NB I B: Vasas–Tatabánya 1–0

TEMESVÁRI MIKLÓSTEMESVÁRI MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2004.04.24. 23:02
Címkék
SÁRGA LAP
Gaál (Balogh Zoltán felvágásáért) a 24., Mogyorósi (Gaál megrúgásáért) a 27., Tóth A. (Márkus buktatásáért) a 38., Sipos N. (Nagy László megrúgásáért) a 41., Mogyorósi (Tóth András letalpalásáért) a 45., Rajnai (Nagy László felvágásért) a 79. percben

KIÁLLÍTVA:
Mogyorósi a 45. percben

SZÖGLETARÁNY: 10:3 (6:1)
45. perc: Mogyorósi Tóth András letalpalásáért megkapta második sárga lapját, és így a kiállítás sorsára jutott.
92. perc: Molnár ívelt jobbról középre, s a Bardi fején megpattanó labdát Sallai hat méterről előrevetődve fejelte a kapu közepébe. 1–0

A tavasszal kitűnően szereplő Tatabánya kiesőjelöltből osztályozóvárományossá előlépve látogatott az egyértelműen feljutásra pályázó Vasas otthonába. Az első kapura lövés nem váratott magára sokáig, ezt Kovrig Ákos eresztette meg mintegy 25 méterről, amelyet Szántai Levente csak üggyel-bajjal tudott kiütni a jobb sarok elől. A 9. percben Bárányos Zsolt 18 méteres lövése alig ment el a bal felső sarok mellett, majd a 15. percben az előrehúzódó Tóth András fejese csattant a lécen. Az első negyedóra tehát hazai fölényt hozott, s a félidő hátralévő részében is többet kezdeményeztek a piros-kékek, de a vendégek is vezettek néhány veszélyes ellentámadást, a gólhelyzetig azonban nem jutottak el. A 45. percben Makai János játékvezető elhamarkodottan kiállította Mogyorósi Józsefet, így a fordulást követően emberelőnyben futballozahatott a Vasas. Ennek megfelelően beszorította ellenfelét az angyalföldi együttes, az 57. percben a csereként beálló Bardi Gábor három méterről, hatalmas helyzetből Szántait találta telibe. A 65. percben viszont az egyik veszélyes vendégtámadás végén a hazai gólvonalon pattogott végig a labda, míg végül nagy nehezen tisztáztak a védők. A 72. percben Schultz Levente hagyott ki nagy helyzetet. Próbálkozott ugyan a Vasas, de játéka nélkülözte az elképzelést és az átütőerőt, a közönség is egyre elégedetlenebb volt, és amikor már mindenki elkönyvelte a gól nélküli döntetlent, szinte a semmiből jött egy beívelés és egy fejes, s így a 92. percben a hazaiak találtak három pontot.

Mestermérleg
Tamási Zsolt:
– Gratulálok csapatomnak!
Détári Lajos:– Gratulálok a Vasasnak!
Legfrissebb hírek

Lőrincz Tamás és Telegdy-Kapás Boglárka is az elismertek között a Magyar Sport Napja díjátadó ünnepségen

Egyéb egyéni
1 perce

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
16 perce

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
28 perce

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
1 órája

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszás: a NOB pótolta Gary Hall Jr. tűzvészben megsemmisült érmeit

Úszás
1 órája

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik