BAKOS GÉZA 2012.06.05 16:01 Frissítve: 2015.03.31 01:55

Jött a magyar feltámadás. „Lőj, lőj, Dömötör"

Tokió kitett magáért. Japán pazar játékokat prezentált, melyeken a sportra, a sportolókra irányult a figyelem. Először került sor olimpiára Ázsiában, s általános vélemény volt a résztvevők körében, hogy a helyiek nem csupán a versenyeken elért 16 aranyérmet érdemelték ki, hanem a rendezésért járó teljes elismerést is. A mieink a római „kisiklás" után újra remekül szerepeltek – tíz aranyérem és az összesítésben kis híján elcsípett negyedik hely (de a valóság is, a hatodik pozíció) bizonyította, hogy a magyar sport kiheverte a Melbourne-t követő '56-os kivándorlási hullám veszteségeit.

 

A magyar olimpiai csapat a tokiói megnyitóünnepségre várakozva (Fotó: MTI)
NSO, OLIMPIAI SOROZAT
1896, ATHÉN
1900, PÁRIZS
1904, ST. LOUIS
1908, LONDON
1912, STOCKHOLM
1920, ANTWERPEN
1924, PÁRIZS
1928, AMSZTERDAM
1932, LOS ANGELES
1936, BERLIN
1948, LONDON
1952, HELSINKI
1956, MELBOURNE
1960, RÓMA

Tokió egyszer már házigazdának érezhette magát, az uralkodó parancsára azonban lemondtak a rendezési jogról, miután 1937-ben megtámadták Kínát. Helsinki vállalta akkor a beugró szerepét, ám az 1940-es olimpia a közben kitört világháború miatt egyébként is elmaradt végül.

Viszont 1959-ben a NOB müncheni kongresszusán – három, azóta is ötkarika nélkül maradó riválist, azaz – Detroitot, Bécset és Brüsszelt (fölényesen) megelőzve az 1960-ra még hiába kandidáló japán fővárosnak ítélték a XVIII. nyári játékokat.

A házigazdák igyekeztek kitenni magukért, szebbnél szebb, a legmodernebb módon tervezett és hasonló szintű eszközökkel felszerelt sportlétesítményeket építettek, korszerűsítették az úthálózatot, a repülőteret és a metróvonalakat is, valamint pont a nyitányra készült el a Sinkanzen gyorsvasút első vonala a két fő régió központja, Tokió és Oszaka között.

Talán a nézők voltak kissé tartózkodóak (nyilván keleti vérmérsékletükből fakadóan), viszont maga az ország végleg levetkőzte a „háborús ellenség" bélyegét, és alig húsz évvel a kapituláció után egy rendkívül fejlett, vendégszerető és békés helyet ismerhetett meg benne a vendégsereg és a világ közvéleménye. 

A technika vívmányainak köszönhetően a fejlődés azt is lehetővé tette, hogy a glóbusz számos pontján a sportrajongók televízión kísérhessék figyelemmel a küzdelmeket. Rómából ugyan szintén volt már nemzetközi közvetítés, de Japánt most sikerült – műholdak és óceán alatti kábel segítségével, a rövidhullámú rádiózást túlhaladva – összekötni a távoli földrészekkel.

OLIMPIAI FÜST ÉS LÁNG
(avagy a játékok botrányai)
Atombomba árnyékában dzsúdótragédia

Tokióra sok minden jellemző volt, de a botrányok nem. A játékok sikerét az sem tudta beárnyékolni, hogy Nyikita Hruscsovot pont az olimpia ötödik napján távolították el puccsszerűen a Szovjetunió éléről (Leonyid Brezsnyev lépett a helyére), ami a hidegháború közepén eléggé felizgatta a nemzetközi közvéleményt. 

Ráadásul pont két nappal ezutánra időzítette az első kísérleti atomrobbantását az országgal akkoriban már nem túl jó viszonyban lévő másik kommunista hatalom, Kína – bár a műveletet a ritkán lakott belső területeken hajtották végre, ez már földrajzi és átvitt értelemben is sokkal közelebbről érintette Japánt...

Ha azonban a sportra szűkítjük látómezőnket, elsősorban az rázta meg a helyieket, hogy „szent sportáguk", a cselgáncs abszolút kategóriájában Anton Geesink végigverte a mezőnyt, köztük a japánok bálványát, Kaminaga Akiót, így a legendás holland óriás miatt négyből csak három aranyat tudtak otthon tartani... (A szintén 1964-ben debütáló röplabda női döntőjét viszont a házigazdák nyerték meg, s a tévé által élőben közvetített meccs több mint nyolcvanszázalékos nézettséget, majd általános boldogságot hozott arrafelé.)

Hatmillió belépő talált gazdára, s amikor október 10-én a csillogó-villogó Olimpiai Stadionban Hirohito császár megnyitotta az eseményt, 93 ország 5151 versenyzője állt bevetésre készen, s csaknem nyolcvanezer ember ugrott talpra a lelátón, amikor Szakai Josinori befutott a lánggal az arénába.

Nem híres sportembert kértek fel a szervezők a kitüntető szerepre, hanem olyasvalakit, aki 1945. augusztus 6-án született Hirosimában, pontosan abban az órában, amikor az amerikaiak ledobták az atombombát a városra. Mindezt a béke jelképének szánták, amellyel szimbolizálni kívánták az olimpiai eszme nagyszerűségét.

Kína továbbra sem indult, a németek a fal leomlása előtt ekkor utoljára közös csapattal, míg a faji megkülönböztető rendszerük (apartheid) miatt a dél-afrikaiak – most először – nem vehettek részt a játékokon. Az észak-koreaiak, valamint az indonézek is hazautaztak egy nekik nem tetsző NOB-rendelkezés miatt, az egy szem líbiai pedig előbb kiélvezte a megnyitót, sportolásra viszont utána már nem vállalkozott...

Mindez nem befolyásolta a világot abban, hogy nagyszerű viadaloknak, kiváló eredményeknek tapsoljon – a rendezők csupán az októberi időjárással nem tudtak mit kezdeni, sokszor esett az eső.

Az ausztrál gyorsúszó Dawn Fraser, a szovjet egypárevezős Vjacseszlav Ivanov és az amerikai diszkoszvető Al Oerter másodszor is megvédte a bajnoki címét (utóbbi később negyedszer is diadalmaskodni tudott). Az uszodában a szokásos amerikai fölény érződött, a műugrást is beleszámítva 16-ot hazavihettek a 22 aranyból, s rajtuk kívül csak az ötödik kontinensnek jutott egynél több (mindjárt négy is), ami szintén nem hatott meglepetésként.

GEESINK ÉS A JAPÁNOK

 

 

 

A LEGFŐBB ÉREMHALMOZÓK
  A E B
Don Schollander  4    
A játékok legnagyobb sztárja egy verhetetlennek bizonyuló 18 éves szőke amerikai volt, aki gyorsúszóként a 100, a 400 és a két váltó megnyerése révén négy aranyérmet vihetett haza. Mi lett volna, ha még a 4x100-as vegyes váltóra is benevezik...? (Négy évvel később már csak egy váltódiadal és egy egyéni ezüst jött neki össze.)
Endo Jukio
 3 1
A vendéglátók legjobb tornásza Ono Takasit követően ekkor már ő volt. Egymás után három olimpián is első lett a csapattal, s a középső alkalommal, hazai közönség előtt összetettben és korláton is.
Steve Clark  3  –
Egy remek kis gyorsúszó, aki nem csinált semmi különöset, „csupán" mindhárom győztes amerikai váltónak tagja volt.
Vera Cáslavská 31

A vidám cseh szőkeség 1960-ban még csak egy csapatezüstöt kapott, de mostanra beérett, és Latinyinától részben már ekkor átvette a tornászkirálynői trónt: összetettben, ugrásban és gerendán is első lett. Négy évvel később a háromhoz még négy diadalt tett hozzá – egyedül az bosszanthatta, hogy csapatban harmadszor is a második helyre szorult, mivel neki nem voltak olyan társai, mint a mindenkori szovjet menőknek. (Ráadásul 1968-ban majd több értelemben is szembekerült a „birodalommal".)
Sharon Stouder 3
1

Az amerikai úszónő mindkét győztes váltóban szerepelt, és 100 m pillangón is nyert. Kétszázon azért nem, mert az a szám még nem volt műsoron – pedig ő két világcsúcsot is elért 1964-ben azon a távon –, míg 100 gyorson egyedül Dawn Fraser tudta megelőzni.
Larisza Latinyina 22
2
Minden idők legeredményesebb női olimpikonja, egyben (a férfiakhoz képest is) legtöbb érmet begyűjtő ötkarikás résztvevője ekkor zárta 9 aranyat, 18 dobogós helyet felölelő pályáját: a krími születésű tornásznő talajon és a szovjet csapattal is triplázott, míg összetettben ezúttal már be kellett érnie a második hellyel (a további három szerenkénti medáliája mellett).

Az atlétikai pályán, melyet most utoljára borított salak (a rudak viszont először készültek üvegszálból), leginkább az új-zélandi Peter Snell parádézott, aki a középtávokon (800 m, 1500 m) egyaránt nyert, előbbin megőrizve a trónját.

Románia temesvári születésű magasugróklasszisa, Balázs Jolán is megvédte az 1960-as elsőségét, ugyanúgy, mint a maratonin Rómában még mezítláb diadalmaskodó etióp Abebe Bikila, aki ezúttal sportcipőben is a leggyorsabb volt 42.195 kilométeren, mégpedig újra a világ addigi legjobb idejével (2:12:11.2 óra) – ő tudott először ismételni ebben a számban.

Magyarország kiválóan szerepelt, összesen tíz számban győztek sportolóink. A vívók még sohasem szereztek ennyi aranyat (konkrétan négyet) egy olimpián, mint ezúttal. Az eloszlás azonban némileg váratlan volt. Részben megszakadt ugyanis a kardhegemóniánk, noha a csapat az addigi 11 olyan alkalomból, amikor elindult, tízszer is diadalmaskodott. Most nem – mindössze ötödik lett! –, és ezután is már csak egyszer.

Egyéniben szintén már csupán egy alkalommal, Tokióban viszont Pézsa Tibor még tartotta a frontot, az első helyért rendezett újravívásban biztosan nyert (ezzel e számban sorozatban kilencedszer vonhatták fel a legmagasabbra a mi zászlónkat!). Női tőrben Rejtő Ildikó ünnepelhetett, méghozzá a négyes döntő hármas holtversenyét követően felülkerekedve riválisain, aztán társaival közösen a másik aranyat is megszerezte.

A nagy újdonságot pedig a szép lassan majd első számú fegyvernemünkké váló párbajtőrnek köszönhettük, hiszen csapatunk 8:3-ra tönkreverte az előző három játékokon győztes olasz gárdát. Különösen imponáló volt, ahogy 7:3-nél, 2:2-es részállást követően Kulcsár Győző néhány másodperc alatt átgázolt Gianluigi Saccarón, 5:2-vel berekesztve a finálét.

Kötöttfogású birkózásban a pehelysúlyú Polyák Imre negyedik próbálkozásra végre a csúcsra ért. Háromszoros világbajnokként és szintén háromszoros olimpiai ezüstérmesként elsősorban türelemre volt szüksége, hiszen neki a döntetlen is megfelelt, de hasonló helyzetben négy évvel azelőtt rohamozott és ráfázott. Temperamentumos hajrábirkózóként ezúttal belátta, jobb, ha ő sem erőlteti a harcot – s leendő „utódja", a szovjet Roman Rurua ellen ez be is vált.

Nehézsúlyban pedig a csodálatos Kozma István győzött, miután hasonló helyzetből indulva – számára is jó volt a döntetlen – valóban nem bírtak egymással legendás ellenfelével, Anatolij Roscsinnal, bár esetükben főleg az orosz volt, aki a félelmetes erejű „Picitől" tartva  túl óvatosnak bizonyult. Egy másik küzdősportban, ökölvívásban ugyanakkor megszakadt az 1928 óta tartó sorozat, sőt nemcsak arannyal nem gazdagodtunk, de még éremmel sem...

Egy ismeretlen fiatalember, Hammerl László 597 körös világcsúccsal (utolsó sorozatbeli hibátlan eredményével) nyert a puskás „mesterlövészek" között, míg az öttusázó Török Ferenc ravasz versenyzéssel biztosan lett első a magyarok nagy vetélytársa, Igor Novikov előtt. A csapat is nyilván előrébb végez a harmadik helynél, ha Balczó Andrást és Móna Istvánt egy rosszul elsült romániai „bevásárlás" miatt nem tiltják el előzőleg...

A KÉTSZERES BAJNOK REJTŐ ILDIKÓ

 

 

A gólkirály Bene Ferenc
hazaérkezik (Fotó: MTI, Pálfai Gábor)

Ami azelőtt egyedül 1952-ben fordult elő, azóta pedig egyszer sem: két csapatsport eredményhirdetésénél is a mi himnuszunkat játszották el. Labdarúgó-válogatottunk öt meccsen 22 gólt rúgva ért a dobogó tetejére – igazi önfeledt élmény lehetett a gárda meccseit nézni, amint Marokkót 6:0-ra, Jugoszláviát 6:5-re, Romániát 2:0-ra, az Egyesült Államokat megint 6:0-ra, végül Csehszlovákiát 2:1-re múltuk felül.

Olyan későbbi csillagok voltak ott a keretben, mint a fiatal Dunai Antal (aki végül nem szerepelt) és Varga Zoltán, míg Farkas János, Komora Imre és Csernai Tibor gólt is lőtt, utóbbi például egymaga hatot. Bene Ferenc pedig már ekkor élénk jelét adta annak, hogy világklasszis lesz belőle: 12 találattal mindenkit fölényesen megelőzve lett gólkirály.

És amire szintén minden magyar szurkoló emlékszik, az a vízilabdázók sikerét megörökítő Szepesi György-közvetítés, amikor egy ország ült feszült csendben arra várva, mi lesz a sorsa a labdának, miután elhangzott a „lőj, Dömötör!" elfúló csatakiáltás a legendás riporter szájából a magyar–szovjet meccs utolsó percében.

Minden idők egyik legizgalmasabb pólófináléjának előzményeiről tudni kell, hogy a jugoszlávokkal korábban 4:4-re végeztünk, és a négyes döntő utolsó körében élénk gólarányszámítások kezdődtek, miután délután a délszláv csapat 2:1-re felülmúlta az olaszokat. Megelőzéséhez a szovjetek ellen legalább 2:0-s, 3:1-es vagy 5:2-es győzelemre volt szükség. Erre mi történt? Az utolsó negyedet 2:2-ről kezdtük, vagyis az első két opció kiesett.

A magyar pólósok
visszaszerezték a trónjukat

Felkai László hamar vezetést szerzett, később négymétereshez jutottunk, amelyet Dömötör Zoltán végzett el. A szovjet kapussal sokszor találkozott, jól ismerték egymást; az tudta, hogy ő hova szokta lőni a büntetőt. Nem oda lőtte, de Igor Grabovszkij így is majdnem kivédte. Mindegy, már 4:2!

Fél perccel a vége előtt pedig Rusorán Péter megúszott, míg a másik oldalon csapattársa szelte a vizet, de az egyik védő – lányos zavarában – először mégis rá, s nem Dömötörre mozdult, noha a labda már odaát, az üres emberünknél volt. Ekkor süvített az éterbe a másodpercekig ismétlődő feledhetetlen „harci üvöltés"...

Azóta már tudjuk, hogy Dömötör nem lőtt, hanem ejtett, s a labda a hálóban kötött ki. A hátralévő időt kihúztuk, így Magyarország pont 5:2-re győzte le a Szovjetuniót, és a sportág történetében ötödször is ötkarikás bajnok lett (ezen belül Kárpáti György, illetve az ötödik olimpiáján induló 37 éves Gyarmati Dezső egyaránt már harmadik alkalommal). Ám amíg a volt úszó kezét elhagyta a labda, nem csupán a szurkolók számára tűnt végeláthatatlanul hosszú időnek. Az érintett a MOB honlapján ekképp emlékezett:

„Hogy mire vártam? Hát arra, hogy elsüllyedjenek az oroszok. Rusoránnal megúsztunk, ő vitte fel a labdát, s amikor nekem passzolt, kétségtelen, hogy gólhelyzetben voltam, de nemcsak a kapus, hanem az egyik bekk is ott tornyosult előttem. Nem lehetett ész nélkül bombázni, ezért csináltam három lövőcselt, majd ejtettem a hosszú sarok felé. Nekem is örökkévalóságnak tűnt, amíg a hálóba jutott a labda."

Mi pedig az örökkévalóságig, amíg magyar ember lesz, beleborzonghatunk azokba a pillanatokba.

DÖMÖTÖR NEM LŐTT, HANEM...

 

 

 

ÖTKARIKÁS ÖTÖS (öt érdekesség az olimpiáról)

Minden idők egyik legnagyobb birkózója volt Vatanabe Oszamu, de nem az érmei száma miatt, hiszen korán abbahagyta. Sportágában ugyanis ő az egyetlen olimpikon, aki veretlenül vonult vissza – mi több, 186 (vagy 187, 189, az eltérő források szerint) győzelme során még csak pontot sem értek el ellene! A kétszeres világbajnok értelemszerűen Tokióban is hibátlanul zárt. A szabadfogásban szereplő pehelysúlyú japánnak nem elsősorban az ereje volt rendkívüli, hanem a technikája és főleg a gyorsasága.

 

A FIFA figyelmeztette az olimpián részt vevő labdarúgócsapatok vezetőit, hogy minden válogatottat kizárnak, amely sportszerűtlenül viselkedik. Nem akarták, hogy az 1962-es vb Chile–Olaszország mérkőzésének (a „santiagói csata") eseményei megismétlődjenek. Ha a durva játék legkisebb jele is mutatkozott, a meccsre delegált ellenőr már a szünetben megjelent az öltözőkben, hogy a fenyegetést megismételje. Mindig sikerrel járt a küldetése... Egyébként itt fordult elő először, hogy a FIFA hivatalos megfigyelőt, ellenőrt – tapasztalt, aktív pályafutását már korábban befejező bírót – küldött a találkozókra, hogy segítsék (illetve szakmailag ellenőrizzék) a játékvezetők munkáját.

 

A helsinki olimpia győztese, Pierre Jonqueres d'Oriola 44 évesen, 12 esztendő elteltével ismét aranyérmet nyert a díjugratás egyéni számában (természetesen más-más lóval...) – ő szerezte a franciák egyetlen (!) tokiói bajnoki címét. Egyébként csapatban ezüstérmes lett, ahogy négy évvel később szintén, és a kettő között gyűjtötte be az egyetlen vb-diadalát is. Igazi sportcsalád tagja volt: bátyja, a nyolcszoros világbajnok Christian az 1948-as és 1952-es játékokon összesen négyszer állhatott fel a dobogó tetejére tőrvívóként.

 

Ahogy négy évvel korábban Muhammad Ali (igaz, még Cassius Clay néven és félnehézsúlyban), úgy ezúttal egy másik későbbi nehézsúlyú profi bokszlegenda, a tavaly elhunyt Joe Frazier nyert ötkarikás aranyérmet. Két kiütés után T.K.O.-val lépett túl a szovjet Vagyim Jemeljanovon is, ám közben eltört a bal hüvelykujja. Nem szólt senkinek a bajáról, és a fináléban a német Hans Hubert is megverte, de csak kínlódva, 3:2-es pontozással. Ő volt az Egyesült Államok egyetlen döntőse ökölvívásban – ahhoz képest, hogy eredetileg csupán tartalékként, a megsérülő Buster Mathis helyére ugrott be...

 

És végül négy érdekes atlétikai bajnokról. 10 000 méteren született meg a játékok egyik legnagyobb meglepetése a sziú indián származású Billy Mills győzelmével. Soha előtte és azóta sem nyert e távon másik amerikai. Honfitársa, a fekete bőrű Bob Hayes a világ leggyorsabb embereként érkezett és 10.0 mp-es világrekord-beállítással diadalmaskodott 100-on – elődöntőbeli 9.9-es eredményét a megengedettnél erősebb hátszél miatt nem hitelesíthették –, valamint a váltóval is első lett. Később már csak az amerikaifutball-karrierjére összpontosított, és szélső elkapóként Super Bowlt nyert a Dallas Cowboysszal. Ilyen győzelmi duplája senkinek nincs rajta kívül a világon, míg a tojáslabdás Hall of Fame-be második ötkarikás bajnokként választották be minden idők egyik csúcssportolója, Jim Thorpe után. Férfias vonásoknak a két Pressz nővér sem volt híján: Tamara súlylökésben és diszkosszal nyert (előbbiben ismételt, utóbbival egyet javított Rómához képest), míg húga, Irina ötpróbában bizonyult most a legjobbnak, míg 1960-ban még 80 méter gáton. Úgy mondták, a két szovjet-ukrán a hosszabb futótávok híján képes volt lefedni a számok teljes repertoárját. És azt is terjesztették, hogy valójában hermafroditák. Az tény, hogy amikor 1966-ban bevezették a kötelező nemvizsgálatot, hirtelen befejezték a pályafutásukat...

BILLY MILLS: A SZIÚ FUTÓ CSODÁJA

 

 

 

A MAGYAR DOBOGÓSOK (10 arany, 7 ezüst, 5 bronz)
Érem   Versenyző   Sportág   Versenyszám
Arany   Hammerl László sportlövészet kisöbű puska, fekvő
  Kozma István birkózás kötöttfogás, nehézsúly
  Pézsa Tibor
vívás kard egyéni
  Polyák Imre
birkózás kötöttfogás, pehelysúly
  Rejtő Ildikó
vívás tőr egyéni
  Török Ferenc
öttusa egyéni
  Bene Ferenc, Csernai Tibor, Farkas János, Gelei József, Ihász Kámán, Katona Sándor, Komora Imre, Nógrádi Ferenc, Novák Dezső, Orbán Árpád, Palotai Károly, Szentmihályi Antal, Szepesi Gusztáv, Varga Zoltán
labdarúgás férfiak
  Ágoston Judit, Dömölky Lídia, Juhász Katalin, Marosi Paula, Rejtő Ildikó
vívás női tőrcsapat
 Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán
vívásférfi párbajtőrcsapat
  Ambrus Miklós, Bodnár András, Boros Ottó, Dömötör Zoltán, Felkai László, Gyarmati Dezső, , Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Konrád János, Mayer Mihály, Pócsik Dénes, Rusorán Péter
vízilabda férfiak, csapat
Ezüst   Antal Márta
atlétika gerelyhajítás
  Földi Imre
súlyemelés légsúly
  Hesz Mihály
kajak-kenu kajak egyes, 1000 m
  Kulcsár Gergely atlétika gerelyhajítás
  Makray Katalin torna felemás korlát
  Tóth Mihály
súlyemelés középsúly
  Zsivótzky Gyula
atlétika kalapácsvetés
 Bronz Ducza Anikó
torna talaj
  Hammerl László sportlövészet kisöbű puska, összetett
  Varjú Vilmos
atlétika súlylökés

Veres Győző súlyemelés középsúly
  Nagy Imre, Török Ferenc, Török Ottó
öttusa csapat
TOP 10 NEMZET
  Ország
A E B
  1. Egyesült Államok 36 26 28
  2. Szovjetunió 30 31
35
  3.Japán 16
5
8
  4. Németország 10
22
18
  5.
Olaszország10
10
7
  6. Magyarország
10
7
5
  7. Lengyelország
7
6
10
  8. Ausztrália 6
2
10
  9.Csehszlovákia5
6
3
10.Nagy-Britannia4
122

 

2013.01.09 10:56:24

London 2012

Londonban paralimpikonjaink is kitettek magukért. Ön kinek adná az Év sportolója címet?

2013.01.05 09:18:33

London 2012

Erős női nyolcas küzd, benne a víz és a tatami csillagaival az Év sportolója címért.

2013.01.02 11:06:27

London 2012

Nyolc egyéniség, akinek a versenyéért, küzdelméért, játékáért egy ország szorított a játékok alatt.

2012.12.21 19:21:51

London 2012 KARÁDI ZOLTÁN

A nyáron Gyurta, Berki, Kozák, Fazekas, Szabó és Kökény is begyűjtötte a világ- és Európa-bajnoki cím mellé az olimpiai aranyat.