpiát rendeztek Münchenben – fájdalmas eseményekkel, ugyanakkor fantasztikus hősökkel.

MARK SPITZ A SPICCEN 

 

 

 

ÖTKARIKÁS ÖTÖS
(öt érdekesség az olimpiáról)

A müncheni olimpia logóját, a világoskék színű, spirális formájú „Fényes napot” a magyar származású francia Viktor Vasarely (Vásárhelyi Győző) tervezte. Ezen az olimpián tettek először esküt a bírók is, valamint ekkor volt első ízben hivatalos kabalafigurája a játékoknak – a választás egy német eredetű kutyafajtára, a tacskóra esett, a kedves kis állatot pedig Waldinak hívták.

 Sohasem fordult elő korábban, hogy egy nem amerikai atléta meg tudja nyerni a 100 és a 200 méteres síkfutást is (külön-külön is csak nagyon ritkán diadalmaskodtak európaiak e számban), most viszont a szovjet Valerij Borzov duplázott. Igaz, fényes sikeréhez erősen hozzájárult, hogy a két jobbik egyesült államokbeli sprinter egyaránt lekéste a középdöntőbeli futamát, mivel rosszul tudták az időpontot... (A saját kontinensén legjobbnak számító ukrán vágtázó négy évvel később is 10.14 mp-et teljesített a rövidebbik távon, akkor az bronzra volt elég.)

 A kosárlabdázás történetének legellentmondásosabb mérkőzésén az amerikaiak a kétszer is újrajátszatott utolsó három másodpercben vesztettek a szovjet válogatott ellen. Egy vitatott időkérés okozta a bajt, amely után az addig mind a hét olimpián diadalmaskodó, és a szóban forgó fináléig 1936 óta 63­–0-s győzelmi mutatóval álló Egyesült Államok hivatalosan 51–50-re alulmaradt. Óvásukat a Hepp Ferenc által vezetett (3 kelet-európai és 2 nyugati tagból álló) bizottság 3:2 arányban elutasította, a végeredményt helyben hagyta. Az ezüstérmeket a csalódott amerikaiak a mai napig nem vették át, azokat egy svájci széfben őrzik...

 A férfi 800 méter döntője nem akármilyen versenyt hozott. Az amerikai Dave Wottle sokáig leszakadva az utolsó helyen haladt, majd riválisait sorban egymás után megelőzve az utolsó métereken a favorit szovjet Jevgenyij Arzsanovot is lehagyta, mindössze 3 századdal. Az eredményhirdetés közben nem vette le a sapkáját, amit sokan a vietnami háború elleni tiltakozásként értelmeztek, de ő utóbb bocsánatot kért. Ez tehát nem nevezhető igazi botránynak – nem úgy, mint a 400-on élen végző két honfitársának ügye. A két fekete fiú, Vincent Matthews és Dave Collett az eredményhirdetés során a dobogó felső két fokán állva tiszteletlenül viselkedett, viccelődtek, az érmükkel játszadoztak és nem is fordultak hazájuk lobogója felé a himnusz alatt. Ezért életük végéig eltiltották őket a további olimpiáktól, és mivel egy harmadik társuk megsérült a döntőben, az amerikaiak nem tudtak kiállni a sikerükkel kecsegtető 4x400-as váltóban... (Hiányukban a kenyaiak győztek, akiknek ez volt a második aranyuk Kipchoge Keino akadályfutó elsősége után – az afrikai „futó ország” még Mexikóban robbant be az atlétika nagyhatalmai közé három diadallal, köztük az 1500-on most másodikként célba érő Keino elsőségével; Münchenben a hosszabb távokon inkább a finnek villogtak három győzelemmel, Lasse Virén 5000-en és 10 000-en is a legjobbnak bizonyult.)

 A maratoni a régebbi játékokon majdnem mindig hozott valamilyen érdekességet vagy visszásságot. Ezúttal Frank Shorter – aki amúgy éppen Münchenben született egy az amerikai seregben szolgáló fizikus fiaként – elsőként közeledett az aréna felé, amikor egy futószerelésbe öltözött, Norbert Südhaus nevű 16 éves diák hirtelen becsatlakozott a versenybe az utolsó kilométerre, a közönség pedig ünnepelni kezdte a „győztest”. Mire a sportbírók észrevették a tréfát, a magát élen állónak tudó Shorter igencsak zavarban volt, hogy mi történt, hallván a füttykoncertet, ami kitört, amikor a csalót elvezették... Még különösebb, hogy amikor azelőtt egyesült államokbeli sportoló nyerte a számot, ugyancsak nem a valódi győztes (1904: Thomas Hicks; 1908: Johnny Hayes) ért be elsőként a stadionba...

A LEGBOTRÁNYOSABB 3 MP (KOSÁRDÖNTŐ)

 

 

 


A MAGYAR DOBOGÓSOK (6 ARANY, 13 EZÜST, 16 BRONZ)
Érem  Versenyző  Sportág  Versenyszám 
Arany  Balczó András öttusa  férfi egyéni

Fenyvesi Csaba vívás  férfi párbajtőr, egyéni

Földi Imre
súlyemelés légsúly

Gedó György
ökölvívás papírsúly

Hegedűs Csaba birkózás
kötöttfogás középsúly

Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Osztrics István, Schmitt Pál
vívás  férfi párbajtőr, csapat
Ezüst Bóbis Ildikó
vívás női tőr egyéni

Gyarmati Andrea
úszás 100 m hát

Kajdi János
ökölvívás váltósúly 

Kamuti Jenő
vívás férfi tőr egyéni
  Marót Péter
vívás férfi kard egyéni

Orbán László  ökölvívás könnyűsúly

Szűcs Lajos
súlyemelés lepkesúly

Wichmann Tamás
kajak-kenu kenu egyes 1000 m

Deme József, Rátkai János kajak-kenu kajak kettes 1000 m

Bálint László, Branikovits László, Dunai II Antal, Dunai III Ede, Géczi István, Juhász Péter, Kocsis Lajos, Kovács József, Kozma Mihály, Kű Lajos, Páncsics Miklós, Rothermel Ádám, Szűcs Lajos, Tóth Kálmán, Várady Béla, Vépi Péter, Vidáts Csaba
labdarúgás férfiak, csapat 

Bakó Pál, Balczó András, Villányi Zsigmond
öttusa 
férfiak, csapat

Bóbis Ildikó, Rejtő Ildikó, Rónay Ildikó, Szolnoki Mária, Tordasi Ildikó
vívás női tőrcsapat

Bodnár András, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Görgényi István, Kásás Zoltán, Konrád Ferenc, Magas István, Molnár Endre, Pócsik Dénes, Sárosi László, ifj. Szívós István

vízilabda férfiak, csapat
Bronz
Bajkó Károly
birkózás 
szabadfogás félnehézsúly 
  Benedek János súlyemelés pehelysúly

Botos András ökölvívás
pehelysúly 

Csapó Géza
kajak-kenu kajak egyes, 1000 m

Csatári József
birkózás szabadfogás nehézsúly

Gyarmati Andrea úszás 100 m pillangó

Hargitay András úszás 400 m vegyes

Holczreiter Sándor súlyemelés lepkesúly 

Horváth György
súlyemelés középsúly

Kiss Ferenc
birkózás kötöttfogás nehézsúly

Klinga László
birkózás szabadfogás légsúly

Kulcsár Győző vívás férfi párbajtőr egyéni

Papp Lajos
sportlövészet sportpuska
 Pfeffer Anna
kajak-kenu
kajak egyes, 500 m
 Békési Ilona, Császár Mónika, Kelemen Márta, Kéry Anikó, Medveczky Krisztina, Nagy Zsuzsanna
 tornanői csapat
 Bakonyi Péter, Gerevich Pál, Kovács Tamás, Marót Péter, Pézsa Tibor vívásférfi kardcsapat

 A SAPKÁS HAJRÁS (WOTTLE CSODÁJA 800-ON)

 

 

 

TOP 10 NEMZET

Ország A E B
  1.   Szovjetunió 50 27 22
  2.  Egyesült Államok 33
31 30
  3.  NDK 20
23
23
  4.  NSZK 13 11 16
  5.  Japán 13
8
8
  6.  Ausztrália 8
7
2
  7.  Lengyelország 7 5
9
  8.  Magyarország 6
13 16
  9.  Bulgária 6
10
5
10.  Olaszország 5 3
10

 

2013.01.09 10:56:24

London 2012

Londonban paralimpikonjaink is kitettek magukért. Ön kinek adná az Év sportolója címet?

2013.01.05 09:18:33

London 2012

Erős női nyolcas küzd, benne a víz és a tatami csillagaival az Év sportolója címért.

2013.01.02 11:06:27

London 2012

Nyolc egyéniség, akinek a versenyéért, küzdelméért, játékáért egy ország szorított a játékok alatt.

2012.12.21 19:21:51

London 2012 KARÁDI ZOLTÁN

A nyáron Gyurta, Berki, Kozák, Fazekas, Szabó és Kökény is begyűjtötte a világ- és Európa-bajnoki cím mellé az olimpiai aranyat.