Szendrei Ákos: A győzelem a legfontosabb


Három pontot szerzett legutóbb az MTK Budapest vendégeként a Paksi FC, a 2–0-s sikerben főszerepet vállalt Szendrei Ákos, aki a mérkőzés első gólját szerezte. A 23 éves támadó tavasszal először volt eredményes, ráadásul csapata csaknem két hónap elteltével nyert újra.
„A mérkőzés elején jobban játszott az MTK, akár a vezetést is megszerezhette volna, ám nem tette, mi viszont kihasználtuk az egyik lehetőségünket – mondta Szendrei Ákos. – A vezetést megelőző beadásnál nem gondolkodtam azon, hogy Papp Kristóf magának veszi le mellel a labdát, vagy engem akar megjátszani: egy pillanatig sem haboztam, lőttem, csak arra figyeltem, hogy eltaláljam a kaput. Megkönnyebbülten láttam, hogy a labda a hálóban köt ki, hiszen tavasszal először találtam be… A folytatásban sokat jelentett, hogy a kapusunk, Gyetván Márk jól védett, a kapu előtt mi voltunk hatékonyabbak, és ez fontos három pontot ért.”
Szombaton a Kazincbarcika érkezik Paksra, egy esetleges újabb győzelemmel a hazai együttes versenyben maradna a harmadik hely megszerzéséért. A bajnokság második körében Szendrei Ákos duplázott az újonc (ideiglenes) otthonában 2–0-ra megnyert találkozón, és bár szeretne újra gólt szerezni, tudja, a csapat sikere az elsődleges.
„Szép emlék a decemberi egymás elleni meccsünk, hiszen először dupláztam az NB I-ben, ráadásul Mezőkövesden, ahol nagyszerű időszakot töltöttem el, és ahova rengeteg szép emlék köt… – folytatta Szendrei Ákos. – Noha az ellenfelünk az utolsó helyen áll, van benne tartás, képes veszélyesen futballozni, szóval nem lesz egyszerű ellene. Alaposan felkészültünk, mindenképpen nyerni akarunk, ugyanakkor valamennyi mérkőzéshez csak így szabad hozzáállni. Törekedni kell a szép játékra, a közönség kiszolgálására, de a jó eredmény, a győzelem a legfontosabb!”
LABDARÚGÓ NB I
A 28. FORDULÓ PROGRAMJA
Április 4., szombat
14.30: Zalaegerszegi TE FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport). Vezeti: Rúsz Márton
17.00: Paksi FC–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport). Vezeti: Hanyecz Bence
19.30: Újpest FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport). Vezeti: Zierkelbach Péter
Április 5., vasárnap
14.30: Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Debreceni VSC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
19.30: ETO FC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. ETO FC | 27 | 15 | 8 | 4 | 53–28 | +25 | 53 |
| 2. Ferencvárosi TC | 26 | 15 | 5 | 6 | 50–28 | +22 | 50 |
| 3. Debreceni VSC | 27 | 12 | 9 | 6 | 41–32 | +9 | 45 |
| 4. Zalaegerszegi TE | 27 | 11 | 9 | 7 | 41–32 | +9 | 42 |
| 5. Paksi FC | 27 | 11 | 8 | 8 | 49–38 | +11 | 41 |
| 6. Kisvárda | 27 | 11 | 6 | 10 | 33–40 | –7 | 39 |
| 7. Puskás Akadémia | 26 | 10 | 6 | 10 | 32–32 | 0 | 36 |
| 8. Újpest FC | 27 | 9 | 6 | 12 | 35–44 | –9 | 33 |
| 9. Nyíregyháza | 27 | 8 | 8 | 11 | 38–45 | –7 | 32 |
| 10. MTK Budapest | 27 | 7 | 7 | 13 | 45–56 | –11 | 28 |
| 11. Diósgyőri VTK | 27 | 5 | 10 | 12 | 34–47 | –13 | 25 |
| 12. Kazincbarcika | 27 | 5 | 2 | 20 | 26–55 | –29 | 17 |
A 26. fordulóból elhalasztott Ferencváros–Puskás Akadémia mérkőzést április 14-én pótolják.
| Aki azt gondolja, a sereghajtó könnyen megadja magát, téved, Böde Dánieléknek meg kell szenvedniük a három pont otthon tartásáért. |








