
Labdarúgó NB I
7 órája
NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza
A 27 éves Vane Jovanov elsősorban a védelem jobb oldalán bevethető.

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert
Az Augsburgból érkezett német középpályás elmondta, mi döntött a magyarországi folytatás mellett.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon
Az első félidő hajrájában a hazaiak szerezték meg a vezetést, a második félidőben a Kisvárda tizenegyesből egyenlített.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:35

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel
„Hazugságok jelentek meg. Amikor a Fradival tárgyaltam, azt írták, nem akarok ide jönni, pedig mindig ez volt az első opcióm.”
Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:18

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét
A 30 éves játékos kihagyta a teljes téli felkészülést a fájó sarka miatt.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt
KEZDÉS: 15.15. Májusban 15 éve lesz, hogy a futballista az ETO színeiben bemutatkozott az NB I-ben, vasárnap a Ferencváros ellen pedig már a 300. mérkőzését játszhatja.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk
KEZDÉS: 12.45 ÉS 19.45. Benczenleitner Barna győzni szeretne Zalaegerszegen, és a Nyíregyházának nagy szüksége is van a pontokra.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz
NB I-ES MESTERMÉRLEGEK. Borbély Balázs: Előtörtek az indulatok, de mindenki él, senki sem halt meg.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa
A Bundesligában 184 alkalommal pályára lépő középpályás a játékoskijáróból előlépve integetett a szurkolóknak.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten
Az Újpest jól kezdett, kapufáig is jutott, Szappanos nagyokat védett, mégis a vendégek győzelmével zárult a mérkőzés.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában
A játékoskijáróban is lökdösődés kezdődött, percekig állt a játék.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón
Vitális Milán két tizenegyest is gólra váltott a 105 percig tartó mérkőzésen.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!
Az őszi mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is 3–1-re győztek a borsodiak, akik így még reménykedhetnek a bennmaradásban.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással
KEZDÉS: 16.00. Az FTC elleni saját teljesítményével nem volt teljesen elégedett, de jó visszajelzéseket kapott az ETO 20 éves középpályása, aki nemcsak a Debrecen elleni rangadóra, hanem a futball minden kihívására készen áll.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír
A Herthában nevelkedő Arne Maier 184-szer lépett pályára a német élvonalban.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Az MTK Komáromba adta kölcsön a fiatal játékosát – hivatalos
Szűcs Patrik a mostani idényben mutatkozott be az NB I-ben, négy meccsen kapott szerepet.
Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:15
Még több NB I
NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza
Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép
Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült
Népszerű cikkek
A ZTE végleg megszerezte Skribek Alent – hivatalos
Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen
Jurek Gábor: Tíz év nem múlik el nyomtalanul
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
15 465
Köszönjük!

Labdarúgó NB I
2019.01.20. 19:51
Felkészülés: először kapott gólt a Haladás, de először lőtt is
A Haladás 1–1-es döntetlent játszott első törökországi felkészülési mérkőzésén.

Labdarúgó NB I
2019.01.20. 18:40
Felkészülés: a Puskás Akadémia legyőzte a CSZKA Szófiát
A gól nélküli első félidő után a másodikban bő 10 perc alatt háromszor is betalált Radoki János csapata.

Labdarúgó NB I
2019.01.20. 16:57
Felkészülés: az FTC kikapott lengyel ellenfelétől
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros 3–2-re kikapott a lengyel Korona Kielcétől felkészülési mérkőzésen. A törökországi Belekben lejátszott találkozón a zöld-fehérek kétszer is megszerezték a vezetést, mégsem tudtak nyerni.

Labdarúgó NB I
2019.01.20. 14:52
Hiába vezetett kétszer is az FTC, nem koronázta siker az erőfeszítéseit
Negyedik törökországi felkészülési mérkőzésén a második vereségét szenvedte el a Ferencváros.

Labdarúgó NB I
2019.01.20. 14:50
Felkészülés: a DVTK a harmadik edzőmérkőzését már behúzta
Vernes és Bárdos talált be a román bajnokság 9. helyén álló ellenfél kapujába.

Labdarúgó NB I
2019.01.20. 14:23
Honvéd: a Fulhamnél várják próbajátékra a csapat védőjét
Temesvári Attila négy edzésen és egy mérkőzésen vehet részt Londonban.

Labdarúgó NB I
2019.01.20. 10:24
Újpest: elhunyt az egykori középpályás, Rostás Sándor
Az UTE a hivatalos Facebook-oldalán közölte a lilákkal kupagyőztes játékos halálhírét.

Labdarúgó NB I
2019.01.19. 18:30
Felkészülés: kiütötte fehérorosz ellenfelét az Újpest
Az MTK egyik mérkőzését megnyerte, a másikat elveszítette szombaton.

Labdarúgó NB I
2019.01.19. 16:49
Felkészülés: a Fradi kétgólos előnyről ikszelt a svájciakkal
Harmadik törökországi felkészülési mérkőzésén a Ferencváros labdarúgócsapata 2–2-es döntetlent játszott a svájci élvonalban hetedik helyen álló Sionnal. A Fradi egy öngóllal, valamint Ivan Petrjak találatával a szünetben 2–0-ra vezetett, ám az ellenfél a második félidőben egyenlített.

Labdarúgó NB I
2019.01.19. 16:31
Felkészülés: döntetlent játszott orosz ellenfelével a Paks
Gól nélküli döntetlennel ért véget a Paksi FC felkészülési mérkőzése az FK Arszenal Tula ellen.

Labdarúgó NB I
2019.01.19. 16:26
Felkészülés: a Mezőkövesd kiütötte a Szpartak Moszkva II-t
Második törökországi összecsapásán már nyerni tudott a magyar együttes.

Labdarúgó NB I
2019.01.19. 15:09
Felkészülés: másodosztályú csapat győzte le a Lokit
Nem bírt a másodosztályú együttessel az NB I-es DVSC.

Labdarúgó NB I
2019.01.19. 14:45
Egy félidőt nyert a Fradi, ikszre volt elég
A Sion elleni meccsen bemutatkozott a Ferencváros új igazolása, Lasa Dvali.

Labdarúgó NB I
2019.01.19. 14:01
Kisvárda: „Az egyik legértékesebb román játékost szerződtettük”
„Úgy gondolom ilyen szintű igazolást a télen egyik magyar csapat sem tudott eddig felmutatni.”

Labdarúgó NB I
2019.01.19. 13:44
Felkészülés: egy góllal verte meg a DVSC a Balmazújvárost
A montenegrói csatár, Avdijaj döntött a felkészülési mérkőzésen.

Labdarúgó NB I
2019.01.19. 11:38
Vidi: melyik Vidi-játékos merült nyakig a Földközi-tengerben?
Szezonon kívül, januárban kihalt a Costa del Sol Marbellában.
1188
/
5239









