Egyéb egyéni
2 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

A magya versenyző korábban egyesben is továbbment.
4 órája

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

6 órája

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

7 órája

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

A Hazai pálya – a közös energia a tematikája az idei művészeti pályázatnak.
Egyéb egyéni
Tegnap, 16:01

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

A magyar versenyző a skót Kirsty Gilmourtól kapott ki két szettben.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:59

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

A magyar játékos szaúdi és román ellenfelet győzött le a kvalifikáció során.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:37

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Nemcsak versenyzőként, hanem szövetségi kapitányként is eredményes volt: irányításával a magyar csapat két ezüstérmet szerzett a szöuli olimpián.
Egyéb egyéni
Tegnap, 10:35

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

A szakvezető eredetileg hat férfit nevezett volna Kairóra, ám Gáll András és Tamás Botond végül nem utazott el. 
Egyéb egyéni
Tegnap, 7:19

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

A 19 éves játékos 10–6-ra győzött Craig Steadman ellen.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 23:32

Koreai-magyar szolidaritás: az AIPS két elnökjelöltje megkoszorúzta a 2019-es dunai hajóbaleset emlékművét

A megemlékezésen részt vett a budapesti Koreai Kulturális Központ igazgatója és az MSÚSZ elnöke, lapunk főszerkesztője is.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 19:57

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Horváthékra a német Bjarne Geiss, Jones Ralfy Jansen páros vár a legjobb nyolc között.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 18:46

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

A vegyes csapat számok lebonyolítása az idei évre változott.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 17:36

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

A magyar játékosnak négy meccset kellene megnyernie a főtáblára kerüléshez.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 15:44

Tollaslabda: Sándorházi Vivien első győzelmével a 32 között az Eb-n!

A tavalyi kontinenstornán bronzérmes magyar játékos magabiztosan, mindössze 27 perc alatt nyert.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 11:16

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Nem sikerült legyőzni a Franconville testvéreket.
Egyéb egyéni
2026.04.06. 20:45

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

A 2026. március 30-tól 2026. április 5-ig tartó időszakban közel 6 millió oldalt töltöttek le felhasználóink.
Egyéb egyéni
2026.04.06. 13:56

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Az üzbég nemzetközi nagymester másfél pontos előnyre tett szert az első hét fordulóban.
Egyéb egyéni
2026.04.06. 11:12

Spíler TV hír teszt

Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31

Még több egyéni

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Két leget nyert s három 180-at dobott Kovács Patrik, de Ross Smith jutott tovább Münchenben

Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát

Négy 180 Kovács Patriktól, aki Cullen legyőzésével továbbjutott Münchenben

Népszerű cikkek

Fontosabb volt számára a csapat – a kétszeres olimpiai bajnok Németh Ferenc 90 éves

„Ezek olyan értékek, amiket nem szabad elengedni” – összefogás a magyar sportért

Sindarov repülőrajtot vett a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni

Francia állami elismerés magyar sportdiplomatáknak – Kamuti Jenő és Szabó László aranyérmet vehetett át a francia nagykövettől

Egyéb egyéni

Vitorlázás: Érdi Mária is feladta a mallorcai vitorlásversenyt

Egyéb egyéni

Gerwyn Price rendkívül erős játékkal nyerte meg a darts PL manchesteri állomását

Schmidt Gábor: A „gyémántcsiszolók” és a „gyémántbányászok” munkáját is segítjük

Sportlövő Eb: tizennyolc fős magyar csapat indul Eszéken

Egyéb egyéni
2008.07.31. 13:47

Szabadidősport: szombaton tartják meg a Balaton-átúszást

A meteorológusok és a Balatoni Vízirendészet javaslatára a szervezőbizottság szombatra hirdette meg a 27. Coca-Cola Balaton-átúszást.
Egyéb egyéni
2008.07.30. 23:13

Ausztria: újabb doppingbotrány borzolja a kedélyeket

A Kurier című lap szerdai beszámolója szerint Lisa Hütthaler triatlonos megpróbálta megvesztegetni a seibersdorfi doppingelemző labor egyik munkatársát, állítólag 20 ezer eurót kínált azért, hogy mintájának B próbája negatív eredményt hozzon. A versenyző május elején bukott le EPO-használattal.
Egyéb egyéni
2008.07.30. 09:51

Asztalitenisz: Póta Georginát meghívták a Világkupára

Szabadkártyásként meghívást kapott a szeptember 6. és 8. között Kuala Lumpurban rendezendő női Világkupára, a legjobbak seregszemléjére Póta Georgina.
Egyéb egyéni
2008.07.30. 07:38

Jelena Iszinbajeva akkor is világcsúcsot ugrik, ha bizonytalan

ATLÉTIKA. Az orosz rúdugró szenvedett az első magasságokon, aztán 504 centivel új rekordot állított fel Monacóban.
Egyéb egyéni
2008.07.30. 00:37

Atlétika: Jelena Iszinbajeva ismét világcsúcsot ugrott

Megjavított saját világcsúcsát az oroszok rúdugrója Jelena Iszinbajeva a Monacóban zajló Super GP versenyen.
Egyéb egyéni
2008.07.29. 20:17

Sakk: magyar vereségek a Marx György-emlékversenyen

Mindkét magyar – Berkes Ferenc és Ács Péter is – vereséget szenvedett világossal a Pakson zajló Marx György-sakkemlékverseny 4. fordulójában.
Egyéb egyéni
2008.07.29. 20:17

Anglia: a mozgólépcsőfutástól tiltották el a 80 éves olimpikont

Eltiltották a mozgólépcsőn való futástól a 80 éves Peter Hildreth brit gátfutót, aki háromszor képviselte hazáját az ötkarikás játékokon. A sportoló felelevenítette az 1950-es években alkalmazott edzési módszerét, amikor visszafelé futott a mozgólépcsőn.
Egyéb egyéni
2008.07.29. 20:17

Börtönbüntetést kapott a mérkőzésekre fogadó NBA játékvezető

SPORTFOGADÁS. Az észak-amerikai kosárlabda bajnokság „legsúlyosabb botrányának” főszereplője 15 hónapot tölthet a hűvösön.
Egyéb egyéni
2008.07.28. 23:11

Uszonyos és búvárúszó Eb: kiválóan szerepeltek a magyarok

Ludvig Zoltán, a magyar szövetség alelnöke szerint remekül szerepeltek a hazai versenyzők az Egerben és Egerszalókon zajló uszonyos és búvárúszó Európa-bajnokságon. A kontinensverseny csütörtökig tart, de a magyarok az Eb előtti vírusfertőzés miatt már egyetlen számban sem tudnak rajthoz állni. A betegség miatt a 24 tagú együttesből tizenketten kényszerültek kihagyni a viadalt.
Egyéb egyéni
2008.07.28. 23:11

Atlétika: új világcsúcs férfi 10 kilométeres gyaloglásban

Világcsúcsot ért el férfi 10 kilométeres gyaloglásban a spanyol Francisco Javier Fernandez.
Egyéb egyéni
2008.07.27. 22:52

Triatlon Tour: Szalay és Balogh nyerte az aquatlon ob-t

A férfiaknál a tiszaújvárosi Balogh Lőrinc, míg a nőknél az oroszlányi Szalay Szandra nyerte az idei Triatlon Tour-sorozat negyedik, balassagyarmati állomásán megrendezett aquatlon országos bajnokságot.
Egyéb egyéni
2008.07.27. 22:52

Úszás: Ausztriában megdöntötték Kovács Ágnes Európa-csúcsát

Mirna Jukic tizenhárom századmásodperccel megjavította Kovács Ágnes Európa-csúcsát 200 m női mellen az osztrák úszóbajnokságon. A 22 éves versenyző 2:23.90 perc alatt ért célba.
Egyéb egyéni
2008.07.27. 22:52

Egyesült Államok: lemondott a molesztálással vádolt sportvezető

Az Egyesült Államok Cselgáncsszövetségének egyik magas beosztású vezetője, Fletcher Thornton lemondott posztjáról, miután azzal vádolták meg, hogy a hetvenes évek végén több tanítványát is szexuálisan molesztálta.
Egyéb egyéni
2008.07.27. 22:52

Öttusa: magyar aranyak váltóban az ifjúsági Európa-bajnokságán

Magyar győzelmekkel ért véget az ifjúsági korú öttusázók Európa-bajnoksága, a svédországi Kalmarban.
Egyéb egyéni
2008.07.27. 22:52

Röplabda: szexbolt a főtámogatója egy olasz női csapatnak

Szponzori szerződést kötött Eros butikjával a következő szezonra a Lucca olasz élvonalbeli női röplabdacsapata A dologban nincs is semmi érdekes, legfeljebb csak akkor, ha tudjuk, hogy az említett bolt szexuális segédeszközök forgalmazásával foglalkozik.
Egyéb egyéni
2008.07.27. 22:52

Öttusa: négy érmet szereztek a magyarok az ifjúsági Eb-n

Négy érmet szereztek a magyarok a hagyományos versenyszámokban az ifjúsági korú öttusázók Európa-bajnokságán, a svédországi Kalmarban.

2677

/

3033