ZTE: Semmi sem veszélyezteti a hazai meccsrendezést – közlemény

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.12. 14:26
A labdarúgó NB I újonca, a Zalaegerszeg hivatalos közleményt adott ki a hazai mérkőzésrendezéssel kapcsolatban – ezt változtatás nélkül közöljük.


„Ezúton szeretnénk tájékoztatni a szurkolóinkat, hogy az egyes médiaportálokon megjelent cikkekkel ellentétben a ZTE FC stadionjával kapcsolatban az MLSZ-nek semmi olyan jellegű elvárása nincs, ami a hazai mérkőzésrendezést veszélyeztetné.
„Ezúton szeretnénk tájékoztatni a szurkolóinkat, hogy az egyes médiaportálokon megjelent cikkekkel ellentétben a ZTE FC stadionjával kapcsolatban az MLSZ-nek semmi olyan jellegű elvárása nincs, ami a hazai mérkőzésrendezést veszélyeztetné.

Stadionunkban a vendégszektor jelenleg 800 fő befogadására alkalmas, amelyet szeretnénk bővíteni, mert az NB I-ben ennél nagyobb számú vendégszurkoló érkezésére is fel akarunk készülni. Az első hazai mérkőzésünkön a Ferencvárost fogadjuk, és szeretnénk számukra biztosítani, hogy a teljes tábor a kapu mögött foglalhasson helyet.

A biztonsági pályabejáráson a rendőrség azt javasolta, hogy ebben az esetben a teljes Keleti szektort alakítsuk át vendégszektorrá, melynek módja a teljes szektor előtti a kerítés megemelése, valamint a mozgáskorlátozott szektor leválasztása, így ennek megoldásán dolgozunk és ehhez kért segítséget Vigh László országgyűlési képviselő” – olvasható a zalegerszegiek hivatalos honlapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Demjén Patrik (MTK Budapest), Gergényi Bence (Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Nikola Mitrovics (szerb, Kesla FK – Azerbajdzsán), Radó András (PAFC)
Kölcsönbe érkezők: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár – ismét)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Tomás Vestenicky (szlovák, Cracovia Kraków – Lengyelország)
Távozók: Farkas Balázs (Soroksár SC, szabadon igazolhatóként), Szmola Bálint (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Vasas),Aljosa Vojnovic (horvát, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novák Csanád (Mezőkövesd), Zöldesi Illés (Kisvárda)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Gajdos Zsolt (szabadon igazolható)

A ZALAEGERSZEGI TE FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 24.
Edzőtábor: július 15.–július 23., Szlovénia
Felkészülési mérkőzések:
Július 10., 11.00: NK Nafta Lendava (Lendva, szlovén II.)–ZTE 3–1 (Mitrovics)
Július 13., 11.00: BFC Siófok (NB II)–ZTE
Július 17.: az ellenfél még nem ismert
Július 20., 17.00: Wolfsberger AC (osztrák I.)–ZTE
Július 23., 17.00: Paradu AC (algériai I.)–ZTE
Július 27.: ZTE–al Ittihad Kalba (arab emírségekbeli I.)

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
21 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 18:21

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 16:49

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 10:16

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21
Ezek is érdekelhetik