DVSC: két játékossal nem hosszabbítanak

2022.06.07. 13:24
null
Pintér Ádám (jobbra) az MTK elleni őszi bajnokin (Fotó: Tumbász Hédi)
A Debreceni VSC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy nem hosszabbítja meg Pintér Ádám és Gyönyörű Gergő szerződését, így mindkét labdarúgó távozik a hajdúsági csapattól.

A 20 esztendős Pintér Ádám még a 2016–17-es idényben igazolt Szolnokról a debreceni utánpótlásba, ahol a korosztályos csapatokat végigjárta, s a 2019–20-as kiírásban az Újpest ellen az NB I-ben is debütált, majd egy féléves kaposvári kitérő után tért vissza Debrecenbe, ahol az NB II-es csapatban 22 bajnoki és három Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára. A mögöttünk hagyott idényben sérüléssel is bajlódott, így csak négy mérkőzésen kapott lehetőséget az élvonalban.

A szintén debreceni nevelésű Gyönyörű Gergő a 2021–22-es kiírás nyitókörében, a Budapest Honvéd ellen mutatkozott be az első osztályban, de ezután csak három mérkőzésen kapott lehetőséget, melyek alatt egy gólpasszt jegyzett.

A DVSC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy nem hosszabbít szerződést a két játékossal, akik távoznak a csapattól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Meldin Dreskovics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró),Ante Erceg (horvát, Bröndby IF – Dánia, legutóbb kölcsönben NK Osijek – Horvátország), Christian Manrique (spanyol, Olympiakosz Nicosia – Ciprus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Kovács Péter (Szolnoki MÁV), Lakatos Benjámin (Debreceni EAC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Marko Nikolics (szerb, szabadon igazolható), Pávkovics Bence (szabadon igazolható), Soltész Dominik (Bp. Honvéd, kölcsönből vissza), Ugrai Roland (szabadon igazolható), Pintér Ádám (szabadon igazolható), Gyönyörű Gergő (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
2 órája

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
3 órája

NB I: Szlovéniában folytatja az Újpest grúz védője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:48

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18
Ezek is érdekelhetik