Labdarúgó NB I
2 órája

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Simek Péter és Fehér Csaba korábban játékosként erősítette a lila-fehéreket.

Vasas: alakul a megegyezés Kovácsréti ügyében, fiatalok mehetnek Nyíregyházára

Több játékosról is tárgyal a két klub. A középpályás ügyében közel az egyezség. Csatárt és védőt is igazolnának még a fővárosiak.
Labdarúgó NB I
7 órája

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

A Zalaegerszeg egykori kiválósága néhány nap múlva lett volna 79 éves.
Labdarúgó NB I
8 órája

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Kiss Máté Dénes már el is utazott a Sampdoriához, de az NB I-ből is van iránta érdeklődés.
Labdarúgó NB I
8 órája

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

„Sohasem szerettem ígérgetni, abban bízom, jó idényünk lesz, a legjobbat hozzuk ki magunkból és persze sok játéklehetőséget kapok.”
Labdarúgó NB I
9 órája

A győri tehetség végleg Olaszországba szerződött – hivatalos

Az ETO FC bejelentette, hogy a 18 éves, U-válogatott Prettenhoffer Márton kölcsönszerződésének lejártával az élvonalbeli Cagliari érvényesítette opciós kivásárlási jogát.
Labdarúgó NB I
9 órája

Az NB II bajnokánál folytatja Koszta Márk – hivatalos

A 29 éves támadó a Vasas első nyári szerzeménye.
Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:55

Nuno Campos távozik Zalaegerszegről – hivatalos

A portugál szakember a Dinamo Bucuresti-nél folytatja pályafutását.
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 19:43

Női futsal NB I: megnyerte a bajnokságot a DEAC

A debreceniek harmadszor győzték le a TFSE-t.
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 18:49

Svájcból érkezett a Honvéd új vezetőedzője – hivatalos

Maurizio Jacobacci Bernben született olasz szülők gyermekeként.
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 16:27

Izraelben folytatja pályafutását a Nyíregyházáról távozó védő

Egy évre kötelezte el magát új csapatához.
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 14:21

Külföldről igazolhat magyar támadót a Vasas – NS-infó

Úgy tudjuk, a 29 éves csatár hazatér Magyarországra az egyik feljutóhoz.
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 14:20

Szuhodovszki Soma: Hittem benne, hogy egyszer visszatérek

„Örülök, hogy akár egy sorral feljebb is játszhatom – amolyan dzsolidzsóker lehetek a csatárposzton…”
Labdarúgó NB I
2026.06.06. 08:01

A DEAC hatméteresekkel nyerte meg a harmadik meccset a futsal NB I bronzcsatájában

A rendes játékidő 2–2-vel zárult Veszprémben.
Labdarúgó NB I
2026.06.05. 20:50

A DVTK-tól igazol középpályást a DVSC – NS-infó

A 20 éves Macsó Máté érkezik Debrecenbe, Yacouba Silue viszont végleg távozik az OFK Beogradba.
Labdarúgó NB I
2026.06.05. 18:16

NB I: távozót jelentett be a Nyíregyháza – hivatalos

A ciprusi középhátvéd, Pavlos Korrea az elmúlt idényben 20 NB I-es mérkőzésen szerepelt a csapat színeiben.
Labdarúgó NB I
2026.06.05. 16:42
Labdarúgó NB I
2006.07.27. 18:49

Gulyás Gábor

Labdarúgó NB I
2006.07.27. 18:31

Gajda István

Labdarúgó NB I
2006.07.27. 18:31

Bartyik Norbert

Labdarúgó NB I
2006.07.27. 18:31

Kocsis Ferenc

Labdarúgó NB I
2006.07.27. 18:17

Atlétikai Eb: 22 tagú magyar csapat

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) kijelölte az augusztus 7-én kezdődő göteborgi Európa-bajnokságra utazó csapatot, amely 22 versenyzőből áll majd.
Labdarúgó NB I
2006.07.27. 18:17

Miski Zoltán

Labdarúgó NB I
2006.07.27. 18:17

NB II: a Jászapáti ellen kezd a Fradi

Megtartották az NB II csoportbeosztását, a sorsolás pedig ezekben a percekben is zajlik a Magyar labdarúgó Szövetségben.
Labdarúgó NB I
2006.07.27. 18:17

Ináncsy visszautasítja Kisteleki "vádaskodásait"

A zöld-fehérek elnöke szerint a vezetőség azért nem fogadta el mai lemondását, mert belátta, hogy mindent megtett a problémák megoldására.
Labdarúgó NB I
2006.07.27. 14:20

FTC: Ináncsy lemondott, de mégis marad

Lemondott a posztjáról dr. Ináncsy Miklós a Ferencváros első embere, azonban az elnökség nem fogadta el ezt. Eközben megtartották az NB II csoportbeosztását.
Labdarúgó NB I
2006.07.27. 10:28

NB II: nevezett az FTC

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint csütörtökön beérkezett a Ferencváros nevezése a bajnokság másodosztályának küzdelmeire.
Labdarúgó NB I
2006.07.27. 01:51

Vitorlázás: verseny nélküli nap

Labdarúgó NB I
2006.07.26. 20:12

Tepszics Ignácot sörösüveggel akarták megdobni

A drukkerek a vezetőség lemondását követelték. Lipcsei Péter arra kérte a szurkolókat, hogy tartsanak ki a csapat mellett a másodosztályban is.
Labdarúgó NB I
2006.07.26. 16:45

Licencügy: az FTC az ügyészséghez is fordul

Az NB I-ből kizárt Ferencváros szerdán délután bejelentette, hogy megkapta a hivatalos tájékoztatást a fellebbviteli licencadó bizottság keddi határozatáról. Petró László, a klub jogásza erre reagálva a 100 százalék Fradi című hetilapnak elmondta, több féle lépésre készülnek.
Labdarúgó NB I
2006.07.26. 16:22

Licencügy: kiküldte a hivatalos tájékoztatást az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy szerdán délben munkatársai faxon és futár útján is elküldték a hivatalos értesítéseket a fellebbviteli licencadó testület kedd esti döntését követően, a címzettek: a Vasas, a Ferencváros és a Vác.
Labdarúgó NB I
2006.07.26. 16:22

A Vasas vállalja az indulást az NB I-ben

Az angyalföldiek már elküldték a szándéknyilatkozatukat a Magyar Labdarúgó-szövetségnek. Mészöly Géza együttese szombaton a Kaposvár vendégeként kezd.
Labdarúgó NB I
2006.07.26. 13:32

FTC-nagygyűlés: a rendőrség elvárja a jogkövető magatartást

A rendőrség értesült arról, hogy a ferencvárosi szurkolók nagygyűlést hívtak össze az FTC klubháza elé ma délután 18 órára, és megfelelő módon fel is készült rá – tájékoztatták a Nemzeti Sportot a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályáról.

4551

/

5293