Újpest: újabb tárgyalások lesznek az előző címerről

T. I.T. I.
2019.07.12. 14:31
null
Az újpesti szurkolók 2017 nyarán a Szusza Ferenc Stadionnál tüntettek (Fotó: Török Attila/archív)
Péntek délelőtt 10 órától tárgyaltak az Újpest FC-t működtető Kft. és az Újpesti Torna Egylet képviselői az előző címer helyreállításáról. A találkozóról az UTE a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy rövid közleményt, melyből csak annyi derül ki, a futballcsapat vezetősége hétpontos feltételrendszert szabott, ennek elfogadása viszont olyan súlyú kérdéseket érint, amelyről az anyaegyesület vezetősége csak elnökségi ülésen és a közgyűlés felhatalmazásával hozhat döntést. Utóbbi értelmében újabb tárgyalásokra lesz szükség a felek között.

Az Újpest FC a 2017–2018-as idény előtt cserélte le előző címerét. Mivel a döntéshez a kisebbségi tulajdonos UTE nem járult hozzá, az anyaklub pereskedni kezdett. Első fokon az FC-nek, másodfokon az UTE-nak adott igazat a bíróság, végül május végén a Kúria úgy határozott, maradhat az új logó a futballistáknál.

Igaz, a testület nem azt mondta ki, hogy a címerváltás szabályos lett volna, csupán abban határozott, hogy az UTE jogászai által kezdeményezett személyiség jogi per alkalmatlan a vitatott kérdés elbírálására.

A szurkolók azóta többször is kezdeményezték, hogy a felek üljenek tárgyalóasztalhoz, az első találkozóra most került sor. Az UTE közleménye alapján viszont aligha az utolsóra.

Legfrissebb hírek

Nemhogy hetet, ezúttal egy gólt sem szerzett az Újpest, ki is kapott a Puskás Akadémiától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 18:54

Már most több mint 7500 jegy elkelt az Újpest–Ferencváros derbire

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 18:16

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41

Kilenc gól a Szuszában! A parádézó Újpest ötgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 21:52

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat az utolsó helyezett Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2026.04.11. 09:54

NB III: elefántcsontparti játékossal erősített az Újpest FC II – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.04.09. 16:50

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.09. 12:00

Női NB I: megosztozott a pontokon a Honvéd és az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 15:13
Ezek is érdekelhetik