Labdarúgó NB I
1 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

A mérkőzésre csak a vendégszurkolók válthatnak jegyet, és nem ajánlott trükközni sem.

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Maurizio Jacobacci: Egy-egynél mindent elkövettünk az újabb gólért, mégis mi kaptunk, de hármat cseréltünk, felfrissült a csapat, úgyhogy végül rászolgáltunk az egy pontra.
Labdarúgó NB I
21 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

A mérkőzést 10 emberrel befejező Nyíregyháza – melynek vezetőedzőjét is kiállították – csak kapufáig jutott, a Lokinak az is belefért, hogy a hajrában kihagyta a ziccereit.
Labdarúgó NB I
22 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Pető Milán és Szalai József volt eredményes a tolnaiak részéről, Somogyi Tamás egy remek lövéssel, Csontos Dominik pedig tizenegyesből talált be.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

A lila-fehérek közel nyolc év után nyertek újra Kisvárdán.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:15

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

KEZDÉS: 15.30. 62 mérkőzésen lépett már pályára a Paksi FC fiataljaként Horváth Kevin – és három gólt szerzett.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:30

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

KEZDÉS: 17.30. Fővárosi születésűként is átérzi a Loki–Szpari rangadó jelentőségét a Nyíregyháza 26 éves védője.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:17

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Erős Gábor: boldogok lehetünk, az Illovszky-stadion közönsége jókedvűen mehetett haza a mérkőzésről.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:06

Női NB I: a Puskás, az MTK, az Újpest, a PMFC és a Vidi nyert a nyitányon

A felcsútiak hat góllal győztek Szekszárdon, a pécsiek négyet vágtak a DVTK-nak.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 20:35

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Több látványos gól is született a mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Koszta és Urblík duplázott, a Vasas kiütötte a ZTE-t

Az angyalföldiek két döntetlen után szerezték meg az első győzelmüket, a zalaiak másodszor is pont nélkül maradtak idegenben.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 17:23

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

KEZDÉS: 17.30. A Kisvárda játékosa napra pontosan öt éve az Újpest ellen mutatkozott be az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

KEZDÉS: 15.30.A ZTE egy ötössel hangolt a fővárosi kiruccanásra.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

A női NB I-es bajnokság mezőnyébe az előző évad egyik kiesője is visszatért.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Babó Levente nem annyira érezte a meccs élvezeti értékét, de szerinte ez jó reklámja volt az NB I-nek.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

KEZDÉS: 19.00. A zöld-fehérek női csapatának vezetőedzője a BL 1995–1996-os csoportkörében gólt szerzett a spanyol sztárcsapat ellen.
Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30
Labdarúgó NB I
2022.03.06. 18:27

Videó: „Ti vagytok a legjobbak” – így köszöntötte a Fradi-tábor a Liu testvéreket

Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor meg is hajolt a szurkolók produkciója előtt.
Labdarúgó NB I
2022.03.06. 17:35

A Ferencváros fordítani tudott odahaza a Kisvárda ellen

Az első félidőben jól játszott a tartalékos Várda, de sok helyzetet kihagyott, a szünet után belehúzott a Fradi.
Labdarúgó NB I
2022.03.06. 17:14

NB I: Zalaegerszegen is kikapott a Fehérvár

Sorozatban a hatodik bajnokiját bukta el a Fehérvár, és egyre veszélyesebb helyzetbe kerül.
Labdarúgó NB I
2022.03.06. 16:12

ZTE: ismét eltört Bobál Dávid karja – NS-infó

A Zalaegerszeg védőjét a 31. percben cserélték le a Mol Fehérvár elleni bajnokin.
Labdarúgó NB I
2022.03.06. 15:00

A ZTE győzött, és még mélyebbre taszította a Fehérvárt

Sorozatban a hatodik bajnokiját bukta el a Fehérvár, és egyre veszélyesebb helyzetbe kerül.
Labdarúgó NB I
2022.03.06. 11:25

NB I: „Az élet átírta” – a volt gólkirály kenyérdagasztás helyett lett edző Újpesten

Egervári szerint a magyar Bergkamp lehetett volna; önmaga úgy érzi, összeteheti a két kezét, hogy 17-szeres válogatott lett.
Labdarúgó NB I
2022.03.06. 08:49

Honvéd: Benne volt a fejekben, hogy kétszer már fordított ellenünk a Loki – Hidi

„Nem hátra nézünk, hanem előre, próbáljuk utolérni a többieket a tabellán.”
Labdarúgó NB I
2022.03.06. 07:48

NB I: Esélytelennek éreztem, hogy kivédjem Pauljevics lövését – Tóth Balázs

A 24 éves kapus sérülése után majdnem öt hónap elteltével védte ismét a Puskás Akadémia kapuját.
Labdarúgó NB I
2022.03.06. 07:45

NB I: Pauljevics gyönyörű gólja a gyakorlás eredménye

Vincent Onovo szerint az Újpest jó formájához hozzájárult az ő visszatérése, és Zivzivadze érkezése is.
Labdarúgó NB I
2022.03.06. 07:23

NB I: Ráléptünk a gázpedálra, jó alattunk a verda, érdemes tolni – Kruscsics

Hornyák Zsolt: Sebességben akartuk megverni az Újpestet, de ők kihasználták mindkét hibánkat.
Labdarúgó NB I
2022.03.05. 23:20

Ki a király Manchesterben?; Ádám Martin: 23 meccs, 23 gól

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.
Labdarúgó NB I
2022.03.05. 23:03

Örömforrás – Ballai Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Szeretni, amit csinálok. Szeretni azokat, akikkel csinálom. Tudni, hogy ezzel mások kedvére, üdvére teszek. Érezni, hogy jókor jó helyen vagyok. Esetleg mindezért hálát adni odafenn vagy idelenn annak, akinek ezt hitem/meggyőződésem szerint köszönhetem.
Labdarúgó NB I
2022.03.05. 22:51

NB I: Egy hónapja a szurkolók még kritizálták a csapatot... – Vignjevics

Joan Carrillo szerint a Debrecen dekoncentrált, ezért kapott három gólt rögzített szituáció után.
Labdarúgó NB I
2022.03.05. 21:25

NB I: a Debrecen négy gólt kapott a Honvéd otthonában

A Budapest Honvéd 4–2-re megverte odahaza a DVSC-t a labdarúgó NB I 23. fordulójában, ezzel megelőzte ellenfelét a tabellán.
Labdarúgó NB I
2022.03.05. 19:20

Négy gólt lőve győzött odahaza a Honvéd a DVSC ellen

Fontos mérkőzést nyertek meg a kispestiek, nulla kettőről még egyenlítettek a debreceniek, de elfáradtak a hajrára.
Labdarúgó NB I
2022.03.05. 18:52

NB I: újpesti siker a Puskás Akadémia ellen, amely maradt 2.

Folytatta remek sorozatát az Újpest, folytatta rossz sorozatát a Puskás Akadémia a labdarúgó NB I-ben. A lila-fehérek a 23. fordulóban hazai pályán 2–1-re nyertek a felcsútiak ellen, így elkerültek a kieső helyekről, és felugrottak a kilencedik pozícióba. 

719

/

5322