„Büszke vagyok a magyar állampolgárságra. Ez is csak növeli a motivációmat, amikor magamra húzom a Puskás-mezt, és kifutok, mondjuk, a Pancho Aréna gyepszőnyegére egy-egy mérkőzésen.”
Hiszik vagy sem, a mozgalmasan indult óév utolsó felében csupa nyugalom volt az élet Kispesten. Mindenki kapott fizetést, jól szerepel a csapat vajon utoljára melyik év végén írhattuk ezt le a Honvédról?
Csank János híres arról, hogy alaposan megdolgoztatja játékosait a felkészülés idején, s a jelek szerint ez most sem lesz másként. A Videoton vezetőedzője szintén január ötödikére hívta össze a keretet.
A jövő hét elején, január 5-én a legtöbb pályán edzés lesz, azaz csapatuknál lehetőleg súlyfelesleg nélkül munkára kell jelentkezniük a profi labdarúgóknak.
Amikor szabad a pálya ez a címe annak a rovatnak, amely szerdánként jelentkezett a Nemzeti Sportban. A labdarúgásban élők vagy azért rajongó szakemberek idei megjegyzéseiből tallózgattunk.
Nem állítjuk, hogy a 2004-es év terembajnoka az esztendő végén olyan sorozatra lesz büszke, mint a legutóbbi kiírás aranyérmese, ám a műfüvön bezsebelt elsőség jó évkezdés lehet.
Ennél feltűnőbben akkor sem zárhatta volna az óesztendőt Kovács Ádám, ha az FTC Baráti Kör összejövetelén elénekli a "Mindig Újpest, örök Újpest&" kezdetű indulót.
Pezsgőspoharak csilingelése adta meg az alaphangot hétfő délután az FTC Baráti Körének évzáró estebédjén. A Puskás Ferenc-stadion Marathon-étterme adott otthont a találkozónak, amelyre több mint tíz éve rendszeresen karácsony után kerül sor.