NB I: az FTC kinézte magának a román élvonal gólkirályát – sajtóhír

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.06.06. 16:04
null
Florin Tanase (jobbra) Ferencvárosba tart? (Fotó: Manases Sándor)
A román élvonal legutóbbi két idényének gólkirályát, Florin Tanasét szeretne megszerezni a Ferencváros a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap értesülései szerint. A tárgyalások hírét Gigi Becali, a FCSB tulajdonosa is megerősítette.

 

A 27 éves, több poszton (támadó középpályás, balszélső, hamis kilences) is otthonosan mozgó Florin Tanase a bukaresti klub csapatkapitánya, a 2020–2021-es idényben 25, a most véget ért szezonban pedig 20 góllal lett a Liga 1 gólkirálya. A konstancai Hagi Akadémián nevelkedett játékosért 2016-ban 1.7 (bónuszokkal együtt 2) millió eurót fizetett a FCSB, amelyben Tanase azóta 225 találkozón 82 gólt lőtt. Szinte minden átigazolási időszakban felmerült már az 5.5 millió euróra taksált támadó külföldre szerződése, ám mostanáig nem akadt igazán komoly kérője. Ebben szerepet játszhat, hogy Tanase nemzetközi téren még nem bizonyított: sem a válogatottban nem számít alapembernek (11 mérkőzés, 1 gól), sem az európai kupákban nem villogott (29/7, de csoportkörben csak 9/0) – a FCSB az előző három nyáron mindig elbukott a selejtezőkben. Emellett őt tartják a román bajnokság legnagyobb műesés-specialistájának, aki imádja átverni a játékvezetőket.

A Gazeta Sporturilor megkeresésére Becali elárulta, hogy a Ferencváros két hete megkereste őt Tanase ügyében, ám az általa kért három millió eurót sokallta a magyar bajnok. „A szerződésében rögzített kivásárlási árat kértem, de az általuk küldött ügynök azt mondta, hogy csak kétmilliót adnának. Azt mondtam erre, hogy akkor legyen két millió most és egy ha a szerződése alatt bármikor kijutnak az európai kupákba. Így biztosan megkapom a három milliót. Az ügynök azt mondta, hogy lehet szó róla, de azóta sem érkezett válasz. A bajnokság megkezdése után viszont már nem adom” – mondta a sportlapnak Becali.

A Gazeta Sporturilor azt is tudni véli, hogy a zöld-fehérek havi 30-35 ezer eurós fizetést ajánlottak a játékosnak, aki viszont 50 ezer körülit szeretne, hiszen a FCSB legjobban kereső futballistájaként most is 30 ezret keres.

Az értesülés kapcsán megkerestük a Ferencvárost: a klub közölte, nem kíván hivatalosan reagálni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Mats Knoester
(holland, Heracles Almelo – Hollandia), Adama Traoré (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Csonka András (Budafoki MTE), Csontos Dominik (Soroksár), Gera Dániel (Puskás Akadémia),Iyinbor Patrick(Vasas),Katona Bálint (Kecskeméti TE),Katona Máté (Soroksár), Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Giorgi Citaisvili (grúz-ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna), Derek Cornelius (kanadai, Vancouver Whitecaps – Kanada, jelenleg Panetolikosz – Görögország), Saliou Guindo (mali, KF Laci – Albánia), Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária), Filip Krasztev (bolgár, Lommel – Belgium, legutóbb kölcsönben Levszki Szófia – Bulgária), Xavier Mercier (francia, OH Leuven – Belgium) Callum Styles (Barnsley – Anglia), Florin Tanase (román, FSCB – Románia)
Távozók: Miha Blazic (szlovén, Angers SCO – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Lasa Dvali (grúz, lejár a szerződése), Róbert Mak (szlovák, lejár a szerződése), Marko Marin (német, visszavonul), Somália (brazil, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Roko Baturina (horvát, NK Maribor – Szlovénia)

 

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
21 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
21 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
23 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
23 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
2025.07.31. 10:30
Ezek is érdekelhetik